Tegnap csak félig-meddig viccből vettem fel a nyafogóruhát, de a mai nap nagyon nyafogóruha-szezonnak látszik. Én kérem gyakorlatilag átmenet nélkül belecsúsztam a “fene ebbe a dögmelegbe” állapotból a “brr, én fázok”-ba.

Természetesen Firenzébe is viszek magammal nyafogóruhát, hát minek néztek engem, de ma reggel elkezdtem töprengeni, hogy egy darab elég lesz-e. Normális ember persze erre azt mondaná, hogy “lúdfing, legfeljebb veszel magadnak meleg holmikat”, de nekem perpill az a szándékom, hogy ez alatt a két és fél hónap alatt kizárólag az itthonról vitt ruhadarabokból fogok gazdálkodni. Meg az itthonról vitt horgolófonalakból. Meg az itthonról vitt akármikből. Ez persze még változhat, de én élményekre meg látványokra meg kajára akarok költeni, semmi másra, és emiatt van, hogy egyre tébolyultabb tekintettel pakolgatok, mint Bogdán a boltban.

Tegnap összeraktam egy provizórikus ruhacsomagot (egyelőre még csak állványon meg polcon meg a vendégszoba vízszintes felületein), és ma varrnom is kéne még egyet-mást, mert túl sok szép anyag köszörüli szemrehányóan a torkát a polcaimon. Az is igaz, hogy minél szebbek és drágábbak, annál inkább félek beléjük nyisszantani, de az is, hogy én minden utazás előtt bolond varrónővé változom, és most ez a két igazság ott püföli egymást a pipiros alatt, én meg nektek nyafogok, mert nincs más, akinek megtehetném.

Remélem, legalább nyomokban vicces ez az egész, mert ha nem, megette a fene. No de hogy valami pofásat is mutassak, nesztek az itthonról vitt horgolófonalak kicsiny csomagja, mielőtt behajintottam volna a hobbiszatyromba.

Mondhatni, bágátell.