RSS

február 2014 havi bejegyzések

204 – Csipke, zöld

Vasárnap. És ennyi.

204(SK: a sapka meg a mellény, ami – na, meglepi – pár héttel ezelőtt még ez a ruha volt.)

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/09 hüvelyk tél

 

205 – Csipke, rétegek

Azt hiszem, ez nem szorul plusz magyarázatra.

205(SK: A sapka, mint majdnem mindig. Emellett egy csíknyi látszik a piros pulóver-volt-kardigánból is, de azt majd külön is be fogom mutatni. A kötényruhát (kevesebb réteggel lásd itt) ezúttal nem magam varrtam, hanem 2004-ben turkáltam Kolozsvárott, de az elején az aszimmetrikus húzásokat már én gyártottam bele három évvel ezelőtt.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/08 hüvelyk tél

 

206 – Csipke, piros

Ilyen még úgyse volt, de már az összes darabot láthattátok más szögből. Hát akkor most egy kis nézőpontváltás, juhé.

206(SK: a ruha meg a sapkán a csiribiri.)

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/07 hüvelyk tél

 

207 – Csipke, kosztüm

Indítsunk nagy közepes bummal: azt hiszem, először van rajtam kosztüm, amióta belekezdtem ebbe a blogba. Ma ugyan értekezletre megyek (kettőre is, azám), de az én öltözködésemmel valószínűleg inkább meglepetésszámba megy majd, hogy kosztümben teszem ezt. (Már ha bárki is észreveszi, persze.)

Sajnálatomra a szoknya már akkor is szűkecske volt derékban, amikor először próbáltam fel, és a helyzet azóta sem javult, szóval ha leájulok a székről, az amiatt van, mert megszűnt a vérkeringésem. Nagyanyámék mindig azon a véleményen voltak, hogy a szépségért szenvedni kell, és egy nő inkább legyen elegáns, mint hogy kényelmesen érezze magát, de ez a tanács is úgy lepergett rólam, mint kacsatollról a víz.

Apropó, víz: kevés híja volt, hogy gumicsizmában vágjak neki a napnak. Ez aztán végleg megadta volna a mai áutfitnak a kegyelemdöfést.

207

(A biztonság kedvéért vannak nálam biztosítótűk is, ha a szoknya cipzárja éppen ma játszaná el a maga függetlenségi háborúját. Ezt legalább megtanultam nagyanyáimtól.

És, ha már itt tartunk, egy kérdés: áll annyira jól rajtam ez a szoknya, hogy bővebbre vegyem a derekát, vagy inkább keressek neki egy olyan tulajdonost, aki kevésbé terjedelmesebb nálam? Pillanatnyilag akkorának látom magam benne, mint egy kisebbfajta tank. Hiúság, hiúság…)

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2014/02/06 hüvelyk tél

 

Intermezzó – februári kihívás

If it ain’t broken, don’t fix it – ez még mindig jó tanácsnak tűnik, pláne, ha éppen ilyen elbizonytalanodottnak érzi magát az ember, mint én most. Úgyhogy visszatérek az “öltözzünk egy hétig egy ruhadarab alá-fölé-köré” projekthez.

febEz elvileg egy kosztüm része – vicces tweedblézer, nyomott paisley-mintával meg csipkeszegéllyel, az egyik barátnőm szekrényborításakor jutott hozzám. A gombokat még a kezdetekkor lecseréltem, az eredetiek afféle “ez már azért kicsit túlzás” ékszergombok voltak.

Amikor összerakosgattam, hogy mi mindent vehetnék fel hozzá egy héten keresztül, óhatatlanul is csipkék meg feketék meg pirosak és némi padlizsán felé navigáltam. Ez persze azt is jelenti, hogy a jövő heti képeknek lesz némi “Dimitrij Lénáról mesél” stichje, de hát mikor öltözzön az ember viccesen, ha nem a farsangi időszakban.

Egyelőre az alábbiakat rakosgattam össze hozzá – néhány holmi még mosóban van, és a cipőket sem pakoltam mind elő, de azért nagyjából már lehet látni, hogyan néz majd ki a következő hét.( A macskát nem szándékozom felvenni, de az is elkerülhetetlen volt, hogy egyszer belesétáljon a képbe, elhagyván a szélén egy félzoknit…)

feb_készlet

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/05 hüvelyk blabla, tél

 

208 – Uff

Golyós Toll elhagyja a tipijét, és boltba megy. Uff. Micsoda idők. Uff.

Amúgy eddig még volt, ahogy volt, de holnaptól újabb merényletre készülök, mielőtt teljesen beleragadnék a mindennapokba, tessék felkészülni.

