Mivel tegnap tényleg volt mindenféle reszketés és félelem Las Vegasban Esztergomban, kéztördeléssel és zokogással súlyosbítva, máma úgy döntöttem, hogy a már előkészített piros-virágos államvizsgáztató jelmez helyett inkább az indigókék pöttyöskét veszem fel, mert ennél álmosítóbb színű holmim nincs (ez a diákoknak jó), és kényelmes, mint egy pizsi (ez meg nekem).
Hogy mégse maradjatok újdonság nélkül, tessék, itt egy olyan cipő, amit másfél évvel ezelőtt vettem egy nagy El Naturalista leárazáson, aztán valahogy kimaradt a szórásból, de annyira, hogy most van rajtam először. Egyúttal ez fennállásom első vegán cipője is, ami tudtommal kábé annyit tesz, hogy a műállatot, aminek a bőre rajta vagyon, etikusan ölték meg, és a vászonrész alapanyaga is eutanáziát kért. Vagy mi.
A képen amúgy az a pillanat látható, amikor realizáltam, hogy csepereg, én meg itt állok egy eddig hordatlan, félig vászon etikus cipőben. Eh, tudjátok mit, államvizsganapon még a szar is le van szarva.
Azt hiszem, évről évre egyre kelletlenebbül megyek államvizsgáztatni, és ha jól megkapargatom, ennek az az egyik oka, hogy nem akarok bőgő nőket látni, akik olyanfajta totális pánikba hajszolják bele magukat, amiről majd öt órával később már maguk is belátják, teljesen kontraproduktív volt. Mindehhez nem is aludtam jól, sok hülyeséget álmodtam gyakori felriadásokkal, egy olyan fürdőszobában kellett összevakargatnom magam, amit valószínűleg Hundertwasser tervezett egy kába pillanatában, mert egyetlen egyenes falszakasz nem volt benne, levendulaszínűre volt mozaikcsempézve az egész, és én csak kapkodtam ide-oda, hol vannak a cuccaim, közben meg folyton bejött valaki megzavarni, pedig nekem egyszerre és egyidőben két helyre kellett volna eljutnom vizsgáztatni. Persze mindkettőt lekéstem.
Na, tegyünk róla, hogy ez csak rossz álom legyen.
Közben ez a ruha is nekilátott a, ha nem is egészen az utolsókat rúgni, de kiszolgálni a kapitulációt, már mosás után is úgy fest, mint akit kiskutya szájából szedtek ki, grr.
Makkák meg horgolt takarók, egy utolsó adag idei zöldborsó, ismerős káoszkáink meg még a szombat esti Ivan Dan is, ami a dalmát Szentivánéj. Vagyunk, vagyogatunk.
Folytatnom kéne azt a nemes harci feladatot, ami a tanszékem terheinek könnyítéséről szól, miszerint a jövő félévi óráimhoz minden ppt-t meg dokumentet meg vázlatot meg miegymást aktualizálok, átadok, feltöltöm, satöbbi. Azt hiszem, kábé három-négy órányi munka lenne még azzal az adaggal, amit jövő hétre ígértem.
Nos, ennyi év után elég jól tudom, milyen a tanári munkára ösztönző környezet, és ez itt definitíve nem olyan.
Nyilvánvalóan megcsinálom határidőre (amit magamnak találtam ki) a melót (amit én ajánlottam fel magamtól), mert mindig meg szoktam, viszont éppoly nyilvánvalóan prokrasztinálni fogok, amíg csak lehet. Ne nézzük egymást madárnak.
Az útihorgolásaimat egy ántik Yves Rocher nesszeszerben szoktam magammal hurcolni, márpedig már 2018 óta. Nem csoda, hogy (szopornyicaidő ide vagy oda), ezalatt az öt év alatt egyre ántikabb lett szegényke – mostanra kifejezetten leharcolt állapotba került, muszáj volt pótolni.
Úgyhogy vettem ennek érdekében egy adag ún. “vízálló poliészter” anyagot meg két cipzárt, uccuneki.
Nyilván nem volt szükségem 45 centis cipzárokra, de azt kell szeretni, ami van, márpedig ha ilyen színben akartam cipzárt, választhattam, hogy tizenöt vagy negyvenöt centis példánnyal próbálom megoldani. Egyelőre a negyvenötös nyert, nagy cipzárból bármikor lehet csinálni kicsit, fordítva nehezebb.
Előrebocsátom, hogy én meg Erik még sose varrtunk ilyen anyagot, úgyhogy ez itt többé-kevésbé afféle tesztpéldány is volt – értsd, ha megfelel az eddigi horgolószütyőm pótlására, remek, ha nem, akkor is használni fogom valamire, nem görcsölünk, csak haladunk. (Egyszer majd írok arról is egy töprengőset, hogy vajon miért nem megy ez a hozzáállás az általam ismert GenZ meg alfagenerációs nyuszikáknak, akik mindent azonnal Pinterest- meg Tik-Tok-minőségben akarnak megcsinálni. A Bábkészítés órámon is azonnal összehuttyantak és siránkozni kezdtek, ha nem voltak első kísérletre olyan jók, mint egy tizeniksz éves tapasztalattal rendelkező iparművész. Zárójel bezárva.)
Úgy gondoltam, levágok ebből az anyagból egy 32 centi széles darabot, aztán addig farigcsálom, amíg el nem fogy. Kivágtam belőle két 27 centi magas és egy 23 centi magas darabot, Erikbe bedugtam egy farmervarró tűt, mert azok eddig még nem hagytak cserben, aztán erisszük.
Arra nem is számítottam, hogy elsőre sikerül olyan szép íves varrásokat produkálni, mint a mintapéldányon, ehelyett az egyszerű téglalapokra koncentráltam, és elsőre a külső zsebet készítettem el az alacsonyabb téglalap meg némi farigcsák segítségével. Íme a külső zseb.
A külső zsebet rávarrtam az egyik 27 centi magas téglalapra, amit a fenti módszerrel összevarrtam a másikkal, középre cipzár. Érthető, ugye?
Úgy gondoltam, az lesz a legegyszerűbb, ha felülről kezdem összeállítani a szütyőt, a cipzárakkal mindig csak a baj van. QED.
A kép alsó felét nézzétek inkább, mert ott az látható, hogy a hátlapra belülről készítettem egy zsebet is, amiben az osztások éppen a horgolótüvekre meg a kézimunkaollóra vannak inicializálva. Azok folyton ide-oda lődörögnek a szütyőben, én meg azt ki nem állhatom.
És akkor nekiláttam összeállítani az egészet a visszájáról, utólag keskeny csíkokkal takarva el a varrásszéleket, így, ni. (Ezen a ponton ne felejtsétek el kinyitni a cipzárt! Anélkül nem lehet kifordítani a szütyőt.) A varrásvonalba közben befogtam egy fogantyúnak szánt darabkát is, de erről nincs dokumentászijo, a bejegyzés utolsó képét nézzétek meg, azon ott van a szütyő jobb oldalán fent.
Az aljára az öblösödést a jól bevált háromszög-módszerrel oldottam meg,
majd annak a varrásvonalát is eltakartam egy csíkocskával.
Kifordítottam, helyrepofoztam, majd a képen látható helyre felapplikáltam egy kulcskarikát is a szemjelölő pöcikéknek, mert azok is hajlamosak fel-alá lődörögni a szütyőben. Jobb, ha szem előtt vannak. Meg kéznél.
A végeredmény a mintapéldányomnál öt centivel szélesebb és három centivel magasabb lett, de nekem úgyis akkora minden táskám, hogy beleférjen egy fél disznó, úgyhogy valószínűleg elleszünk.
