RSS

5/284 – Csetreszek

11 jún

Hétfő, úgyhogy belefeküdtem a rettenetesbe, és a héten végre befejezek egy nagyjából február óta húzódó feladatot, aminél megint csak a végeredményre kell gondolni ahhoz, hogy az ember átvonszolja magát összeszorított foggal az összes átjavítandó mondaton meg kiegészítendő felsoroláson meg mindenen. A jövendő dolgokat csak azzal lehet megkönnyíteni, ha a jelenlegieket átmenetileg megnehezítjük, és ezt mindenki igen jól ismeri, aki egyszer már tartott olyan igazi hundertprocent nagytakarítást, amelynek egy adott fázisában viharosan fokozódnia kell a rendetlenségnek, hogy aztán megszülethessen egy igazi, csiszatolós-tiszta rend. (Gondoljatok a kamra-nagytakarításra. Oké, azt nem tudom, hogy nálatok hogyan zajlik, gondoljatok inkább az én kamra-nagytakarításaimra. Azok úgy indulnak, hogy a kamra tartalma ellepi a komplett konyhát, az étkezőt, majd részben átszivárog a nappaliba is. Amikor már a polcokat is leszedtem, hogy lemossam domestosszal, és mindenhol üvegeken meg csetreszeken meg borkánokon meg dobozokon bukdácsol át az ember, óhatatlanul is előkerül valami, aminek még 2010-ben lejárt a szavatossága, és kiszakad egy zacskó száraztészta. Na kábé ez az a pillanat, amikor tisztán és baljósan érzi az ember, hogy itt már nem lesz ebből rend soha de soha, ki kéne lapátolni mindent az udvarra, felgyújtani, aztán rumosüveggel a kézben táncolni a tűz körül, és pajzán kalózdalokat énekelni. És éppen ez a pillanat, amikor nem szabad feladni a reményt, hanem a fentebb leírt mindenféléken átbukdácsolva megközelíteni a körbebástyázott kávéfőzőt, építeni egy kávét, aztán megvárni, amíg megszáradnak a lemosott polcok, visszarakosgatni őket a helyükre, és visszapakolni rájuk mindent, aminek nem járt le 2010-ben a szavatossága. A legsötétebb pillanat után egy órával már ott a ragyogó és rendezett kamra, mindennek logikus helye van, itt a sós izék, itt az édes izék, itt a távolkeleti izék, semmi sem ragacsos, és az összes himmihummi kétharmadannyi helyet foglal, mint korábban. Aztán persze egy év múlva kezdődik minden megint, és sose tudom, hogyan szivárgott vissza ismét egy olyan akármi, még 2010-ben lejárt szavatossággal, de ez ugyanúgy hozzátartozik a kamratakarításhoz, mint a kiszakadó száraztészta-zacskók.)

Na akkor döntsük a tőkét, ne siránkozzunk. Pláne hogy ma még masszázsra is megyek, és mivel készítettem magamnak egy pontos munka- meg ütemtervet, a mai penzum teljesítése után talán még némi pöszmögés is beleférhet a Bűnök Barlangjában egy új tunika-szabásmintával. Esetleg egy újabb Buci Bigyó? Vagy egy nyári fejfedő? Tessék véleményezni, melyik érdekelné inkább a nagyérdeműt…

Azt nyilván mondanom sem kell, hogy ismét hajrobbanás áldozata lettem, de nem érek rá ilyen piszlicsáré dolgokkal foglalkozni, vár a bánya.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2018/06/11 hüvelyk eská, nyár

 

5 responses to “5/284 – Csetreszek

  1. Milda

    2018/06/11 at 07:05

    Mi az a borkán?

     
    • mák

      2018/06/11 at 07:10

      Az kérlekszépen a befőttesüveg neve ahajt egy határral odébb. Ahogy a golyóstollé a pix, a celluxé a szkoccs, a nájlonzacskóé a punga, a tölteni való paprikáé pedig az árdé. 🙂

       
      • Zsuzsi

        2018/06/11 at 18:29

        Akkor nekem már meg sem kell kérdeznem. 😀

         
  2. Zsuzsi

    2018/06/12 at 15:18

    Viszont az új tunika szabásminta érdekelne. 🙂

     
    • mák

      2018/06/12 at 16:44

      Nem megy valami fényesen. Még dolgoznom kell rajta.
      (A tunikát már megvarrtam, de olyan meh.)

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: