Ha úgy sejtitek, hogy a továbbiakban nem nagyon várható itt más tartalom, mint hogy felőtözöm különböző színű, ámde nem túlságosan változatos kápuctáknak, oszt elmegyek tanítani, jól sejtitek. Gyanítom, a következő hónap során erős rotációban lesznek errefelé a kordruhák, mert a mosógép még hálistennek működik.
Volt egy őszi szünetem tizenegy többé-kevésbé szabad nappal, melynek következtében most már tutira biztos vagyok abban, hogy én ugyan rettenetesen rottyon vagyok mentálisan és fizikailag is, de ebből mind vissza lehet jönni, ha adottak hozzá a megfelelő keretek és feltételek. Nyilván olyanok, amelyek a következő másfél hónapban esmég hiányozni fognak, de most már tudom, hogy nem velem van a baj, pontosabban hát persze hogy velem van a baj, de nem úgy.
Nem baj, ha ezt nem értitek, bár szerintem értitek ti is, okos olvasóim vannak nekem. Galéria!
Kimegyünk a városba, mert szépen süt a nap, és innentől december harmadik hetéig ez az utolsó szabad szombatom…
Sose hiszitek el, de éppen egy fonalboltba tartok ezzel a ménkű nagy szatyorral, amiben van egy félkész ágytakaró meg egy kupac krimi, mert meghívtak kiállítási tárgynak, hogy ott üldögéljek, horgoljak, és Miss Marple-ről csevegjek.
Az életem egy abszurd revü, de néha egészen mulattató.
Elképzelhetetlen luxus ez az őszi szünet, de természetesen máris bűntudatom van amiatt, hogy nem használom ki, vagy legalábbis nem használom ki eléggé, mert vagy a tudományos és hasonló restanciáimra kéne koncentrálnom, vagy a pihenésbeli és hasonló restanciáimra, valahol mégis megint be fogok esni két szék között a pad alá. Viszont ma már voltam piacon (másodjára egyetlen héten belül! és szombaton is megyek!), délután pedig begyömöszöljük MiniBöcit és MaxiBöcit egy-egy hordozóba, aztán tiszteletünket tesszük a cicajavítóban. A kistaknyosnak van valami a fülében, Macinak meg valami más a torkában, ergo az egyik vakarózik, a másik tüsszög, jövő héttől pedig már megint beindul a ringlispíl, úgyhogy addig kell elcipelnünk őket, amíg van ki, mivel és mikor.
Drukkoljatok nekünk.
Augusztus vége óta először lesz lehetőségem piacra menni, hát el is megyek, el én, gördítsen elém bármennyi akadályt a zuniverzum. (Dolgozik is rajta, az hétszentség. Nem tudom, ti mivel kezdtétek a szombatot, én speciel fostos macskasegget mosogattam, miközben az illető macskasegg tulajdonosa vajmi kevéssé akart kooperálni.)
Attól persze még szeretjük egymást vagy mi.
Ilyen se volt még szeptember eleje óta, úgyhogy ennek örömére csalok egy nagyot: van egy fölös fotóm múlt vasárnapról, amit nem használtam fel még sehová, úgyhogy nesztek.
Most természetesen még afféle itthoni lipityánkában nyomom, és próbálom rávenni magam, hogy kezdjek bele valami rendezésbe vagy takarításba vagy mibe. Mindeközben a makkák további ismerkedős programokat tartanak, esetenként morgással.
Remélhetőleg kialakul majd valamiféle modus vivendi, mert jelenleg azért akad a házban némi stressz…
Egy kép többet mond száz szónál, úgyhogy nesztek.
Öreg vagyok én már ehhez.
Most már a szelfikészítés is sokszoros akadályokba ütközik, mert egyrészt itt vannak a remek fényviszonyok, másrészt pedig a kétkilós zabagép, aki most a hálószobába van bekaranténolva.
A RK tegnap este elment Lichtensteinbe, mert miért ne, úgyhogy ha a mai napot letanítottam, enyém a nemes harci feladat, hogy összeszoktassam a két macskát, akik közül az egyik ki akar jönni, a másik meg morog, és valójában mindkettő azt akarja, hogy csak vele foglalkozzam.
Én mondjuk pihenni akartam az őszi szünetben, de merjünk nagyot álmodni, aztán mi lesz belőle, na mi.
Figyelembe véve, hogy a gyivákok a múlt héten gyakszin voltak, ahol mindig szép új érdekes vírustörzseket szednek össze, plusz ez egy rövidített hét, ami szerdán végetér, lehetnek tippjeink arra, pontosan mekkora tömegben fogják képviseltetni magukat ezen a szép szottyos kedden.
Na mindegy, én készen állok. Nem nagy lelkesedéssel, de készen.
A maival együtt még három nap van az őszi szünetig, és én még sose vártam ezt ennyire. Tavaly sem, pedig akkor is meglehetőst súlyos volt a helyzet.
Amikor végre lerogytam két órám között egy duplapresszóval (plusz másfél deci hideg tej) a Danubianum nevű borzasztóság előtt, azon kezdtem csendben vihogni, hogy amilyen állapotban vagyok éppen négy óra alvás és háromnegyed ötkori felkukurikú után, teherautót, targoncát, de még talicskát vezetni sem engedném magamat, nemhogy tanszéket.
Amikor azt mondtam nektek, hogy vettem ugyanolyan kordruhákat, mint az eddigiek, csak más színekben, én bizony igazat mondtam.
Megyek zárthelyit íratni kilencven személyre. Jaja, kilencvenre (90). Amíg ezt kijavítom, megőszülök. (Oké, valójában már valószínűleg meglehetőst ősz vagyok. Hajfesteni is kéne, irgumburgum.)
Továbbra is ott egye meg a fene az olyan gyakszihetet, amikor munkahelyi lópikulákkal kell szopni, különös tekintettel arra, hogy lényegében üllő és kalapács között vagyok, a formailag alám beosztott népek is hülyeségeket csinálnak és lehetetlenségeket akarnak, meg a fölöttem lévők is.
Mindeközben az Operaház Fantomja tegnap akkurátusan lepisilte a párnákat az ágyon, úgyhogy a mosógépet is zörögtetnem kell. Miután stresszre és szokatlan környezetre gyanakodván leszereltük az alomtálcáról a tetőt, Hugó belepisilt és belekakilt az alomba, majd gondosan betakarta a polcról lehúzkodott tárgyakkal.
Lesz itt még meló, az hótziher.
Én ugyan határozottan veszítek érdekességemből a fejlemények tükrében, de azért mégiscsak az én blogomról van szó, kéremszépen. Meg az egyik új kordruhámról, mert vettem újakat is.
Na jó, kaptok az új családtagról is egyet, még a tegnapi pörgés idejéből.
Na, ő itt Hugó.
Élesebb képet egy ideig ne is várjatok róla, folyton mozog. Amúgy, mielőtt nyünyünyüzni kezdünk, szeretném megjegyezni, hogy ha az úgynevezett “esztétikák” nevében indultunk volna macskáért, Hugó a büdös életben nem jött volna számításba. Itt ebből a szögből nem látszik, de Hugónak mondhatni hiányzik a fél arca. Mivel kábé négyhónaposan került be a menhelyre, még valamikor bébikorában marhatta ki valami a szája szélét, és tippre valamilyen vegyszer lehetett. Amennyire lehetett, helyrepofozták, de a folytonossági hiány megmaradt, és folyton monitorozni kell, hogy ne fertőződjön el a seb, ez pedig nyilván erősen csökkentette örökbefogadási esélyeit. Hugó amúgy igen látványosan selyemszőrű állatka, nagy lombos farokkal és igazán barátságos hozzáállással, de hat egész hónapig héderezett az Árvácskában. Aztán persze jöttünk mi, akik eleve a használt és kishibás macskák iránt érzünk vonzódást, mert balekok vagyunk, nem vitás.
Mindemellett én most mégiscsak aggódom kissé, fel tudok-e nőni ahhoz a feladathoz, hogy kellően jó pótanyukája legyek az Operaház Fantomjának.
Már megint roppant változatos, de egyaránt nemszeretem feladatok felé döngetek munkázóba, gyakszihét ide vagy oda.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