Ha nem, akkor gyártok egy kisebbet is, most már tudom, hogyan kell.
Nyári napforduló. A pincébe vezető lépcsőfordulóban egy füligvigyorú fiatalember, aki valami kereskedelmi rádióadó lakossági talpalávalóját hallgatja, éppen ménkű nagy likakat robbaszt bele a falba, A Napelemépítés Sagája kábé harmincadik állomásaként. Maci kiütve alszik, a RK pedig elment Konstanzba, de még szombaton visszagyün.
A RK általában is sokat megy és sokfelé, de ősszel három és fél hónapra konkrétan Firenzébe vonul el egy ösztöndíjjal. És ezúttal én is megyek vele. Nem egy hétvégére, nem egy hétre, hanem három hónapra. Macit is visszük.
Hát így néz ki az, amikor nagy nekigyürkőzések és több havi töprengés, aggódás, keresgélés, tervezgetés, kérvényezés ésatöbbi után vizet ér a csukafejes. Nyilván beszélni fogok róla, mit, miért, hogyan és merre, mert én pofázásból (és -ért) élek, de most maradjunk annyiban: ha valami nem szarik bele egy elefántméretűt a palacsintába, én okt. 15. és január eleje között egy fiesoléi alkotóház cselédlakásában fogom keresni a helyet a napifotóhoz. Mindehhez pedig a teljes őszi félévre fizetés nélküli szabadságon leszek.
Kábé ugyanakkora mértékben szorongok és lelkesedem, de ezt most nem hagyhatom ki, mert nem, és kész.
Ez most egy piszok nad calász, a kép még tegnapi arról a pillanatról, amikor agyunk kiszellőztetése érdekében lementünk lődörögni egyet a városba. Ezt a pillanatot persze sok további pillanat előzte meg, készülődések halomszám, én például fél órával előtte már felterítettem magamra az ötvenes faktorszámú anyámkínját, és ez innentől kezdve minden “kimegyekaházból” pillanat előtt így lesz, hozsánna. Gondolom, látjátok rajtam a rendkívüli lelkesedést: minél hatékonyabb az a szar, annál nehezebb felkenni, és utána is ragad, mint a degett*.
Miután egy csomót gimnasztikáztunk Erikkel a fekete ruhán, aminek túl mély a nyakkivágása** végül annyiban maradtam, hogy hű fércszedőm segítségével kiszedem a nyakából a tescós márkajelzést, és felveszem fordítva, mármint hogy az eleje lesz hátul. Így már oké. Az ujjak persze most is idegesítenek, meg az is, hogy nincs zsebe!, de lehet, hogy következő lépésként majd az ujjakat nyissz, plusz más merényletek (zseb!).
Majd.
* Archaikus kifejezés, régi jelentése “zsír”, valamivel frissebb jelentése az én nyelvjárásomban “büdös, ragacsos kőolajszármazék”.
** Próbáltatok gumírozott anyagra gumírozatlan csipkeszegélyt applikálni? Ne próbáljatok.
Nyár van, vagy mi. Epret zabálok dobozból, szatyorról lepotyogott díszeket ragasztok vissza (most, hogy már ragasztópisztolyom is van, sálálá), pipacsokat és naplementéket nézegetek ügyes-bajos dógaim után rohangáltomban, kenyeret sütök, meg Csipa Gyuri nevű lélekállatommal alszunk nagyokat.
Vizsgáztatások, tanulmányírás meg minden más ellenére is folyton figyelmeztetnem kell magam, hogy hóha, hó, még nincs vakációm.
Ma igazi luxynapom lesz, hejj, elmegyek pedikűröshöz. Ott én eddigelé egyetlen alkalommal jártam, valamikor az idők hajnalán. Ha a cipőkön való nyávogásból és nyivácskolásból nem lett volna nyilvánvaló, én igen puha és érzékeny lábakszon élek, ezért mindig döbbenten hallgattam egyik barátnőm sztorijait a pedikűrösről, aki neki konkrétan lehámozta a sarkáról a bőrkeményedéseket. Mindehhez ezek itt alattam röhejesen bébiszerű lábaksz is, gyűrött talppal és picike körmökkel, a cipők miatti nyivácskolások pedig olyan példányok révén is megjelennek, amilyeneket más nők akkor vesznek fel, amikor hazaérnek, és lerúgják a magassarkút. (Egy pár igen pofás Josef Seibel szandált azért kellett elajándékoznom, mert feltörte a lábam. Az oldalvarrása.)
Szóval luxynap. Mivel viszont nem csak sarokcsiszolóval él az ember, odacsaptam egy öregtésztát is, mert holnap hazaér a Repülő Kutató, és őt eddig díszvacsorákon tartották vagy mi. Képeket nem küldött, és ez gyanúsabb, mintha küldött volna, amikor igazán fasza ételeket adnak neki, nem meri megmutatni.
Ja, ilyen félelmetes feleség vagyok én, szolgálatotokra.
Tegnap feltettem egy szavaznivalót is, a teraszon ácsorgó székek párnáinak huzatáról. Tessék nyilatkozni, mert ha hazaesz a fene a pedikűrről, valószínűleg azt az akciót is beröffentem. Skandalum, hogy a pasi majdnem egy hétig másutt volt, én pedig még nem festettem át, szereltem le vagy szereltem fel semmit. Néhány új párnahuzat, az lenne a minimum.
Ha úgy tűnik, hogy kissé riadtan nézek a jövőbe (arra ahajt fent, srévizavi-balfelül), akkor a látszat ezúttal sem csal. Mintegy véletlenül akkor volt rajtam utoljára ugyanez a ruha, amikor épp nekigyürkőztem egy tőlem szokatlan csukafejesnek a némiképp kiszámíthatatlanba, ma pedig annak napja van, amikor pláccs, nekicsapódom a víznek.
Köztünk legyen szólva, én nem tudok úszni.
Tudom, hogy homályos voltam, mint a budi mélye, majd leszek ennél világosabb is, de most még nem állok rá teljesen készen.
Ti most röhögni fogtok rajtam, és többé-kevésbé jogosan teszitek, de én bizony fázom. Plusz még az orrom is csöpög.
Mint a mellékelt ábra mutatja (vagy ha nem mutatja, feliratozom), dógozóba megyek, vállamon az élet terhével és egy kupac dolgozattal. Délutáni műszak, yeah. Levelezős hallgatóknak szoktam adni a vizsgájukhoz a) szombati időpontot, b) délutáni időpontot. A szombati már megvolt, most a délutáni van soron. Ha ez lement, és mindenki megjelenik, aki ígérte magát, technikailag már csak egyetlen vizsgázóm lesz, akit éppen ma engednek ki a kórházból egy teljesen friss babával.
Oké, jöhet az e heti, már-már tradíciószámba menő “hajnalban megébredek, posztolok, visszaalszom” művelet. Volt ezen a héten is minden, de főként eső. Galéria!
Én mindig őszinte vagyok, amikor azt mondom a Repülő Kutatónak, hogy ideje vendégeket hívni, hátha akkor végre rávesszük magunkat a takarításra, de aztán éppolyan őszintén mondom azt is, hogy “€&#@& a %#€&@be!* Már megint takarítani kell!!!”
Külön kedvelem azokat az eseteket, amikor ő felporszívózik és felmos a földszinten, majd, nyuszi, hopp! elrohan tudományt művelni, én meg itt maradok a többire.
Legalább a hajam megfestettem tegnap sok nyávogás után-közben, úgyhogy a takarítás is menni fog. Összefüggéseket ne keressetek.
* Ide képzeljen mindenki olyan rondaságokat, amilyen neki éppen most jólesik.
Minden nap más - mindennap más 