tél kategória bejegyzései

Ma lényegében csak egy találkozóért kellett volna mindenképpen elhagynom a barlangomat, de a résztvevők sorra kipotyogtak, így hát itt ragadtam szöszmöszpapucsban.

(SK: a ruha.)

Ma (nagyjából semmiféle ok nélkül) olyan éktelenül le vagyok robbanva, hogy álltomban el tudnék aludni.

Hah, még csak az kéne.

(SK: a ruha, előző fellépése itt, és feltehetőleg akkor sem voltam a legjobb formámban. Amúgy csaltam vele egy kicsit, nem én varrtam az egészet, az ujjakat egy már meglévő ingből operáltam ki.)

Újabb ritkán hordott szoknya, ráadásul rózsaszín. Éppen passzolni fog (nem) a mai naphoz, ami megint tele lesz egymást csépelő északi törzsekkel, plusz egy rettenetszínű pikkelyekkel rendelkező sárkány is ott fog tüzet köpni, csak a móka kedvéért.

Húsz évvel ezelőtt legfeljebb fenyegetések árán lettem volna hajlandó a maihoz hasonló színű szoknyákat hordani, de azóta ez is megváltozott. Egyrészt már nem gondolok úgy a rózsaszínre, mint a buta nőcik ruhatárának alapszínére, másrészt az sem érdekel, hogy vannak, akik a rózsaszínt még mindig a buta nőcik ruhatárának alapszíneként tartják számon.

Rózsaszínt sokféleképpen lehet hordani, akár így is. És ha mégis buta nőcinek látnak benne, hát akkor meg mi van.

(SK: a sapka meg a mellény.)

Gondoltam, ha már ilyen jól belekezdtem a tegnapival, jövel ritkán hordott szoknyák hete. Azoknak száma is légió.

Ezt például akkoriban turkáltam ki magamnak, amikor még voltak olyan illúzióim, hogy krumplibarna kordbársony ceruzaszoknyában igazi komoly tanerőnek fogok látszani. Nem ma volt.

A legtöbb gondom mindig azokkal a ruhadarabokkal van, amelyek méretre jók, kényelmesek, nem túl kényesek, nem túl feltűnőek, de azért nem is túl unalmasak, egy csomó színben-anyagban hasonló ruhadarabbal tudnám együtt hordani – és valahogy mégis csak tologatom őket a szekrényben ide-oda, fene tudja, miért. Arra sem visz rá a lélek, hogy megszabaduljak tőlük, de arra sem, hogy gyakrabban vegyem fel őket, patthelyzet.

Itt van például ez a kiváló szoknya. Két éve nem volt rajtam, és ha nem írnám ezt a blogot, most is bent hagytam volna a szekrényben, pedig többet érdemelne. Lehet, hogy egyszerűen csak mi ketten nem vagyunk kompatibilisek egymással.

Nem kéri valaki?

Egészen pontosan ennyi tervem van mára, úgyhogy uccu neki.

Ez volt a mai napom összefoglalása. (Lőni persze csak a fényképezőgéppel lőttem, ne tessék rosszra gondolni.)

És csak mostanra jutottam el idáig. Az öltözék mindenesetre elérte a felvételekor kitűzött célt: nem aludt el a teremben egyik órán sem senki.

Én viszont most úgy el fogok dőlni, mint egy kuglibábu.

Ha elegánsan akarnám kifejezni magam (nem gyakori, de azért előfordult már), akkor azt mondhatnám, hogy a Valentin-nappal szemben többé-kevésbé közönnyel viseltetem. Nem azért, mert ellenezném, szó se róla. Egyszerűen csak a magam részéről nem tartom meg, nem érdekel, és ha a szerelemre gondolok, nem jutnak eszembe csokiszívek, rózsaszín csipkebugyik meg flitteres lufik.

Piros holmit hordani viszont jó, függetlenül attól, hogy milyen nap van. Különösen, ha délután öttől kell 3×45 percen át beszélni Arisztotelészről, Kantról meg Platónról olyan hallgatóknak, akik amúgy lehúztak már egy dolgos hetet, és nemcsak hogy a munkahelyükről jönnek órára, de előtte már volt további 3×45 percük a tancsiban. Valamivel ébren kell tartani őket, nemdebár…

(SK: a piros kardigán nemrég még ez a garbónyakú pulóver volt. Szúrt, mint az istennyila.)

Ma van az első tanítónapom. És ez a maximum, ameddig el tudok menni tanárnénibe.

(SK: a pulóverből-mellény, de tényleg nem volt nagy kunszt.)

Holnap végre másik blézer, de addig is, tessék. Guvernántcipő meg csipkeharisnya.

Most pedig, bónuszként: ha valami különleges alkalom adódott volna ez alatt a hét alatt például ha fejlettebb szociális életem lenne, mint a pandamackóknak, talán ezt vettem volna fel.

De nem.

Jó, azért nagyrészt zöld. És lökött.

(SK: a kötényruha szárad a lelkemen, meg a sapkán a flitterek. Molytámadás bombatölcséreit hivatottak leplezni.)

Beástam magam a komód alsó fiókjába, mert eszembe jutott, hogy lakik ott valahol egy öreg kordnadrág – már nem emlékszem, miért vontam ki a forgalomból, talán éppen túl nagy volt vagy túl kicsi. Mivel én sem vagyok mindig ugyanakkora, felpróbáltam, most éppen kompatibilisek vagyunk-e egymással, és, nahát, igen. (Jó, bevallom, lehajláskor érzek két kiló pluszt. Téli maciháj.)

Úgyhogy minden gatyarajongó figyelmébe: voálá, a negyedik nadrágom. A negyedik fekete. Majd ha a végére érek ennek az egy évnek, talán beszerzek egy ötödiket is. Pirosat.

(SK: csak a sapka. Azazhogy, hoppá, a nadrágot is nekem kellett bevennem anno, mert rettenetesen trapéz szára volt, azért meg nem vagyok igazán oda.)

Vasárnap. És ennyi.

(SK: a sapka meg a mellény, ami – na, meglepi – pár héttel ezelőtt még ez a ruha volt.)

Azt hiszem, ez nem szorul plusz magyarázatra.

(SK: A sapka, mint majdnem mindig. Emellett egy csíknyi látszik a piros pulóver-volt-kardigánból is, de azt majd külön is be fogom mutatni. A kötényruhát (kevesebb réteggel lásd itt) ezúttal nem magam varrtam, hanem 2004-ben turkáltam Kolozsvárott, de az elején az aszimmetrikus húzásokat már én gyártottam bele három évvel ezelőtt.)

Ilyen még úgyse volt, de már az összes darabot láthattátok más szögből. Hát akkor most egy kis nézőpontváltás, juhé.

(SK: a ruha meg a sapkán a csiribiri.)

Indítsunk nagy közepes bummal: azt hiszem, először van rajtam kosztüm, amióta belekezdtem ebbe a blogba. Ma ugyan értekezletre megyek (kettőre is, azám), de az én öltözködésemmel valószínűleg inkább meglepetésszámba megy majd, hogy kosztümben teszem ezt. (Már ha bárki is észreveszi, persze.)

Sajnálatomra a szoknya már akkor is szűkecske volt derékban, amikor először próbáltam fel, és a helyzet azóta sem javult, szóval ha leájulok a székről, az amiatt van, mert megszűnt a vérkeringésem. Nagyanyámék mindig azon a véleményen voltak, hogy a szépségért szenvedni kell, és egy nő inkább legyen elegáns, mint hogy kényelmesen érezze magát, de ez a tanács is úgy lepergett rólam, mint kacsatollról a víz.

Apropó, víz: kevés híja volt, hogy gumicsizmában vágjak neki a napnak. Ez aztán végleg megadta volna a mai áutfitnak a kegyelemdöfést.

(A biztonság kedvéért vannak nálam biztosítótűk is, ha a szoknya cipzárja éppen ma játszaná el a maga függetlenségi háborúját. Ezt legalább megtanultam nagyanyáimtól.

És, ha már itt tartunk, egy kérdés: áll annyira jól rajtam ez a szoknya, hogy bővebbre vegyem a derekát, vagy inkább keressek neki egy olyan tulajdonost, aki kevésbé terjedelmesebb nálam? Pillanatnyilag akkorának látom magam benne, mint egy kisebbfajta tank. Hiúság, hiúság…)

Golyós Toll elhagyja a tipijét, és boltba megy. Uff. Micsoda idők. Uff.

Amúgy eddig még volt, ahogy volt, de holnaptól újabb merényletre készülök, mielőtt teljesen beleragadnék a mindennapokba, tessék felkészülni.

(SK: a ruha meg a sapka. Nyugi, kabátot is veszek, de azon nincs semmi mutogatnivaló.)

Ma egész nap itthon fogok ücsörögni, úgyhogy ideje volt előszednem a régi kockás ingemet. Azt hiszem, ez már évek óta nem volt rajtam, mindig csak előhúztam, aztán fejcsóválva visszadugtam a helyére.

Most meg nem tudom eldönteni, hogy véglegesen itthoni inggé fokozzam le, vagy ne.

(SK: a kiváló melegítőalsó.)

Valahol félúton a Mad Max és a Mad Men között.

(SK: én megmondtam, hogy a pulóver horoszkópja nagy változásokat emleget.)