újracucc kategória bejegyzései

A félév utolsó tancsinapját fél ötös felkuvikolással ünnepeltem, majd miután a macskák kibugizták a kajájukat, és én visszaaludtam hat körül (megtehettem, ma csak 11-kor kell indulnom), olyan félévzáró hülyeálmaim voltak, hogy a fal adta a másikat. A jelenlegi és volt munkahelyem, az ELTE Pesti Barnabás utcai épülkete és egy pláza keverékében bolyongtam, mindegyikből a lehető legrosszabb elemek voltak benne, romos termek egy olyan épületben, ahol a jobb- és balszárny között az ötödiken nincs összeköttetés, ezért le kell kutyagolni a túlcsicsázott auláig, ahol úgy csúszik a műmárvány, mint a bagolyszar. Az órám első felét olyanoknak tartottam meg, akiknek nem kellett volna ott lennie, a második fele előtti szünet meg negyven percre nyúlt ki, mert eltévedtem, és (jaj, jaj, jaj) valójában abban reménykedtem, hogy a második felére nem is ér vissza senki, de neeem, annyian voltak, hogy verték le egymást. És nem működött a pendrájv. Mire találtam valakit, aki megoldotta a technikai problémát, bejött egy valamikori kollégám (istenbizony nem tudom, él-e még egyáltalán), aki átkérte a diákokat magához, mert jegyet kellett beírnia nekik, és én elengedtem őket, aztán megint eltévedtem, mire pedig visszakeveredtem valahogy a termemhez, a diákok eltűntek, cserébe mémeket tettek fel rólam kazalszám a netre. Oá, oá.

Ennél csak jobb lesz. Ugye? UGYE?

Kerek tízes, kerek százas, kerek világ, a zoknimon meg a kabátomon-sapkámon is kerekek, hát nem fasza ez, kéremszépen?

A magam naivitásában ugyan azt hittem, hogy ez a mai nap már épp eléggé gajrament (fél négy óta fent ketyegek, mosás, vasalás, kenyérsütés, anyámkínja, most pedig betotyogok kettő darab hallgatóért), de a világ azt mondta, höhö, fogd meg a söröm. Amikor felvettem volna a kis virágos bakancsomat, levált a talpa. De majdnem az egész.

Most azzal vigasztalom magam, hogy legalább nem odaki történt velem ez a csúfság a zuhogó esőben. Az még külön boldoggá tett volna.

A mai időjárással folytatott párbeszédem abban kulminált, hogy “Tudod mit, bmeg, ha te úgy, én is úgy”. Hét ötvenkor vakuval készíteni fotót, ojdeszép.

Viszek magammal hatvan darab csokicsókot. Hadd legyen másnak jobb, mint nekem.

Ma is nyugodtan szólíthattok Csalavérnek, mert csak délután kúszom el masszázsra, egyébként továbbra is a lakást redvázom meg dolgozatokat és vizsgakérdéseket készítek elő, ha már ilyen csudálatosan szájbavert félévvel örvendeztetett meg a sors. Tegnap viszont két pucolászás között eltotyogtam a nagybótig csirkecombért, mivel a lehető legrendesebb feleség módjára vacsorával akartam fogadni ezt a világcsavargót, és ha már úgyis fel kellett öltöznöm, lőttem magamról egy képet. Szóval fotó is van, hétfő is van, hajrá.

Az agyamban amúgy megint körmérkőzést rendeznek a kreatív ötletek, úgyhogy még ugyan lövésem sincs, mi fog megvalósulni belőlük, de minimum március elejéig be tudnám táblázni magam, ha úgy adódik. Van rá esély, hogy úgy fog adódni…

Szólítsatok csak nyugodtan Csilicsali Csalavári Csalavérnak. Én ma az orromat se dugom ki a házból, hacsak nem ég, de van egy elfekvő közöletlen önfotóm a közelmúltból, úgyhogy tessék.

Igen, ma szombat van, igen, piacnap. Rákérdeztem a Repülő Kutatóra messengeren (még mindig Bécsben van), hogy kell-e valami a piacról, de ő azt se válaszolta, bújjseggembe, úgyhogy truccból sem megyek piacolni, hehehe. Itthon bent jó meleg van plusz ordenáré kosz és rendetlenség, nekem meg végre nem kell rohannom máma sehová. El se hiszem, hej. Takarítás, takarííítás, jajdejó. (Igen, ennyire kivagyok, hogy már annak is örülök, kivételesen ráérek porszikázni.)