RSS

mák bejegyzései

6/86 – Tantusz

Tegnap estére minden ok nélkül* olyan morcos lettem, mint a sicc, ott csapkodtam enerváltan összevissza, közben meg időnként siránkoztam egyet-egyet, miként Jeremiás. A Repülő Kutató is kapott belőle, merthogy ráförmedtem, monddsza meg nekem gyorsan, milyen kenyeret süssek, ő meg erre azt mondta, hogy ticinóit vagy scalit, mire én közöltem, hogy SCALIT AZT NEM!, azt még egészségesen is utálom csinálni, csupa ragacs meg boá, és különben is, van itthon szezámmag? na ugye, megrendeled, oszt azt se tudod, van-e hozzávaló.

A Repülő Kutató áldott jó ember, nem vágott hozzám semmit, hanem részvétteljesen megérdeklődte, tényleg ennyire rosszul vagyok-e, tegnap sokkal békésebb voltam. Bocikám, mondtam én dr. dr. Bubónak (plusz igazgató plusz nemzetközi projektvezető plusz még miabokám, háromszázötvenplusz független idézővel**), huszonegy év nem volt elég neked, hogy összerakd abban az okos fejedben, én mindig akkor vagyok rosszabbul, amikor már siránkozni meg zsörtölni sincs bennem enerzsia? Örüjjé annak, hogy már képes vagyok dúlnifúlni. Dr. dr. Bubó erre azt mondta, hogy ööö, és látszott rajta, hogy csörömpölve esik le a fejében egy bazi nagy tantusz, de azért a biztonság kedvéért gyorsan átment a szomszédba meccset nézni, és hagyott engem a tepsivel meg a kelttésztával zsörtölődni. Nem is jött haza addig, amíg nem lett kész a kenyér.

Hát ilyen vagyok én, mint a Knorr, mindennap új varázslat, és még csak nem is én vagyok legjobban meghúzatva a családból, mert a húgomék ma például kápolnaavató ünnepséget tartanak, ráadásul csak azért nem szentelik, mert a kápolnában van a sógoromnak egy ágya. Ez tulajdonképpen úgy indult, hogy a sógoromnak lesz egy saját szobája, amiben lesz egy orgona, és ezt hívjuk viccből kápolnának, ehelyett meg tényleg istókzicsi lett egy kápolnája, amiben van egy ágy. Is. Úgyhogy ezért nem lehet felszentelni, csak felavatni. Vagy mi.

Nem baj, ha nem értitek, ezt igazából asszem én sem.

* Na jó, valószínűleg nem volt mellékes tényező, hogy elvesztettem valahol a Bűnök Barlangjában másfél tucat hungarocellgolyót, de nem ám ujjbegynyi darabokat, hanem olyan nyolc-tíz centi átmérőjűeket. Négy vagy öt, de lehet hogy még annál is több ideje voltak bent, összekötve egy zacskóba, ami be volt dugva egy nagy dobozba. Minden dobozt kinyitottam, belenéztem, golyók meg sehol. Ezúttal még csak nem is a macskák voltak, ez tényleg el volt dugva yol. Hát, úgy tűnik, még magam elől is sikerült eldugnom yol. Rohadás, frász, fene és nyavalyatörés, csákováci rosseb stb.

** Mikor másfél hete lenyomtam a magam hörgős-morgósát a független idézők kapcsán, utólag megkérdezte, honnan vettem én azt, hogy neki van háromszáznegyvenkilenc. Honnan, honnan, mondtam én, hát rácsaptam a hasamra, oszt mondtam egy számot, mér? Hát mert majdnem eltaláltam, de, izé, ennél azért több. Remek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/25 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská 6/13 – Tomte, nisse, tonttu

(Képnehéz, szövegnehéz és linknehéz bejegyzés lesz. Én szóltam.)

A címben található három szó mind ugyanazt jelenti, az északi folklór téli manócskáit. Az IKEA karácsonyi kínálatában is van – itt ugyan jobb híján Mikulásfigurának nevezik, de tomte az, semmi kétség. Marha nagy, persze. Ez itt kisebb, és még inkább tomte – hunyorítva is kemény munka kell ahhoz, hogy az ember belelásson bármiféle Mikulást.

Na mármost én valamiért belevettem a buckós nagy fejembe, hogy nekem csinálnom kell tomtéket. Konkrétan innen jött az ötlet – véletlenül tévedtem az oldalra, és nagy reményekkel olvastam végig, hogy megtudom, hogyan kell csinálni, a végén viszont csak az volt, hogy a szabásminta még nincs kész, majd. Pfühp. (Kieg., pár nappal későbbről: azóta már felkerült a szabásminta is, ha valaki meg szeretné csinálni.)

Bánatomban nekiláttam bűvölni a gúglit tomték után, és így tudtam meg azt, hogy ezek nissék és tonttuk is, ez utóbbiaknál meg (nagy zárójel következik) motoszkálni kezdett a fejemben valami régi emlék boldogult bélyeggyűjtő koromból, mikor tízévesen a zsebpénzemből kis zsákbamacska tasakocskákat vettem a trafikban, és otthon nagy izgalommal bontottam ki, hogy haddlám, milyen tarkabarka szépségeket dobott most nekem a zuniverzum. Egészen határozottan emlékeztem egy finn bélyegre, amin ott volt, hogy SUOMI FINLAND, és manócskák etettek rajta erdei állatokat nagy hóban.

Azt a bélyeggyűjteményt már régen megette a fene, és most, hogy éppen felültem a nosztalgiavonatra, hiányzik is cefetül, de hát ez van, no. A gúgli viszont rengeteg mindent ismer, úgyhogy megkérdeztem tőle, ő látta-e már az én manócskás bélyegemet SUOMI FINLAND, és a gúgli azt mondta nekem, hogy igen.

Egészen pontosan ez volt az a bélyeg. Istenbizony, most nagyon hiányzik nekem. A belizei papagájossal együtt. És a CCCP-meseillusztrációs bélyegek is hiányoznak, és a… jaj. (zárójel bezárva)

Na de vissza a kályhához, csináljunk tomtét. A gúgli formában volt, mert rögtön fel is dobott nekem egy ilyet, ni. (Ezt most be is teszem ide, mert tényleg fontos.)

Dzsí, mondtam én magamban, hát ez olyan egyszerű, mint a pof. És most erre nyissunk itt egy újabb (jelképes) zárójelet.

Nekem, mint már erre a blogolvasók rájöhettek, általában nem pontos receptek meg hogyan-csináld leírások kellenek, hanem egy kályhasarok, ahonnan kiindulhatok. Emellett meg van egy olyan illúzióm, hogy amit én meg tudok csinálni, azt bárki meg tudja csinálni, akinek van egy ősöreg hobbivarrógépe meg némi elszántsága – legfeljebb nincs hozzá kedve, türelme vagy bátorsága. A kedvet meg a türelmet megértem, bár engem nem érint, de a többire csak bátorító szavakat tudok süvöltözni, próba cseresznye, bármi megoldható. Ezért írom én ezeket a bejegyzéseket, hejj. Én sem vagyok a legügyesebb valaki, alapszinten varrok, alapszinten hímezek, alapszinten horgolok, de ha én eldöntöm, hogy tomtékat fogok csinálni, akkor abból tomték lesznek. (újabb jelképes zárójel bezárva)

Azt mindenesetre már a fenti videó végigvizionálása után tudtam, hogy még ez a pofonegyszerű recept is meg lesz itt kisbencézve, mert én lusta vagyok meg sóher, előbb mindent a lakásban lévő készletből próbálok megoldani. Úgyhogy filc=polár, tötősúly=lencse, tömővatta=polárhulladék; amit csak lehet, géppel fogok varrni, amit meg ragasztani kéne, azt kézzel. Két dolog nem volt a Bűnök Barlangjában: műszőrme és fagolyó. Na hát a felfordulás peremén egyensúlyozva eljutottam a méteráruboltba, és szereztem mindkettőt, hurrá.

Úgyhogy tegnap neki is láttam, és készítettem egy próbatomtét.

Ez itt, jelzem, egy piszok nagy calász, a szakáll csak gombostűzve van, az orrot meg egy rózsaszín fülesgombból rittyentettem rá, mert meg akartam nézni, mit kisbencézhetek még tovább a tomtén.

Nos, megállapítottam, hogy én a manóimat ducibban szeretem, ez inkább olyan, mint egy varázsló. Ezenfelül meg gombhoz a kabát, sapkához a manó, a sapkával akarom kezdeni.

Úgyhogy ma szépen neki is láttam.

A negyed körből már eléggé duci manóra való sapka jött ki, úgyhogy ezen az úton folytattam.

Eddig minden szép volt meg szabályos, de ezek után jött a “kuss, én így szállok le a bicikliről”. Ahelyett ugyanis, hogy térmértani tudásom morzsáit összekotorva kiszámoltam volna, hogy a zöld kúppalásthoz mekkora alap kell, ábrándosan és gondolomformán kinyirbáltam pár körszerűséget abból a piros szövethulladékból, amit a tomte talpának szántam. Tudtam, hogy mindegyik kör kisebb lesz egy pöttyöt a kelleténél, de oda se neki.

Ezeket a bigyókat én nem eladni készítem (bár ilyenkor is értékelem, ha minden darab más kicsikét – csak az tökegyforma, amit fröccsöntve csinálnak; a kézimunkában éppen a picike eltérésektől egyedi a végtermék), úgyhogy közöltem a jövőbeli tomtékkal, hogy “ti mindannyian egyéniségek lesztek!”. Ők erre nem mondtak semmit. Helyes.

Befűztem Eriket piros cérnával, aztán elkezdtem felvarrni a kúppalástot a talpra így

aztán amikor körbeértem a talpon, cikcakkról egyenes öltésre váltottam, és így folytattam:

De nem végig.

Ha nem hagynék a tetején egy ilyen nyílást, nem tudnám a) kifordítani, b) megtömni.

Kifordítottam, aztán gyerünk tölcsér és lencse.

Egy maréknyit zúdítottam be az aljába, aztán megtömtem a kúp többi részét polárhulladékkal. A tetejét nem dolgoztam el szépen, csak visszagyűrtem (majd meglátjátok), mert úgyis rá akartam varrni a sapkát, akkor meg minek.

Ráhúztam a kész kitömött kúpra a sapkát.

Oooké, remek, akkor most felhajtjuk a sapka szélét. Egy centis visszahajtás, széles cikcakk, ripsz-ropsz.

Na és ezután jött a szakáll.

Az a műszőrme, aminek én birtokába jutottam, trikotázsanyagra van rádolgozva, a szálak egy irányba tartanak rajta (semmi torzonborzi), és vedlik, de úgy, mint a két macskám együttvéve.

Jobb hátteret nem tudok adni hozzá, nem is akarok, ez a varróasztalom laminátlapja, ahonnan rögtön összesöpörhetem a tenyerembe a szöszmőket, és azonnal ki is dobhatom a francba. Márpedig erről tényleg volt mit söprögetni.

Ezután megfogtam a szakállt, ráillesztettem a tomtéra, aztán megnéztem, hogyan állna sapkástul úgy, hogy a sapka pereme egy centivel túllógjon a szakáll felső peremén.

Szupeer. Na persze ezen a ponton még úgy festett szegénykém, mint Hogyishívják kuzin karácsonykor, de majd.

Egyelőre felvarrtam kézzel a szakállt (csak a felső részén)

aztán a felső peremtől egy centire középen a fagolyót is.

Ráhúztam a tomte fejére a sapit, elegyengettem, aztán azt is kézzel, láthatatlan öltésekkel felvarrtam a fejire neki; mint az alábbi képen is látható, azon a vonalon, ahol a sapka visszahajtása volt.

Ééés, kész.

És mivel ők mindannyian egyéniségek, mindegyik más lesz egy kicsit. Magasabb, alacsonyabb, kócszakállú, trimmelt szakállú… mikor hogy.

Na, kinek van kedve belevágni?

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/24 hüvelyk blabla, eská, tél

 

6/85 – Kilapult

Még mindig ki vagyok lapulva, mint egy ketykebéka, de hát ezt terveztem erre a hétvégére, úgyhogy minden a tervek szerint folyik. Ma ugyan rá kell vennem magam arra, hogy legalább egy kenyeret megsüssek, az nem maradhat el. A kovásznak igényei vannak, például olyanok, hogy őtet etetgessék, duruzsoljanak neki, és időnként süssenek belőle valamit – nos, nekem még ennyi igényem sincs most, beérem a Bűnök Barlangjában maszogással. Ennélfogva hajat sem mosok hétfőig, és úgy nézek ki már most is, hogy az skandalum. Lehet, hogy holnap a makkákat küldöm be helyettesíteni, ők mindig csinosak és jólöltözöttek, de én ma és holnap is háziruhában óhajtok még ténferegni, ostoba karácsonyi szerelmesfilmeket nézni, és időnként bealudni egy kupac színes ficli között a futonon.

A kreatív agyrágó kukacok viszont mindeközben skandináv téli manókat kaptak enni, amik iránt még szerdán ébredt fel bennem az érdeklődés, és mivel most vajmi kevéssé vagyok alkalmas másra, tomtékat fogok gyártani ábrándosan és nagy tömegben. Aztán persze majd beblogolom. Tessék várni türelemmel.

 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/24 hüvelyk eská, ősz

 

6/84 – Féniks

Négy szabadnap. Ez áll most rendelkezésemre, hogy kimásszak hamvaimból, majd újra szárnyaljak a magas és ködös levegőégben, miként egy csámpásabbfajta féniks. Jelen pillanatban nem is tudok elképzelni annál nagyobb luxust, mint hogy keddig itthon ülhetek a seggemen, és regenerázhatom magam. Itthon is fogok ülni, az hótziher, legfeljebb időnként eldőlök az oldalamra, és szundikálok egy sort. Ne utáljatok érte nagyon.

Tegnap olyan tragikusan nyávogva érkeztem haza, hogy az még Anasztázia nagyhercegnőnek is becsületére vált volna, pedig ő aztán tényleg ki tud tenni magáért, amikor jutifalatért nyiforog. Délután kettőre már ahhoz is külön koncentráció kellett, hogy a mondataimnak legyen eleje meg vége, a derekam pedig sunyin fájni kezdett, és a másfél órásra nyúlt úton hazafelé, miközben rázott a busz, az izomfeszültségtől mindez felszivárgott a lapockámig. Hogy jobban örüljek az életnek, Visegrádon egy akkora nő ült le mellém, mint egy tank, és még pufidzseki is volt rajta, úgyhogy én lettem a konzervben a dobozfalnak szorult szardella, és annyira sajnáltam magam, hogy azon utólag vagy kívülről csak röhögni lehet.

Na de akkor most hamvazódjunk teljes erőbedobással, mielőtt újra eljön a szárnyalóidő. Seggenülés meg a Bűnök Barlangjában maszogás, ez a maximum. A ficlik között matatásnál kevés relaxálóbb és szívderítőbb dolgot tudok mondani, és én ugyan igencsak le vagyok robbanva, de ez az agyrágó kreatív kukacokat kevéssé érdekli. Majd megpróbálom némiképp kordában tartani őket, mielőtt még a jelenleginél is jobban lerobbantanának.

A jelen állapotomhoz ugyan ősöreg nyafogóruha és vénséges vén, már csak itthonra hordott tornacipettyű dukál, de szórakoztatásotokra felvettem a kettő közé az új pipacsos felemás zoknimat is, ne érje szó a ház elejét.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/23 hüvelyk eská, ősz

 

6/83 – És

Ma van annak a napja, amikor én esőben és sötétben és nyafogóruhában indulok dolgozóba, és a táskámban ott egy levél Ibubeta. Ez valószínűleg épp elég önmagában is, nem kell tovább részleteznem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/22 hüvelyk eská, ősz

 

6/82 – Rőzse

November, te mogorva vénember, hát mégis ideértél végül. Állítólag most már hetekig ez a hideg takony marad időjárás gyanánt, úgyhogy a munkába menetel közepesen nehezített pályává változik: az egyik buszmegállóban nyolc fok és eső, a másikban öt fok és szél és eső, a buszon tizennyolc és veséknek lerázatása, a munkázóban meg huszonkettő és a délutáni órákra már villanygyújtás. Mit van mit tenni, jövel harminc réteg, ami mindig szórakoztató, ha az ember csak jókedvében csinálja, de színtiszta hörgésmorgás, ha muszájból.

A hetem amúgy, valószínűleg egy eddig szabadságon lévő tündérkeresztanya jóvoltából, hirtelen 25%-kal jobb lett, mint amire eredetileg készültem, mert a hallgatók egyik óráját átpakolták, ők meg rámkérdeztek, nem akarnék-e könnyíteni kicsinyt az életükön. Akartam. Ennélfogva most pénteken nem kell bemennem tanítani, hanem két hét múlva tartjuk meg az eredetileg november 23-ra tervezett órákat, amivel könnyítek az életükön (meg jelenleg az enyémen is). Nyilván ennek majd december 7-én lesz meg a böjtje, különösen mivel december 8-ra szerveztem magamhoz csajbulit, de most nem vagyok hajlandó ezzel foglalkozni, az a híd még két hét távolban van, és a rőzsét sem halmoztam fel a lábánál.

Oké, akkor most fel a zakóval, mert még juszt sincs tél, valamint vigyük el sétálni a rókát, és mutassuk meg neki, hol dolgozom.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/21 hüvelyk eská, ősz

 

6/81 – Pöce

Komolyan elegem van ebből a hülyeségből, hogy lassan már hetek óta valami takonykór pöcéje peremén egyensúlyozom, beleesem, nem esem, beleesem, nem esem, most mi lesz, fujj. A szervezetemnek az a része, amelyik vastagon letojja egy egyetemi kadáver tanítási kötelezettségeit, el akar nyúlni, és hibernálni akar meg teát szopogatva siránkozni, a másik része viszont ezt nem hagyja (hálistennek). Valószínűleg az lesz a vége, hogy végigvonszolom magam a szorgalmi időszakon, aztán mikor az négy hét múlva végetér, akkor én zsupsz, és a karácsony-szilveszter kirepül az ablakon.

Na hát akkor ennek a szép perspektívának a tudatában most felpakolom a zsebkendőimet, és eldöngetek tanítani.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/20 hüvelyk eská, ősz

 

6/novemberi 10×10 – eredmény

Nem vagyok elégedetlen, egyáltalán nem. Ezúttal még saját magamat is sikerült túlteljesítenem, a tizedik darab (a narancs kardigán) csak a kilencedik áutfitben jelent meg, addig elég volt a többit kergetni körbekörbe. (A képek kattintásra megnőnek, ha igényelitek.)

          

        

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/19 hüvelyk blabla

 

Címkék:

6/80 – Változékony állagú csapadék

Az folyik az én orromból is. Sebaj, ma itthoncsücsü nap van.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/19 hüvelyk eská, ősz

 

Címkék:

6/79 – Kettős támadás

A mai nap délutánját leginkább úgy tudnám leírni, hogy “kettős támadás a barlangi morcok ellen”, merthogy ma délutánra kettő programom is van. Egyrészt fél órán belül elindul a szomszédban a hepaj, az unokaöcsi születésnapját ünnepli a család. (Igen, tegnapelőtt a húga izénapját ünnepeltük. Nem, nem lehetett egyidőben megtartani a kettőt.) Másrészt pedig, mire a szomszédban a társaság kiissza a kölyökpezsgőt, és kitör az első balhé valami piszlicsáré ügy fölött, én már le is léptem toronyiránt a székesfőfaluba, mert képezdész barátnőimmel színházba megyek. (Asszem, az értelmiséghez sorolt népek közül mindenki, de mindenki gyakrabban jár színházba, mint én. Restellem is magam érte, nem vitás.)

Mivel mindkét programhoz ki kéne nézni valahogy, én meg varrtam ma reggel egy új ruhát magamnak, ez lett a vége. Két szék között, pad alá, be egyenesen a súgólyukba.

A ruha alá azért kellett felvennem egy plusz szoknyát, mert ez a dög anyag azonnal felkap, ha vastag harisnyához hordja a cuccot az ember, márpedig vékony harisnyával csak nem indulhatok világgá egy olyan napon, amikor a Dunántúlon már havazik is. És ha már felvettem a piros szoknyát, akkor miért ne jöttek volna a katicák is meg a téli sapka? Meg tudok én ideologizálni mindent, feleim, még azt is, amikor úgy nézek ki, mint egy középkorú középcsoportos.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/18 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Eská 6/12 – Kisbence és a cikcakkruha

Azt hiszem, a blog olvasói eddigre összerakhatták maguknak, hogy szabásminták, de különösen házilag összeácsolt ruhák esetében én olyan kiszámítható és eccerű vagyok, mint a pof. Ami nem valósítható meg trikotázsból, max. egy nap alatt, cipzárak-gombok és más záródási megoldások nélkül, azzal csak szökőévente egyszer foglalkozom. Ennek egyik folyománya az is, hogy amikor azt mondja a ruharecept, hogy “könnyű, vékony anyag”, akkor én azt úgy fordítom le, hogy “vékony pólóanyag”; amikor azt, hogy “közepes vékonyságú, jó tartású szövet”, azt úgy, hogy “vastagabb pólóanyag”; amikor pedig azt mondja, hogy “vastag, puha szövet”, akkor azt úgy, hogy “polár”. Ez persze még hobbivarrói szemmel is nagy no-no, a ruhareceptekhez nem véletlenül vannak anyagajánlatok, és néha sikerül is elég csúnyán ráfaragnom, amikor kiderül, hogy az adott holmi marhára nem működik rugalmas anyagból, de hát most mit csináljak, lusta vagyok, slussz. Még mit nem közbélés meg cipzár meg alátét meg izé. Éljen a trikotázs.

Úgyhogy amikor a jelen ruharecept azt mondta, hogy “könnyű, jó tartású anyag, például gyűrt organza vagy modallal kevert lenvászon”, akkor én ezt is úgy fordítottam le, hogy “pólóanyag”. Na persze ezen a ponton rögtön ott volt a következő dilemma, “melyik pólóanyagomat áldozzam fel kísérletezéshez, ojvé”. Jobb helyeken ugyanis azt is figyelembe veszik a hobbivarrók, hogy minden új szabásminta kipróbálásakor szépen csinálni kell egy tesztdarabot “nem-kár-érte” anyagból, de nálam nincsenek nem-kár-érte anyagok, még pontosabban azok is, amik “nem-kár-érte” beszerzésként indultak, mostanra “de-hát-ezt-nem-vághatom-fel-csak-úgy-átabotába” anyaggá váltak, és különben is, mint már mondtam, lusta vagyok. Ha úgyis csinálnom kell egy tesztdarabot, miért ne legyen az is hordható, másként csak további szemét lesz belőle, és abból már van elég.

További gondom az vala, hogy ezt akartam megcsinálni én, éppen ezt.

Na most általában ezek a csajok akkorák, mint egy zsiráf, és amikor nekik is emelgetni kell a ruhájuk alját, abban a darabban biztosan nehéz járni. (A tengerrel nem vernek át engem, én egy öreg iszapszemű rája vagyok.) Tutira nem úszom meg kisbencézés nélkül.

Meg is néztem a szabásmintát, és naná hogy.

Deréktól 96 centi, nekem az garantált hasraesés. Ezen a ponton persze már az is világos volt, hogy amikor én ennek nekilátok, nem lesz ám ott cipzár meg közbélés meg alátét meg anyámkínja, de még ferdepánt se, visszahajt, cikcakk, oszt jól van. Az egész cucc összesen négy darabból fog állni, egy hátulja, három eleje, a legalsó cakkot meghosszabbítom húsz centivel, oszt megnézzük, működik-e ebben a formában is. Emellett pedig hát persze hogy mindegyik cakkot más színű anyagból csinálom meg, ne vicceljünk. Nincs ezeknek ott a Burdánál fantáziája? Egy ilyen vicces szabásmintához igenis kijár, hogy annyiféle anyagból készüljön, amennyit csak fel tud vonultatni az ember.

Úgyhogy körülnéztem, én mit tudnék felvonultatni, és elő is vettem néhány makrancos trikotázst, amiket már vagy tíz éve azzal tartogattam, hogy ezt ugyan nem lehet kidobni, de mi a nyimnyámot csináljak velük.

A kékből már egy pólóra se volt elegendő, a másik kettőből meg volt ugyan bőven, de ezt az anyagot sose szerettem nagyon. Tesztdarabnak pont jó lesz.

Kivettem a Burdából a szabásmintát, és ezúttal úgy gondoltam, megreszkírozom a negyvenes méretet, mert mindig túl nagyok lesznek ezek a dögök. A mérettáblázat azt állítja, hogy az 92-es mellbőségre van, nekem meg húsz éve is több volt ennél, de erisszük. Kipakoltam a cuccot, aztán elmentem kávét főzni, és hát persze hogy erre tértem vissza, ni:

A képminőség a szokásosnál is rosszabb, de egyrészt még csak hét óra volt, másrészt meg nagyon röhögtem.

A továbbiakról nyilván nincs sok mesélnivaló, én dolgoztam, Poci időnként bejött megnézni, aztán a végén kész lett, ni.

Ma természetesen fel is veszem, naná hogy.

Csak előbb pucoljam el az alábbiakat, boá.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/18 hüvelyk blabla, eská, macs, ősz

 

Eská 6/11 – Kerek párna

Ha én most azt mondom, hogy ennek a párnának tegnap reggel még a meghorgolásához sem kezdtem hozzá, akkor jó eséllyel azt mondjátok, hogy de jó nekem, milyen sok szabadidőm van. A valóságban, hogy őszinte legyek, én se tudom, hogyan sikerült összehozni, végül is tegnap tényleg konferencián voltam szekcióelnök meg előadó, és istenbizony nem horgoltam közben.

Ezzel együtt is ma délelőttre már készen volt ez, ni:

Na mármost ha én rühellek valamit, az a hátlap eldolgozása, de arra persze nem vagyok képes, hogy ne tegyem meg, még ha soha senki nem is fogja látni, mint ezét itt. Ha majd egyszer olyan gazdag leszek, hogy aranytányérból eszem a gyémántszalonnát, felveszek valakit, aki eldolgozza helyettem ezeknek az izéknek a hátoldalát. Addig viszont maradt a kulimunka, és a röhej kedvéért hosszabbnak éreztem a fonalvégek eldugdosását, mint az egész izé meghorgolását.

No de végül csak készen volt, és akkor nekiláthattam annak a mozzanatnak, amely után soha többé senki sem látja a horgolás hátoldalát.

Igen, az egy kiszuperált póló. A Bűnök Barlangjában alig van harminc vagy negyven folyóméterkényi trikotázsanyag, igazán nem várhattátok, hogy abból áldozok fel egy értékes negyven centit, cöcö.

Körülrajzoltam szappannal, aztán nyiszinyiszi, gombostűk, felvarrogat.

Azért mutatom meg a hátulját,

mert a színét hiába is mutatom, azon nem látszik semmi. Ilyen ügyes vagyok én, biza.

Roppant applikációs ügyességemért cserébe senki nem varr nálam balfékebb módon cipzárt, úgyhogy erről most nem mesélek, csak mutatom. Szégyenkezve.

Annyit még megjegyzek, hogy amikor színt színre fordítva elkezdi az ember összevarrni géppel az elejét a hátuljával, akkor még az összevarrás előtt ki kell nyitni a cipzárt. Ezt én tizenhárom évesen a saját káromon tanultam meg, és biztosan ti is tudjátok, de azért mégiscsak megjegyzem, az sose árt.

Ezután kifordítottam, és belepofoztam a párnát. Így nézett ki hátulról,

így meg elölről, a többi eská párna társaságában.

Sajnos csak ez az egyetlen kerek párna volt a lakásban, úgyhogy ha valahol esetleg tudtok egy alkalmatos lakberendezési akármit, ahol kerek párnákat lehet kapni, és nem kell rájuk költenem a gatyámat, kajabáljatok, legyetek szívesek. Én ezt még tudnám folytatni egy darabig.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/17 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

6/78 – Két doboz gombostű

Nem tudom, a konferencia más szekcióiban mi volt a helyzet, mert mire mi becsuktuk a bótot délutáni négyhúszkor (összesen csupáncsak tíz perc csúszással, hurráhurrá*), a folyosókon meglehetős csend volt és hullaszag, szóval a többiek vagy még inkább elcsúsztak, mint mi, vagy pedig sokkal rendeskébbek voltak nálunk, ami utóbbit én ugyan valószínűtlennek tartom, de adjunk esélyt ennek a kevéssé plauzibilis lehetőségnek is. A mi szekciónkban viszont, mely a leghátülső terembe volt eldugva, rendkívül kollokviális hangulat volt és roppant nagy camaraderie. Nem is nagyon számíthattunk másegyébre, minekutána összesen tizenkét ember vala bent, akik különböző átfedésekben és társulásokban ugyan, de mind ismerték egymást**. Heten előadók, öten pedig valódi gyakorló óvodapedagógusok, akik puszta szakmai érdeklődésből ülték végig az egészet, sose legyen ennél jobb közönség. (Megjegyzem, nem csak hogy a leghátülső teremben voltunk, de pont annyi szék is volt bent, mint ahányan megjelentünk. Az összes többi teremben legalább harminc embert lehet leültetni, és ebből nagyon mélyértelmű következtetéseket lehetne levonni, de ezt rátok hagyom, ha esetleg nincs más álamügyetek fojóba.)

Én ugyan azzal ültem be, hogy nagyon remélem, nem fogom lehányni közben a szekciót (a gyomrom még mindig vacakolt), de mire a végére jutottunk, teljesen lelkes lettem és virgonc és életképes, úgyhogy zárás után még gyorsan elkopogtam a sarkaimon a rövid- és méteráru-boltig, mert a múlt hétvégén beletűzködtem egy projektbe az összes gombostűmet, és az egy olyan projekt, hogy innen talán fél évig nincs több . (A rettenetes szójátékért elnézést minden gyengébb idegze olvasómtól. A legutóbbiért is.) Még volt öt perc a busz érkezéséig, én meg az eddigi tapasztalatok alapján úgy gondoltam, hogy a busz úgyis késni fog, irány a rövidárubolt. Hát persze hogy ez volt az egyetlen alkalom, amikor időben érkezett az a dög, ott rohant el sárgán és kajánul az orrom előtt, amint kiléptem a boltból, kezemben két dobozka gombostűvel. Engem ezúttal (mondtam már, hogy éppen nagyon virgoncnak és életképesnek éreztem magam, ugye?) elfutott a pulykapipi, hogy ÚCCSE HAGYOM MAGAM!!!, és elkezdtem rohanni öszves sarkaimon, mert úgyis csak kétszáz méterre van a megálló, és amíg a többi népség-katonaság felcihelődik a buszra, odaérek, juszt is.

Ha most azt várjátok, hogy valami nagy és tragikomikus csattanója lesz a sztorinak, elnézést, hogy csalódást okozok, ugyanis mindössze annyi történt, hogy elértem a buszt. Nem tört le a cipősarkam, nem estem hasra, és még a sofőrt sem hánytam le, ehelyett végigdöngettem a Dunakanyaron, és épp időben értem haza ahhoz, hogy még átvonulhassak a szomszédba, ahol éppen Bucót ünnepeltük meg nem mondom miért, valószínűleg névnapja volt vagy mi a tosz. Nyilván ajándékot is kellett vinnem, az úgy illendő, de sebaj, nálam mindig van valami talonban, úgyhogy egy icipici kínaibótos rózsás bádogdobozt kapott, benne pedig egy úgyszintén kínaibótos életfa-medált láncon. Szoktak kapni igazi házilag ácsolt ajándékokat is, de most nem volt érkezésem gyorsan összeütni valamit, meg úgyis tudtam, hogy annyi csillogós meg nyürrögős játékot fog kapni, mint a ragya. Úgy is lett. Mikor a gyerek egész este egy szivárványszínű pihegombócot ölelget, aminek világít a szeme, és ha meghúzzák a farkát, énekelni kezd, azzal nem lehet konkurálni, én meg nem is akarok.

Mindenesetre a hepaj lezajlott (mindegyik), én meg lenni egészen jól, bár az orrom még mindig folyik, de ennél nagyobb bajom sose legyen. Most nyilván a piacra megyek, aztán élvezem a dolce vitát meg a szabadnapomat. Amikor a hétközépi hisztike közben azon siránkoztam, hogy mi lesz majd ebből, az egyik barátnőm arra tippelt, hogy kenyérsütés, egy új párnahuzat meg egy új ruha.

Asszem, ördöge volt.

* Öt perccel később kezdtünk, mert az intézményben járatlanoknak nem volt egyszerű megtalálni a termet, később meg úgy hoztunk össze még plusz öt percet, hogy a szakma két olyan pterodaktilusza is előadott, akiket rém nehéz volt lelőni, mikor már belelendültek.

** Az egyik előadó, akivel tavaly is ugyanazon szekcióban voltunk ugyanezen a gombperecen, megkérdezte tőlem, hogy ez új hajszín? merthogy tavaly sötétebbnek látszott, bár lehet, hogy csak a sárga holmik mellett. Nos, ha mást nem is mondhatok el magamról, a jelek szerint legalább a kinézetem mély nyomokat képes hagyni a szemlélőkben. Muhaha.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/17 hüvelyk eská, ősz

 

Címkék:

6/77 – Preventíve

Mára jelentősen javult a helyzet, már nem vonszolom magam úgy, mint akit agyba-főbe vertek. Tegnap munkába menet valamelyest összeszedődtem, rohadt hideg volt a buszon, az is segített, úgyhogy a táskámban használatlan maradt a preventíve bekészített hányózacskó. Szerencsére. Megtartottam az óráimat (olyan minőségben, ahogyan éppen sikerült), aztán hazavonszoltam magam, és eldőltem. Most már jobban vagyok, viszont sunyin folyni kezdett az orrom, hogy akárhová ne tegye a világ.

Na mindegy, a körülményekhez képest meglehetősen fickós vagyok és tettrekész, bár ezúttal is hosszú időbe telt, amíg összevakartam magam, de ez hálistennek belefért. Ma ugyebár konferencia van kies intézményünkben, és én tegnap bekúsztam a szervezőkhöz jelenteni, hogy romjaimban vagyok, ezért valószínűleg kihagyom a plenáris kutyafüléket (az igazat megvallva nem is venném sok hasznukat, semmi közük ahhoz, amivel én foglalkozom). A szekcióülések kezdetéig viszont akkor is beérek, ha az erdőben találom magam törött lábbal, és két nyílvessző áll ki a hátamból. Többek között azért is, mert nem csak előadok, hanem ezúttal is elnökölnöm kell az egyik szekción, és a tavalyihoz képest semmiccse változott a helyzet. Én még mindig goromba vagyok, mint egy kocsis, ha időkeretekről van szó, és az akadémiai szféra előadói deficitjeiről és sértődékenységéről sincs jobb véleményem.

Az öltözködési szokásaim sem változtak tavaly óta, színes harisnya included. Visszagondolva az elmúlt időszak gombpereceire meg előadásaira meg effélékre, most már valószínűleg ez marad az én stabil és megbízható konferencia-áutfitem: középen egy semleges kisruha, alatta-fölötte meg papagájsegg színű izék. Nekem megfelel, mindenki más pedig továbbra is elmehet Herbart dolmányára vitézkötésnek.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/16 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Intermezzó – Rendeltetésszerű használat

Vettem a Repülő Kutatónak egy új szőnyeget az ágya elé. Oda, ahol esténként Poci fetreng és simogattatja magát vele. A szőnyeg megérkezett, én meg leterítettem a konyha meg a nappali közötti sávra, hogy megcsodálhassuk, mielőtt felkerül a hálószobába.

Azt hiszem, Poci már összerakta magában, pontosan kinek vagy kiknek vettem ezt a szőnyeget.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/15 hüvelyk macs, ősz

 

6/76 – A Muszáj

Előbb volt az éjfélutáni ébredés, aztán a négyharmincas visszaalvás, aztán a válogatott dilinyós álmok, aztán a hatharmincas ébresztő szédüléssel, hányással és négy szundival.

Ha nem tartom meg a mai óráimat, nincs mikor bepótolnom.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/15 hüvelyk eská, ősz

 

6/75 – Bepöcc

Ó, helló, dühroham, de rég láttalak, jó, hogy jöttél, csüccsenj le egy percre.

Tegnap munkába menet a buszon valahol Leány- és Tahitótfalu között (nehéz megállapítani a szakaszhatárt, a két település gyakorlatilag összeépült, a kezdetet-véget jelző táblák viszont még mindig fél kilométerre vannak egymástól) mint derült égből gumibot, lecsapott rám a jól bevált fogcsikorgatós bepöccenés, hogy elég már a nyígásból meg a szarakodásból, fogjunk hozzá dolgainkhoz, és oldjunk meg mindent, de hirtelen. Úgyhogy elővettem Grisette-et a táskámból, aztán uccuneki, nemanyád. Az efféle felbuzdulásoknak errefelé sosincs jó vége, délután ötre végeztem halogatott harci feladataim hetven százalékával, és mindeközben még tanítottam is, ezt csinálja utánam, aki meri. Gondoltam, mára elmúlik, de nem, most állok kilencven százalékos feldolgozásnál, úgyhogy garantáltan tartani tudok minden rühes határidőt, amit elém tojt a zuniverzum. Ma reggelre még egy válogatott szitkokat tartalmazó dühöngélést is elhelyeztem az éterbe mindazok sznob elitizmusával kapcsolatban, akik még mindig képesek értetlenkedve feltenni 2018-ban a kérdést, hogy miért nem olvassák lelkesen azok a bides kölkök a kőszívűemberfiait, meg akik azon csodálkoznak, miért nincs minden egyetemi kadávernek Top-10-es folyóiratokban publikációja meg háromszáznegyvenkilenc független idézője. Nyilván az a cél, hogy az ember érezze magát kisebb értékűnek attól, hogy ő a felsőoktatás gyöngécske teljesítményű közkatonája, aki még kisebb teljesítményű még közebb katonákat próbál tanítani köznapian hasznos ismeretekre, de egy nagy lófaszt fogom magam annak érezni, azt.

