Tegnap este megmostam a hajam, az fel is robbant annak rendje szerint (a jelenlegi már egy szelídített-forma változat, reggel még úgy néztem ki ébredés után, mint egy tollseprű). Ez, mármint a hajmosás, az aktuális állapotokban valamivel nagyobb luxus, mint kaviárral enni a McNuggets-et (igen, a bolond amcsi influenszerek, akiknek több a pénze, mint az esze, mostanság ilyesmiket csinálnak), alig két kilométerre tőlem ugyanis több száz vagy ezer embernek nincs vize, a honvédség hordja lajtoskocsin a több száz milliót érő palotákhoz fent a Pismányon, hat hálószoba, három fürdőszoba, hengerelt pázsit meg feszített tükrű medence, mókusformájúra nyífrt tuják és tüzépbarokk balusztrádok minden mennyiségben, víz viszont nem jön a csapból már két napja. Nyilván nem csak paloták vannak fent a Pismányon, de aki oda költözött az elmúlt húsz évben, nagyrészt az irányítószám meg a “fent a dombon” romantikus téveszméje miatt tette, most viszont nincs víz. A helyi facebook-csoportban ennek megfelelően idegesek is az emberek, rengeteg olyan ötletük van, amit a fizika törvényei nem tesznek lehetővé (a víz például nem tud felfelé menni, ha nincs, ami nyomja). Én meg hajat mostam, de hát a helyzet már tarthatatlan volt.

Ezek után viszont olyan lelkifucim van, mintha nem csak tisztálkodtam volna, hanem vegyük egy jachton innám a Hell jegeskávét, pedig én aztán tényleg tömegközlekedéssel járok, nincs légkondim, nem rendelek izéket a Temuról, és utoljára 2017-ben ültem repülőn, szóval a karbonlábnyomom még mindig többé-kevésé okés, de hát akkor is, na. Ma reggel fél kilenckor így nézett ki az Aldiban az ásványvizek raklapja,

és erős havária-hangulat van, ami részint a daliás szopornyicás időkre, részint meg a Mad Maxra emlékeztet.

A biztonság kedvéért vettünk vécépapírt is. Élesztőt nem, ugyanis süssön a hőkupola alatt az, akinek hat anyja van.