RSS

eská kategória bejegyzései

6/260 – Lipityánka

Tegnap este, miután egésznapos futkora után hazazuhantam, a macskák már ott gomolyogtak mind a ketten, hogy holakajám, úgyhogy előbb tápláltam őket, aztán befejeztem az e félévi doktori képzés utolsó leadandóját, elküldtem, végre átöltöztem házi lipityánkába, tápláltam magamat is, utána pedig eldőltem. Természetesen nem tudtam elaludni fél tizenkettőig, aztán ugyanolyan természetesen felébredtem háromkor, amikor is persze a szőrösök megint azt kérdezték, hogy holakajám, és aztán hatkor ismét.

A hétvége programja úgy fest, hogy elmegyek a postára feladni a komplex vizsgára jelentkezés rohadt kis papírkáit, amiket tegnap fél hatkor nyomtattam ki a munkahelyemen, menet közben megpróbálom megérdeklődni a kopiszalonban, ha egyáltalán nyitva van, hogy vállalnak-e A0 vagy A1 színes fénymásolást, aztán bemegyek a könyvtárba nyelvújításról szóló könyvekért, a környék egyetlen friss csirkemájat is áruló bótjába pedig Schrödinek csirkemájért. Miután hazajöttem, összeállítom két tárgyból a vizsgára szükséges anyag vázlatát, hogy elküldhessem a diákjaimnak, jegyeket írok be a Neptunba, aztán kiselőadást csinálok hétfőre, vizsga-feladatsorokat keddre és konferenciaposztert péntekre.

Tegnap véget ért a szorgalmi időszakom itt is, ott. Istenbizony nem úgy érzem, mintha bármi véget ért volna.

Egyszer majd be kell blogolnom, miket turkáltam a múlt héten kétségbeesésemben két mostazonnal feladat között, de egyelőre még nem úgy fest a zélet, hogy erre hirtelen sort tudnék keríteni, előbb a hétvégi listámról kéne lehúznom az elvégzendők legalább felét. Mindenesetre a ma felvett ruha is ebből a beszerzésből van, és igazából én őtet is házi lipityánkának szántam, de most valami nagyon-nagyon kényelmesre volt szükségem, talán megértitek.

Egy hajmosásra is szükségem lenne, de előbb fussam le köreimet a városban, addig esélytelen.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/18 hüvelyk eská, tavasz

 

6/259 – Pontosvessző

Ma tartjuk a munkázó helyemen a felsőoktatási Kazinczy verseny országos döntőjét, aminek eddig minden évben kellő szervezési hisztériával ugrottunk neki, de mostanra olyan mértékben belefásultunk a félév eddigi monstre szerveznivalóiba, hogy ez már egészen aprócska feladatkának látszik, végül is csak kábé száz embert kell fel-alá mozgatnunk egyetlen zsürivel, nem pedig ötszázat huszoneggyel, és egyetlen napig, nem pedig háromig.

Nekem amúgy máma különösen nincs érkezésem izgulni a verseny miatt, a reggeltől-estig tartó futkora közben ugyanis még be kell fejeznem a komplex vizsga előtti utolsó beadandó dolgozatot a szakrális terekről, hogy aztán kitehessek a félév eddigi produktumai után ha nem is egy pontot, de legalább egy pontosvesszőt, mielőtt újabb feladatoknak veselkedek neki. A doktori legnagyobb rákfenéje, az “add meg uramisten, de most rögtön, és lehetőleg tegnapra” amúgy épp mostanra, a képzési szakasz legvégére csúcsosodott ki, kétnaponta jön valami újabb feladat, úgyhogy csak abban reménykedem, nem esik a fejemre újabb tennivaló a többi mellé, mert az már tényleg nem férne bele. (Ja, ezt mondtam a legutóbbi előtt is, aztán mégiscsak bele kellett férnie. Isten áldja a 880-as buszt meg Grisette-et, tegnap reggel is ott melóztam zötyögés közben egy kutatási beszámolón, és mire a “Kettőspince bejárati út”-hoz értem – igen, ezen a vonalon ilyen megállónevek vannak – be is tudtam fejezni.) Juteszembe, tegnap elolvastam egy cikket arról, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a PhD-hallgatók mentális problémáinak vizsgálatára. (Na nem azokéra, amikkel a képzésre érkezünk, hanem azokéra, amelyeket menet közben szerzünk be a stressztől meg a túlmunkától.) Mit ne mondjak, nem tudtam meg a cikkből sok újdonságot a témában.

