Mármint háromnegyed hat. Akkor készült ez a fotó, úgy is nézek ki rajta.
újracucc kategória bejegyzései
12/247 – Csüngü
Most kicsikét csalni fogok, mert ha van az embernek egy viszonylag jól sikerült önfotója, akkor nem hagyja kárba veszni, még ha az vasárnap készült is.
Ehhez speciel felpakoltam magamra egy csomó csüngüt is, tessék.
12/246 – Varnyú
Ezek a hetek most már kényszerűségből is vasárnap kezdődnek – épp egy hete voltam a Barlang udvarán meg a Művészet Malom kiállításán, mint azt az első két képen láthatjátok. A többi csak a szokásos finomvegyes, a Műegyetem kertjének varnyújától a 97 darab csokicsókig és a posta előtti váratlan színharmóniától a zöldben játszó Borpince utcáig. Na meg persze Maci, a kéjenc, aki úgy képes napozni, mint senki más. Galéria!
12/245 – Boríték
Ha szombat, akkor piac, de még bank is, mert a hét elejének rohanásában nem voltam igazán mestere az előretervezésnek, és csak amikor bemásztam szerda este a kapun, akkor jöttem rá, hogy ballagásra valami zsét is illendő adni, úgyhogy kirántottam a bukszámból mindazt, ami benne volt, és ahajt áthajítottam egy borítékba. Nem kell ám nagyon sajnálni szegény elhanyagolt ballagót, nem csak két gombóc fagyira elegendőt kapott*, de nálam már nem nagyon maradt a piacra semmi. Úgyhogy bank, piac, de még a bérletautomatát is meglátogattam, mert az országbérletem ugyan egy hét múlva jár le, de nem bízom magamban, hogy ez addig eszembe jut.
A “rút szibarita váz” jegyében vettem magamnak egy új “edzőcipőt”, és azért az idézőjel, mert én ezt átkozottul nem edzéshez fogom használni, hacsak az ából bébe rohangálást nem tekintjük edzésnek. Mivel a lábam a szopornyica alatti bambázás és a firenzei gyaloglások eredményeképpen most már pünkt 38,5-es, jelentősen megnehezedett a dolgom a szokásos internetes cipővásárlásoknál, ugyanis ez éppen az az állapot, amikor egyes márkákból a 38-as, másokból a 39-es jó, desőt még egy adott márka fazonjainál is, igen, terád nézek most, El Naturalista. A New Balance viszont tart 38,5-öst is, és az számomra éppen méretazonos, úgyhogy attól tartok, nem ez lesz az utolsó, amit vettem tőlük.
* Rendkívüli jómodoromra jellemző, hogy a buliba azzal érkeztem meg szerda este, hogy “Hoztam neked két dolgot, amiről biztosra tudom, hogy szereted: pénzt meg csokicsókot”. Mit tehetnénk, ez tényleg így van, a fiatalember bevallása szerint a csokicsók a legeslegkedvencebb aprósüteménye.
12/243 – Láthatatlan
Mivel máma vagyon a munka ünnepe, és nekem sikerült túlélnem a tegnapot (egen, engem is meglep), mára némi döglést irányoztam elő magamnak.
A döglést láthatatlan munkával fogom vegyíteni. Ez utóbbi, mint tudjuk, az a meló, ami csak akkor látszik, ha valaki nem végzi el, és esetemben a tragikus állapotú háztartásom adjusztálásában áll, a kupleráj már megint túlment az egészségügyi tűréshatáron. Valamikor menet közben vissza kell szereznem a székeimet is, mert tegnap az unokaöcsi ballagóvacsorájára kölcsönvették az összest.
Na jó, egyet kivéve, de arra úgyse tudok ráülni, nédda.
12/241 – Téveszme
Nekem volt egy olyan téveszmém, hogy ma nem megyek dolgozóba, de kiderült, hogy a dolgozó olyan, mint a hegy, ami elmegy Mohamedhez, ha Mohamed nem megy el hozzája. Már túl vagyok egy kupac levélen, egy Teams-beszélgetésen és egy telefonhíváson, és ha tovább üldöz a pech, lesz még több is belőle.
Amúgy továbbra is a megtévesztés csudája vagyok, valahogy minden nap úgy festek, mintha élnék, desőt még kedvem is lenne hozzá. Megmondom nektek őszintén, valójában nincs valami sok.
12/238 – Galuska
Ez a kép még reggel negyed hétkor készült, mielőtt elcaplattam volna dolgozóba, miután az éjszakai alvást vagy tizenöt darabban abszolváltam, nem vicc. Elaludtam, felriadtam, visszaaludtam, aztán megint. Mackó időnként bejött örvendezni, hogy akkor ugye reggeli is lesz, én viszont ilyenkor mindig közöltem vele elkínzott hangon a pontos időt, és visszahanyatlottam. Nincs abban semmi meglepő ezek után, hogy indulás előtt csak ilyen képet tudtam vágni. Meg lőni.
Valamikor a felriadások között egyébként meglátogatott egy izé, és gondosan végigcsipkedte a fedetlen részeim. Nem tudom, mi volt az, talán keselyűszúnyog vagy Maldoror, a rémkirály, de most három akkora galuska van a nyakamon, hogy jáááj. Mindehhez ma este még buliba is lennék hivatalos, de attól tartok, a futonon fogok bulizni, arcom egy párnában, amíg csak Mackó be nem jön örvendezni, hogy akkor ugye vacsora.
12/237 – Fejetlen
Bár éppen semmi konkrét és azonnali okom nincs rá, fejetlenül pánikolok, takarítok, organyizálok, mosatok a mosógéppel, satöbbi, satöbbi. Ezek után kézenfekvő egy fejetlen fotó arról a pár percről, amikor éppen lerogytam egy cigire hevítőrúdra a teraszon.
Mint ilyenkor mondani szoktam, a fejemet úgyse akarjátok látni, elhihetitek.
Eská 12/11 – Lakberendez
Mivel a fél ruhatárát hazahozta, hogy lecserélje egy szezonálisan megfelelő másik fél ruhatárra, nem tudok sok mindent elküldeni a RK-val berlini magányát színesítendő, de azért három új párnahuzat meg egy maréknyi poháralátét belefér.
12/233 – Indiszponált
A RK elment meglocsolni családja nőtagjait, én pedig megüzentem vele családja férfitagjainak, hogy idén is erősen indiszponáltnak érzem magam az intézményesített erőszak és a termékenységi rítusok megélése ügyében. Ez nem kéne meglepetésként érje őket, már kábé húsz éve mondom, bár az utóbbi időszakban már egyre erősebb kifejezéseket használok, szimbolikus spermáról és a toxikus patriarchátusról is szoktam említést tenni. Tavaly már nem is dugta át senki a fejét, hogy az enyémre pacsulit locsoljon, de sose lehet tudni, nem felejtették-e el, szóval most várunk. Bár inkább nem.
12/232 – Majdnem
Úgy vártam már ezt a vakációt, hogy jaj, aztán máris majdnem eltelt az egész, és mit csináltam vele, semmit. Jaj. Galéria!
12/231 – Pisze
Tegnap este tényleg hazajött a RK, reggel a piacra is lement, úgyhogy azóta sokkal több étel és kupleráj van a lakásban. A macskabudikat már kipucolta, és macskaszőrtelenítést is tervez mára. Plusz főz.
Mindehhez én viszont most igazán loncsos, lompos és bozontos, piszén pisze kölyökmackónak érzem magam, és takarítani kellene, meg rendet rakni, meg még mittomén, ámde marha nehezen bírom rávenni magam.
Vigyorogni, azt még tudok. Hozzávetőleg.
12/230 – Jumanji
Krisztust ma megfeszítik, a RK hazajön, körülöttem meg úgy néz ki a lakás, mint amikor a Jumanjiban orrszarvút dobnak, és a csorda letarolja a komplett berendezést. Emellett mostanra tényleg és igazából a “feral wife” állapotába jutottam, amit sajnos nem lehet igazán jól fordítani magyarra, mert van a “housewife”, ami háziasszony, úgyhogy ez “kóborasszony” vagy “szelidítetlen asszony” vagy “vad asszony” vagy valami efféle lenne, de egyik sem írja le elég pontosan azt az állapotot, amint az ember lánya kint áll az esőben éhesen, és üvölt a holdra. Mindenesetre nem vagyok biztos abban, hogy ha a RK betáncikál, nem fogok fújni rá, mint Massimiliano, Principe del Palmerino ditto l’Idiota tette anno a cirmosra. (Signor Soriano, azt a nevet adtam neki. A cirmosnak. Az is csak ezért járt felénk Firenze határába, hogy Macit idegesítse.)
TöketlenBoci viszont jelenleg (úgy hozzávetőleg) örül az életnek, bár amikor hajnali háromkor olyan vihar volt, hogy még a villany is elment pár pillanatra, éktelen sipákolást csapott nekem. Most viszont, túl a második reggelin, az a legnagyobb gondja, mekkora felületen tud összeszőrözni.
Hadd csapassuk, bmeg, én még hajnali fél egykor pesztót köpültem a szerdán piacolt medvehagymákból, most meg kétféle kelttésztával bűvészkedem egyidejűleg, mit nekem még egy-két marék macskaszőr.
12/229 – Dilemma
A Nagycsütörtök még mindig a legnehezebb nap nekem az egész Nagyhétből, plusz még ott a dilemma is, hogy elmenjek-e bótba, holnap ugyanis nincs bót, cserébe holnap este hazajön a RK abból a megfontolásból, hogy ha én nem jutok el Berlinbe, akkor meglátogat ő, és legalább hazahoz egy csomó téli holmit.
Na mármost a ház ugyan tele van kajával, de mindig van olyan, hogy utólag jön rá az ember, essincs meg assincs. Az persze vidám lenne, ha állnék úgy agyilag: még előtte jöjjek rá az assincsekre meg essincsekre, nem utólag.
Ez a kérdés persze mindaddig amúgy is csak elméleti, amíg kanapénak használnak.
12/225 – Vízszintes
Abban vagyok én most, és nincs is szándékomban feltápászkodni innét, amíg jobban nem érzem magam. Addig is, tessék, ez volt az elmúlt héten.
Mivel Mackó egy pragmatikus állat, és úgy gondolja, hogy amíg életben vagyok, neki minimum fél hatkor kijár a reggeli, most megetetem a szőrös gyermeket, aztán visszafekszem.
12/224 – Beismerés
A képen a ma reggel egyik olyan pillanata látható, amikor ismételten tudatosodik bennem, hogy én ugyan a mai órámra még eljutok, ha az Úr kegyelmes hozzám, de Berlinbe garantáltan nem.
Ha ezt a tancsitancsit lenyomtam, és sikerül hazavánszorognom, itt maradok szerdáig laposban.
12/222 – Ugye
Ma is olyan nap van, amikor jobban nézek ki, mint ahogyan érzem magam. Ha úgy látjátok, egyébként se nézek ki eléggé jól, arra csak azt tudom válaszolni, hogy “na ugye”.
12/221 – Tű
A látszat ezúttal is csal, én a jelen kép dacára nem vagyok száz kiló, és ugyan vigyorgok, mint a fakutya, de kezdek megzuhanni kicsikét. A sok többi között ott van az is, hogy húsz perc múlva indulok Esztergomba előadást tartani a Pedagógus Klubon, és minden megvan, amire szükségem lenne, leszámítva a tűkészletet.
Minden nap más - mindennap más 