Megint egy újabb nap, mikor málhás szamarkák módjára felcumózva iparkodom munkába. Azazhogy várj, minden napom ilyen.
Ma viszont bohóchalak vannak a zoknimon, sálálá.
eská kategória bejegyzései
14/23 – Punkin
Úgy nézek ki, mint akinek megérkezett a tökszezon. Nagyjából úgy is érzem magam, mint akinek a feje helyén kinőtt egy tök. Takonytök.
Megpróbálok majd tisztes távolságot tartani a gyivákoktól, nehogy letüsszentsem őket. (Nem vírus ez, csak kimerültség meg a gyatra immunrendszer, ami belőle következik. Könyörgöm, még csak két és fél hete folyik a tanítás, mi lesz itt a végére, édesjóistenem.)
14/22 – Havisham
Még mindig nem tündöklök régi pompámban (haha), de muszáj volt szájat festenem magamnak, mert nélküle úgy néztem ki, mint Miss Havisham, ha ő még rémlik valahonnét.
Oké, én legalább tarkabarkába vagyok öltözve, de ez pillanatnyilag vajmi keveset segít.
14/20 – Fermentál
Utak, reggelek, macskák, fermentálókönyvek meg külömb-külömb-féle szentendrei züllések étteremtől cukrászdáig és Európa Kiadó-koncertig. Ja, meg lábaksz, persze.
Egyetlen szabadnapom volt a héten, a péntek. (Vasárnap is melóznom kell, nyavalyás adminisztráció meg papírmunka, grr.) Azt viszont legalább kihasználtam, ki én.
14/16 – Passzentos
Tecciklátni az újcipőmet meg az újtatyómat, milyen passzentosak egymáshoz? Én meg valahol köztük meglepetésemre úgy nézek ki, mintha élnék, bár ma is négy huszonötkor keltem, és csak tíz perce értem haza.
Azért a számat újrarúzsoztam az önfotó tiszteletére, mert valahol meg kell húzni a határokat, akarok-e annyira rottyantnak látszani, mint ahogyan érzem magam. Újcipő meg újtatyó ide vagy oda, piszkosul fáradt vagyok. És ma még csak szerda.
14/15 – Tutáliber
A kis nyulacska megint óvodába megy, ezúttal Zuglóba, előadni terveinket és céljainkat, valamint hálás köszönetet rebegni, amiért még nem hajítottak ki minket testületileg. Egyúttal reményeimet is ki óhajtom fejezni, hogy ez továbbra is így lesz.
14/14 – Ragya
Bevakoltam magam az illuzijo kedvéért (“mintha élnél, fijam”, mondaná Mama), és elvágtatok a dolgozó irányába. Ez a második hét se lesz rövidebb, mint az első, bár ezúttal nem tanítok pénteken, de ez sajna nem jelent semmit, tennivaló annyi van, mint a ragya.
A hajamnak fodrászra lenne szüksége, a korpuszomnak masszázsra, a szemöldökömnek festésre, az agyamnak pedig több alvásra, mint amennyi összejön. No de azért sálálá, csapatjuk.
14/13 – Egyenes
Már megint ott tartunk, hogy innen szép nyerni, szerdán például egyszer csak ott találtam magam hazafelé jövet, hogy nem tudok egyenesen járni, ami némiképp összefüggésben lehetett azzal, hogy egész nap nem ettem semmit, mert nem volt mikor, és a mérleg állítása szerint azalatt az egyetlen nap alatt fogytam egy kilót. Jó, nyilván van miből, de akkor is. No de miután hazaértem, tápláltam magamat és a macskákat, majd elzuhantam kicsinyég, ezek után pedig ismét visszanyertem egyenes járásra való képességemet. A reziliencia csodája, az vagyok én, szolgálatukra. Még egy ideig.
Mindenesetre a héten gőzerővel beröffentettük a félévet, tegnap már a bábkészítős hátizsák is színre lépett az összes szajréval, a RK elment szokásos kora őszi lengyel turnéjára, aztán hazahozott nekem egy fél tonna Wawel csokit, az aulába visszatelepítettem a horgolt-varrott-ragasztott növényzetet, a Dunakanyar pedig szokott orcáját mutatta, mely vagyon szép. Már tizeniksz éve járom, időnként nem mindig egyenes vonalban, de még mindig szép. Galéria!
14/12 – Szedett-vedett
Huhh, de nem voltam ma formában az öltözködéskor. Na mindegy, most már marad úgy, ahogy van. Megyek tanítani.
14/11 – Margó
Ha véletlenül olyannak látszanék, mint egy ugrásra kész, éber vadállat, az nem teljesen véletlen. Ma délután órákon át leszek összezárva százharminc hallgatóval és egy Margó nevű négyhónapos babával, akinek szintén jelezték eljövetelét. Jövel a kisded, és kéri a tudást, azazhogy az anyja kéri, a kisded pedig jövel, mert nem tud még elszaladni.