A mai hacacáréban viszont legalább egészen pontos szerepköröm van és konkrét feladataim, én szaladgálok a pontozólapocskákkal a díszterem és az összesítőszoba között, úgyhogy ezúttal is az volt a magamnak kitűzött direktíva, mint tavaly meg tavalyelőtt. Legyen rajtam kényelmes ruha, nemkopogós cipő meg sok zseb. Azt hiszem, legalább ennyit sikerült is teljesítenem.

Amik ellen viszont nem tudtam tenni semmit: a robbantott haj (pedig még olyan izéket is bevetettem, mint az extra erős lakk), a nyakamból éppen oldalt kifelé törekvő két gonosz ikertestvérem, valamint az általános nyúzottság, amitől épp olyan fiatalnak látszom, mint egy országút.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/17 hüvelyk eská, tavasz

 

6/258 – Kegy

Most tényleg ott tartunk, hogy már az is a különleges kegy kategóriájába tartozik, ha tudom: hová megyek éppen és miért. Mondanám persze, hogy ez a hét még nehéz, de a következő is az lesz, az azutánival pedig még nem volt eddig időm foglalkozni.

Közben a Repülő Kutató hazaugrott tiszta gatyáért, de ezt tényleg így tessék érteni, este kilenckor érkezett, reggel hatkor már ő is indul, ezt pedig Celofán nem viselte jól, mert Celofán általában sem viseli jól a változásokat, hát még most, hogy beteg. Úgyhogy öt harmincötkor macskahányás törölgetése volt a program, öt negyvenkor simisimi, öt negyvenötkor újabb ételkínálgatás, most pedig már tényleg futnom kell, és Isten csudája lesz, ha valahol menet közben nem döntök úgy, hogy zárótevékenységek vizionálása, tancsitancsi meg kutatási beszámolók és tanulmányok helyett én most leszállok a buszról, aztán elmegyek remetének valahová a Pilis szívcsakrája mellé.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/16 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/257 – Apróságok

Attól a néhány apróságtól eltekintve, hogy úgy érzem, sose fogok már ebben a életben megmelegedni, kipihenni magam, napfényben hagyni el a lakást, nyári (vagy akár tavaszi) holmikban lenni, nem reszketni határidők miatt, nem aggódni teljesítendő feladatok miatt, rendesen étkezni és lekiismeretfurdalás nélkül kikapcsolódni, nem küzdeni kicsinyhitűséggel, önsajnálattal és a “jaj-vajon-megfelelő-e-a-teljesítményem” szorításával meg azzal az egyre erősebb gyanúval, hogy rohanás közben fogok felfordulni valahol cikcakkruhában – minden szuper, sőt csúcsszuper.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/15 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/256 – Kül- és bel-

Tutatiszra, ha ezt a hetet megúszom jelentősebb kül- és belsérelmi nyomok nélkül, az a zuniverzum csodája lesz.

Közben meg a Repülő Kutató Varsóban bulizik Professor Krtekkel. Inzultálni fogom. (Nem a vakondot.)

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/14 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/255 – Vagy úgy

Barátságos borús-szeles-napos-esős, és mindenestől összevissza időnk van, ami tulajdonképpen nem olyan nagy meglepi, merthogy most vannak nyakunkon a fagyosszentek, viszont eddig sem volt valami extra dögmeleg, és az előjelzésből kiindulva ezután sem lesz. Cserébe van meló csőstül, félévzárás meg minden anyámkínja. Ezt az egész káoszt ezúttal azon sajátos módon élem meg, hogy kábé negyedóránként váltják egymást az “eh, mindent megoldok… nyugivan…” meg a “jézusmária és össssszes szentek, sose oldom meg!!!!”.

Ne tessék aggódni, végül mindig minden megoldódik, vagy így, vagy úgy.

Az viszont, gondolom, nem egészen az évszázad meglepetése, hogy most éppen igen kevéssé megyek élményszámba.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/254 – Implikál

Ah, te rohanó világ. Tájainkon most éppen a Repülő Kutató az, aki a fentnevezett rohanást produkálja, nekem csak az agyam száguldozik összevissza, legalábbis keddig, mert akkor persze megint kivágtázom az ajtón a buszomhoz, miként az meg vagyon írva. A pali viszont nem aprózza el: ma egészen Varsóig futamodik, aztán a jövő héten épp csak tiszta gatyát vételezni jön haza, és máris rohan tovább Bukarestbe. (Tegnap betekintést kaptam a júniusába is, az aztán tényleg káeurópai körút lesz, Karánsebes, Zágráb, Ljubljana, a többit ezúttal is elfelejtettem.) Mondám is neki a múlt héten, bmeg, Muci (igen, ezeken a tájakon így szoktak beszélni akadémiai doktor projektvezető urakkal, akiknek olyan hosszú a publikációs listája, mint a két karom), minek neked éppen most futni összevissza, amikor szükségem lenne rád? Mire ő, hogy de hát télen éppen az volt a bajod, hogy folyton itthon ülök, pedig olyan jól hozzászoktál, hogy hónapokra elmászok ösztöndíjjal. (Nos, mi tagadás. Roppant jól hozzá lehet szokni, hogy csak az van a mosogatóban, amit én belehajigáltam, és senki más jegyzetei nem tűnnek fel a lakás minden elképzelhető és elképzelhetetlen pontján.) Mire én, hogy de hát akkor nem volt rád szükségem, most meg lenne. Ki fog így néha egy kis meleg ételt lökni elém este, meg ki gardírozza a macskákat, amíg én a komplex vizsgára készüléssel meg effélékkel küzdök?… Úgyhogy jobb híján csinált nekem egy kakaót, mert a kakaófőzés ezeken a tájakon egy bevett szimpátiagesztus, az ember akkor kap kakaót, ha el van kornyadva.

További szimpátiagesztusaink közé tartozik az is, hogy színes zoknikat veszünk egymásnak minden apropó nélkül, a mai darabot például Bécsben vette nekem csak úgy cukiságból. Miután tegnap “megmentettem” a turkálós kötényruhát, az volt a minimum, hogy felvegyem, a megmentés módja pedig igen erőteljesen implikálta, hogy középcsoportos papagájnak öltözzek hozzá, mint a mellékelt ábra mutatja. Na és akkor magyarázzuk egy kicsit a bizonyítványt, mert engem általában ezért tartanak, hogy magyarázzak. Nem, nem fogjátok megúszni ti sem.

Mint ez sejthető volt, egy ilyen kötényruhából az ember akkor se képes elegáns-csinos darabot gyártani, ha fejreáll, tehát az volt az egyetlen opció, mókás legyen és megmosolyogtató a végeredmény. Egy fekete holmiból mókás darabot gyártani, úgy vélem, egyetlen módon lehet: megszórni tarkabarkával. Úgyhogy ezúttal eccerű voltam, mint egy pof, még Erik segítségét sem vettem igénybe, hanem csak kicseréltem a búbarna dekorációs gombokat színeskékre. Konkrétan csupán dísznek voltak ott az elején (dísznek? ezek? a világ egy hülye hely), funkciójuk egy szál se – nem volt hát kérdéses, hogy ebben az esetben akármekkora és akárhány gombot használhatok, például az eredeti hét helyett tizenkettőt. A zseb alatti kiégetett likat bestoppoltam, és azt is gombokkal takartam el, ami persze hozta magával az összes többi gombot is, hollári-hó. Ha egyszer lesz rá több időm, még melózhatok rajta: a középső sávon a színátmenetes gombkollekció minden bizonnyal megmarad, de a liktakaró gomb és annak testvérkéi helyett lehet, hogy egyszer majd valami teljesen más dolog jelenik meg, rátét vagy hímzés vagy horgolás vagy mittomén. Egyszer majd.

Most viszont inkább dolgozni kéne, mert ha az ember már blogbejegyzésban is olyan szavakat használ, hogy “implikál”, az az agyrágó bogarak tevékenységének pregnáns jele (már megint miket mondok), ergo ilyenkor kell nekiesni a következő leadandó tanulmánynak, hogy verné ki a ragya. Azt sem bánom, ha szivárványszínűre.

Mielőtt rákérdeznétek: igen, pontosan tudom, hogy hány éves vagyok, de nem zavar.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/12 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Eská 6/30 – Kötényruha-mentés

Mint tudjuk (tudjuk, ugye?), én roppantul szeretem a kötényruhákat. Általában magamnak varrom, de néha turkálok is. Emellett időnként kedvem támad megmenteni olyan turkálós darabokat, amiket úgyse fog elvinni senki, mert olyan csúnyuskák, formátlanok, esetleg még hibásak is.

Na hát az a darab, amit szerda délután akasztottam le egy pécsi turkálóban, miközben a hazafelé tartó vonat felé haladtam át a városon, az pontosan megfelelt ennek a kritériumrendszernek. Mert hogy ilyen elölről

ilyen hátulról

és a zsebe alatt van rajta elöl egy eeeekkora kiégetett lyuk.

Nyilván meg kell menteni. Nos, ezt teszem meg máma.

(folytköv.)

Du.

Ááá, nem lehet ezt rendesen bemutatni, csak magamon, és most már nem bújok vissza bele, de holnap úgyis felveszem. Addig is, nédda néhány fotó, mit csináltam vele.

kr5

kr4

kr6

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/11 hüvelyk újracucc, eská, turkálgat

 

6/252 – Egyszer csak

Az ember haja nem egyszerre nő meg hirtelen, hanem lassan-lassan, de aztán egyszer mégiscsak bekövetkezik a “hát most megnövesszük vagy levágassuk” állapot.

Na az van most. Meg zárótevékenység, meg délutáni tancsitancsi. Futok is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/10 hüvelyk eská, tavasz

 

6/251 – Három ká

Koffein, kötelességtudat és kétségbeesés, ezek az én motorjaim, bébi. Tegnap ugyebár négykor kellett kivágtáznom az ajtón, hát azt speciel még el sem mertem árulni nektek, hogy mindehhez, bajnnng, fél kettőkor ébredtem fel, pedig csak (csak!!) háromra volt beállítva az ébresztő. És este, bár a sors különleges kegyének köszönhetően már fél tízre itthon voltam (ha még öt perccel többet késik a Zengő IC, és nem érkeznek pöccre a metrók, csak az egy órával későbbi buszt értem volna el), de így sem tudtam elaludni tizenegyig.

A konferencia a szokásos mennyiségű abszurditást és mókakacagást hozta, amire számítani lehetett, a szervezőknek már reggel a fülén jött ki a kávé, a plenáris előadást pedig egy lengyel nő tartotta németül azzal a címmel, hogy “Das deutsch-polnische Forum als Instrument der bilateralen Verständigung (1976-1997)”. Tippjeim szerint arról szólt, hogy a német-lengyel Fórum-sorozat, amiből volt ebben a húsz tárgyalt évben vagy tíz darab, hogyan vált a kétoldalú megértés eszközévé, de a cím lehetséges értelmét is csak a negyvenöt percen át potyogó diákból raktam össze úgy-ahogy, én ugyanis nem értek németül. Naivitásomban azt feltételeztem, lesz valami felirat vagy efféle, de nem volt semmi. Úgy báloztam ülve abban a röhejesen festő teremben, mint kolleganőm Prücsök, mielőtt elcsavarta volna a futár fejét, még a horgolásom is elővettem kínomban, ott gyártottam a marokkói szíveket kazalba, és közben néha megpróbáltam inteligencsen nézni. Na most, ha ezt eddig esetleg nem említettem volna, ez egy pedagógiai konferencia volt, szóval hogy miafrancot kerestek benne a német-lengyel tárgyalások, fel nem foghatom. Miként azt sem, hogy ha egy konferencián (mint a megnyitóban elhangzott) van 167 előadó, hol a nyimnyámban van az a százharminc, aki be se dugta a képit a plenáris előadásra, és akiknek talán még csak nem is négykor kellett volna kivágtatnia az ajtón. És akik közül kábé száz biztosan jobban ért nálam németül, na nem mintha az olyan nagy teljesítmény lenne.

A szekcióm amúgy igen kollegiális volt – mindig az, amikor óvodákról esik szó. Hacsak nem módszertani kérdéseket tárgyalnak éppeg (arra lényegesen nagyobb a kereslet), általában jobb híján egyszerűen csak összecsapkodják mindazokat a népeket egy és ugyanazon szekcióba, akiknek az absztraktjában ott van az, hogy óvoda, aztán agyő. Ezúttal is két történeti meg egy attitűdvizsgálat volt összecsapkodva. Meg én. Arról, hogy milyen képet képeznek magukban mások az én nagy pofámról, valószínűleg igen szépen árulkodik az, hogy az egyik előadó, akivel még csak két és fél hónapja tengünk együtt a doktorin, örömét fejezte ki, amiért előttem van, mert utánam aztán nehéz. Hm. Na mindenesetre ott ültünk keveskén, én voltam az utolsó előadó, és úgy nyúlt az egész elfele, mint a rétes. Egy adott ponton az egyik kollegina hátrafordult, és aszondá az órájára mutatva, hogy “te már biztos lelőtted volna”, ami igen szép képet ad arról is, milyen emlékezetesen sárkány néni vagyok én akkor, amikor rám osztja a végzet a szekció levezető elnökének feladatát. Ezúttal viszont nem én voltam az, úgyhogy csak üldögéltem tovább angyali derűvel, mert abban, hogy csupán tíz perc jut nekem elhadarni a mondókámat, akkora praxisom van, mint a Bazilika. És valóban, ezúttal is csak tizenkét perc jutott, úgy mentem végig az egészen, mint fos a libán, a közönség pedig megpendült módon kérdéseket akart felém irányozni (addig nemigen volt nekik erre nagy affinitásuk), de hát már ott toporgott a következő szekció, úgyhogy a kérdések egy részére csak úgy tudtam válaszolni, hogy közben bezúdult az ajtón a nőnevelés, és elkezdtek pendrájvokat installálni. Egy kósza pillanatban felrémlett előttem, hogy a komplex vizsgán valószínűleg a teljes bizottság le fog fordulni a székről, amikor én berobogok, és lelkesen aszondom, “jaj de jó, végre ezegyszer végig elmondhatom, mit akarok csinálni, hoztak hideg ételt meg hálózsákot?”.

Hát ez volt tegnap, ma pedig végre lett volna nekem arra lehetőség, hogy kialudjam magam, de egy nagy bides frászt, ötkor már megint bajnng. Legalább nem kettőkor volt, no, ne legyünk telhetetlenek.Tápláltam a macskákat, akik már aggódtak, hol a kaja, behajintottam egy mosást, aztán magamat is behajintottam hajmosóba, és ha már úgyis ott voltam a felpuhult körmeimmel, manikűröztem, majd kipingáltam a körmöm agyrohasztó ciklámenszínűre, hadd legyen, ami majd du. ébren tartja a diákokat. Engem még egyelőre ébren tart a pörgés meg a koffein, és nagyon remélem, hogy ezek kitartanak holnap estig, mert holnap is hatkor kell indulnom, és előbb-utóbb elfogy az a hisztérikus enerzsia, amivel az életemen döngetek végig éppen.

Mindeközben persze továbbra is marha hideg van, ami igen kevéssé tölt el lelkesedéssel, és én már csak röhögni tudok azon, amint a cikcakkruhákat elpakolom, visszaveszem, megint elpakolom majd megint visszaveszem. De hát fázom, no.

És igen, kétségtelenül látszik rajtam némi mániás elszántság.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/250 – Rekord

Ebből, ha egy kicsit is kegyes hozzám a zuniverzum, nem csinálunk trendet. Ma speciel négykor(!) megyek ki az ajtón, és késő este lesz, mire hazaérek. Hatkor indul a vonatom Kelenföldről Pécsre, ötkor indul vissza, közte meg konferencia, és mire háromkor eljutok oda, hogy megtartsam az előadásom, élőhúsnak kimérve sem leszek jó a lómészárszékben.

Természetesen nem volt más megoldás. Tegnap későig tanítottam Esztergomban, holnap megint tanítok ugyanott (hálistennek csak déltől), úgyhogy esélyem sem volt Pécsett éjszakázni, és hozzávetőleges-fitten jelenni meg a tudomány főlegvárában. Valószínűleg rekordot fogok beállítani “a legrosszabb előadás, amit valaha tartottam” kategóriában, pláne hogy még a ppt-m sincs kész, a Pécs felé döcögő vonaton fogom összedobni. Ilyenre sem volt még példa. Tényleg.

A mai konzervem viszont kész van. Mondanám, hogy én is kész vagyok, de még péntek estig hajtania kell valaminek (koffein meg kötelességtudat, az lesz). Amúgy természetesen pénteken is hatkor indulok, hogy aztán estig tancsikázzak, de a péntek az még olyan messze van, mint Makótól Jeruzsálem, és előbb a mai napot kell túlélni valahogy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/08 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/249 – Tóték

Mivel reggel hatkor csámpázom ki az ajtón, este hét előtt pedig nem csámpázom vissza rajta, és tegnap gyártottam konzervet a mai napra, akár be is blogolhatom, ha már készülődőben vagyok, nemdebár.

Jelzem, valószínűleg a tervezettnél vastagabb kabátot fogok a hátamra hanyintani, mert az imént kidugtam az orrom a teraszra, és olyan rohadt hideg van, hogy a Tóték lovának lefagynak a szarvai. Tegnap optimistábbak voltak az előjelzéssel kapcsolatban, azért voltam én is ilyen optimista.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/07 hüvelyk eská, tavasz

 

6/248 – Ok és okozat

Minden cselekvésnek vagy cselekvéshiánynak oka vagyon, feleim, például annak is, ha délután háromig nem bírok összehozni egy nyamvadt blogbejegyzést.

Mert például máma, hát érdemes volt ezért itt fényképezőgépet-klaviatúrát-internetet ragadni?… Na ugye.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/06 hüvelyk eská, tavasz

 

6/246 – Összeröfi

Már megjártuk a piacot meg a bótot, szereztünk zöld izéket meg más színű izéket, és én ezzel a mai napot akár befejezettnek is tudnám nyilvánítani, de délután még várható egy családi összeröfi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/04 hüvelyk eská, tavasz

 

A HT projekt 5. – április

Bolondokházi állapotainkra nincs is annál jobb bizonyíték, mint hogy ma reggel fejeztem be az áprilisi nagyinégyzeteket a Hőmérséklet Takaróba (aka Hosszú Távú projekt).

Tessék, ilyen volt hőmérsékletileg az elmúlt hónap.

A múlt hétvége tényleg meleg volt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/04 hüvelyk eská, tavasz

 

6/245 – 2.1.5.4.

