Valamikor előző reinkarnációim során, de lehet, hogy még ebben jelenlegiben történt, hogy ennyi és ilyen karmát gyűjthettem fel, ami miatt ma taknyos betegen is be kell pendliznem kérelmeket aláírni Budapestre, ahol abban a nagy ronda legókockában még egy irodám vagy egy saját asztalom sincs. Marad a büfé.
Áttértem a harák időszakába, kakukkfüves köptetőteát iszom, és általánosságban rühellem az életemet.
A szín- és formaérzékem továbbra is fenomenális.
Ezen a héten is mentem, mint a bolondóra, aztán kidőltem, és azóta itt ugatok. Azt leszámítva, hogy muszáj volt vennem egy új lámpát a régi helyett, nincs itt semmi új, csak macskáksz, lábaksz, utak meg kaják. Ja, és végre végetért ez a rettenetes január, bár a február se lesz jobb, sőt. Galéria!
Úgy érzem magam, mint egy taknyos víziló, úgy is nézek ki. Tegnap letörött az íróasztali lámpámat az ablakpárkányhoz rögzítő pöcök, a házban pedig van valahol egy használaton kívüli Nävlinge csíptetős lámpa, de a ház nagy, a dzsuva még nagyobb, a RK pedig időnként random rendet rak, és elpakolja a dzsuva bizonyos részeit Egy Jó Helyre. A Jó Hely, ha veletek nem szok megesni ilyesmi, az a féreglyuk az univerzumban, ami azonnal eltűnik, mihelyt dógokat pakolsz oda. Úgyhogy hiába tudtam meglehetősen biztosan, hogy az íróasztala mellett egy kosárban vagy dobozban vagy mifenében kéne hányódnia a lámpának, az már nem volt ott. Ennek folyományaként iccaka fél tizenegy magasságában összebalhéztam a RK-val. Konkrétan úgy visítottam vele, mint egy tihanyi halászfeleség, aztán utána köhögőrohamot kaptam, mert hát ez a minimum, bmeg. Ezek után úgy gondoltam, mindenkinek jobb lesz, ha bezárom éjszakára magam a Bűnök Barlangjába, mert Hugó tegnapelőtt éjjel kettőkor jött be pingpongozni valamikkel az asztalomon, és akkor sem voltam boldog. Ezek a bides szőrös terroristák viszont szerfölött találékonyak, ezúttal négykor kezdtek tüntetni az ajtó előtt egy kis korai reggeliért, az egyik kaparta, a másik vinnyogott, Meg vagyok én áldva ezekkel, nem vitás.
Mindehhez pedig ma van január utolsó napja, és én három bejegyzésnyi lemaradásban vagyok, úgyhogy ma ahogy esik, úgy puffan alapon bedobom ezt a három bejegyzést. Elsőre nesztek itt egy ujjbáb, amit még decemberben (egész pontosan Luca napján) dobtam össze maradékokból az egyik hallgató kislányának, akit muszáj volt magával hoznia Bábkészítés órára, mert a bébiszitter lemondta a délutánt. A fotót azzal tettem el, hogy egyszer kelljen, s jó, ha van.
Jó volt, hogy volt.
Ma Zuglóban voltam óvodai megbeszélésen, holnap államvizsgáztatni megyek Esztergomba, csütörtökön meg ugyanott lesz óvodai megbeszélésem.
Szép a zélet, no. Jó zsúfolt.
Megint egy újabb huhh-micsoda-hét-volt-ez-is, két intézményi nyílt nappal, további vizsgáztatásokkal meg a szokásos fel-alá rohangálással a Duna mentén. Nem csoda, hogy a hét többi részét végigdöglöttem. Most még megtehettem, hála a pipéknek. Galéria!
Ma ahhoz kaptok szemléltető ábrát, miért inkább az alsó végemet mutogatom ilyen alkalmakkor.
Ez is egy olyan nap volt, amikor semmi sem jön össze, például három és fél óra munkát öltem bele a vacsorába, ami lahmacun lett volna, de a hús nem akart ráragadni a lepényre, ami botrány, és akkora füst volt a konyhában, hogy arra biztos beindult volna a tűzriasztó detektor, ha lenne nekünk olyan.
Úgyhogy a legjobb, amit fel tudok mutatni, azok a tábori körülmények, amiket a Bűnök Barlangja nyújt nekem. Totális kupleráj meg egy elektronyos melegítő készülék.
Tegnap kolbász, holnap kolbász, ma éhhalál, avagy tegnap is látástól mikulásig nyílt napoltam és vizsgáztattam, holnap is azt teszem, úgyhogy ma itthon ténfergek öreg cikcakkruhában, és mingyá elalszom.
Folytatjuk “mai napom egy képben” sorozatunkat, mivel ugyebár egy kép többet ér száz szónál. Nem, még nem vagyok teljesen eldűlve, csak egy kicsit.
Én ezt a mai napot, de reggeltől estig. Most már persze rugdos a lelkifuci, de menet közben igenigen jólesett.
Illusztrációnak nesztek a szép új kukám, amit a Bűnök Barlangjába szereztem be.
Muszáj volt, ez a Hugó nevű egy borzasztó kis kukamatató. Erre is van illusztrációm. Valahol. Egyelőre érjétek be azzal, amikor egy szatyorból lóg ki a drága.
Ezen a héten is volt minden, mint a búcsúban (“heveny lövöldözés meg a többi”, mint Fülig Jimmy mondaná), úgyhogy tessék, itt a vasárnapi galéria is hozzá.
Megejtettük a heti nagybevásárlást, ma este pedig valószínűleg elmegyünk vacsorázni az Aranysárkányba, ahol olyan kaják vannak, mint a velős pirítós vagy a brióssal és étcsokoládéval tálalt libamájpástétom. És elfogadják a játékpénzeimet is, dupla öröm.
Ma amúgy egy pöttyel jobban vagyok, ami napfényes tulitarkaságomból is látható. Bár, ha jól meggondoljuk, ez nem jelent semmit, én a legdepressziósabb időszakomban is paradicsommadárnak szoktam öltözni.
Indiszponált vagyok, de nagyon. Bár a látszat nem biztos, hogy ezt mutatja, de piszok nehezen öltözöm fel, és indulok ki a házból, amikor nem kötelezően muszáj. Munkázóba úgy megyek, mint a kisangyal (már legalábbis ha a kisangyalok morognak és dörmögnek munkába menetel közben), de a többi iszonyú sok erőfeszítést igényel. Még akkor is, ha az nekem valójában jó. Sőt, talán akkor a leginkább.
A blogolással is meg vagyok akadva nagyon. Eleve úgy gondoltam, addig csinálom, amíg érdemes, és most némiképp el vagyok tanácstalanodva, mert mindennek megvan a szavatossági ideje, és tartok ettől, hogy ennek itt már lejárt.
Tessék valamit nyikkanni ezügyben, mert ha nincs vevő, akkor tényleg fölösleges nyitva tartani a bótot.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 