Ma, hiszitek vagy sem, én leszek a Tanszéki Delegált, akinek az a funkciója, hogy csendesen bálozzon ülve egy meglehetősen értelmetlen egésznapos kari dzsemborin, mivel a tanszékveznek más dolga van, de valakit mégiscsak be kell küldeni a székesfőfaluba, aki az esemény fényét növelni hivatott. Én. Hivatott. Erre. Höhö. Céljaim egyike, hogy látsszék, ott vagyok, másika pedig, hogy a lehetőségekhez képest mégiscsak el tudjak rejtezni a laptopom képernyője mögött, ha végső kétségbeesésemben mégis inkább azt választom, hogy a tegnap este átlőtt szakdolgozatot korrektúrázzam vagy a vizsgaidőpontos táblázattal veszkődjek.

Nem vagyok biztos abban, hogy mindkét harci feladatra megfelelő ancúgban vagyok (az a laptop akkora, mint egy noteszlap), de a tököm se fog kiskosztimkében feszengeni, pláne egy olyan teremben nem, ahol asse tudom, van-e egyáltalán fűtés. A naptárból ítélve nem lesz.

Természetesen van nálam horgolás is (hé, az mindig van nálam, ahányszor felkepesztek valamilyen tömegközlekedési eszközre), de azt valószínűleg nem fogom megreszkírozni, hogy elővegyem, amíg okosemberek okosdolgokat döngicsélnek. Pedig.