208(SK: a ruha meg a sapka. Nyugi, kabátot is veszek, de azon nincs semmi mutogatnivaló.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/05 hüvelyk tél

 

209 – A kockás ing

Ma egész nap itthon fogok ücsörögni, úgyhogy ideje volt előszednem a régi kockás ingemet. Azt hiszem, ez már évek óta nem volt rajtam, mindig csak előhúztam, aztán fejcsóválva visszadugtam a helyére.

Most meg nem tudom eldönteni, hogy véglegesen itthoni inggé fokozzam le, vagy ne.

209(SK: a kiváló melegítőalsó.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/04 hüvelyk tél

 

210 – Convert to Greyscale

Valahol félúton a Mad Max és a Mad Men között.

210(SK: én megmondtam, hogy a pulóver horoszkópja nagy változásokat emleget.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/03 hüvelyk tél

 

211 – Ónos eső

Bár a látszat arra mutat, hogy éppen ledöfni készülök magamat (utána meg áriázom egyet, mint az operák szerint ilyen esetben nélkülözhetetlen), csak a cipzár makacskodik.

211(SK: a szoknya, előző fellépése itt. És, mint rájöttem, valójában nem szeretem ezt a szoknyát. Pont olyan, mint az ónos eső. Vagy én vagyok benne pont olyan, mint az ónos eső. Hm.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2014/02/02 hüvelyk tél

 

212 – A szezonális zöldek nyomában

Ha szombat, akkor piac. Adjunk a tradícióknak.

212(SK: a kötényruha meg a sapka.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/02/01 hüvelyk tél

 

Hónapzáró – januári tapasztalatok

Azt hiszem, az eddigi legnehezebb hónapon vagyok túl.

Egyrészt az egész január olyan volt, mintha mindvégig november huszonötödike lett volna, ráadásul egy olyan november huszonötödike, délután három és négy között, mikor éppen háziruhában ténfergek félig-meddig taknyosan, és ugyan fel kéne öltöznöm, hogy elmenjek tejért, mielőtt bezár a bolt, de előbb még gyorsan be kell fejeznem a határidős munkámat.

Másrészt éppen a háziruhában ténfergés, a határidők, a szinte két hétig tartó, esetenként napi tizenórás műfordító műhely meg az ingerszegény környezet miatt a hónap végére irgalmatlan vágyam lett arra, hogy új holmikat szerezzek magamnak.

Nyilvánvalóan nem azért  vágytam új holmikra, mert nincs egy rongyom se, amit felvehetnék. Máskor viszont az efféle időszakok után, mikor túlkávézva és még mindig zsibongó aggyal a helyem kerestem, az egyik legjobb (és, tegyük hozzá, a legolcsóbb és egészségre legkevésbé káros) levezetési módszer az volt számomra, hogy bementem egy turkálóba, és elmatattam egy órát a tarkabarka holmik között. Nem költöttem sokat, de ha csak egy-két ruhadarabot is vettem ilyenkor jutifalatként az elvégzett munka utánra, mindig megnyugtatott. Nem kellett az agyamat használnom, vagy legalábbis más részét kellett használnom, mint munka közben, és mindenféle izgalmas dolgokat találtam, amiket vagy hazahoztam, vagy nem. A turkálókat amúgy is jobban szeretem, mint a fast fashion boltokat, tele vannak csupa-csupa érdekes és változatos cuccal, ilyenkor pedig mindig különösen jólesett, hogy mennyi lehetőségem van – akár még az is, hogy nem veszek semmit, csak kijövök üres kézzel. Szinte fizikai diszkomfort-érzés volt, hogy ezúttal nem tehetem meg. Ott álltam a turkálóban, a kezemben egy függönnyel (a lakásnak vehetek új holmikat, az nem vezet “nem-veszek-semmit” blogot), és pár méterre tőlem ott volt az Új Váratlan, ahogy azt a futuristák mondanák, azazhogy a frászt egy Új Váratlan, egy csomó. Ráadásul ezek az Új Váratlanok szín szerint voltak fellógatva az állványaikra, úgyhogy ott álltam egy pulóver- meg póló- meg szoknyaszivárvánnyal szemben, és mind azt kiabálta nekem, hogy “gyere ide”. Jaj.

Jobb híján fejest ugrottam a saját szekrényembe, előszedtem néhány évek óta nem hordott cuccot, meg nekiláttam felújítani pár holmit meg varrni még párat, de így is hiányzott az az izgalom, amit egy eddig teljesen ismeretlen ruhadarab hoz magával. Az új holmi meglepetése meg a “vajon találok-e valamit, ami tetszik” kiszámíthatatlansága hiányzott leginkább, ha jól belegondolok.

Hát egy ideig még hiányozni fog.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2014/02/01 hüvelyk blabla