Szombati tanítás, szeretlek. (Nem.)
Nyilván csak és kizárólag azokon a napokon tudnék akár – akár! – fél nyolcig is aludni, amikor a hatos busszal kell indulnom.
újracucc kategória bejegyzései
10/246 – Ideiglen
Mivel még mindig itt csücsülök erőt gyűjtve (hajat kéne mosni és kenyeret sütni, én pedig mindkettőhöz lusta vagyok*), ezúton szeretném jelezni, hogy még élek, és nem lettem egy pöttyel sem kevésbé buggyant, amióta nem láttatok.
Igen, mostanában ilyeneket gyártok a buszon nagy unalmamban.
Ha minden jól megy, du. mutatok magamról is fotót. Frissen mosott hajjal, lehetőleg.
* Tegnap is hatkor indultam, holnap is akkor fogok, és ma már ötkor mindenféle izéket töltögettem fel a Neptunba, szóval a lustaság is viszonylagos.
Sokkal, de sokkal később: nna, legalább a hajmosás megvolt. Plusz ellejtettünk az Aranysárkányba megszabadulni a játékpénzeim (= a SzÉP-kártyámon parkoló összeg) picike töredékétől. Ha jól számolom, kábé másfél százalékától. Röhejesen sok játékpénzem van.
10/245 – Mármint
Hat óra ötkor robogtam ki az ajtón. Háromnegyed kilenckor fogok visszavánszorogni rajta.
Mármint este háromnegyed kilenckor.
Eská 10/27 – Uncsika
A “nem vagyok formában” még hozzávetőleg se írja le a helyzetet. Három napom volt annyi mindent és olyat varrni, amire és amennyire csak kedvem szottyan, oszt mi sikerült belőle, ez.
Nincsen vele semmi baj, de olyan, mint egy hatalmas ásítás. A fények se kedveznek neki, az is igaz.
10/240 – Zöldállat
Összes nyamvadtságommal és miegymással egyetemben is letalpaltam a piacra, mert zöldállatokra szükség van, dixit.
Úgyhogy vettünk “céklát, retket, rukolát, medvehagyma utolját, rebarbarát, fokhagymát.” (Elnézést, most csak ragrímekre futja.)
Ja, én meg még vettem magamnak ajiba egy ilyen pöttyös zöldállatot is:
Akkor is tavasz lesz itt előbb-utóbb, ha a fene fenét eszik.
10/239 – Hónapválasztó
Valahol láttam a múltkoriban egy úgynevezett mémet, ami azt állította, hogy mostanra Magyarországon nincs már négy évszak, de tizenkét hónap se, hanem az utóbbiból is csak kettő: november és augusztus. Mi tagadás, van benne valami. És mivel ez a ruha inkább novemberi, mintsem augusztusi, tippjeim szerint pedig napokon belül augusztus lesz, most veszem fel, amíg még többé-kevésbé szezonális.
Én ugyan nem vagyok a topon, de a legutóbbi felvétel óta a ruhát sikerült helyrepofozni: megigazítottam a vállmegoldást, és feljebb helyeztem a zsebeket. Átvezettem a korrekciókat a szabásmintára is, így elvileg semmi akadálya, hogy a hosszú hétvégén végre feldolgozzam a zöld-rózsaszín kupacot, mert pofámbőregyerele, még mindig nem volt rá idő és/vagy enerzsia.
10/237 – Vacok
Most keveredtem haza Szekszárdról, nagyon öreg vagyok, és meglehetősen lázas is, úgyhogy most megmutatom reggeli magamat (nyilván egész nap nem volt rá idő, amikor meg lett volna idő, nem volt wifi), majd megeszem a Volánbusz-állomáson vett kis kínai kajámat, bevágok egy Neocitránt, aztán elvackolom magam éjjelre.
Drukkoljatok, hogy reggelre jöjjek ki ebből a nemtommiből, mert ha nem sikerül, beteget kell jelentenem, azt pedig ki nem állhatom.
10/236 – Szekszárd felé
Ja, most éppen oda megyek.
Adja vissza az őtözködési modzsómat, aki elvitte, mert ha nem teszi, ilyen szedett-vedett leszek a jövőben.
10/235 – Rózsika
Megint egy olyan napunk van, amikor mindannyian jobban járunk, ha Rózsika Józsikát küldöm be magam helyett, aki miatt nem lehet ágyat vetni se, mert rögtön belepcsen a közepébe, mihelyst én elhagyom a futont.
Jelentem, végeztem az összes szájbavert szakdolgozattal, úgyhogy ennek megfelelően üres vagyok és lehangolt, pedig a holnapi utamat kell szerveznem Szekszárdra, ahol majd szerdán reggel kilenctől délután négyig OTDK-zsűrizek.
Továbbra is igen jó kérdés, hogy a nyavalyába jutottam ide.
Eská 10/26 – Hetvenhét magyar… madárka
Kéremszépen, én csináltam a munkázó helyemen a bejárati folyosóra egy ilyet:
Ott fent azokra a pipikre gondolok, já. A receptet a Pinteresten találtam hozzájuk,
és ugyan ez eredetileg kartonpapírból van és a seggén kotlik, de nekem eleve az volt a fejemben, hogy plafonról fityegtetett pipiket szeretnék, mégpedig damilszálakon, hogy ne lehessen látni a függesztést. Sokat. Konkrétan hetvenhetet akartam, na, annyit, mint magyar népmesét á lá Illyés Gyula. Én így vagyok összerakva. Hogy finoman fogalmazzunk: olyan, izé, egyéni módon vagyok normális.
Nos, mint kiderült számomra (kipróbáltam), a recept szerinti méret ehhez túl nagy madarakat eredményezett volna, basz nagy szárnyas dögök lógtak volna a plafonról. A kartonpapír pedig az én terveimhez túl nehéz. Ebben is egyéni módon vagyok normális, a plafonról lógó madarak esetén nekem az az első gondolatom, hogy mi van, ha valamiért elenged az a damil, aztán valakit kupán talál egy basz nagy tarka keselyű, courtesy by Tisztelt Tanár Nő. Úgyhogy előbb lekicsinyítettem a sablont a felére (kézzel, mint az állatok – Fapipa és a nyomtató nem voltak hajlandóak kooperálni), a tradíciókhoz híven átmásoltam alkoholos filccel egy áttetsző mappára, kivágtam, majd jövel dekorgumi.
Ez lehetett volna nagyon drága mulatság is. Vagy nem. A lakásunkkal szemközti kínaibótban a dekorgumiból 250 rhénusi forint volt egy A2-es lap (ebből csak fehér, sárga és ződ volt, mindegyikből két lapot vettem meg), valamint 890 egy tízlapos A4-es csomag, aminek mind a tíz lapja más színű.
Még maradt is belőle. Az A4-es lapokra kissé több logisztikát igényelt a takarékos illesztés,
de én nagy vagyok, dicső és a végletekig makacs, ennélfogva hétfőn már el tudtam helyezni az irodámban hetvenhét madarat egy dobozban, természetesen még elemekre bontva.
Ez itt persze nem az én asztalom, hanem az egyik kollegináé, aki sokkal rendesebb nálam. Az enyém így néz ki, emelje fel a kezét, aki meglepődött.
A dobozt amúgy nyilván átraktam a saját asztalomra a többi dzsuva közé, csak a fotó kedvéért nem tettem már eredetileg is oda. És aztán otthagytam.
Csütörtökön jött el annak a napja, hogy végre nekifeküdjek az érdemi munkának. Az például kiváló ürügy volt, hogy pénteken épp a díszteremben volt a néphagyományőrző óvodák hacacáréja, és amúgy is mozgósítva volt minden jómunkásember az intézményünkből, ha valamit esetleg szögelni kéne meg más izé. Úgyhogy miután bevonult a szervező óvoda, és folyamatos eszmecsere közben szétpakoltak mindent de omni scibili, majd a megfelelő helyekre raktak bokályokat, ménkű sok gyermekrajzot, több köbméter zsákvásznat, sütiket, almákat és tényleg mindent de omni scibili, a jómunkásemberek felprüttyölték nekem a damilt a plafon alá. Utána jöttem én, a dekorgumi elemek, a függesztéshez használt gemkapcsok, egy kisasztal meg egy nagylétra.
Miközben tovább folyt a szervezés, többek között például odabent a komplett nevelőtestület azt gyakorolta, hogyan fognak majd berendeződni tableau-ba, amikor elfogadják a megtisztelő plakettet fábul, én a nagylétrán gimnasztikáztam. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy az üzemeltetési igazgató időnként megjelent űzött tekintettel (ez nem lepett meg, ennyi óvónéni egy helyen rendszerint ezt a reakciót bírja kiváltani, pláne ha éppen szerveznek valamit), és felajánlotta, hogy segít, de ezt én mindig sok szeretettel visszautasítottam. Ja, meg hogy a tomporomban még ma is izomláz van, pedig három napja volt a létrára fel, létráról le, létrára fel, létrára fel, da capo al fine.
Mindenesetre két óra gimnasztika után végre fent volt az összes tollas dög, hell yeah.
A világítás és Fapipa hiányosságai miatt nem látni, hogy milyen irgalmatlan tarka a végeredmény, pedig de.
Következőkor a 307-es termet fogom kirittyenteni papagájba, ha minden jól megy. Stay tuned.
10/229 – Delegált
Ma, hiszitek vagy sem, én leszek a Tanszéki Delegált, akinek az a funkciója, hogy csendesen bálozzon ülve egy meglehetősen értelmetlen egésznapos kari dzsemborin, mivel a tanszékveznek más dolga van, de valakit mégiscsak be kell küldeni a székesfőfaluba, aki az esemény fényét növelni hivatott. Én. Hivatott. Erre. Höhö. Céljaim egyike, hogy látsszék, ott vagyok, másika pedig, hogy a lehetőségekhez képest mégiscsak el tudjak rejtezni a laptopom képernyője mögött, ha végső kétségbeesésemben mégis inkább azt választom, hogy a tegnap este átlőtt szakdolgozatot korrektúrázzam vagy a vizsgaidőpontos táblázattal veszkődjek.
Nem vagyok biztos abban, hogy mindkét harci feladatra megfelelő ancúgban vagyok (az a laptop akkora, mint egy noteszlap), de a tököm se fog kiskosztimkében feszengeni, pláne egy olyan teremben nem, ahol asse tudom, van-e egyáltalán fűtés. A naptárból ítélve nem lesz.
Természetesen van nálam horgolás is (hé, az mindig van nálam, ahányszor felkepesztek valamilyen tömegközlekedési eszközre), de azt valószínűleg nem fogom megreszkírozni, hogy elővegyem, amíg okosemberek okosdolgokat döngicsélnek. Pedig.
10/228 – Majd
Bementem a munkázóba, összerakni hetvenhét dekorgumi madarat (erről majd később részletesen is beszámolok) meg beszélni a tanszékvezzel (előreláthatólag erről is).
Mondhatni, a mai napom egy folyamatos “majd”.
10/227 – Tilupám
Mivel technikailag már vasárnap van, én pedig kivételesen ébren éjfél után is (ne lepődjetek meg nagyon, este nyolckor kimerültségemben bevágtam a szundit, aztán persze fél órával ezelőtt olyan fitten, frisszen ész capkodószan kuvikoltam fel, hogy öröm volt nézni), akár közzé is tehetem a heti galériámat. Lássuk, vannak-e más baglyok is a környéken.
Mint a mellékelt ábrák mutatják, a takonyban fetrengés meg a tancsi meg a szakdolgozatok mellett is volt a héten sapkamosástól buszonhorgolásig minden, de főként rengeteg zöld, ott azt a két elmosódott tájacskát például Visegrádon kaptam le a buszablakból. És világ csudájára megint vannak tilupámok a nyírfa tövében, pedig tényleg nem tettem semmit a dolog érdekében.
10/226 – Csavar
A tegnapom mintegy csavarmenetben ment lefelé attól kezdve, hogy elindultam a munkázóba, a buszon például becsurgott rám a víz a tetőn keresztül, és hiába ültem át másik székre, ott is. És megint. A harmadik helyváltoztatás után úgy döntöttem, hogy ott egye meg a fene az egészet, ha folyik, hát folyik. Még a bugyim is vizes lett. Köszike, Volánbusz.
Mindezek kézenfekvő következményeként megint taknyos vagyok, de szerencsére nem annyira, mint a hét elején, viszont így is piszok nehezen cihelem magam össze annyira, hogy lemásszak a piacra. Legalább most már/még nem esik, az is valami.
Amíg én a szezonális zöldjeim felé vánszorgok, ti döntsétek el helyettem, mivel foglalkozzak a mai napon a szakdolgozatok mellé. (A legszívesebben azt írtam volna, hogy “helyett”, de én egy lelkiismeretes mókuska vagyok.)
Intermezzó – Na vajon
Ma is olyan napom van, hogy délelőtt szakdolgozatok meg más munkahelyi izék, délután pedig tancsinap, de a hétvégén piszkosul kirúgok a hámból, ki én. Rém optimista terveim szerint az alábbi három kupacból mindhárommal kezdek valamit,
de azért kíváncsi lennék, titeket melyik érdekelne a leginkább.
Holnap reggelig tessék nyilatkozni, tényleg kíváncsi vagyok.
10/224 – Hárpia
Normál körülmények között itt most azt kéne mondanom, hogy “tadáá!”, és kis örömtáncot járni azért, mert végre rászántam magam belenyisszantani a bagolyhárpiás anyagba, desőt megvarrni készre belőle egy ruhát. Mivel nem vannak normál körülmények (az orrom már nem folyik, de még mindig bamba vagyok és nyűgös), “tadáá!” helyett csak ezt tudom nyújtani:
A vállmegoldás nem a legnagyobb sikereim egyike, és pontosan tudom ugyan, mit kéne kijavítanom rajta, de a bányába ez is jó lesz. Pláne hogy semmi más ötletem nincs, mit vehetnék fel máma, hiába ráztam gatyába tavaszra a szekrényt.
10/222 – Fék
Helló, megmagyarázhatatlan tavaszi takonykór. Ma be akartam menni a dolgozóba (bár nincsenek óráim), de valószínűleg jobbat teszek magamnak meg a világnak, ha ezt inkább kifekszem, csütörtökre el kell múlnia.
Épp ezért mindannyian jobban járunk, ha a vasárnapi magamat küldöm be, amikor még egészen virgonc voltam.
10/221 – Nárcisz
Gondoltam, teszek egy kísérletet a Maci+nárcisz vonalon. Poci olthatatlan szenvedéllyel próbált belezabálni a nárciszokba, egyszer meg is ette, ki is hányta orsóférgekkel vegyest. Éppen ezért mire Maci ideért hozzánk, nem is próbálkoztunk azzal, hogy nárcisz legyen a házban. Most viszont, hogy már nincs Poci, meg kellett nézni, Macitól biztonságban vannak-e a nárciszok. (Amúgy is most tanulja a drágám, hogy az önfejétől mire megy, eddig jól láthatóan Poci mondta meg neki, merre az arra.)
Hát, attól tartok, továbbra is lemondhatok róluk. Mármint a nárciszokról.
Érdekes, a múlt héten vett csokor megúszta, ezt most viszont mindenáron meg akarta hamham. Talán nem kellett volna lepucolnom és dekorba rántanom a komód tetejét. Talán.
Eská 10/25 – Húsvét
Mint látható, végül mégiscsak összehoztam azt a négyes fonatot. Meg még egy pár apróságot, például a tojásfát. (A kaját nagyrészt a RK produkálta.)
10/220 – Fonat
Amíg én a sáfrányos kaláccsal küzdök (még sose sikerült ennyire nehezen összehozni a négyes fonatot), nesztek egy kis visszatekintő a múlt hétre. Galéria!
