RSS

tavasz kategória bejegyzései

6/259 – Pontosvessző

Ma tartjuk a munkázó helyemen a felsőoktatási Kazinczy verseny országos döntőjét, aminek eddig minden évben kellő szervezési hisztériával ugrottunk neki, de mostanra olyan mértékben belefásultunk a félév eddigi monstre szerveznivalóiba, hogy ez már egészen aprócska feladatkának látszik, végül is csak kábé száz embert kell fel-alá mozgatnunk egyetlen zsürivel, nem pedig ötszázat huszoneggyel, és egyetlen napig, nem pedig háromig.

Nekem amúgy máma különösen nincs érkezésem izgulni a verseny miatt, a reggeltől-estig tartó futkora közben ugyanis még be kell fejeznem a komplex vizsga előtti utolsó beadandó dolgozatot a szakrális terekről, hogy aztán kitehessek a félév eddigi produktumai után ha nem is egy pontot, de legalább egy pontosvesszőt, mielőtt újabb feladatoknak veselkedek neki. A doktori legnagyobb rákfenéje, az “add meg uramisten, de most rögtön, és lehetőleg tegnapra” amúgy épp mostanra, a képzési szakasz legvégére csúcsosodott ki, kétnaponta jön valami újabb feladat, úgyhogy csak abban reménykedem, nem esik a fejemre újabb tennivaló a többi mellé, mert az már tényleg nem férne bele. (Ja, ezt mondtam a legutóbbi előtt is, aztán mégiscsak bele kellett férnie. Isten áldja a 880-as buszt meg Grisette-et, tegnap reggel is ott melóztam zötyögés közben egy kutatási beszámolón, és mire a “Kettőspince bejárati út”-hoz értem – igen, ezen a vonalon ilyen megállónevek vannak – be is tudtam fejezni.) Juteszembe, tegnap elolvastam egy cikket arról, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a PhD-hallgatók mentális problémáinak vizsgálatára. (Na nem azokéra, amikkel a képzésre érkezünk, hanem azokéra, amelyeket menet közben szerzünk be a stressztől meg a túlmunkától.) Mit ne mondjak, nem tudtam meg a cikkből sok újdonságot a témában.

A mai hacacáréban viszont legalább egészen pontos szerepköröm van és konkrét feladataim, én szaladgálok a pontozólapocskákkal a díszterem és az összesítőszoba között, úgyhogy ezúttal is az volt a magamnak kitűzött direktíva, mint tavaly meg tavalyelőtt. Legyen rajtam kényelmes ruha, nemkopogós cipő meg sok zseb. Azt hiszem, legalább ennyit sikerült is teljesítenem.

Amik ellen viszont nem tudtam tenni semmit: a robbantott haj (pedig még olyan izéket is bevetettem, mint az extra erős lakk), a nyakamból éppen oldalt kifelé törekvő két gonosz ikertestvérem, valamint az általános nyúzottság, amitől épp olyan fiatalnak látszom, mint egy országút.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/17 hüvelyk eská, tavasz

 

6/258 – Kegy

Most tényleg ott tartunk, hogy már az is a különleges kegy kategóriájába tartozik, ha tudom: hová megyek éppen és miért. Mondanám persze, hogy ez a hét még nehéz, de a következő is az lesz, az azutánival pedig még nem volt eddig időm foglalkozni.

Közben a Repülő Kutató hazaugrott tiszta gatyáért, de ezt tényleg így tessék érteni, este kilenckor érkezett, reggel hatkor már ő is indul, ezt pedig Celofán nem viselte jól, mert Celofán általában sem viseli jól a változásokat, hát még most, hogy beteg. Úgyhogy öt harmincötkor macskahányás törölgetése volt a program, öt negyvenkor simisimi, öt negyvenötkor újabb ételkínálgatás, most pedig már tényleg futnom kell, és Isten csudája lesz, ha valahol menet közben nem döntök úgy, hogy zárótevékenységek vizionálása, tancsitancsi meg kutatási beszámolók és tanulmányok helyett én most leszállok a buszról, aztán elmegyek remetének valahová a Pilis szívcsakrája mellé.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/16 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/257 – Apróságok

Attól a néhány apróságtól eltekintve, hogy úgy érzem, sose fogok már ebben a életben megmelegedni, kipihenni magam, napfényben hagyni el a lakást, nyári (vagy akár tavaszi) holmikban lenni, nem reszketni határidők miatt, nem aggódni teljesítendő feladatok miatt, rendesen étkezni és lekiismeretfurdalás nélkül kikapcsolódni, nem küzdeni kicsinyhitűséggel, önsajnálattal és a “jaj-vajon-megfelelő-e-a-teljesítményem” szorításával meg azzal az egyre erősebb gyanúval, hogy rohanás közben fogok felfordulni valahol cikcakkruhában – minden szuper, sőt csúcsszuper.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/15 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/256 – Kül- és bel-

Tutatiszra, ha ezt a hetet megúszom jelentősebb kül- és belsérelmi nyomok nélkül, az a zuniverzum csodája lesz.

Közben meg a Repülő Kutató Varsóban bulizik Professor Krtekkel. Inzultálni fogom. (Nem a vakondot.)

