RSS

szeptember 2018 havi bejegyzések

6/15 – Lődörög

Pocsékul aludtam és magamhoz képest is keveset, úgyhogy ma itthon lődörgök, és időnként valószínűleg elszundikálok, ha úgy szottyan kedvem.

Na de azért ne érje szó a ház elejét, nesztek fotó.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/15 hüvelyk ősz

 

Címkék:

6/14 – Bili

Kicsit úgy vagyunk már, mint az Aranyhaj és a három memme történetében, a büdös kis mókusnyuszik ugyanis új szokásokat vettek fel, mi meg futhatunk utánuk, de mindenekelőtt azzal kell megbirkózni, hogy ki iszik a pohárkámból.

Nyugi, megmagyarázom.

Kábé két vagy három évvel ezelőtt a macskaállatok uniszónó leszoktak arról, hogy a vizesedénykéikből fogyasszák napi folyadékadagjukat, ehelyett mindketten elkezdtek rájárni a felmosóvödörre. Mivel ilyen erratikus családtagokkal, akiknek négydekás agya van, nehezen lehet megbeszélni ilyesmiket, mi beadtuk a derekunkat. Jelenleg két felmosóvödrünk van, az egyik a konyhában mint macskaitató, rendszeresen takarítva-újratöltve-frissítve, ahogy azt illik. Egyszer majd lefotózom nektek azt is, hogyan fest valamelyik sötét anarchista, amint éppen iszik belőle. Élményszámba megy. Ezekkel kapcsolatban amúgy minden élményszámba megy. Most például, miközben a bejegyzést írtam, ezt csinálták, ni.

 

A Repülő Kutató szerint úgy festettek így profilból, mint Marx és Engels. Szerintem azért cukibbak.

Na de visszatérve az eredeti mesémre: a felmosóvödröt többé nem használtuk felmosásra, a macskák meg azt mondák, hogy hurrá. És ittak is békén belőle két vagy három évig. Aztán jött az idén nyár meg a dögmeleg és jött Atilláné, én meg nagylelkűségemben beállítottam a Bűnök Barlangjába a takarítás elől elzárt szomjazóknak egy vizesedényt. Mivel a tárgyak kreatív használatának magam is nagy híve vagyok, nemcsak a macskáim, egy bilit. Kéznél volt, no. Még Perpéta használta tavaly Giggü korában, oszt miután kipucoltam, ott maradt a fürdőben, egyszer kelljen, s jó, ha van. Megtöltöttem vízzel a bilit, aztán bevittem a rabokhoz, Atilláné távozása után pedig visszacűgöltem a fürdőbe, és letettem a kád mellé. A vizet nem öntöttem ki belőle, ez hiba volt. Másnapra ugyanis azt agnoszkáltam, hogy a víz szintje drámaian csökkent a biliben, majd beavatkozás nélküli megfigyeléses vizsgálataim során (=éppen elmentem párszor a fürdőszoba ajtaja előtt) azt észleltem, hogy hoppá, hol az egyik sötét büdös dög van bent, hol a másik, de mindkettő éppen a biliből piál. Ugye, mondanom sem kell: azóta a bili is rendszeresen takarítva-újratöltve-frissítve van, ahogy azt illik.

Tegnapelőtt a Poci nevű anarchista feljött mellém a kanapéra, aztán a lerakóasztalomra fordította figyelmét. Ilyet ő ugyan szokott csinálni korábban is, ezúttal viszont nem a fülbevalóimat vagy a horgolásomat akarta elvinni, hanem a vizespoharamat célozta meg. Én ettől annyira paff lettem, hogy csak néztem, amint beledugja a fejét, és iszik. Hosszan. Aztán megnyalta a szája szélét, rám nézett tekintetében a csak macskákra jellemző unott megvetéssel (“Up yours!”), böffentett egyet, és távozott.

