Minden nap más – mindennap más

Ma reggel kellemes, őszies időre ébredtünk, pedig a kisebbik kölcsöngyerek ma is szívesen folytatta volna a sárban pacsálást, tegnap végül úgy nézett ki, mint egy kis varacskos disznó. Szerencsére benti programra is van lehetőség, az érkezésük előtt gondosan betáraztam rajzlapból meg viaszkrétából, sőt még olyan filctollat is sikerült szereznem, ami gond nélkül lemosható bármilyen felületről, inkluzíve a gyerekről is. És ma este nagy dicsőséggel hajat mosok mind a kettőnek.

Most hogy ezt a képet elnézem, magamnak is.

Ezt adtam ma ebédre a kölköknek, rossz pótanya-e vagyok.

Az éneklős cseh játékbabában lassan lemerül az elem, de addig még sokszor meghallgatjuk a dalt a krumplipüréről. Egyébként mindannyian a meleg súlya alatt nyögünk, délelőtt még strandolás is volt a teraszon egy babakád közreműködésével.

Ez továbbra is a kedvenc évszakom.

Ez a trikó a harmincadik darab erre a hónapra, szóval a következő egy hétre nem várható semmi új, mármint öltözködési szempontból nem. Másként viszont, hajaj. Ma pottyantja le nálam a húgom a gyerekeket, és a hírek szerint Tünde tegnap folyamatosan eresztett, alul is, felül is. Még nagyobb baj, hogy ez a meleg fokozatosan főzi kifelé a fejemből az agyat, úgyhogy még bevásárlólisták írásához se vagyok jó – egyelőre csak annyit tudtam összerakni, hogy gyümölcsjoghurt meg macskaalom.

Ne várjunk lehetetlent, no, mára (meg általában így nyárra) ez a maximum, amit ki tudok hozni magamból.

Ma a szokásosnál is dekoratívabb vagyok, sőt még a kendőt és a cipőt is a külvilág tiszteletére vettem fel, míg átrontok a boltba némi alapanyagért a mai vacsorához, hajmosatlan vagyok és loncsos, mint egy elhanyagolt háziasszony. Tragikusan leharcolt állapotom viszont messze nem vetekedik a lakáséval, melyet tegnap bejárván azzal tértem vissza a nappaliba, hadd nézem meg újra a macskákat, van-e még ezeken egyáltalán szőr, vagy mindet elhagyták a padlón, ahol az majd porrokonaikká alakulhat, az én roppant örömemre.

Asszem jobb is, ha ma inkább a lakást adjusztálom a kötet helyett, mert már napok óta százéves-forma fordításokat olvasok, és ezek rettentő kártékonyan hatnak a mondatfűzésemre, ach.

Ma utazom haza, ennélfogva mintegy magától értetődő, hogy éppen tegnap sikerült végre elérnem azt a fajta áttörést, amitől egy irodalomtörténész izgatottan csapkod a karjával, és még a szemközti építkezés szekuritis emberével is a kutatásáról kezd beszélgetni. (Sokat tapasztalt férfi lehet, mert szeme se rebbent. Amúgy már napok óta csevegünk egy kicsit reggelenként zöld hajnalban, amikor ő még dolgozik, én meg már igen, úgyhogy nem érhette túl nagy meglepetés.)

Mivel a héten rám zuhanó babapesztrálási feladatok miatt nem maradhatok itt, hogy tovább folytassam alkotói remeteségemet, gondoltam egy merészet és nagyot, és bejelentkeztem augusztusra is egy újabb alkotószabadságra, melyet ugyanitt fogok tölteni, csak valószínűleg egy másik szobában. El se tudjátok képzelni, mennyire dekadens érzés, hogy valaki fizeti a kutatásom, mégpedig előre, ilyen még tulajdonképpen nem is történt velem sose. És ha már az NKA hajlandó volt megfinanszírozni nekem ezt a munkát, arra is fogom költeni a pénzt, amire adták.

Most viszont irány csomagolni.

Tegnap fellázadtam egy kicsit saját magam ellen, amiért annyit bizonytalankodok – komolyan, lassabban készül ez a nyavalyás kötet, mint Luca széke -, úgyhogy (váratlan fordulat következik) a könyvtárból jövet bementem egy turkálóba, ott egye meg a fene az egészet.

Ez lett belőle. Nyilvánvalóan cefetül előnyös darab, de tudjátok mit, nem érdekel. Ha ebben az évszakban valami kellemesen szellős, annak már nyert ügye van nálam.

Most pedig melózok tovább, mert holnap már hazautazóban leszek. Amúgy nem a saját töketlenkedésem mentegetésére mondom (dehogynem azért mondom!), de a mai az első nap az ideérkezésem óta, hogy szünetel a munka az ablakommal szemközti építkezésen. Óh, áldott csend.

Gondoltam, gyorsan lövök magamról egy fotót, mielőtt teljesen szétcsúszom a melegtől. Pedig itt még esett is az éjjel.

…kérdem, hogy a lófüttybe lehet dolgozni ilyen melegben? Nekem mindenesetre igen nehezen megy.

De azért pofám lapos. Kapálni biztosan még ennél is nehezebb lenne.

Remélem, innen felfelé lesz, ma kétségbeesetten írtamtöröltem, írtamtöröltem, eh. És még a nap is annyira sütött, hogy nem volt jobb ötletem, mint elbújni az agathachristie-k közé a könyvtárba.

Kezdek lassan meggárgyulni, ma több mint fél órán keresztül kerestem a könyvtárban egy idézetet, amit persze végül nem találtam meg, nyeh. Most már abban sem vagyok biztos, létezett-e valaha, vagy csak én magam találtam ki tíz évvel ezelőtt.

Na mindegy, uccu neki, aztán csak a fejét, hogy ne sántuljon.

Izgalmas időjárás van errefelé is, reggel még kis piszkos hideg eső esett, mostanra viszont visszatért a rekkenő meleg. Ez konkrétan úgy nézett ki az én esetemben, hogy bementem reggel a városi könyvtárba jegyzetelgetni, aztán mikor négy órával később kijöttem, mintha nem is ugyanabba a városba, de legalábbis nem ugyanabba az évszakba érkeztem volna, csak kapkodtam a levegőt.

Egyébként még formában vagyok, kilátok a fejemből, és nem felejtek el enni-inni. Erre viszont még visszatérünk pár nap múlva, lámsza, mennyire hülyülök el annyi idő alatt.

Elmentem Kőszegre egy egész hétre, juhé.

Piac, mint minden szombaton.

(A képen éppen a kamera látóterén kívül bohóckodó macskán vigyorgok. Amúgy igen mérsékelt vigyoroghatnékom van, irgalmatlanul fáj a hasam – természetesen minden megfejthető ok nélkül, mert az így szép.)

Tegnap elég szépen haladtam a melóval, ennélfogva ma egyáltalán nem fogok szépen haladni vele. Nem baj. A francba, végül is vakációm van vagy mifene.

Egyébként is, jövő kedden elmegyek egy egész hétre klastromi magányban dolgozni, férj és macskák és bármiféle más társaság nélkül.

A tegnapi vihar után ma roppant bizonytalan időjárás van, azt se tudja eldönteni, essen-e vagy napsüssön. Ilyen esetekben a rétegeim még sose hagytak cserben, remélhetőleg most sem fognak. Indulok házon kívüli dolgozóba, mert már annyit néztem ugyanarról a helyről ugyanabba az irányba a bekezdéseim fogalmazgatása közben, hogy bizony már meguntam.

Ma direkt beállítottam az órát hajnali háromra, hátha a kánikula akadályoz a szövegekkel való haladásban – hááát, esélyesebb, hogy egyszerűen csak a fejem általános állapottya a ludas (úgymint hülye vagyok én már ehhez, nincs elegendő mondanivalóm, és nagyobb volt a szemem, mint a szám, esetleg nagyobb a szám, mint az agyam). Mindemellett sikerült dicsőségesen elrúgnom az egy ívet (=40000 leütés), most már csak a további 11-13 van hátra. (Ekkora terjedelmű szövegre kértem pénzt az NKA-tól, ergo legalább ekkora terjedelműt kell leszállítanom.)

Bagatell, neszpá.