Ez így önmagában még nem kunszt, pontosabban nem annyira nagy kunszt, voltam én már ennyi diákkal egy teremben, még ha nem is volt köztük egy Margó nevű kisded. A baj az, hogy mindez a Danubianum nevű épület tizedik szintjén lesz, ahol még nem tudom, hogyan festenek a teremviszonyok, legutóbb még tűzvédelmi ajtók voltak ott és sitthalmok, mindenesetre ez a legfelső emelet az egész kócerájban, és csak ott fér el egyidejűleg százharminc diák (plusz Margó), a lift meg csak a kilencedikig jár. Olyan forgalmi dugókat és havária-helyzeteket vizionálok, hogy ti azt el sem tudjátok képzelni.
Mindehhez csak hab a tortán, hogy az imént döbbentem rá, ma van 9/11. Marha nagy szerencse, hogy nem hiszek az ómenekben. Vagy legalábbis nem nagyon.
A tortához maraschino cseresznye is van a hab tetején, tegnapelőtthöz képest húsz fokot esett a hőmérsék, óráim előtt pedig még találkozom egy óraadó kollégával, aki nem hajlandó megérteni, hogy Nem. Tudom. Felvenni. Félállásba.
14/10 – Szorgos
Most jutottam végre odáig, hogy felrakjam az önfotót, amit háromnegyed hétkor csináltam. Hejh, szorgos munkanapok.
14/7 – Előny
Másoknak ez az első tancsinap, miközben én (höhö) máris letanítottam a heti kötelező óraszámom másfélszeresét. Na de azért nekem is ez az első nappalis tancsinap, melynek tiszteletére a “business on the top, party on the bottom” szellemében kikulturáltam magam felyül kellő mennyiségű vakolattal és iparművészi nyakékkel (ez is a Dark Side Soutache-tól), ámde mindehhez dupla rokolyát hordok, felemás zoknit és edzőcipőt.
A hátizsákomban van a házi évnyitónkhoz nyolcvan csokicsók. Ha ez nem győzi meg a gólyákat arról, hogy a tanárnő kissé bolond, de azért vannak előnyei, akkor semmise.
14/6 – Világbéke
Úgy éljek, az az érzésem, hogy ez a hét már legalább tíz napja kezdődött, de lehet, hogy még több. Ennyire zsúfolt, fárasztó, és fejvesztett csirkék módjára rohangálós hetet semmiképpen nem szeretnék még egyet a közeljövőben, meg igazából semmikor se, de ne legyünk telhetetlenek vagy naivak. Úgyhogy ha a zuniverzum esetleg arra kíváncsi, mi a vágyam – hát ez az.
Ja, meg persze a világbéke.
14/5 – Belzebúb
Fél órával a beállított ébresztő előtt arra riadni, hogy a kisebbik belzebúb lebassza a polc legtetejéről az egyik félkilós mécsest a futonra, pár ujjnyira a térdem mellé – megfizethetetlen.
Minden másra ott a Mastercard.
Ma amúgy csak 10×45 percet tanítok. Bágátell.
14/4 – Csukló
“Indul a század csuklógyakorlatra, hahó!”, írta Troppauer Hümér verse.
Idei első tancsinap. A Repülő Kutató szerint úgy nézek ki, mintha élnék. Höhö.
14/2 – Szussz
Mivel megest ott tartunk, hogy vesztem elfele a kontrollt az életem fölött, nekiláttam kiredvázni a mosókonyhát. Most tartunk egy kávészünetet, aztán uccu bele vissza.
14/0 – Új év, változatlan marhaság
Most értem haza hozzávetőleg 4kézlábon (csak emlékeztetőül: hétkor indultam), a gatyába rázandó dolgok egy részére sikerült gatyát találni, a többire még nem. Csak azért írok most újabb bejegyzést, mert holnaptól új blogév indul. Mit mondhatnék, nem ígérhetek ezúttal se mást, mint vért, verejtéket és könnyeket további nyígásokat esetenként egy új ruhával vagy cipővel.
Ez utóbbiakból igen alaposan feltankoltam a Sellpyn (nem fizetnek nekem ezért a reklámért semmiccse, minden bizonnyal én vagyok az univerzum legpocsékabb bevételű nano-influenszere), mert a munkázó helyem hozzám vágott egy szabad szemmel is látható méretű ún. jutalmat azért, mert két-kétésfél ember helyett dolgozom. (Nem, nem annyit, amennyit annak a plusz egy-másfél embernek fizettek volna.) Ha lesz rá érkezésem a héten, valamikor be is blogolom a szerzeményekt.
Terveim szerint idén is lesz adventi dekkolás meg Jóleső Január, sátoros ünnepnapokon pedig egy-két eská-poszt is, de amúgy tényleg inkább arra készüljetek, hogy hol kidolgozom a belem, hol meg az oldalamra dűlve növesztem a seggem, miközben valamelyik szőrös haramia demobilizél.
QED.
13/365 – Gatyába
Mondhatnám, így néz ki a reziliencia csodája, de ez speciel nem egészen igaz ezúttal se, az éjjel ötször ébredtem fel, most pedig máris a munkázó felé vágtatok, hogy próbáljak gatyába rázni olyan dolgokat, amiket természetesen valaki más rázott ki abból a gatyából.
Viszont ebből az évből nem vesztettem blogice egy napot sem, kis öröm is öröm. Majd ha hazakúsztam, arról is referálok, a jövő blogévre mi várható. (Semmi jó, de legalább nem sok új.)
