10×10 címkéhez tartozó bejegyzések

Négy nap szünet, hurrá. Nyilván a lehető legtöbbet szeretném kihozni belőle, ez meg persze nem fog menni akkor, ha csak tengek bele elégedetten a világba, úgyhogy ütemterv. A mát meg a holnapot mindenféle kreatív és produktív szöszmösszel akarom tölteni, hétfőn pedig visszatérek a szövegekhez (többek között például egy leadandó szakdolgozatot kell végigböngésznem, milyen utolsó simításokra van szükség benne).

Úgyhogy most előbb piac, aztán pedig számvetés, hogy milyen UFÓkat szeretnék letudni ez alatt a két nap alatt. A fejleményekről természetesen hűségesen stb.

Istenbizony nem szponzorál az efféle bejegyzésekért senki (miért is tenné), de így a harmadik használat táján már valószínűnek látom, hogy ezen az őszön-télen a CrockPot lesz az én egyik legjobb barátom. Nyilván alapos megelőző logisztikát igényel a dolog, de akkor is, maga a tény, hogy az ember hazavonszolja magát, aztán nem főznie kell, hanem csak elégedetten beleszippantania a levegőbe, és felemelnie a fedőt a gőzölgő kajáról… mmmMMMmmm. Tegnap csirke-qdrát főztem benne, úgyhogy mikor este bebokáztam az ajtón, sáfrány- és citrom- és fokhagyma- és fahéjilat fogadott, ami bizarrnak hangzik ugyan, de tényleg olyan volt, hogy mmmmMMMMmmm. Na persze az előzetes tervezés ezúttal még a szokottnál is több logisztikával járt, mert a csirkecombokat még csütörtökön délelőtt vettem meg Pécsabán, amíg arra vártam, hogy jöjjön a busz, aztán felvittem magammal Esztergomba és betettem a tanszéki hűtőbe, majd este hazacocókáztam vele Szentendrére. (Mivel nem bíztam magamban a hosszú nap alatt, a laptopomon egész délután ott virított a post-it, hogy “CSIRKECOMB!!!”, nehogy ott felejtsem. Nem is felejtettem ott, hehe.) Tegnap reggel összedobtam a kaját, belehajintottam a főzőkébe, estére pedig kész volt. Mire jó a tervezés csodája, nemdebár.

Az októberi 10×10-zel viszont, tervezés ide vagy oda, kicsinyég elkalibráltam magam, merthogy októberre készültem vele, nem pedig augusztus végére. No sebaj, már nem változtatok rajta, sodorjuk le a kötelező köröket. Irány a piac.

Itt az ősz, és már megint logisztikázás van ezerrel: ki mikor megy, mikor jön, ki vesz macskakaját, és mikor sül kenyér (az a kérdés persze fel sem merül, ki süti meg azt az inkriminált kenyeret), plusz még további mókák és mulatságok. A Repülő Kutató rendelkezésemre bocsátotta őszi konferencianaptárát, ami éppen úgy fest, mint általában megszoktuk. Brüsszel, Prága, Bécs, ez utóbbi természetesen akkor, amikor nekem éppen úgynevezett őszi vakációm van. Még az is lehet, hogy ráragadok, mint egy kullancs, és elmegyek vele professzorfeleségeskedni. Halottak Napja Bécsben, jobb híján befonom én is magamat valami díszes koszorúba.

A mai nap mintegy kvintesszenciája ezeknek az őszi logisztikázásoknak: már megetettem a kovászt, összedobtam az öregtésztát, estére kenyér is lesz. Addig viszont még megkísérlek hajat vágatni és fényzőgépet pucoltatni, mely utóbbi valószínűleg azzal jár, hogy gép nélkül maradok egypár napra, ergo fotókonzerveket is kellett gyártanom, ehhez meg kitalálni, mi a nyavalyát veszek majd fel holnap meg holnapután.

Készülnöm kell a holnapi óráimra is. Amit tavaly leadtam nyomorult elsősöknek, súlyosan megfeküdte a gyomrukat meg az agyukat, úgyhogy muszáj lesz lazítani és könnyíteni az anyagon, életközelibbé meg jobban emészthetővé tenni. Kevesebb tejszín, több hab, vagy hogyismondjuk. Mindehhez pedig ma egy szakdolgozóval is konzultálnom kell, mert teljesen összeomlott, és fel kell vakarnia valakinek a padlóról. Én már a második témavezetője vagyok, az elsővel nem jött össze a kommunikáció, úgyhogy elbukta az eredeti leadási lehetőséget, aztán jött a zélet, kapott munkát, elfogyott az idő, megjöttek a kétségek, most meg már a kapkod-fűhöz-fához fázisában van, és nem tudja úgy megcsinálni, ahogy eredetileg szerette volna. Le kell ülnöm vele, hogy elmagyarázzam, nincs veszve semmi, de ezt a dolgozatot muszáj lesz leadnia, három éve dolgozik a diplomáért, nem bukhatja el egy nyüves szakdolgozat miatt. Stratégia, tervezés, újratervezés, átalakítani a témát, átalakítani a megközelítést, lesunyni a fejét, és csak csinálni.

Melyhez hasonlókat magamnak is soxeretettel kívánok.

Hajnali négy húszkor egy döndülésre ébredtem, ami a konyhából hallatszott be, és valamilyen sajátos okból rögtön tudtam, mi puffant akkorát a padlón. A Celofán nevű anarchista emelte ki a tálból a konyhapulton a vacsorára sült bárány után maradt egykilós csontot (btw, a macska két és fél kiló), aztán ledobta a padlóra, hogy ott békén és háborítatlanul rágicsálhassa le róla a lefaragatlan húscafatkákat.

Melléfogtál, ciculi. Nem kellett volna felébreszteni engem.

A hajam mostanra igazán kriminális állapotba jutott, vágatni kéne. A fényképezőgép is elég csehül van, abban mindenféle maszatkák gyűltek fel a lencse mögött, ahonnan ki kéne pucoltatni valamiképpen, mert a fotóimon mindenféle sötét foltok tűnnek fel itt-ott, mint a Brezinán. Hajh, denehézazélet, s mennyi luxusprobléma vagyon benne.

Ha van tökéletes alkalom, amikor egy ennen presztízsére és tiszteletreméltóságára valamit is adó negyvenes tanerő kellően puccba vágja magát, hogy ámuljon a világ, az minden bizonnyal a gólyákkal való találkozás legelső felvonása. Akkor még el lehet kápráztatni őket elegánsziánkkal, mely a szakmai ranglétrán elért kakasülős pozísziónkkal korrelál, ach.

Én felvettem erre a nemes alkalomra a sünimintás felemás zoknijaimat, felragadtam az újonnan mentett táskámat, valamint rádobtam robbantott hajamra egy sapkát.

Ha nem jöttetek volna rá, máma a szatyromhoz akszeszorizáltam magam, mert abban fogom vinni a kenyérkéket, amikor ellejtek flékenyezni a tizenhatkerbe.

A kenyerek sajna még most is kelnek, és magamhoz képest dicstelen csúszásban vagyok, mert másfél hónap sztázis után tegnap vettem elő a kovászt a hibernációból, és egyelőre még nem szedte össze magát eléggé.

(Mindezek után pedig képzeljétek el, vajon mit gondolhat az előző két mondat alapján egy véletlenül idetévedő illető, aki még nem találkozott velem, a napjaimmal meg a szövegeimmel. Aujnye.)

“Éc-péc, kapuléc, Csimpilimpi, hová mész?”

Ne viccőjjünk máá, tessék csak rám nézni, nyilvánvalóan sehová. Itthoncsücsü napot tartok majdhogynem pizsiben, és soraimat rendezem.