Mielőtt bármi elmesélésébe belekezdenék, szeretném leszögezni: tisztában vagyok azzal, hogy magányosan fogok megdögleni, és farkaskutyák falják majd fel hullámat a nappalim közepén. (Az, hogy miként kerülnek oda farkaskutyák, részletkérdés. Esetleg szólnak nekik a macskák. Mindegy, bízom a zuniverzum akaratlan humorában, majd megoldják valahogy.)

Tegnap este házibuliba lettem volna hivatalos, eszemsetudom mennyi ideje az elsőbe. A hajnali viharos-Macis intermezzó után már gyanakodni kezdtem valami világméretű összeesküvésre, ami itthon akar tartani engem, hogy aztán farkaskutyák a nappalim közepén stb. Mégis, mindaddig keményen tartottam magam* (hé, még azt is előkotortam, mit fogok felvenni!), amíg el nem szundikáltam délben, mert ebből a szundikából arra ébredtem, hogy a zanyatermészet éppen tompa fűrésszel dolgozik a keresztcsontomon. Mit volt mit tenni, elküldtem magam helyett a Repülő Kutatót, hogy képviseljen, és nyújtsa át ajándékomat afféle házavató meglepiként**, én meg lezuhanyoztam, bevettem egy Cataflamot, eldőltem az oldalamon a Kisvárosi gyilkosságok 19. évadával, és vártam a farkaskutyákat.

* Még szekrényajtót is próbáltunk szerelni, bár minek, ennyi erővel a kislábujjunkat is csapkodhattuk volna kalapáccsal, az legalább fizikailag is fáj. Iszonyat ronda lett. Ha felébredtem mára, le is szerelem.

** Ők is felújítottak, de nem joghurtospohárkában kevergetett glettgipsszel és random falfestékekkel a Mogorvák Klánjától, hanem amint ezt értelmes felnőtt emberek teszik, szakemberekre bízva a feladatot.

A meglepi amúgy ez volt,

egy Mónus Mimi nyomat (Papetri Paperworks), amit a Parti Medvéből szereztem be, és ezzel a két kicsi kezemmel kereteztem be. Ha nagyobban akarjátok látni, akkor katt a képre, ezúttal nem méreteztem át.