Valahol nyilvánvalóan meg kell húzni a határt, de pillanatnyilag lövésem sincs, milyen stratégiával tudnám megőrizni magam számára a poharamat. Esetleg ha beállítok mellé egy másik poharat. Vagy egy bilit.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/14 hüvelyk eská, macs, ősz

 

6/13 – Váltó

Ma egész nap a másodévesekkel leszek különböző órákon, amivel nincs is semmi baj, baj csak az időjárással van, és az is csak afféle luxusprobléma. Most vagyunk ugyanis abban az évszakváltó időszakban, amikor az embernek döntenie kell, reggel fagy meg, vagy délután fő meg, esetleg mindkettőt kiparírozza ugyan valahogy, de akkor vagy bent hagyja a munkahelyén a kardigánnyát, vagy pedig olyan mértékben összekreppeli hazáig a táskájába gyömöszölve a mondott kardigányt, hogy az mehet is rögvest a mosóba. Na hát nekem már amúgy is van bent az intézményben három kardigányom (korábbi efféle balesetekből kifolyólag), és mosóban is van három a fentnevezett okokból, úgyhogy ma úgy döntöttem, inkább vacogok kicsinyt így reggeliben.

Mindehhez viszont olyan dolgok estek rám máma a szekrényből, hogy önmagamhoz képest szinte ijesztően decens lett az összhatás. Sebaj, a másodévesekkel leszek, őket meg valószínűleg úgyis akkor tudnám meglepni leginkább, ha kétrészes kiskosztümben mennék be az órákra.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/13 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

6/12 – Folyóka

Miután tegnapelőtt este gondosan összecsomagoltam kicsiny böhöm nagy táskámat, reggel a buszmegállóban tapasztaltam meg azt az örök bölcsességet, hogy minden jótett elnyeri méltó büntetését, az egyik zsebben ugyanis sunyin kinyílt a kézfertőtlenítő lötyke flakonja, és végigfolyókázott mindent, ami útjába akadt. Ilyesmi eddig természetesen sose esett meg velem akkor, amikor csak úgy belehajigáltam mindent a táskába, aztán kirohantam vele az ajtón, ezúttal viszont igen, és Tahitótfaluig szórakázhattam azzal, hogy letörölgessem a lötykét mindenről, amire ráfolyott. Ott pakolgattam a buszülésen, mint Bogdán az üres boltban, és higgyétek el, még a szokásoshoz képest is extra látványszámba mehettem táskám dús és változatos és folyókázó tartalmával Cataflamtól svájci bicskáig és horgolótűtől szemüvegtokig, nem is beszélve a tyehnyikai eszközökről. Grisette (a laptop) tokban volt, így gond nélkül megúszta, de a pendrájv, amin elégedetten csücsült a tegnapi tanítási napom (és nem mellesleg az egész félév) komplett ppt-anyaga, bizony csöpögött, engem pedig Visegrádig tört a frász, hogy vajon nem adta-e be a kulcsot. (Azért Visegrádig, mert csak akkor mertem megreszkírozni, hogy bedugjam Grisette-be, és megnézzem, műxik-e még. Működött. Phű. Ugyan ezen a világon bármi megoldható, töröltem én már táblát a saját kardigánommal, amikor muszáj volt, de azért jelentős megnyugvást jelentett, hogy ezúttal nem kell.) Mindenesetre most nekem van a legalaposabban kifertőtlenített táskám a környéken. Ez is valami, no.

Ma a hatos busszal rohanok elfele, úgyhogy nix fotó, azon pont annyi látszana belőlem, amennyi ilyen körülmények között elvárható. Egy maszat. Nagyrészt zöld. (Az a ruhám.) Ki kell majd találni valamit ezekre a szerdákra, meh. Talán délután, mire hazacaplatok, lesznek olyan fényviszonyok. Most még.

Kieg, du: Már asszem mindegy, de azért ne érje szó a ház elejét: ímé, paidagógosz néni az ő keserves lehordottságában.

6.12

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/12 hüvelyk eská, ősz

 

6/11 – Sünik

Ha van tökéletes alkalom, amikor egy ennen presztízsére és tiszteletreméltóságára valamit is adó negyvenes tanerő kellően puccba vágja magát, hogy ámuljon a világ, az minden bizonnyal a gólyákkal való találkozás legelső felvonása. Akkor még el lehet kápráztatni őket elegánsziánkkal, mely a szakmai ranglétrán elért kakasülős pozísziónkkal korrelál, ach.

Én felvettem erre a nemes alkalomra a sünimintás felemás zoknijaimat, felragadtam az újonnan mentett táskámat, valamint rádobtam robbantott hajamra egy sapkát.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/11 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

6/10 – Bele a sűrűjébe

Ma kezdődik az őszi félév, és ezáltal a célzott rohangálások időszaka, egyúttal meg az a lehetőség is, hogy hasznosnak érezhessem magam ebbe a muncas vilagbele.

Úgyhogy akkor most futok is, értekezletem lesz.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/10 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Intermezzó – Ufók 1.

UFO, esetünkben UnFinished Object, vagyis befejezetlen projekt.

Időnként úgy érzem rendezéskor, hogy más sincs, csak ufók halomszám.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/09 hüvelyk újracucc, eská

 

6/9 – Festi magát

Igazi partiállat vagyok, aki most fullos és pazér vasárnapot tart – tegnap éjjel fél tizenkettő környül keveredtünk haza a flékenyezésből, ma reggel pedig felébredtem ugyan fél hétkor, és enni adtam a macskáknak, de aztán édesdeden visszaaludtam, egészen tizenegyig. A sminket persze nem mostam le este a pofámról, ennélfogva úgy néztem ki máma, mint egy pandamatzi.

Mivel úgyis restaurálnom kell a képem, és mára úgysem igen terveztem mást, mint molyolgatni, munkába járós táskákat pakolgatni, mosni és magamat regenerálni, most roppant lustaságomban a tegnap reggel lőtt fotómat teszem be nektek. Táska meg szatyor ugyan nincs nálam, mert nem piacra megyek, de a ruha ugyanaz, a robbantott haj ugyanaz, és én is ugyanaz vagyok, szóval tulajdonképpen nem olyan nagy hazugság ez. Ugye.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/09 hüvelyk eská, ősz

 

6/8 – Ellejt

Ha nem jöttetek volna rá, máma a szatyromhoz akszeszorizáltam magam, mert abban fogom vinni a kenyérkéket, amikor ellejtek flékenyezni a tizenhatkerbe.

A kenyerek sajna még most is kelnek, és magamhoz képest dicstelen csúszásban vagyok, mert másfél hónap sztázis után tegnap vettem elő a kovászt a hibernációból, és egyelőre még nem szedte össze magát eléggé.

(Mindezek után pedig képzeljétek el, vajon mit gondolhat az előző két mondat alapján egy véletlenül idetévedő illető, aki még nem találkozott velem, a napjaimmal meg a szövegeimmel. Aujnye.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/08 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

Eská 6/1 – Táskamentés

A turkálókban, mint minden értelmes ember, én is az olcsó, érdekes, jó minőségű és ízléses holmikat keresem, de néha kitör belőlem a földanya, aki azzal hoz haza egy darabot, hogy “jaj te szegény, el nem tudom képzelni, kinek kellenél, gyere haza szépen a mamához, ő majd megment”. Ugyanez szokott kitörni belőlem néha a piacon is girbegurba cukkinik meg sebesült paradicsomok láttán, és ha rákérdeznétek: mivel tisztában vagyok ezzel, hogy vannak ilyen rohamaim, némi bűntudattal, de távol tartom magam a “fogadj örökbe egy macskát” oldalaktól is. (Mikor múltkoriban egy nem túl lelkistabil időszakban bementem tallózni egy ilyen oldalra, iszonyúan megesett a szívem egy kidobott felnőtt cicán, aki az óbudai Auchan mellett kérincsélt simiért meg kajáért, amíg az állatmentők be nem fogták. Csorba volt a fogsora meg volt egy gyógyult-törött bordácskája, és a képeken olyan kétségbeesetten nézett szembe az emberrel, hogy egyből a lelkibe bele neki. Ha nem jöttetek volna rá eddig, Pociról beszélek. Valószínűleg villámgyorsan el tudnék jutni a “kilenc macskánk van” állapotig, úgyhogy inkább nem kísértem a sorsot. Ez persze nem jelenti azt, hogy ha megjelenne a teraszon óbégatva és örökbefogadásért könyörögve egy gazdátlan példány, nem az lenne az első, hogy “jaj te szegény, gyere szépen a mamához”.)

Na hát a mostani földanyai rohamomnak ezúttal csak igen mérsékelt lelki vonzatai voltak, egy nyavalyás táska nem egy bundás és dorombicázó élőlény, de az alapelv ugyanaz volt: ezt a nyomorultat jó eséllyel nem fogja elvinni senki. Hát gyere szépen a mamához, bmeg.

Hogy miért gondolták úgy a gyártók, hogy egy amúgy jó beosztású, praktikus méretű, szép karamellbarna pakolós táska csak nyerni fog attól, hogy egy bulldogfejet cseszerintenek rá flitterekkel meg gyöngyökkel kipitykézett napszemüvegben, plusz még más értelmetlen szarságokat is – fel nem foghatom. Sebaj, erre van a fércbontó.

Nyilván ezúttal is a Murphy-féle szabály egyik változata érvényesült, miszerint ha valaminek tartósnak kellene lennie, azt ragasztják, amitől pedig meg szeretnél szabadulni, azt varrják. Meg is maradt a nyoma az összes rávarrt prücikének, el kellett valahogyan takarni. Hát jó.

Stratégiám az vala, hogy a nagyon feltűnő varrásnyomok eltakarásához egyrészt hímzőcérnát fogok használni, másrészt meg tallérokat. Kábé nyolcvan százalékukat sikerült is szépen eltakarni (vagy, a hímzőcérna esetében, kiemelni). A többiről meg remélhetőleg eltereli a figyelmet az összkép.

Az előlap kicifrázásán túl még egy valamivel gondoskodtam arról, hogy ez egy “kuss, én így szállok le a bicikliről” projekt legyen: a cipzár húzókáját akartam kicserélni, mert ez rémes volt.

A műbőr rojtok ugyan nem keltenek minden esetben olcsó hatást, de amikor igen, akkor nagyon. Nem akartam súlyosan belenyúlni az egészbe, csak a műbőr izét eltávolítani, és ezúttal nagy szerencsém volt. Merthogy, látjátok a fenti a képen azt a kis csavart ott a fémharangocskán? Nos, ez tartotta magát a rojtot, így miután kicsavaroztam,

problémamentesen kijött az egész. A pótlásához egy hosszú csík hulladék polárt használtam fel, amit feltekertem és összekötöttem így:

aztán belenyomtam a harangocskába, visszatekertem a csavart, megrángattam párszor a polárt, hogy bent marad-e, majd szétvágtam a kilógó hurkokat, hogy rojt legyen belőlük.

Hát ez volt a nagy táskamentés, ez meg itt a végleges(nek mondható) eredmény.

Nyilván nem az örökkévalóságnak dolgoztam, de most van egy hordható és egyedi (de még milyen egyedi!) táskám, és idén ősszel valószínűleg sokat fogjátok látni őtet, mert ha már van az embernek egy “új” táskája, amibe belefér egy fél disznó, hát hordani is fogja.

A bulldogfejet amúgy kegyelettel kidobtam a Bűnök Barlangja hulladékos zsákjába, de ha valamelyikőtök úgy érzi, éppen az kell a boldogságához, ne fogjátok vissza magatokat. 🙂 (A flitteres napszemcsit sajnos már nem tudom prezentálni, mert én arról a “soha semmi nem mehet kárba” szellemében lefejtettem a gyöngyöket meg flittereket. Egyszer kelljen, s jó, ha van…)

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/08 hüvelyk újracucc, eská, turkálgat

 

6/7 – Kopjafa

Az én családom piszok jó terep lenne egy számmisztikusnak, a húgom és köztem lévő korkülönbség például miccre pontosan három év, három hónap és három nap. Emellett pedig (azt az állapotot tekintve, amikor ezt összeszámoltam – azóta már sokan meghaltak, nem mintha ez valójában számítana bármit is), négyen születtek valamelyik hó hetedikén és hárman a hét valamely többszörösén (egy valaki 14-én, kettő pedig 21-én).

Szeptember 7-én speciel apámnak van a születésnapja, ma lenne hatvankilenc. Kerek évfordulókban nem vagyok jó, a szögletesekben annál inkább, úgyhogy valószínűleg jövőre nem kapok majd olyan érzelmességi rohamot, mint most. Az én érzelmességi rohamaim persze éppen olyan szögletesek, mint az évfordulók, amelyekhez kapcsolódnak, most is csak ülök itt, és arra gondolok, hej te Karcsi, de elbasztad, sose volt neked jó az, ami éppen előtted volt, hanem mindig valami több kellett, honnan is ismerős ez, na ugye, a francba, lebuktam. Lebuktunk. A húgom se jobb.

Apám nem volt kedves ember – vicces volt, okos, művelt, kreatív, és úgy tudott konfabulálni, hogy attól holtan estek le a csalogányok, de kedves, na az nem. Mindehhez egy bizarr biciklibalesetből kifolyólag nem látott az egyik szemére semmit (ezt szó szerint), és a másikkal is mindig az ágak hegyére kancsalított ahelyett, hogy az orra elé nézett volna (ezt szó szerint és képletesen is). Sose fogom elfelejteni neki azt a másfél órás vonatutat valamikor a nyolcvanas évek elején, ami alatt mindvégig elragadtatottan beszélgetett egy mokány kis barna vasgyúróval, akit ott ismert meg öt perce, és eközben ott ült mellette semmibe véve a két sápadt, szőke lánya – az egyik éppolyan sértődékeny és ágak hegyére kancsalító és tudáséhes, mint ő, a másik meg éppolyan vakmerő és nagypofájú és tudáséhes, mint ő. Karcsi, ezt már sose tudtam megbeszélni veled rendesen, mert mire eljutottunk volna odáig, már felnőttem annyira, hogy hülyén érezzem magam attól, hogy ilyen piszlicsáré ügyeket hánytorgassak fel, és az ilyesmik úgyis mindig csak akkor kerültek elő, amikor valamelyikünk annyira berúgott, mint az albán szamár, ami esetünkben végképp reménytelenné tette az értelmes kommunikációt. Most persze ennek nincs már semmi sportértéke, úgysem tudsz válaszolni, de én a jövő hónapban leszek negyvenhárom, úgyhogy úgy érzem, akár ki is oszthatom azt a nálam tíz évvel fiatalabb nyikhajt, aki te voltál ott azon a vonaton a nyolcvanas évek elején. Karcsi, te vakegér, sose vetted észre, hogy neked tulajdonképpen két fiad van? Hát persze hogy nem.

Valamikor pár héttel ezelőtt a húgom elment a temetőbe, ahol apám fekszik, és ahol állíttatott a feje fölé egy szép kopjafát, mert a húgom sokkal kedvesebb ember, mint én, én nem járok temetőkbe, úgysincs ott, akit gyászolnék, az valahol másutt van. A húgom vitte magával mind a három gyerekét is, és miközben apám végre nyugodtan feküdt ott lent, a temetőben vidáman kurjongatott és rohangált a három unokája, mind a három lány. Ezt, azt hiszem, tekinthetjük afféle szimbóleumnak.

Mielőtt viszont azt hinnétek, hogy milyen keményszívű asszonyállat vagyok: én bizony kétszer sírtam el magam, mialatt ezt a bejegyzést megírtam. Hiába, no, mondtam, hogy az én érzelmességi rohamaim ilyen szögletesek.

Az sors jogos büntetése gyanánt pedig, mire megírtam ezt a bejegyzést, szépen elvették az internet, és nem is adták vissza mostanáig. Ezt, azt hiszem, úgyszintén tekinthetjük afféle szimbóleumnak.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/07 hüvelyk ősz

 

6/6 – Gödény

Most tanulságos történetet fogok mesélni. (Igen, teljesen jogosan kezdtek most esetleg jézusmáriázni. Ígérem, az ilyesmi nem fordul elő gyakran a továbbiakban.)

Általában annyi vizet iszom, mint egy pelikán avagy gödény, és ehhez nyilván szépen hozzá is szokott a szervezetem. Mással nem nagyon lehetne magyarázni, hogy miután tegnap 8 és 13 között nem ittam semmit, olyan meggyőzően produkáltam egy felfázás minden tünetét, mint a sicc, aztán mindez másfél liter kamillatea meg egy sör után nyomtalanul eltűnt. (Köztünk legyen szólva, azt nem tudom, hogy hová tűnt a kamillatea meg a sör, mert távozni nemigen távozott semmi. Valószínűleg felszívták a szomjas sejtek, akik már dél óta üvöltöztek, hogy aggyálinni, de én ezt nem hallottam meg.)

Szóval, kedveskéim, ne feledkezzetek meg a szükséges folyadékbevitelről, mert itt ugyan a naptár szerint ősz van, de a hőmérsék továbbra is majdnemharminc fok, és ha porzik a vesétek, az nem jó.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/09/06 hüvelyk ősz

 

Címkék:

6/5 – Nagyjából körformában

Ez volt a használati utasítás az Alice Csodaországban körbecsukó-pályájának kijelölésekor, és azt is hozzátették, hogy “nem fontos, hogy pontos legyen”. Az én mai körbecsukó-futásom is ilyesformán fest: az indulás meg az érkezés helyszíne adott, fő feladatom macskakaja meg péksütemény beszerzése, plusz még ami esetleg belefér.

Az “esetleg belefér” lista viszont szerfölött eklektikus és pazér. Egyrészt például erős vágyam támadt egy okkersárga pakolós táskára, mert (skandalum, tudom) nekem nincs olyanom. Egy másik “esetleg belefér” beszereznivaló még ennél is röhejesebb: eltörött a horgolótűm. Tényleg. Jó, az egyeurós boltban vettem, és olcsó húsnak nyilván híg a leve is, de mit tehetnék, az olcsó húsnak a legszimpatikusabb a formája. Nem a nyele, ami kreccs, hanem a hurkája neki, ami nem túl gömbölű, nem túl hegyes, és pont megfelelő méretű. Ugyan van mááásik, szép, drága, törhetetlen, szilikonyos, és elvileg ugyanaz a méret, de a gyakorlatban teljesen más vele dolgozni, és ez engem idegesít. Dilinyós-e vagyok. (Gondolom, az idelátogató horgolónépek azt fogják erre mondani, hogy nem.)

Oké, akkor elugrándoztam toronyiránt, bele a ködbe. Már kilenc óra, és én nem látom az egy kilométerre lévő dombot sem, nesze nekünk ősz meg körbecsukók szezonja.

Ez a mai áutfit nyilvánvalóan nem a 10×10 része, de már mondtam, hogy nem folyamatosan csinálom meg, ennyi szabadság nekem is kell az önszabotában, és ma ezekre szottyant inkább kedvem.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/05 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

6/4 – Pinokkió Salzburgból

(Nyugi, mindjárt megértitek.)

Tegnap pakolgatás meg soraim rendezése közben valami semmikülönös ostoba családi szerelmesfilmet vizionáltam a kilencvenes évek végéről. Ismeritek ezt a fajtát: gazdagember felveszi a kis szürke egeret méripoppinsznak a két rettenetesen rossz kölke mellé, gonosz mostohalévendő meg drágának hazudott ruhákban intrikál. Mire lemegy a főcím, már tudni, hogy a film végére kis szürke egér kivirul, gyerekek angyalkává válnak, gonosz mostohalévendő pedig hiába intrikál, végül beleesik a legszebb ruhájában a vizesárokba, méripoppinsz meg gazdagember smárolnak a holdfényben, függöny. A szokásos.

Természetesen, ahogy az elvárt, gazdagemberék egy adott ponton körberohanták Európát, filmbéli gazdagemberéknél így szokás. Miként viszont a nem túl nagy költségvetésből gazdálkodó D-kategóriás családi szerelmesfilmeknél szokás, ez az Európa nem egészen az az Európa volt, ami valójában, hanem a kicsiny büdzsével dolgozó filmek Európája, ismeritek ezt is. Gazdagemberék elrepültek Párizsba, ami (nahát) valójában Budapest volt, aztán tovább repültek Bécsbe, ami (dupla nahát) szintén Budapest volt. Egy adott ponton kis szürke egér elutazott Salzburgba, és én már vártam, hogy az is Budapest lesz, de nem, Salzburg az Szentendre volt. (És aztán elindult a méripoppinsz a kölkökkel gyalog Bécsbe, romantikus osztrák tájakon át, az volt a Skanzen, és a Nyugat-Dunántúli tájegység egyik házában horribilis magyar akcentussal, de németül beszélő jóravaló statiszták fogadták be őket éjszakára, aztán másnap elindultak egy bécsi rendszámú traktorral a nagy büdös semmibe.)

Ezt az egészet csak azért mesélem el nektek, mert a mai szép esős napon én is úgy festek, mint aki éppen megy valahová, de egy frászt, itt ülök Salzburgban Szentendrén a házunkban, és még azt sem éneklem, hogy jollári-hóóó. Mivel viszont felmerült kérdésként, hogy miért nem mutogatom magam néha cuppanatnyi minikben, hát tessék.

Természetesen a fotó után mamuszt, titanadrágot és házikardigányt veszek fel a “miniruhámhoz”, és továbbra is itthon fogok molyolgatni, mert én ebbe az esőbe nem megyek ki, ha nem muszáj, márpedig nem muszáj. Jollári-hóóó. Mielőtt viszont azt hinnétek, hogy én ebben amúgy nem is mennék ki az utcára, csak nektek hazudozom, hát tessék. Volt már ilyen is.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/04 hüvelyk ősz

 

Címkék:

6/3 – Csimpilimpi

“Éc-péc, kapuléc, Csimpilimpi, hová mész?”

Ne viccőjjünk máá, tessék csak rám nézni, nyilvánvalóan sehová. Itthoncsücsü napot tartok majdhogynem pizsiben, és soraimat rendezem.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/03 hüvelyk újracucc, eská, ősz

 

Címkék:

6/szeptemberi 10×10 – készlet

Az előzetes elképzeléseknek megfelelően rúgjuk be most szépen a motorbiciklit az ezévi önszabota első felvonásával. Gyártottam hozzá egy úgynevezett címkét, úgyhogy a jövőben a készlet-bemutatás kivételével nem fogom a bejegyzések címében jelölni, ha éppen a 10×10 részeként veszek fel valamiket, viszont a címke segítségével tudjátok majd ellenőrizni, mikor és hogyan történt ez. Szabályok itt, a szeptemberben felhasznált holmik alant. (A képminőségért szokás szerint elnézést, majd egyszer nagyok leszünk, erősek, és lesz egy jó fényképezőgépünk. Talán.)

Balról jobbra:

  1. sárga fűzős cipő
  2. korallpiros spanglis cipő
  3. barna mintás tunika
  4. korallrózsaszín hímzett blúz
  5. sárga kardigán (újracucc)
  6. fahéjbarna kardigán
  7. sárga fodros szoknya (eská)
  8. korallrózsaszín hímzett szoknya
  9. kockás ujjatlan ruha (eská)
  10. drapp jeggings

A sárga fodros szoknya meg a kockás ruha viszonylag friss gyártmány, kábé másfél-két hete varrtam őket, és ha nem ütött volna be múlt hét végén a rohangálószezon, ezek lettek volna a múlt blogév 52. számú Eská-posztjában, de nem volt időm beblogolni. Vegyétek úgy, hogy ezzel most megtörtént. 🙂

A készlet ebben a pillanatban leginkább azt bizonyítja, hogy hiszek az időjárás-előrejelzéseknek, amelyek esős, ámde meleg szeptembert jósolnak. Nos, majd meglátjuk.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/03 hüvelyk blabla, ősz

 

Címkék:

6/2 – Hasonló a hasonlónak

Ha a mai napra nem jön össze esetleg egy önfotó, ne maradjatok tartalom nélkül: íme, a Repülő Kutató meg én, ma reggel, térdtől lefelé.

Majd veszünk cipőt is, nyugi.

U. i. : Váá, ezt is felejtettem: ma vagyunk együtt pontosan 21 éve a pasassal. Az már minifasírtból is sok, nemhogy gombócból…

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/02 hüvelyk ajándék, ősz

 

6/1 – Abenteuer

A nap, amikor majdnem fent ragadtam a vihar miatt a Shöcklin (1439 m.), mert a villámcsapások és zivatarok miatt nem üzemelt a lanovka.

A helyzet innentű kezdve valószínűleg csak romlani fog, este ez volt a szerencsesütiimben az all you can eat kínaiban:

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk újracucc, eská, nyár, ősz

 

Évnyitó – A hatodik

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz