Szombat, tehát piac. Ennek tiszteletére újabb általatok még ismeretlen ümögben parádéztam le a Bütykös partjára, ezt pedig kivételesen nem piacon vettem, hanem kínaibótban.
Azt az egyet nem mondhatom, hogy nincs minden elképzelhető és a Kárpát-medencében előfordulható időjárásra holmim, mert van.
Ehhez az érdekes sorszámú naphoz most én csak egy ilyen uncsi képet tudok prezentálni, macskáksz, lábaksz meg takarítanivaló.
Az már csak külön poén (vagy valami efféle), hogy igazán hálás vagyok minden unalmasnak kinéző napért, mmmm, éppen nem történt semmi aktuális világvége, és nem szakadt nyakamba semmi oldjuk-meg-tegnapra, na hát ez maga a legnagyobb ajándék.
Kimegyek a városba. Mármint a sajátunkba.
Azért nézek ilyen gyanakvóan, mert ma már háromféle időjárás volt, és nem tudom, ernyőt vigyek-e vagy szalmakalapot.
Én ugyan olyan helyre nem megyek, mert ott nap van meg víz, de hogy valami hasznát vegyük a játékpénzeimnek, vettem a RK-nak meg anyósomnak bérletet a leányfalusi strandra, aztán sétáltam egyet a településbe neki bele.
Lementem a Dunához is, amit persze itthon (=a szomszéd faluban) is megtehetek, de azért a Duna ott sokkal Dunább, mint nálunk, itt ugyanis a Duna-part egy promenád.
Ott meg nem.
Elmentem fodrászhoz, levágattam a loboncot, és az nem is lett rossz. Ennek ellenére gyászban vagyok, mint Mátészalka, ugyanis az a határozott érzésem, azok a gennyládák a Kallosnál nem csak a csomagolást változtatták meg a hajfestékemen, hanem az összetételt is, ennek eredményeképpen pedig ez, ami a fejemen van, nem pipiros. Ugyanaz a kódja meg ugyanaz a neve, de NEM EGÉSZEN PIPIROS, és eddig én voltam az érdekes tanárnő a ki-nem-szarja-le színű pumuklihajjal, de innentől egy kövér öregasszony vagyok ún. “lakossági vörös” hajszínnel, amitől már csak egy lépés a dájer, a pacsuli meg a bébirózsaszín crocs-papucs.
Gacsaj Pestát már ne is említsük. Ő, mint ez tudható, halva van.
Egy kihagyott hét után ismét a munkahelyemre látogatok, ezt pedig extrán robbantott fejjel és a leginkább túlméretezett öreganyókás lebernyegemben teszem. Nem állítanám, hogy egészen szándékosan festek úgy, mint akinek szabadságra van szüksége, de, Tutatiszra, pont úgy nézek ki.
Hejderutyutyu, már megint eltelt egy hét. Volt benne egy kicsikis befőzés, vettem gyermekkönyvek, jártunk piacon, de amúgy nagyrészt túlélni próbáltam. Galéria!
Amíg el nem jutok fodrászhoz (kedd! kedd!), addig leginkább az várható, hogy úgy fogok festeni, mint valami sajátos átmenet Rosie The Riveteer, egy szabadnapos viktoriánus dajka meg egy yangzhou-i halászfeleség között.
Az időjárás javul, én meg egyre csak romlok, a mai napot nagyrészt szédelgéssel töltöttem, kivéve egy egyórás intervallumot, amikor anyósom bekanalazott a kocsijába, és elvitt két csomagautomatához felvenni belőlük dógokat. Cserébe én segítettem a budakalászi Jyskből hazajuttatni egy matracot, ami szintén nem volt kihívásoktól mentes feladat, az áruátadójuk például extra jól el van dugva hátul.
Ha nem vettétek volna észre, még nem mondtam olyat, hogy hurrá, vakáció, mert nincs még nekem olyan, sőt, a helyzet sajátosságait tekintve nem is tudom, beszélhetek-e még egyáltalán olyasmiról. Most afféle limbóban vagyok, amikor már vége a vizsgaidőszaknak, de még nem jött el a nyári szabadságom ideje, és ha el is jön, az se számít semmit, mert munka mindig van, volt, lesz. Viszont keddre szereztem időpontot fodrászhoz, mert ez már nem várathat magára.
Amused? No, we are not.
Most tessék már megmondani, ugyan ki bírja azt fizikummal, amikor hirtelen tíz fokot esik a hőmérsék, mert én ugyan nem. A röhej kedvéért most érzem azt, hogy nyáááá, ezt nekem nem, egy észak-tengeri sziklán akarok élni két macskával meg esetleg egy szakajtó horgolófonallal.
Ma elmentem a könyvtárba (abba, amitől hét percnyire lakom), ahol éppen szakmai napot tartottak pedagógusoknak, mert már olyan ordenáré módon bele vagyok pudvásodva a mókuskerekembe, hogy szükségem volt valamire, ami legalább egy kicsikét más.
Ennek tiszteletére megpróbáltam belerángatni magamat valami emberek elé való gúnyába. Egy töltött zokni vagyok ugyan, akinek fodrászra lenne szüksége, és a bal karomon kilenc olyan szúnyogcsípést tárolok, amik úgy festenek, mintha valami különösen dühös pók zabált volna belém, de azért a mai ancúggal nem vagyok különösebben elégedetlen.
Gyermekkönyv-kiadók is voltak, hogy bemutassák az aktuális készlet. Igen, könyveket is vettem.
 | mák - 13/144 – Megoldások |
 | magyaroramegminden - 13/144 – Megoldások |
| mák - 13/339 – Monokróm |
| magyaroramegminden - 13/339 – Monokróm |
| mák - 13/295 – De administrand… |
Minden nap más - mindennap más 