RSS

194 – Rettenetszínű

19 feb

Újabb ritkán hordott szoknya, ráadásul rózsaszín. Éppen passzolni fog (nem) a mai naphoz, ami megint tele lesz egymást csépelő északi törzsekkel, plusz egy rettenetszínű pikkelyekkel rendelkező sárkány is ott fog tüzet köpni, csak a móka kedvéért.

Húsz évvel ezelőtt legfeljebb fenyegetések árán lettem volna hajlandó a maihoz hasonló színű szoknyákat hordani, de azóta ez is megváltozott. Egyrészt már nem gondolok úgy a rózsaszínre, mint a buta nőcik ruhatárának alapszínére, másrészt az sem érdekel, hogy vannak, akik a rózsaszínt még mindig a buta nőcik ruhatárának alapszíneként tartják számon.

Rózsaszínt sokféleképpen lehet hordani, akár így is. És ha mégis buta nőcinek látnak benne, hát akkor meg mi van.

194(SK: a sapka meg a mellény.)

 

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2014/02/19 hüvelyk tél

 

4 responses to “194 – Rettenetszínű

  1. vica57

    2014/02/19 at 10:40

    Nekem tetszik ez az összeállítás.
    A vicc ebben az, hogy mind a feketét, mind a rózsaszínt szívből utálom (a pirossal együtt amúgy).

    De ez a cucc rajtad, nagyon kellemes összhatást kelt, és így gépen keresztül az a rózsaszín sem ANNYIRA rózsaszín, inkább halvány mályva, vagy ilyesmi (kb olyan a színárnyalat-ismeretem, mint a férfiaké 😀 )

    Megkérdezhetem, mit tanítasz?

     
    • mák

      2014/02/19 at 22:40

      Többek között stilisztikát is. 😉
      (A sárkány viszont nem a tanítás része, hanem egy többéves műfordítási projekté.)

       
  2. Nat

    2014/02/20 at 20:05

    Én szeretem a rózsaszínt (még a barbisat is). Sőt egy csomó színt szeretek. Ennek megfelelően… szinte kizárólag feketében járok.

     
    • mák

      2014/02/21 at 04:32

      Nekem is nagyon sok a fekete holmim. Most, hogy ezt a blogot vezetem, az az érzésem, túl sok is.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: