RSS

5/285 – Hátramozdítók

12 jún

Arra ébredni, hogy hajnalban Poci felfedezte, mennyire könnyen hozzáférhetőek most éppen a textilkavicsok, és milyen jól lehet velük ide-oda pattogni a lakásban, megfizethetetlen. Összeszedni azokat, amikkel a folyosón bugizott, reggeli tornának is megjárta, úgyhogy most fitt vagyok, csurig töltve koffeinnel, és többé-kevésbé harcrakész.

Harci készültségemet sajna erősen tompítja, hogy a következő tájképpel szemben üldögélve végzem munkámat:

A kép ugyan tegnapi, de a díszlet most is ugyanaz, csak a textilkavicsokat lepte el némiképp a macskaszőr. Rajtuk kívül is alsó hangon legalább tizenöt be nem fejezett vagy még éppen csak ötletcsíraként létező projekt ásít orczánkba erről a rozoga kicsiny állványról, nem beszélve arról az ötről, amit már befejeztem, csak érkezésem nem vala beblogolni. Mondhatnátok, hogy ennek ismeretében mi a nyimnyámnak ültem éppen oda, de (hogy eláruljak egy nagy és röhejes titkot) nem tudok íróasztalnál dolgozni, sose ment. Összes primér és szekundér szövegemet úgy nyolcvanöt százalékban különböző kanapékon, felhúzott lábbal gyártottam, térdemen egyensúlyozva a laptopot. Na most a jelenlegi meló egy csomó papír jelenlétét is igényeli, a futon pedig félig kinyitott állapotában sokkal több papír széthányására alkalmas, mint a nappali kanapéja. Looky.

Igen, tudom, ezek nem papírok, hanem macskák, a fotó még tegnapelőtti, mikor szabásmintákkal szórakoztam volna, ha odaengednek a szőrös dögök, de a macskák mégiscsak sokkal jobban festenek, mint a papírok. Ugye.

Ooooké. Most, hogy kikéjelegtük magunkat papagájsegg színű befejezetlen projektjeimen és szőrös hátramozdítóimon, irány megint a bánya.

Mivel a környezet kötelez, én is papagájsegg színű holmit vettem fel, és még ki sem vasaltam, skandalum. Végül is, a papírkáimon kívül ma úgysem lát más, mint a két macska, a Repülő Kutató, meg ha esetleg úgy tartja kedve, a komplett internet.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/06/12 hüvelyk eská, macs, nyár

 

2 responses to “5/285 – Hátramozdítók

  1. peony67's avatar

    peony67

    2018/06/12 at 11:48

    Én ezt a látképet személy szerint inkább inspirálónak venném… de miért érzem úgy, hogy megint valami önszabotáló projektre is készülsz, pedig annak sosenincs jó vége… tessék csak szépen varrogatni, turikba járkálni, jó sok cuccot vásárolni, mutogatni, mi meg hadd csorgassuk a nyálunkat.

     
    • mák's avatar

      mák

      2018/06/12 at 11:51

      Nem önszabotálás, ez most konkrétan munkaügy. 🙂

       

Hozzászólás a(z) peony67 bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .