Mivel minden összevissza van borulva a hét napjaival meg általában is, ma speciel délelőtt voltam masszázson. Most igen békés, majdhogynem csámcsogós masszának érzem magam.
Úgy döntöttem, ma este elviszem a pasit vacsorázni. Csak úgy, minden pok nélkül.
Én ugyan egészen összeszedettnek látszom máma saját kereteimen belül,
mely keretek kissé repetitívek ugyan, de ébrentartáshoz megfelelőnek tűnnek ebben a pillanatban. Ennek ellenére igen nehéz volt kimásznom Maci alól, aki rám hevert dorombolni, majd csámcsogni, és végül pedig horkolni is.
Sajnos tényleg nem volt könnyű kikászálódni alóla – többek között ezért szedem össze magam nehezen délutáni órákhoz, mert máskor ott a pörgés meg az uccuneki, és az ilyenfajta álomszuszékoknak esélye sincs rám telepedni, mert úgy futok körbe, mint egy nyuszi.
Hogy mindenkit megnyugtassak (vagy mégse), miután én dérrel-dúrral és nyávogva elindultam tisztálkodni, Csülök Úr édesen beheveredett a helyemre, és ott maradt.
Mi tagadás, ilyenkor szívesebben lennék Maci. Hé, emelje fel a kezét, aki ilyenkor nem lenne szívesebben Maci!
Én tulajdonképpen egyáltalán nem szeretek péntek délután tanítani, de van, amikor muszáj. Szombat délután se, de azt is muszáj időnként. És néha, a különleges csillagállások idején, még olyan heteim is vannak, amikor pénteken és szombaton is tanítanom kell délután.
Na az van most.
Egyelőre még van a célnak megfelelő kávés zoknim, de nemsokára azok is elfogynak, aujnye.
Én ugyan magamtól is elég lökötten öltözködöm, de a röhejes időjárás, a még mindig fűtetlen tantermeink, na meg a “hogyan tartsuk ébren a diákokat fél hatig” ilyen produkciókat hoz ki belőlem.
Nyájas ki-nem-szarja-le állapotom amúgy már aggasztó méreteket ölt, tegnap valahol elhagytam a pendrájvom, de teljesen meg vagyok győződve arról, hogy megvanaz, mégpedig a 309-es teremben a gépbe dugva, és ott meg is találom. (Azt azért megjegyzem, hogy viszek magammal backup. Az ördög nem alszik.)
Megyek kifelé a langy takonyba a hatszornegyvenöthöz (ezek tanítandó percek) meg a nyolcszáznyolcvanhoz (ez egy busz). Annyira nem volt ma reggel semmi értelmes ötletem az őtözködéshez – hé, kétszer nyomtam be a telefonon a szundit! -, hogy előrántottam a rettenetes kockás ruhámat egy újabb kávés zoknival, emellé meg úgy gondoltam, ideje az elsősöket hozzászoktatni a színes harisnyáimhoz is, olyat eddig még nem láttak rajtam.
Ja, és hajat mostam. Az volt a legnagyobb hiba, teljesen fel van robbanva. Na mindegy, amúgy is elég robbanékonynak érzem magam, csak remélni tudom, hogy ez a munkázóig elmúlik.
Ennél hókább vagyok, csak amolyan leprasárga napfelkelte van az ablakon túl. Még ez is.
Nem tudom, milyen univerzumból nézik a világot, akik szerint ma is és egész héten jóidő lesz, így egyben. Szerintem nincs jóidő. Langy takony van, sok köddel, én meg a szokásosnál is nyűgösebb vagyok tőle, talán mert ez a hét amúgy is hosszú lesz és nyögvenyelős, hát még így ezzel a langy takonnyal. Mivel ma éppen nem megyek tanítani, gondoltam, kimászok a levegőre, de még mindig halogatom, mert olyan ocsmány köd van odakint.
Úgyhogy én most még mindig nyafogóruhában, a komódon meg a kimászós öltözék. Blöe.
Tegnap tényleg annyira elsodortak az események, mint azt előre sejtettem, a nagy készülődés meg ugrabugra közepette nemhogy fotózni nem volt idő, de még a pofámat kimázolni se. Igaz, a vendégek főként amúgy is evéssel, ivással meg beszélgetéssel voltak elfoglalva, és elvittek kiszelektált készleteimből egy zsáknyi ruhát. Azt hiszem, nem érezték magukat különösebben rosszul. A szőrösök meglepően cukik voltak velük, igen, még Poci is. Simogattatta magát, és erre azért régebben ritkán volt példa.
Mindenesetre mindebből sajna csak egyetlen valamit fotóztam le: a távozás utáni asztalt. Rossz, lusta blogger vagyok, pfuj.
Akkor én most nekigyürkőzöm a romeltakarításnak, nektek meg nesztek a szokásos vasárnapi galeri Fapipától.
Ezt beteszem ide, hogy lássátok, ma is voltam piacon, de a mai nap további extrákat is tartogat: délután nőbarátaimmal Diwalit tartok a szokott eljárás szerint, amely úgy fest, hogy etetem és itatom őket, valamint megpróbálom rájuk sózni a hordatlan ruháimat, mindeközben akkor jön és akkor megy mindenki, amikor neki jólesik. Szintén a szokott eljárás része, hogy a lakás éppen fut elfele, és én most gyürkőzöm neki a hatodik féle sütifőzinek, mert már eleget ázott a feles sárgaborsó. Ja nem, a hetediknek, ha a már megfőtt mung dalt is beleszámolom, amiből kis lencsegolyók lesznek, ha megérjük.
Amennyiben nem sodor el egészen a sors, kaptok majd a délutánról is valamiféle képes beszámolót, de most tovaszökdelek, mert át kell tekintenem a kamrában a csatnifelhozatalt.
Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor, muszikáknak kaja, sütikékbe csokicsepp, Eriknek meg egy spulni fekete cérna. Ja, ez utóbbi mégse, mire leérek, éppen kitör a rövidáruboltban az ebédszünet.
Ha már van egy új ruhám, ugye nem gondoltátok, hogy ott hagyom heverni parlagon?
Ezúttal kivételesen nem akartam volna felvenni hozzá vicces zoknit, de a leghalványabb fogalmam sincs, a munkázó helyemen mekkora a cidri ezekkel az új fogyasztáscsökkentési eljárásokkal, úgyhogy evvan. Igaz, mostanra a zokniparkom olyan irreális méreteket öltött, hogy bármilyen színösszeállítású áutfithez akad benne vicces zokni. Ezen például kávégépek meg kávészemek vannak, úgyhogy ébrentartáshoz is megteszi, ha esetleg elkobozták volna menet közben a vízforralónkat, mint a munkavégzéshez nem kötelezően szükséges elektromos eszközt. (Ó, dehogynem szükséges! A múlt félévben még olyan is volt, hogy a négy akárhánykor kezdődő órára én láttam el kávéval a diákokat, mielőtt kiájultak volna a padból. A szopornyica alatt elvitték a kávéautomatánkat, és azóta se hozták vissza.)
Tegnap sütöttem egy adag tökös-csokicseppes sütit,
és persze mikor már elkezdtem bekeverni a tésztát, akkor derült ki, hogy elfogyott a lakásból az összes étcsoki-csepp, úgyhogy belga karamelles fehércsokisat és narancsosat voltam kénytelen beletenni.
Mindezek alapján úgy tűnik, mintha éppen megnyitnám a halloween-szezont, de valójában nem. Vagy mégis. Eh, mindegy.
Ja, még valami: csak ma reggel realizáltam, hogy a tegnapi bejegyzés volt ezen a blogon a négyezredik. Mivel úgysincs semmi érzékem a kerek évfordulók megünnepléséhez, ezt most itt hagyom.
Pinokkió hadművelet iksz. A mai napot előreláthatólag háziruhában ténfergem végig, miközben a lakást és a félév hátralévő részére vonatkozó terveimet próbálom gatyába rázni, közben meg ilyen-olyan kulináris és kézimunkai kísérleteket folytatok, de tegnap egész rendesen fel voltam öltözve*, úgyhogy beküldöm a tegnapi magamat, mert miért ne.
Némi bánattal, de egyúttal belenyugvással értesítlek, hogy ez a ruha repülni fog a szekrényből. Nem ok nélkül teszi, valójában csak akkor néz ki jól rajtam, ha fele se látszik. Be kell látnom, hogy nem az én alkatomra és magasságomra van méretezve a drágám, átalakítani meg nem lehet, mert mindehol hímzések, szegélyek meg darazsolások állnak a kísérletek útjába. Ettől még persze el lehetne ketyegtetni a szekrényben (van itt ruha annyi, mint a ragya, és közte vannak ám nem-egészen-az-én-méretem darabok is csőstül), esetleg kettényisszanthatnám derékban, hogy csak a szoknyarésze maradjon, de augusztus elején egy csajbuliban afféle hirtelen ötletből felpróbáltattam Vaszilisza barátnőmmel, és neki sokkal jobban áll, mint nekem. Szóval tessék megnyugodni, a ruha jó kezekbe kerül.
Bárcsak mindennel ilyen könnyen el lehetne érni, hogy jó kezekbe kerüljön.
* Elmentünk bótba. A RK úgy gondolta, megreckírozza az Emesébe ülést, úgyhogy megejtettük a heti nagybevásárlást. Nyilván én voltam hozzá a hórukkasszony, de leginkább azért, mert hiába mozgékonyult sokat, időnként a legszigorúbb pajdagógosznéni hangomon közlöm vele, hogy “majd én!”. Mint ezt már elmagyaráztam neki, ez a józan önzés hangja is, mert kispöcsöm se akarja, hogy megint hátán feküdjön, mint egy felfordult bogárka, én meg körülötte ugráljak. Van nekem ennél jobb dolgom is bőven, ugye?
Minden fantázia meg hozzáállás kérdése, nem? Például az is, valaki hogyan képzel el egy bosziruhát. Én például így.
Ilyen volt, amikor csak egy 52-es ruha plusz egy 38-as póló alakjában lehetett lefotózni, mert a többi még az én fejemben volt:
Ilyen lett:
Közben meg ennyi minden történt vele:
Van bennem egy enyhe késztetés, hogy pipi(ke)t is varrjak rá a hosszúlábú fajtából, de egyelőre ellenállok. 🙂
Most vettem ki a kenyeret a sütőből, mert ha az ember hajnalban a szomszéd kakasával egyidőben kukorékol fel édes álmából, akkor legalább töltse valamilyen hasznos tevékenységgel az időt, amíg felébred a másik kétlábú is a házban, és lel lehet menni a piacra.
Mert persze lemegyünk.
Utána meg vissza. És akkor nekieshetek ezeknek itt:
Igen, ezek a már beharangozott túl nagy ruha és túl kicsi póló, a kettő kombinációjából meg nyilván valami olyasmi jön össze, ami boszorkánykalapot és seprűt igényel kiegészítőként, de hát annak is mindjárt itt a szezonja.
Közben amúgy tegnap kiderült, hogy a spórolási intézkedések eredményeként kapunk a nyakunkba egy irreálisan hosszú téli szünetet, amiben ugyan van egy vizsgaidőszak, de mivel dec19 és febr27 között a munkázó helyemnek még az ajtaja is be lesz zárva, olyan újratervezésekbe kell kezdenem, hogy csak hajaj. Na mindegy, nekem most nincs türelmem az aggódáshoz, sőt, már egy ideje nincsen, és majd egyszer el is mesélem, miként következett ez be negyvenöt évnyi permanens aggódás után.
Most viszont piac.
Ma úgy megyek dolgozóba, hogy a táskámban van a RK három kiszuperált inge meg négy frissen vásárolt fakanál. Az élet egyre hülyébb, és én igen elszántan próbálom élvezni a hülyeség azon részét, ami élvezhető.
Én még mindig a lektorálást utálom leginkább a világon, bár majd ha befejezem, valószínűleg hátrébb lép kicsit a listán, a pacal meg a magyar köznevelés szétbarmolói pedig előbbre (bár ez utóbbiak most sincsenek nagyon hátul). Hajnal óta ezzel a rézbaszással tökölök, mert délig mindenáron be akarom fejezni.
Legalább annyi, hogy valamikor reggel hat környékén mindkét szőrös családtagom megtisztelt támogató jelenlétével, és kivételesen éppen le se rugdostak semmit az asztalról. Igaz, addigra már adtam nekik reggelit.
Nem akarjátok látni ti aztat, ahogyan én most kinézek, nem akarjátok.
A mai napra az volt a nagyon-nagyon tiszteletreméltó tervem, hogy dolgozni fogok, mégpedig abban a tudományos tevékenység kategóriában, ami tanulmánykötetbe szánt irományok szakmai és nyelvi lektorálást képezi, s mely nélkül nem adatik lehetőség a minőségbiztosítás sztenderdjeinek realizálására.
Csak néhány oldalnyit olvastam-javítottam még ki, de már most úgy fogalmazok, mint egy tudományos idióta. Hogy az az édes jó, útszélen bicikliző bádogKrisztus rúgná valagba a grafomániában szenvedő akadémiai nikkelbolhákat, de csapatostul, ha megkérhetném.
Nesztek inkább egy tegnapi Maci, hát nem cukker. És olyanokat se ír, hogy egyrésztmásrészt.
Van nekem ez a kipitykélt kabátom, anutám meg kedvet kapott ahhoz, hogy neki is kipitykéljek unalmas egyszínű kabátokat. Még van a szekrényben egy szürke, ami az enyémhez hasonlatos módon sárga pitykélést kap majd, de az téli. Úgyhogy a szezonális helyzetnek megfelelően előbb ezt pitykéltem ki, ni.
Maci is segített. Leginkább persze azzal, hogy nem akadályozott a melóban, de macskáéknál ez sem kevés.
Fijajim, én úgy ki vagyok dögölve, mint egy kutty. Az új vaterás fényzőgépem viszont ölég jó.
Kidögölve azért vagyok, mert a Repülő Kutató úgy döntött, hogy lemegy a piacra. Mivel éppen itt van a zanyám, ő is jött velünk. Na mármost normál körülmények között mi általában ordítozunk a RK-val, hogy menjen már lassabban, a hétszentségit neki, de ezúttal így nézett ki a processzió, és csekély másfél óra alatt sikerült le- meg felvonszolnunk magunkat.
Nyilván három hét után már benne volt a lábában a bugi, hogy neki ki kell mennie, de hát ebben a tempóban haladni még fárasztóbb, mint rohanni utána.
Most megpróbálok valami produktívat is csinálni, ha el nem alszom a folyamat közben…
Azt szokták mondani, az ember annyi idős, amennyinek érzi magát. Nos, mindent összevéve most vannak olyan alkatrészeim, amelyek nyolcévesnek érződnek, vannak, amelyek nyolcvannak, és olyanok is, amelyek tényleg negyvenhétnek.
Boldog szülinapot nekem vagy mi a tosz.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