Az éterben ezúttal csak a Repülő Kutató volt (kábé háromszáznegyvenkilenc független idézővel, természetesen), de ő behúzta a nyakát, mert tizennyolc és fél év házasság után az ember megtanulja értékelni még azt is, amikor a felesége felszívja magát valamin, akkor legalább nem ül punnyadtan és siránkozva. Celó leszarta az egészet, ő már kapott mára jutifalatot meg fésülést, de Poci, akinek imponál az erő, gyorsan rámtelepedett, és dürrögve fésültette magát egy ideig. A macskák állítólag nyugtatóan hatnak az emberre, de én még mindig fel vagyok szíva és be vagyok pöccenve, és most elrobogok tanítani, és fogalmam sincs, ebből mi lesz, ha így folytatódik.

Abban viszont szinte biztos vagyok, hogy ezt a ruhát szét fogom vágni a rittyóba, mert úgy eláll az alja nyomorultnak, mint egy lámpaernyő, és épp elég baj nekem az, ami a fejemben van, legalább a ruháim ne idegesítsenek.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/14 hüvelyk újracucc, eská, macs, ősz

 

Címkék:

6/74 – Használhatatlan

Ma ötkor akartam kelni, hogy haladjak a dolgaimmal, de csak hétkor sikerült. Édes jó Istenem, bárcsak tudnám, mitől vagyok most ennyire használhatatlan.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/13 hüvelyk eská, ősz

 

Címkék:

6/73 – Jotta

A mai feladataimhoz jottányi kedvem sincs. Ppt-k vannak bennük meg excel-táblázatok meg szöveg-összefoglalások, többé-kevésbé alázatos levelek (rohadt rossz vagyok alázatosságban, ilyenkor mindig türtőztetnem kell magam, hogy ne a “tudod mit, medve, baszd meg a porszívódat!” jelenetet adjam elő), és még talán telefonálnom is kell, márpedig a telefon az én kriptonitom.

A szervezetemre meg a tudatalattimra bizton számíthatok, ha prokrasztinálásról van szó: kilenckor ébredtem egy olyan álomból, amelyben egy forró nyári éjszakán át vonatoztam hajnalig egy hegyi hippifesztiválról egy tengeri hippifesztiválra, tarisznyámban mindössze két bikinivel, és minden percét élveztem az utazásnak. Na mármost, ha valamiben van fesztivál, nyár, forróság, tenger (vagyis nap és víz), bikini(!!! kettő!!) és hosszú utazások, én pedig minden elemét élvezem a dolognak, akkor ott tényleg valami súlyos baj van. Például az, hogy az ébrenlét feladataihoz nem fűlik a fogam, de piszkosul nem.

Eh. Legalább a hajam megmostam, a várható megpróbáltatásokhoz pedig felöltöttem egy olyan assorté háziborzasztót, amiben ugyan minden szín passzol minden színnel, de azért a krizantémok meg a körték meg a kukacok összessége mégiscsak ujuj. Plusz a harmonikázó házigatya. És a hajam is még száradóban van.

Hajrá, feladatok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/11/12 hüvelyk ősz

 

Eská 6/10 – Lila, narancs, virágos

Ezúttal azzal a szent fogadalommal vonultam be a Bűnök Barlangjába, hogy nincs az a kövér és horkolós macska, aki engem meg tudna akadályozni abban, hogy déli egyig befejezzem a rühes párnahuzatot, amit három éve kezdtem el.

Valamikor hajdanában-danában kivágtam narancssárga polárból egy alkalmatos téglalapot, aztán lila és piros és bordó polártallérkákat tűzdeltem rá.

Aztán szépen betettem egy dobozba, és ott hagytam.

Amikor legutóbb kidzsuváztam a Bűnök Barlangját (pár hete? pár hónapja? lassan ott tartok én is, mint amire nagyanyáim panaszkodtak, hogy mindenre emlékeznek évtizedekkel korábbról, de azt már nem tudják, mit ettek reggelire), előkerült. Sóhajtottam, felírtam a “meg-kell-csinálni-ezt-is” listára, aztán otthagytam szem előtt, nehogy megint eltűnjön a balfenéken.

És akkor ott volt szem előtt, ni.

Tegnap nekigyürkőztem az ismert eredménnyel, de ma, na hát ma igenis megcsináltam.

A továbbiakhoz asszem elég az illusztratív anyag is, úgyis minden a megszokott eljárással készült, a huzat hátlapját is beleértve.

Egy óra hét perc, és már bejegyzést is írtam róla. Hurrá.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/11/11 hüvelyk eská, macs