RSS

mák bejegyzései

7/130 – Lizsé

Próbálunk visszakapaszkodni a mókuskerékbe. Kenyérsütés, bevásárlás, pipiros restaurálása, hivatalos levelek, ujjé, a lizsében naccerűűű.

Holnap már vizsgáztatok is, úgyám. Ha van egy kis szerencsénk, a jelenleginél valamivel kulturáltabb ancúgban, mert a mostani úgy állt össze, hogy félig kinti hacuka, félig meg házimaszogós. (Meh, mosni is kéne.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/08 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Intermezzó – Rendalelke

Az nyilvánvaló volt, hogy a gyerekszoba elrendezése csak múló percekig eredményezi azt, hogy ne legyen a padlón semmi, elég félrenézni egy pislantásnyi időre, és már megint ott van minden.

Mindemellett a polc (még ha nem is látszik) roppantmód gatyába lett rázva, és erre nekem írásos bizonyítékaim is vannak. Végre mindennek lett Helye és ez a Hely különböző kategóriák szerint lett kialakítva (alulról indulva, jobbról balra majd s-alakban haladva: építőkockák, fajátékok, himmihummi, gumijátékok, babák, bababútor és a Lego Friends készletek, Legó, babakönyvek, mesekönyvek, modern gyermekkönyvek, idegen nyelvű könyvek, puzzle, iskolai felszerelés, ismeretterjesztés, kortárs tiniirodalom, majd a klasszikus tiniirodalom). És mindezt, akár egy könyvtárban, fel is címkéztük.

Igaz, a címkeíró kissé más kategóriákban gondolkodott, nédda:

(Ez az ismeretterjesztő könyvek polcára lett felragasztva.)

A himmihummit menet közben is egy “nem tudom”-szatyorba gyűjtöttük (értsd: “nem tudom, kell-e ez még valakinek-valamire-valamiért, de kidobni se merem”), abból lett a “nem tudom”-doboz.

Ennek az alábbinak a megfejtését pedig rátok bízom, melyik polcon van rajta:

Címkekészítő takarítótársam védelmében egyrészt azt szeretném megjegyezni, hogy ő még csak szeptember óta tanul írni, másrészt meg azt, hogy ő volt az egyetlen, akinek az aktív és kitartó részvételére számíthattam a polcrendezésben. A húga még kicsi, a nővérének pedig úgy vettük a legtöbb hasznát, hogy felküldtük az emeletes ágyra olvasni, hogy ne legyen útban, és időnként felnyújtottunk neki valamit, hogy megkérdezzük róla, mehet-e a szemétbe.

Arra nézve persze nincsenek illúzióim, meddig tart ki a polc viszonylagos rendje, de mindenesetre megbíztam a kis zsarnokot a polc rendszerének felügyeletével, “ha már annyit dolgoztunk rajta”. Az a gyanúm, lesznek még méretes üvöltözések ott abban a szobában…

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/07 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, galéria

 

7/129 – Szörpi

Tegnap hazajöttem. Eredetileg minden igen szépen indult: a vonaton stratégiailag optimális helyen volt az ülésem,

volt mivel elfoglalnom magam,

még az ég is úgy döntött egy ponton, hogy elszórakoztat magával,

viszont ezek a mávos kukufejek nem adtak fűtést. Egy ideig tűrtem, mint Aranylaci ürgéje, de amikor a légkondi is beindult, az már több volt a soknál, úgyhogy kénytelen voltam átcihelődni egy másik vagonba. Attól tartok, elkéstem kissé, mert most úgy érzem, a januári első takonykór itt kopog az ajtón.

No sebaj, ma még itthon ülök (leszámítva egy macskaeledeles expedíciót), és a Repülő Kutató főzött nekem reggel meleg zsályás levendulaszörpit, úgyhogy ideje és lehetősége vagyon a romeltakarításnak. A körmömet mindenesetre már újralakkoztam, adjunk a civilizációnak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/07 hüvelyk ajándék, eská, tél

 

7/128 – Elmenőben

A jelen helyzetet tekintve inkább az érkezésemkori állapotot mutatom be, according to Tosca.

Ekkor még Perpéta roppant csodálkozással mondta nekem, hogy “Piros a hajad. És piros a köööömöd is.” Nos, azóta a manikűrömnek kampeca, a hajam pedig említést sem érdemel.

Viszont legalább a gyerekszobát kidzsuváztam.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/06 hüvelyk ajándék, eská, tél

 

7/127 – Folyamatban

Tegnap délután óta ezzel múlatom a szárnyas időt, úgyhogy talán megbocsátjátok, ha nem vagyok túl közlékeny.

(Most már egyébként jobban néz ki, ha azt mondhatom.)

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/05 hüvelyk eská

 

7/126 – In excentris Deo

Beültem a kápolnába, hogy meghallgassam, amint Tosca hegedűn gyakorol. Ehhez állítólag igen masszív botfülek kellenek, de nekem valószínűleg már megtette a magáét a tegnap este óta tartó jelenlét a Káosz és Kurjongatás Birodalmában.

Az “In excentris Deo” természetesen az “In excelsis Deo” helyett hangzott el, szintén Toscától. Az a gyermek még sokra viszi.

Bár, ami a hegedülést illeti, ott még van hová pedáloznia.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/04 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/125 – Társadalmi szerződések

A horoszpókok igencsak elmehetnek a fenébe, én magamtól is kiválóan tudok pesszimista és siránkozós lenni, nem kell hozzá segítség. Az viszont, hogy a negatív élmények fokozódása már akkor elkezdődött, mielőtt még megszoktam volna azt írni dátumnak, hogy 2020, nem pedig 2019 (jó, ez mondjuk nem nagy ügy, általában még márciusban is gondolkodnom kell, milyen évet írunk), hát azt már tényleg izélje szájba a zuniverzum.

Sok beszédnek meg siránkozásnak sok az alja, kezdem a legrosszabbal: Lóci FIV-fertőzött. Ebből kifolyólag arra is lett sanda gyanúnk, miért nem keresi senki, de ez csak gyanú, nem bizonyosság, én meg amúgy is túl sok krimit olvastam/néztem életemben. Mindenesetre most van az emeleten egy beteg macska, aki ugyan ebben a pillanatban igencsak egészséges, de ha összeszed valami súlyosabb nyavalyát, az immunrendszere nem fog megbirkózni vele, és akkor kampeca. Ez amúgy egyébként, legyünk most brutálisan realisták, afféle brutarealisták, nem újdonság. Egyszer majd mindannyiunknak kampeca, Lócinak, Pocinak, a Repülő Kutatónak, nekem, még nektek is, úgyám. Ennélfogva mi valójában nem tojnánk össze magunkat ettől a hírtől, ha nem lenne Poci. Pocinak semmiféle sokbetűs macskabetegsége nincs, és az íratlan társadalmi szerződés értelmében, amit vele kötöttünk, mi vagyunk a felelősek azért, hogy ne is legyen neki. Én úgy vélem, eddig ezt kivédtük, a két macska szigorúan el volt szeparálva egymástól, mi meg annyiszor mostunk kezet az egyiktől másikig és vissza tartó expedícióinkon, mint Semmelweis Ignác tette volna, ha nem a nők védőszentje, hanem a macskáké.

A gond természetesen most abban áll, hogy miként oldjuk meg ezt a nyomorúságos helyzetet, amelybe belelavíroztuk magunkat. Az íratlan társadalmi szerződésben, amit a Repülő Kutató akkor kötött Lócival, amikor felnyalábolta a teraszon, és levitte a mosókonyhába, az szerepelt, hogy mi ezt a macskát nem dobjuk vissza az utcára. Na most örökbefogadót, a menhelyek a megmondhatói, még egészséges macskának találni is rohadtul nehéz, hát még egy FIV-fertőzöttnek. Azt hiába mondjuk, hogy szépcica, okoscica, rendescica, kedves, barátságos, bújós, dorombolós, hálás, szobatiszta, ha egyszer ott van neki a FIV, a háta közepére sem akarja senki. Mi pedig nem tarthatjuk tizenkét négyzetméterre bebörtönözve in aeternum. Oááááá.

Most a hétvégén erre mindenesetre nem leszünk képesek megoldást találni, úgyhogy Lóci továbbra is ott marad hadifogolynak Filoméla szobájában. Én viszont nem leszek itthon hétfőig, mert a húgomnak szüksége van rám a saját bolondokházájában, és erre is van egy íratlan társadalmi szerződés, hogy ha a családnak segítség kell, akkor összepakoljuk a retyerutyánkat, és elindulunk világgá a Móra IC-vel. Aztán visszajövünk a saját bolondokházánkba, és kezdődhet a vizsgaidőszak meg az Esztergomba és Pexre szaladgálás.

Mondtam én, hogy meglesz a böjtje annak a két hétnek, amit lazítással próbáltam tölteni december végén.

Na akkor most képekkel megtámogatva is: ez egy beteg macska.

Ez egy egészséges macska.

Ez a púpos kékzöld izé meg én vagyok a retyerutyával.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/03 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/124 – Időgép

Ma reggel, miközben a Repülő Kutató éppen a futócipőjét húzta (az egy hős, semmi kétség), némiképp borúsan mondám neki, hogy attól tartok, ez az összeszoktatás nehezebb lesz, mint az előző volt, mire ő logikusan megkérdezte, ugyan miért: most is az van, hogy az új példány nagyobb, erősebb és barátságosabb a rezidens mackánál, pont mint múltkor. Aztán kivágtatott az ajtón. Hm – mondtam én az ajtónak -, gondolkodjunk.

Mivel én köztudomásúlag okos nő vagyok, fél órán belül meg is volt a válaszom: azért lesz nehezebb, mert amit Poci akart, azt Celó nagyjából mindenestül leszarta, cserébe viszont most Lóci* pont azt akarja, mint Poci, de még annál is inkább.

Hadd illusztrálom nektek: ez az, amit Poci akar.

És ez az, amit Lóci akar.

Tegnap amúgy kábé húsz perc erejéig volt egy olyan lehetőség, hogy Lócit tulajdonképpen Charlie-nak hívják, és a domb tetejéről kódorgott el, de aztán kiderült, hogy Charlie kilenchónapos, chipje van meg rózsaszín nyakörve. Magyarán, Lóci csak akkor lett volna Charlie, ha valaki belekúrja egy időgépbe, ahol három évet öregszik, és menet közben elveszti a chipjét meg a nyakörvét. Mi attól még próbáltuk a csíkok színe, száma és formája alapján összevetni a képi macskát a valódival (nem ment könnyen, mert a képi macska egy kupac angyalhaj közepén ült mozdulatlanul, a valódi viszont eksztatikusan tekergett a lábunk körül, és időnként hanyattvágta magát), viszont mire a RK választ írt Charlie gazdáinak, a poszt eltűnt a Szentendre Blogolról. Itt is két megoldási lehetőség van: az egyik, hogy Charlie menet közben hazabokázott, a másik meg, hogy a bejegyzést is bekúrta valaki egy időgépbe. Na mindegy, ma délután Duke of Imsee-Wimsee megint orvoshoz megy, és ezúttal sokbetűs nyavalyákra szűretjük a vérit, mert ugyan még csak három napja van a nyakunkon, de egyre valószínűbbnek látszik, hogy ott is marad. Ha véletlenül mégse, akkor is kezdi már unni, hogy tíz négyzetméteren tartjuk fogva, miközben a lakásban biztosan mindenféle csodálatos felfedeznivalók vannak. Meg egy másik cica. Úgyhogy jutifalatokat meg csörgős labdákat meg zsilipelési technikákat veszünk számba, minél zökkenőmentesebben menjen majd az ismerkedés. Úgy éljek, vannak helyek, ahol egy kistestvér érkezésének sem kerítenek ekkora feneket.

Akartok látni engem? Marhára nem akartok látni engem, csupa izgalmas macskákat láttok itt nálam halomszám, nekem meg cserébe lehordott nyafogóruhám van és piszok nagy szükségem egy fodrászra.

* Mint ahogyan azt egy Mike Wazowski nevű bölcs illető mondá: “Nevet adtál neki?! NE ADJ NEKI NEVET! Ha nevet adtál neki, már kötődni fogsz hozzá!!!” Hát, ja.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/01/02 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/123 – Horoszpók

Szilveszter megjött, elment, durrogtatós-süstörgős istennyilák voltak, elmúltak, ma már elseje van, én meg elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, mit ígér a horoszpók a patkány évére nekem, nyúlnak. (“Mi van, McFly, nyuszi vagy?” Az, bmeg.)

Nem strapáltam magam amúgy, a gúgli első oldalát néztem csak meg, bár ne tettem volna azt se. Hogyaszongya, “Nagyon sok dolgod lesz ebben az esztendőben, ne is álmodj lazaságról és láblógatásról. Különféle feladataidhoz nagy önfegyelemre lesz szükséged, mert tervezned kell, fókuszálnod, és tudatosítani magadban azt, hogy mindig csak egy dolgot tégy, de azt csináld teljes erőbedobással.” Esne rátok egy taliga apró majom, már megint csak a munkamunka meg az örökös kapirgálás?… Gyorsan megnéztem a gúgli első oldalának többi találatát is, hát egyik se volt jobb, mindegyik önfegyelemről meg annyi munkáról povedált, amennyitől majd a fejemen fogok átbucskázni.

No sebaj, a patkány éve csak január 25-től kezdődik, addig még van több mint három hét, amíg önfegyelmezetlenül és fókuszálatlanul forgácsolhatom szét magam, nézzük meg inkább azt, mit hoz 2020 a mérlegek számára. Itt is a gúgli első oldalára bíztam magam, és ezt se kellett volna. “2020 első hónapjaiban élményei fokozódnak majd; de ezúttal sajnos a negatív irányba.” Most tekintsünk el attól, hogy a szerző nem ismeri mi nyelvünk (gyorsan elképzeltem az élményeimet, amint fokozódnak, desőt negatív irányba!!!), hát nem ez is munkamunkát ígért a továbbiakban meg karriert meg befektetési lehetőségeket? Rosseb a karrierbe, már komolyan, én a színes ficlijeimet akarom meg a Bűnök Barlangját, ehhez képest egyik horoszkóp sem írt olyat, hogy “Békés, nyugodt, kreatív éved lesz”, ehelyett azon jajongtak, hogy vigyázzak az egészségemre, mert a munkamunkamunka meg a stressz meg a karrier.

Én meg közben itt álltam pizsiben. Izé, lényegében most is abban állok itt.

Mindeközben (helyzetjelentés) a szőrös vendég azzal töltötte a tegnapi nap javát, hogy az állatorvosi látogatás után sértetten behúzta magát a mosókonyha leghidegebb sarkában a fémpolc alá egy akkora helyre, amekkorára csak egy macska képes beszuszakolni gáznemű testét, aztán ott maradt. Nem evett, nem ivott, nem pisilt, nem kakilt, viszont dorombolt, amikor simogatni próbáltam (jó vicc, a kezem is alig fért be a polc alá). Ez volt mindaddig, amíg meg nem jelentem a Repülő Kutató háromhúsos-másnapos orosz káposztalevesének előkészületeiből megmaradt pár marhahús-cafatkával. Az első darabkát még némi magakelletéssel és gyanakvó szaglászással fogyasztotta el, az összes többit viszont azonnal felszippantotta, majd lényegében minden átmenet nélkül hanyattvágta magát, hogy simogassam. Én még ilyen gyors kapitulációt nem láttam felnőtt macskától, Pocinak például egy hetébe telt, amíg kegyeskedett kijönni az ágyneműtartóból a téli paplan és a kisbalta mellől (mér, ti hol tartjátok a kisbaltát, nem az ágyneműtartóban?). Istenbizony, alig tudtam levakarni magamról, hogy visszamehessek  kenyeret sütni. Mikor egy órával később visszatértem, addigra már megette az összes szárazpapit, kakilt, pisilt, és érkezésemre ismételten hanyattvágta magát. Te strici. Ha itt maradsz a nyakunkon, nem is merem elképzelni, Poci mekkora oltári nagy balhét fog rendezni, Puccini-operákban sincsenek olyan féltékenységi jelenetek, mint amilyeneket akkorra prognosztizálok. Már most is olyan hosszú nyakkal szaglássza a gatyám szárát, amikor visszatérek a mosókonyhából, mint egy szurikáta.

Hogy megmondjam az őszintét, amennyiben nem jelentkezik a dögice eredeti gazdája, tényleg mozgalmas időszaknak nézünk elébe (lásd horoszpókok), bár azzal ki tudok egyezni, ha a negatív irányba fokozódó élmények abban materializálódnak, hogy Nagyseggű Maruszja időnként levakarja rólam féltékenységében a glazúrt. Mindenesetre ha megjelenik Duke of Imsee-Wimsee gazdija, számos írásos és fényképes bizonyítékkal kell szolgálnia arról, hogy a macska tényleg az övé, plusz még örömkönnyek sem ártanának, mert egyébként rohadtul esélyes, hogy megtartjuk. Oké, kiegészítem, amennyiben nincs semmi olyan nyavalyája, amitől Poci feldobná a pacskert. Pillanatnyilag tényleg ezt látom az egyetlen kizáró oknak. Ma, miután Kulákfalva népe az éccaka fellőtte az égbe egy kisebb háromhás hevesi járás komplett dzsídípíjét, végetért a süstörgős istennyilák szezonja, és át tudjuk helyezni a karantént a mosókonyhából a vendégszobába, ami újabb lépés a családtaggá válás irányába, ojvé.

Bár, nyugtával dicsérjük a napot, ma cseppentenünk kell a fülébe. Én mindenesetre lokalizáltam a fáslikat, a ragtapaszt meg a betadint.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2020/01/01 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/december

Újabb galéria, újabb hónap. Ismételten felhívnám a figyelmet a legutolsó képkockában ücsörgő mucira. Ő most éppen bebújt a mosókonyha leghidegebb sarkába a fémpolc alá, de nem merem felvinni az emeleti összkomfortos Filoméla-szobába, mert december 31-e van, a ház előtt a szoborparkban süstörgős istennyilákat fognak eregetni, az emeleten pedig teljes hangzatos pompájában érvényesül az összes idióta durrogás.

Boldog új evet nektek is.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/31 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, galéria, macs, tél

 

Szolgálati közlemény – Talált macska

Tegnap, december 30-án este megjelent a teraszunkon (Szentendre, Dunakanyar körúti szoborpark, a 21-es kilométerkő szomszédságában) egy éhes szürkecirmos macska. Jelenleg a mosókonyhában pocol, de mi becsületes megtalálók vagyunk, úgyhogy már állatorvosnál is járt, chipet kerestettünk benne. Chipje nincs, az orvosi jelentés szerint “miskárolt, színe hamu, kábé 3-4 éves, általános állapota rendben, érdeklődő”. Szép, nagydarab, szelíd állat, kézhez szokott, simogatásra dorombol, a macskahordozót is ismeri, bemenni nem szeret, bent ülve kislányhangon miákol. A doki szerint fülgyulladása van, kapott rá fültisztítást meg Orilan cseppet (ez utóbbit mi fogjuk majd belehajkurászni napi egyszer, ha nem jön érte senki. Ha érte jön, a fülcseppet is adjuk a mackával együtt, természetesen.).

Kérlek, kedveskéim, terjesszétek, ahol csak lehet, mert ha nem jelentkezik érte senki, nincs többé neki kinti élet. Mi, amióta három kijárós macskát vesztettünk el, az egyiket pláne gerinctöréssel, nem engedjük ki a macskáinkat. Emellett, ha a nyakunkon marad, én elnevezem Galócának, és Lócinak fogom becézni, márpedig ilyen sértés nem érhet egy macskát, aki amúgy valószínűleg Duke of Imsee-Wimsee, épp csak inkognitóban, mint a Koldus és királyfi szép történetében.

Így néz ki felemelve:

A füle hegyén az a kis pösz a mosógép mögül került rá, nem szériatartozék. A mohikántaraj se, mint láthatjátok.

Minden megosztást köszönünk Galóca nevében is, a blog vagy annak fb-oldalán hozzászólásban jelentkezzen, aki felismeri.

U. i.: Azt hiszem, nem voltam elég pontos: azt akarjuk megtalálni, akitől eltűnt, mert nyilvánvalóan házi macska, és valakinek biztosan hiányzik. Ha az illető nem kerül elő, Galóca újra meglátogatja az állatorvost (örülni fog nagyon), és ha nincs valami olyan betegsége, ami kizárná, hogy egy egészséges macskával éljen együtt nálunk, akkor itt marad. Poci persze ezért még le fogja vakarni rólunk a glazúrt (ezek a piszok posszeszív szőrös családtagok már csak ilyenek), de valamit valamiért.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/31 hüvelyk ajándék, macs, tél

 

7/121 – Körül

Megint egy olyan reggel, amikor csak leülök, körülnézek, aztán nem akarok menni sehová.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/30 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/120 – Szóma

Ez voltam én nyolc óra ötvenkor.

És ez voltam én kilenc óra húszkor.

A közbeeső időt a kanapén töltöttem magzatpózban vacogva, majd odanyomtam a Repülő Kutató kezébe egy deákferencet, és azt mondám neki, vegyen olyan halat, amilyet akar, én inkább kivárom itt csendben, amíg hatni fog a háromnegyed liter víz meg a tőzegáfonya-kapszula.

Ha tippelnem kéne, mi bajom, nem a vízvezetékben keresném, hanem az agyi huzalozásban. Pszichoszomatikus vesebajom eddig még ugyan nem volt, de gyanús vagyok magamnak, valójában talán csak azt akarta mondani a szervezetem, hogy ne menjek ki a házból. Ezt viszont sürgősen meg kéne beszélnem vele, ugyan mit képzel magáról.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/29 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

Eská 7/11 – Tányéralátétek

Mivel térdig járok a polárhuladékban, és ez itt még csak az a kosár, amiben a nagyobbacska darabok vannak – ahhoz már túl kicsik, hogy dekoráción túl szerepük legyen a ruhakészítésben, de ahhoz túl nagyok, hogy pusztán csak bábok tömőanyagaként lássam hasznukat -,

úgy gondoltam, ideje végre új tányéralátéteket gyártani az étkezőasztalunkra. Mivel csak ketten vagyunk, értelemszerűen kettőt akartam csinálni, és nyilván úgy lett volna szép, ha elkészül karácsonyra, de hát nem ezt dobta a gép, úgyhogy akkor legalább szilveszterre legyen meg, azangyalát.

Az egész különböző szélességű csíkokkal meg egy kiszuperált párnahuzattal kezdődött,

Erik pedig széles cikcakkal felvarrta nekem a csíkokat egymás alá a huzatból kivágott megfelelő méretű alapra.

A csíkos izé széleit elegyengettem,

aztán középen szépen kettévágtam a cuccot.

Ezeknek a lapoknak a magassága 30 centi volt, a szélessége meg kábé húsz, és a jövendő tányéralátétek hozzávetőeleges közepére szántam őket, majd meglátjátok, miért.

Mindenesetre a folytatáshoz kivágtam még néhány 30 centi magas csíkot úgy, hogy összesen kábé negyvenöt centi széles téglalapra legyen majd elég, és szépen egymásra pakoltam a két alátéthez szánt anyagdarabokat, nédda.

(A rozsdanarancs csík végül nem került rá, de sebaj, annak is találok helyet valamiben.)

Egy jótartású ikeás vászonból (abból, amit annak idején meghackeltem díványpárnákhoz) kivágtam az alátét szándékolt méretének megfelelő, 30×45 centis téglalapot, aztán felvarrtam rá az alátét darabjait. Eleve csak merevítőnek szántam a vásznat, nem hátlapnak, a hátlap ugyanis egy 34×49 méretű polár-téglalap lett, amit úgy varrtam fel a majdnem-kész alátét hátuljára, hogy visszáját visszájára fordítva, a széleken mindenhol két centis ráhagyással. Ez nem tudom, mennyire érthető, de mutatom, ni.

Na ezt a hátulsó lapot szántam arra, hogy egyúttal az alátét szegélyét is kiadja. Ehhez előbb levágtam a sarkokat,

aztán nekiláttam rávarrni a felső részre az alsó rész szélét így:

A cél afféle borítéksarkok kialakítása lett volna, amikben én még mindig igen csapnivaló vagyok géppel, de ezért van nekem kettő kezem, hogy ezt Erik nélkül megcsináljam.

A hátsó laphoz a két alátétnél két különböző anyagot használtam, részint a “hadd legyen érdekes”, részint meg amiatt, hogy egyikből sem volt már elegendő a készletekben.

Egy ideális világban itt már véget is ért volna a munka, két szép alátét, hurrá.

Az én világom azonban sajna nem ideális. Az én világomban csak későn jön rá az ember arra, hogy a szegély felvarrása előtt ki kellett volna cserélni a varrógéptüvet, mert a cikcakkot bizony időnként kihagyta.

Hát ilyenkor jön az effektfonal, elfedni kisebb csiszlikségeinket és bűneinket.

Az egyik megoldás, amit ilyenkor alkalmazni szoktam, hogy a fonalat (a bogyósak kivételével, azok nem férnek át) szépen átbújtatom a varrógéptalp lyukacskáján,

és így nem kell arra is koncentrálnom, hol vezetem, vezetődik magától.

Úgyhogy ez lett a vége az effektfonalazásnak:

Bevallom, az effektfonal előtti stádiumban jobban tetszett, így nekem már épp a határán van a túlcsicsázásnak, de ha én ezeket az izéket használni és mosni akarom, nem hagyhatom ott lifegni a szegélyt a kihagyott öltésekkel.

Úgyhogy a végére ilyen lett az asztal az alátétekkel:

A tányért mintegy illusztrációnak tettem rá az egyikre, hogy láthassátok: a tarkaság nagyját éppen takarja, úgyhogy nem kell amiatt aggódni, nem tud az ember arra koncentrálni, ami a tányérjában van. És azért került a bal oldalára a legnagyobb egyszínű darab, hogy továbbra is lehessen használni mintás szalvétákat anélkül, hogy mintamérgezést kapna az ember.

Elnézve a polárhulladékaim kimeríthetetlen készletét, valószínűleg húsvétra is gyártok majd új alátéteket. Például zöldet. Most viszont még próbáljunk kihozni egyet-mást a pirosokból, narancsokból és lilákból…

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/28 hüvelyk újracucc, eská, tél

 

7/119 – Oximoron

Az elmúlt néhány napom úgy festett, mintha éppen jetlagből térnék magamhoz: mindenféle váratlan időpontokban elalszom, éppolyan váratlan időpontokban felébredek, és a kettő között olyanokat álmodom, hogy egyre gyanakvóbban tekintek a tudatalattimra. Tegnap vacsora után például azt álmodtam, hogy le kellett mondanom A Klánok És A Jövő Alakítója címéről, mert nem bírtam a strapát. Átadtam a titkos grimoire-okat meg krónikákat utódaimnak (csak ketten vállalták a melót felesben, mert azt mondták, ez nem egyetlen embernek való), majd átrepültem volt birodalmam fölött, alacsonyan, mint egy stukker. Mármint úgy, hogy méltóságteljes szárnycsapásokkal szeltem a levegőeget. A határon persze, ahol le kellett szállnom a levegőegekből, hogy a talajon folytassam utamat, mert csak a volt birodalmam határáig tartott ki a varázserőm, rájöttem, hogy nincs nálam egy kanyi vas se. Csak egy harminckét színű filctollkészlet volt a farzsebemben (jaja, szerintem is), úgyhogy muszáj volt lopnom egy egykerekű biciklit, mert valamivel mégiscsak el kellett jutni haza a realitásba. És mivel igencsak tartottam attól, hogy valahol lekapcsolnak a zsaruk az egykerekű biciklimmel, olyan dűlőutakon próbáltam hazajutni, amik a lelket is kirázták belőlem, közben meg quadosok kerülgettek, és válogatott sértéseket meg röhögéseket meg kiürült sörösdobozokat vágtak hozzám. És nekem már nem volt varázserőm, hogy lótetűkké meg kolorádóbogarakká változtassam őket, pedig, hujuj, rohadt nagy kedvem lett volna hozzá.

Ezek után felkeltem, annyira szédelegve, hogy lefejeltem az asztalt, ami alól színes ficniket akartam kiszedni, és most van a fejemen egy klassz kis pukli. Utána maszogtam kicsit Poci hathatós hátráltatásával, meg néztem pusztán csak a változatosság miatt egy kis japán bonctermi krimit, mert ilyet eddig nem láttam. Olyat se, mint ezutáni álmomban, amikor egyetemista voltam, és szüleim, egy kedves konzervatív meleg pár (ez, képzeljétek, álmomban nem volt oximoron) mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy legyek tanár, mert az stabil, megbecsült és biztos állás (álmomban ez sem volt vicc, hanem komoly igazság). Én viszont mindenáron kém és művész akartam lenni (a kettőt így együtt – na ennyire hülye nem voltam én kérem még egyetemista koromban sem), úgyhogy elmentem egy jamesbond-képzőbe, és első küldetésre rögtön kivágtak a komplett évfolyamommal együtt egy olyan szigetre valahol a Karib-tengeren, ahol egy titokzatos milliárdos szövögeti világhódító terveit, de amúgy egész nap kalipszózene szól, és a népek egy szál bikiniben ténferegnek. Az évfolyamom egész nap meg egész éjjel bulizott ahelyett, hogy melóztak volna, és én sem melóztam, fene a pofámat, hanem ültem a hotelszobámban lepedő alatt összeégve, és könyörgő leveleket írogattam haza M-nek, hogy helyezzenek át valahová, ahol hideg van, sötét, és farkasok orgenyálnak, mert én ezt nem bírom. Na persze az egésznek az lett a vége, hogy az évfolyamomat egy buli alatt, amikor patakokban folyt a pina colada, felrobbantották a bárral együtt, amiben voltak, és nekem kellett kibogoznom az összes merényletet meg összeesküvést meg anyámkínját.

Áááá. Ááááá.

Tudom, hogy már jó ideje nem mutogattam itt a képemet, de higgyétek el, nem is akarjátok ti aztat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/28 hüvelyk újracucc, eská, macs, tél

 

7/118 – Repedezett

Tegnapelőtt nagylelkűségi rohamomban átvittem a házból az összes sütit a szomszédba, és igen rendes pusztítást műveltek benne a fiatalkorúak, úgyhogy azt gondoltam, hadd garázdálkodjanak vele tovább is, pápá sütik. Tegnap este viszont, mikor arra vártam, hogy centrifugáljon végre a mosógép (nyafogóruhákat mostam, ofkorsz), kedvem szottyant sütni még egy kicsit. Amúgy is, ezúttal csak négyféle süti volt az adventi tálon, és még mindig tele van alapanyaggal a lakás – például vettem még kandírozott izéket is, amiknek helyet kell találni valamiben. Ezúttal nem a kandírozott izéknek ugrottam neki, hanem egy olyan receptnek, amit pár hete próbáltam ki először, de nagy tetszést aratott, úgyhogy fel fogom venni a repertoárba. Olyan repedezett tetejű csokis süti ez, ami belül puha, mint a brownie, és elkészíteni is igen könnyű (bár koszolós) munka, szóval jó lesz ez nekünk. A múltkor kérték tőlem magyarul is a receptet, és ugyan találni hasonlót magyar oldalakon is, de ez egy annyira jó kis recept, hogy leírom, legalább nekem is lesz honnan visszakeresnem.

Hozzávalók (a mennyiségek leginkább bögrében vannak, egy bögre az ilyen receptekben 250 ml, vagyis két és fél deci):

  • másfél bögre liszt
  • háromnegyed bögre kakaópor
  • másfél teáskanál sütőpor
  • fél teáskanál só
  • 3 tojás
  • egy bögre barna cukor
  • 1 teáskanál vanília-aroma (vagy ahogyan a vaníliát meg szoktad oldani, ez kábé egy kis zacskó vaníliás cukornak felel meg)
  • fél bögre olaj
  • porcukor a végén a bevonathoz (kábé 10 deka)

Liszt, kakaópor, sütőpor, só összekeverve az egyik edényben; tojás, cukor, olaj, vanília a másikban. A nedves összetevőket robotgéppel összemixeltem, majd a szárazakat apránként hozzáadagoltam. A masszát én ezen a ponton edényestül kitettem negyedórára a teraszra, hadd dermedjen kicsit, mert golyókat kell formálni belőle, és minél ragacsosabb a massza, annál kétségbeejtőbb a feladat.

Ebből a mennyiségből nekem ezúttal 38 darab jött ki diónyi golyókban (35-40 szokott, erre van kitalálva a sütési idő – ha több-kisebb darab lesz, akkor értelemszerűen csökkenteni kell a sütési időt, ha kevesebb-nagyobb, akkor növelni). Ezeket rápakoltam egy szilikonos sütőlappal kibélelt tepsire, aztán kitettem újabb fél órára dermedni a teraszra.

Fél órával később bekapcsoltam a sütőt 180 fokra, behoztam a tepsit a teraszról. Kibéleltem egy másik tepsit szilikonos sütőlappal, egy tálkába beleszitáltam a porcukrot, majd a golyókat egyenként beleforgattam a porcukorba, és rápakoltam a tiszta sütőtepsire. Mire kész lettem, a sütő is bemelegedett. Tíz percig sütöttem. (Az én sütőm nagyon egyenletesen süt elöl-hátul, de ha a tiétek nem, félidőben érdemes megfordítani a tepsit.) A tepsin hagytam kihűlni a sütiket, és majd átrakom egy tálra, de egyelőre jól vannak ott, úgyse látja senki, hogy milyen trehány háziasszony vagyok (leszámítva persze az internetnek népét).

A recept azt mondja, érdemes légmentesen záró dobozban tárolni, de én nem szoktam magam strapálni ilyesmivel, a múltkor majdnem egy hétig tartottak ki anélkül, és a végére ugyan kissé szárazabbak lettek, de még mindig puha volt a belsejük.

Meg aztán, ha a megfelelő közönségnek tálaljátok fel (értsd: nem csak két középkorú ember van a házban, akik megfontoltan sütiznek, plusz egy macska, akit hidegen hagy minden, ami nem nyers hús vagy simogatás), úgyse fog sokáig tartani…

A fényképezőgép most merült le, én meg újra csak nyafogóruhában vagyok, szóval mára ez van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/27 hüvelyk ajándék, eská, macs, tél

 

Eská 7/10 – Babatakaró

Még nyáron lett nekünk egy friss, ropogós családtagunk, a Repülő Kutató unokahúgának a kisfia, úgyhogy nyilvánvaló volt (legalábbis számomra), hogy a bolond Kata néninek elő kell rukkolnia valamivel ajiba.

Na hát kérem ez még szeptember végén kezdett el készülni,

és aztán egyre nagyobb lett,

a végén meg már külön szatyorban hurcoltam magammal az én rendszeres vándorútjaimra a buszon. (Erről nincs kép. Mindennek van határa.)

Természetesen, mivel hosszú munkához sok idő kell, csak néhány nappal ezelőtt jutottam el végre oda, hogy már majdnem kész lett, de akkor már esténként is melóztam rajta Poci legnagyobb gyanakvására.

És aztán, képzeljétek, egyszer csak kész lett. Akkor már csak két rövidpálcasor kellett, hogy szegélykét gyártsak rá, majd pedig a leginkább rühellt feladat, a fonalvégek eldolgozása.

Persze csak ma reggel jutottam végre addig, hogy teljesen a finisbe fordítsam a dögöt.

Azt hiszem, elég szépen sikerült eldolgozni a hátulját.

És kifejezetten gyermektakaró méretű darab lett belőle.

Egész pontosan 110×78 centi.

Ja, meg nyolcvan deka.

Használd egészséggel, Boti.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/26 hüvelyk ajándék, eská, macs

 

7/117 – Mézes

Köszönöm a sok kedves vigasztalást, ami a brünnyögésemre érkezett, azóta már összevakargattam magam romjaimból, bár ez persze azért véleményes: most is nyafogóruhában vagyok, és nem is igen szándékozom egyebet felvenni az év végéig.

De hát, legyünk őszinték, ugyan miért is kéne mást hordani itthonra, mint nyafogóruhát felemás zoknival.

Tegnap este átlátogattunk a szomszédba a rokonsághoz ajándékokat osztani a gyerekeknek. Valahogy úgy alakult az elmúlt időkben, hogy a felnőttek már kimaradnak a szórásból, mindenki vegye meg magának, amit akar. A kislányok frissen ácsolt tomtékat kaptak, a legíny meg fenyegetéseimnek megfelelően a csokicsók receptjét meg a kimért hozzávalókat. Ez kérem aranyvaluta lesz a kezében, és mielőtt azon sopánkodnátok, hogy micsoda egy keményszívű asszonyállat vagyok, gyorsan megjegyezném, hogy a recipiens tizenöt éves, szokott és szeret is sütni, a csokicsókért meg különösképpen odavan.

Anyósom valamiért úgy döntött, hogy öszves ráncainkkal és ősz hajszálainkkal és doktori fokozatainkkal meg köteteinkkel egyetemben mi még mindig gyereknek számítunk, úgyhogy mi is kaptunk ajándék, én például ezeket, ni:

Az őrült macskás nőknek szóló társasjáték és az amarettós kávé különösen odavág, a csipketerítőcskéken meg (“majd csak felhasználod valamire, neked annyi projekted van”) már csak röhögni tudok, mert a Bűnök Barlangja odajutott, hogy kilószámra van benne csipke, én meg még semmit nem tudtam kitalálni velük.

No sebaj, időm továbbra is annyi, mint a tenger. Ebbéli nekipezderkedésemben kiborítottam a polármaradékos kosarat, és most így állunk, térdig ficniben.

Lássuk, mire megyünk vele.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/12/26 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, tél

 

7/116 – Közhely

Ilyen velem nemigen szokott történni, de tegnap éjjel fél egykor, amikor már leülepedett a libavacsora, a lakásban pedig nem mocorgott semmi, csak a kialvóban lévő gyertyák lángja,

nekem olyan Ebenezer Scrooge-pillanatom lett hirtelen, hogy a fal adta a másikat.

Nem jelent meg ugyan semmiféle karácsonyok szelleme, de egyszerre csak vadul hiányozni kezdett, hogy valaki felmásszon az ölembe egy mesekönyvvel, és azt mondja, hogy “Eeeezt olvasd!”. A közvetlen családomra nyilván nem számíthattam ebből a szempontból, éppen boldogan horkoltak* egymáson** egy szobával odébb, én meg ülhettem a nagyinégyzetek között csendben hüppögve, és szidhattam magam, hogy nekem is jókor kezd hiányozni olyasmi, ami nem van.

Anyám, borogass, mekkora közhely ez, hogy éppen karácsonykor legyen az embernek hirtelen egy ekkora lik a szívében, de hát ez volt, nincs mit szépíteni. És itt most ugyan ismerem az összes vigasztalást arról, hogy mégiscsak értelmes meg értékes életem van nekem akkor is, ha nincs senki, aki csokimaszatos kézzel mesekönyveket hurcolna nekem felolvasásra, de attól még el vagyok kenődve, és buksisimit kérek.

Nem többet, nem kevesebbet, csak egy buksisimit.

* Mindketten. Leellenőriztem.

** A Repülő Kutató volt alul, nyugi.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/25 hüvelyk eská, tél

 

7/115 – Tetrisz

Bruttó időben három napot pazéroltam rá az életemből (és, ami még inkább húsbavágó, a vakációmból), de a Bűnök Barlangja végre megint ki van civelizálva. Kábé mint Huckleberry Finn.

Ezen az oldalon nincs sok változás, leszámítva a lecserélt futontakarót meg a végre-végre felszabadított nagy lapos kosarat, ami eddig teljesen kihasználatlanul tárolt ilyen-olyan lomokat a polc tetején, foglalván a helyet, és nem nyújtván lényegében semmi hasznot. Most végre bele tudtam pakolni a folyamatban lévő nagyobb darab horgolásokat. A tetején az a kék bébitakaró már be is van fejezve, csak egy mosás kell neki. A szőnyeget kicseréltem a Filoméla szobájában lévőre, mert erről könnyebb felszedni a szöszmőt (igaz, észrevenni is könnyebb, de valamit valamiért). Az égősort is lecseréltem melegebb fényűre, és felapplikáltam rá a másikról leszedett gömböcskéket.

Az igazi munka a túloldalon volt, nédda.

Lehet, hogy nem tűnik nagy bummnak, de az Enetri polcról leszedtem mindent de mindent. Átszerveztem, bedobozoltam, felcímkéztem, utána meg erisszed neki tetrisz, mi fér be mi mellé-fölé-alá, hogy minden könnyen elérhető és beazonosítható legyen. Végre mindenről tudom, hol lakik, és még a burdákat is átszerveztem évszakok szerint, meg kiválogattam és felcímkéztem a tuti szabásmintákat tartalmazó darabokat.

Most pedig előttem a végtelen lehetőségek tárháza: angyalkákat csináljak-e a nappaliba, tányéralátétet a karácsonyi asztalunkra, vagy a horgolt gömbjeimet rakjam-e fel ide-oda, mielőtt Poci elviszi őket a dobozból.

Itt van ez a mámorítóan ronda párna is, amire esetleg összeüthetek egy huzatot, már megvan rá a terv, hogyan csináljam.

De, ami a legfontosabb, akár azt is választhatom, hogy felrakom a rókás zoknis lábamat ííígy, és nem csinálok semmit.

Boldog karácsonyt meg hanukát meg kwanzát meg saturnáliát meg további téli napfordulós ereszdelahajamokat.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/12/24 hüvelyk újracucc, eská, tél