újracucc kategória bejegyzései

A látszat ezúttal is csal, én a jelen kép dacára nem vagyok száz kiló, és ugyan vigyorgok, mint a fakutya, de kezdek megzuhanni kicsikét. A sok többi között ott van az is, hogy húsz perc múlva indulok Esztergomba előadást tartani a Pedagógus Klubon, és minden megvan, amire szükségem lenne, leszámítva a tűkészletet.

Marha hideg van, de legalább süt a nap.

Ez a nap éppen olyan irgalmatlanul hosszú volt, mint amilyen kurta ez a ruha. Úgy keltem fel hajnalban, hogy szinte sírtam hozzá, sötét volt meg hideg meg nem-van-kedvem-munkázóba-menni, és az se vigasztal különösebben, hogy még világosban hazaértem, és lőhettem nektek egy ilyen kiváló fotót.

Most viszont elterülök a futonon. Nyafogóruhában.

Ma reggel éppen azon vihogtam, hogy miután ma nagy felhajtással megnyitották a HÉV-megálló melletti Spárt, én jó eséllyel a “minden napra egy punk cselekedet” szellemében a másik Spárba fogok elmenni, ami az ellenkező irányban van.

És lőn.

Végül is ha már megvarrtam ezt a ruhát, ugye hogy nem hevertethetem parlagon?

Ma reggel láttam egy olyan mémet, amely szerint idén nem tartunk bolondnapot, mert úgysem különbözne attól a mérhetetlen hülyeséghalomtól, ami az év eleje óta minden napunkat betölti. Na hát ez a ruházkodásomra is érvényes, az év háromszázötven napján amúgy is bolond asszonynak nézek ki, a többi tizenötöt pedig tudjuk be véletlennek.

Miután lebonyolítottam egy kupac munkahelyi levelet (köztük személyes nemezisemből, a szakdolgozóktól érkező izgalmasnál izgalmasabb értetlen kérdésekből is volt egy kisebb csomó), ideje a gondviselésem alatt álló szőrös és ártatlan személyekre is gondolnom.

Jaja, megint fogyóban van a pöszörőzött makkáknak való eledel.

Szombat van, és nem kell ma tanítani mennem, úgyhogy juhé, piac.

Visszavittem a könyvtárba a szakirodalmat.

Ez volt az évben az első alkalom, hogy harisnya nélkül, csak zokniban (meg persze cipőben) vonultam ki a házból, és mire a könyvtárhoz értem, egészen világossá vált számomra, hogy még ez a kiskabát is túl vastag az éppen aktuális időjáráshoz.

Pedig még annyi remek tavaszi ruhám van, hmpfh.

Ma is olyan lesz, ami még sose volt: szimulációs gyakorlat címén a diákjaimmal a Várhegyen fogunk fel-alá mászkálni, kezünkben szemetes zacskókkal, eközben meg előre kitalált koreográfia alapján valaki időnként elüvölti magát, hogy “Gyülekező!” meg “Keresd meg a párod!” meg hogy “Gyere le a fáról!”

A végén pedig tartunk egy nagy közös ordítást, ha az addigi nem lenne elég.

Kellő mennyiségű fogcsikorgatás árán, de többé-kevésbé gatyába ráztam magamat meg a lakás leginkább frekventált részeit, úgyhogy – meglepő fordulat – mehetek tanítani.

Já, nekem ilyen rettenetmód fordulatos életem van.

Mivel a nagy gyapjú kabátkardigán egyre inkább kifele dönget a szezonból, kihordom én belőle, amit lehet. Ezzel a ruhával még úgyse volt rajtam.

Istenverte módon hosszú nap lesz a mai is, és hiába próbálok tarkabarkákat hajigálni magamra, valamiért erről is úgy érzem, hogy mellément.

Legalább a nap süt.

Van úgy, hogy mellémegy ez az őtözködős izé is. A fejemben ez egészen jól nézett ki.

Ha a márciusi ifjak is olyan késéssel indultak volna szabadságharcni, mint én a piacra, akkor nem lett volna ebből az egészből semmi, csak mondom.

Ma van a Pi nap, vagyis 3.14 (megatöbbi). Ennek örömére felöltöztem pirosba, pinkbe, meg mittomén, pidlizsánba, és eltotyogok végigtanítani a délutánt.

Ha a képen úgy nézek ki, mint aki alszik, az nem teljesen véletlen. Négy kávét ittam máma, de alig bírom nyitva tartani a szemem.