Ma reggel négykor ébresztett fel a bűntudat, hogy még mindig nem vagyok kész a nyüves elküldendő/beadandó dolgozattal, ami eredetileg egy tanulmányocska akart lenni, de aztán, mint nyárigumis kocsi a jeges úton, srévizavi elcsúszott, sihúúúú, és végül a jövendő disszertációm 2.1.5.4. alfejezetének eleje lett belőle. Hozzávetőleg. Nekiláthattam volna, hogy teljesen különálló tanulmányt pofozzak belőle, de aztán úgyis vissza kellett volna pofoznom fejezetkezdetnek, hát akkor meg minek dolgozzak rajta potyára. A jegyet a témavezetőmnek kell adnia, neki pedig írtam egy captatio benevolentiae-t a levélbe, melyben magyarázom a bizonyítványomat. (Azt nem írtam meg neki, hogy amúgy leszarom, hányast kapok rá, csak görbüljön. Azt csak gondoltam magamban.)  Úgyhogy nyolckor az Úr (és témavezetőm) kegyelmébe ajánlottam szegény irományt, majd rácsaptam a “küldés” gombra. A Repülő Kutató, aki éppen a cipőjét pucolta, lévén éppen komplex doktori vizsgára hivatalos (naná, hogy az asztal túlsó oldalán ahhoz képest, ahol nekem kell majd pocolnom valamikor júniusban), azt a megjegyzést tette, hogy hmmm, 2.1.5.4., mintha, hmmm, nem lenne túl szisztematikus a munkafolyamatom. Erre én azzal paríroztam, hogy szisztematikus vagy sem, én bizony már megírtam ugyanilyen bakugrásokkal egy disszertációt, oszt még most is hivatkozzák, úgyhogy nem lehetett teljesen reménytelen alkotás.

Mint látható, továbbra is az önszétforgácsolás nagymestere vagyok, és ezt már valószínűleg ki se fogom nőni. Úgyhogy most ennek megfelelően elmegyek levelezősöket oktatni.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/03 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/243 – Lábjegyzet, újra

Ma ugyebár dalköszöncse meg sörvirsli napja van, amit egyébként nemigen látok magam körül – ebben a félévben a szerda az itthoncsücsül napom, úgyhogy más szerdákhoz képest csak annyi a változás, a Repülő Kutató is itthon csücsül, és mindketten beledugjuk a fejünket egy-egy laptopba.

Hja kérem, a munka ünnepe. Akkor dógozzunk, hogy a fene vigye el.

Igen, nyafogóruhában és cicás zokniban pocolok a futonomon, és kiskapitálisokat gyártok lábjegyzetekbe. Nem, nem akarjátok látni a fejemet.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/01 hüvelyk eská, tavasz

 

6/242 – Ecet

Vissza az eceteshordóba, feleim, ismét szorgos munkanapok gyünnek, keddenként eddig is hatkor rontottam ki az ajtón, de a következő két hétben bizony csak estére bokázom haza.

Konzerv lesz majd ebből. Ecetkonzerv. Ma viszont még du. le tudtam fotózni magam, mielőtt átvedlettem volna nyafogóruhába.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/04/30 hüvelyk eská, tavasz

 

6/240 – Szintkülönbség: 270

Amikor én azt mondtam tegnap reggel, hogy nefelejcset a síromra, azzal még vicceltem-forma, de amikor azt, hogy a Repülő Kutató biztosan fel fog majd mászatni valahová, azzal nem. Amit nem kalkuláltam bele, az volt, hogy ez a drága ember több ízben is lefelé fog mászatni, aztán onnan vissza. Mert az Óház kilátó még hagyján, oda felmászik az ember, aztán kilát, de a Mohás kutat meg a Hétforrás kutat csak úgy lehet megnézni, hogy rohadt meredeken ledülöngél az ember az oldalon, aztán vissza kell dülöngélnie ugyanoda, ahonnan kiindult, sőt, még annál is feljebb, és aztán megint ereszkedhet meg emelkedhet meg ereszkedhet meg emelkedhet.

Én ezt az egészet kábé a Hétforrásig értettem-forma, de aztán kiderült, hogy a további útvonal jó eséllyel úgy fest, hogy megint fel kell mászni az Óház kilátóhoz, pontosan ott, ahol már lejöttünk. Úgyhogy jobb híján elindultam felfelé, mivel mégsem maradhattam az erdőben, és egy ideig vitt a búbánat meg a kétségbeesés, de egyszer már nem bírtam tovább, leültem egy fatönkre, és eltörött a mécses.

Az igazat megvallva lófaszt volt ez mécses, viharlámpa volt a javából. Kakukkok bújtak fedezékbe, rigók hallgattak el döbbenten, én meg ültem a fatönkön, és bömböltem, mint egy hároméves. Mi a rohadásnak kell engem fel meg le mászatni, ha annyira fel-le mászkálhatnékod van, menjél inkább, keress magadnak valami Szentendrei Hegybaszók Egyesületét, biztos van olyan. Ez az egész út (deklamáltam visítva a fatönkön, a bokám körül pedig rémülten hervadtak el a madársóskák) olyan, mintha az egész életemet sűrítették volna egyetlen hegyes-völgyes szimbóleumba, folyton lemegyek valahová, ahol semmi keresnivalóm, aztán vissza kell jönnöm ugyanazon az úton, és az egész rohadtul fárasztó és mindenestől céltalan, és az ember egy ponton túl már azt sem látja, milyen szép az erdő, csak azt, hogy tennie kell a lábát egymás elé, bal-jobb, bal-jobb. És közben odalent a való világban dolgai lennének, és ott ül a lelkén mázsás súllyal az összes elvégezni való, és számos lelkifucik árán indul csak el valahová hétvégézni, de akkor meg nem kikapcsolódás van, hanem végkimerülés, és folyton vissza kell kúszni a hegyen oda, ahonnan lejöttünk.

A Repülő Kutató döbbenetesen megértő volt ebben a pillanatban, több ízben is hősiesnek nevezett, és még azt sem vetette fel, hogy akár ott is hagyhat azon a fatönkön, hadd lepjen be az iszalag, hanem újrakalibrálta az útvonalunkat, és így nagyrészt vízszintesen haladvást fél órán belül visszajutottunk Emeséhez, aki szerényen és varacskosan várt ránk egy erdei parkolóban. Én, miután kiüvöltöttem magam, végre megnyugodtam, és már némi optimizmussal is képes voltam szemlélni a jövőt, ami azért nem a legrosszabb végkimenetel. A jelek szerint amúgy háromévente jönnek ezek a menetrendszerű összeomlások, legutóbb akkor volt ilyen, amikor a doktorimra kellett beadni a jelentkezést, most meg ez itt a fatönkön, és nagyon remélem, három éven belül nem lesz újra ilyen.

Ja, egyébként az út, amit bejártunk, a Repülő Kutató utólagos számításai szerint összesen 5,8 kilométer volt, ami nudli. Volt viszont benne 270 méter szintkülönbség. Meg egy összeomlás. Ma már nem fog hegyre mászatni, viszont ezúttal nála készülődik egy összeomlás, mert négy olyan dokument, amit most a hétvégén csinált meg a hegymászás üresjárataiban, szőrén-szálán eltűnt a gépéről, és ma délben van a leadási határidő. Ezért nem is maceráltam azzal, hogy fotózzon le, inkább kilopóztam a sarkon a vármaketthez, oszt lőttem egy jó pocsék képet, amin rajta van az alulsó felem, plusz a Kaputorony.

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/04/28 hüvelyk eská, tavasz

 

6/239 – Nefelejcs

Ez most igenigen távirati stílben lesz, kéremszépen, merthogy a Repülő Kutató, egyem a szívét, egy “majdnem tájfutó minőségű” térképpel a kezében ül, és elragadtatottan cuppog. Grácia árva fejemnek, engem máma fel fognak mászatni valahová, erre mérget vehetek.

Mielőtt még felmászatott volna a hegyre, csinált rólam fotót is, azt is az elvárható majdnem tájfutó minőségben. Úgyhogy ezzel búcsúzom, a síromra majd ültessetek nefelejcset, mint Mama Top nevű kutyájának. Már persze ha megtaláltok valahol az erdőben.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/04/27 hüvelyk eská, tavasz