 
10 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/14 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/255 – Vagy úgy

Barátságos borús-szeles-napos-esős, és mindenestől összevissza időnk van, ami tulajdonképpen nem olyan nagy meglepi, merthogy most vannak nyakunkon a fagyosszentek, viszont eddig sem volt valami extra dögmeleg, és az előjelzésből kiindulva ezután sem lesz. Cserébe van meló csőstül, félévzárás meg minden anyámkínja. Ezt az egész káoszt ezúttal azon sajátos módon élem meg, hogy kábé negyedóránként váltják egymást az “eh, mindent megoldok… nyugivan…” meg a “jézusmária és össssszes szentek, sose oldom meg!!!!”.

Ne tessék aggódni, végül mindig minden megoldódik, vagy így, vagy úgy.

Az viszont, gondolom, nem egészen az évszázad meglepetése, hogy most éppen igen kevéssé megyek élményszámba.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/13 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/254 – Implikál

Ah, te rohanó világ. Tájainkon most éppen a Repülő Kutató az, aki a fentnevezett rohanást produkálja, nekem csak az agyam száguldozik összevissza, legalábbis keddig, mert akkor persze megint kivágtázom az ajtón a buszomhoz, miként az meg vagyon írva. A pali viszont nem aprózza el: ma egészen Varsóig futamodik, aztán a jövő héten épp csak tiszta gatyát vételezni jön haza, és máris rohan tovább Bukarestbe. (Tegnap betekintést kaptam a júniusába is, az aztán tényleg káeurópai körút lesz, Karánsebes, Zágráb, Ljubljana, a többit ezúttal is elfelejtettem.) Mondám is neki a múlt héten, bmeg, Muci (igen, ezeken a tájakon így szoktak beszélni akadémiai doktor projektvezető urakkal, akiknek olyan hosszú a publikációs listája, mint a két karom), minek neked éppen most futni összevissza, amikor szükségem lenne rád? Mire ő, hogy de hát télen éppen az volt a bajod, hogy folyton itthon ülök, pedig olyan jól hozzászoktál, hogy hónapokra elmászok ösztöndíjjal. (Nos, mi tagadás. Roppant jól hozzá lehet szokni, hogy csak az van a mosogatóban, amit én belehajigáltam, és senki más jegyzetei nem tűnnek fel a lakás minden elképzelhető és elképzelhetetlen pontján.) Mire én, hogy de hát akkor nem volt rád szükségem, most meg lenne. Ki fog így néha egy kis meleg ételt lökni elém este, meg ki gardírozza a macskákat, amíg én a komplex vizsgára készüléssel meg effélékkel küzdök?… Úgyhogy jobb híján csinált nekem egy kakaót, mert a kakaófőzés ezeken a tájakon egy bevett szimpátiagesztus, az ember akkor kap kakaót, ha el van kornyadva.

További szimpátiagesztusaink közé tartozik az is, hogy színes zoknikat veszünk egymásnak minden apropó nélkül, a mai darabot például Bécsben vette nekem csak úgy cukiságból. Miután tegnap “megmentettem” a turkálós kötényruhát, az volt a minimum, hogy felvegyem, a megmentés módja pedig igen erőteljesen implikálta, hogy középcsoportos papagájnak öltözzek hozzá, mint a mellékelt ábra mutatja. Na és akkor magyarázzuk egy kicsit a bizonyítványt, mert engem általában ezért tartanak, hogy magyarázzak. Nem, nem fogjátok megúszni ti sem.

Mint ez sejthető volt, egy ilyen kötényruhából az ember akkor se képes elegáns-csinos darabot gyártani, ha fejreáll, tehát az volt az egyetlen opció, mókás legyen és megmosolyogtató a végeredmény. Egy fekete holmiból mókás darabot gyártani, úgy vélem, egyetlen módon lehet: megszórni tarkabarkával. Úgyhogy ezúttal eccerű voltam, mint egy pof, még Erik segítségét sem vettem igénybe, hanem csak kicseréltem a búbarna dekorációs gombokat színeskékre. Konkrétan csupán dísznek voltak ott az elején (dísznek? ezek? a világ egy hülye hely), funkciójuk egy szál se – nem volt hát kérdéses, hogy ebben az esetben akármekkora és akárhány gombot használhatok, például az eredeti hét helyett tizenkettőt. A zseb alatti kiégetett likat bestoppoltam, és azt is gombokkal takartam el, ami persze hozta magával az összes többi gombot is, hollári-hó. Ha egyszer lesz rá több időm, még melózhatok rajta: a középső sávon a színátmenetes gombkollekció minden bizonnyal megmarad, de a liktakaró gomb és annak testvérkéi helyett lehet, hogy egyszer majd valami teljesen más dolog jelenik meg, rátét vagy hímzés vagy horgolás vagy mittomén. Egyszer majd.

Most viszont inkább dolgozni kéne, mert ha az ember már blogbejegyzésban is olyan szavakat használ, hogy “implikál”, az az agyrágó bogarak tevékenységének pregnáns jele (már megint miket mondok), ergo ilyenkor kell nekiesni a következő leadandó tanulmánynak, hogy verné ki a ragya. Azt sem bánom, ha szivárványszínűre.

Mielőtt rákérdeznétek: igen, pontosan tudom, hogy hány éves vagyok, de nem zavar.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/12 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/253 – Elrettentő

Szombat. Azt, gondolom, mondanom sem kell, hogy ma is ötkor bajnng. Most elmegyünk piacra, aztán egy borzasztóan kielégítő lustanapot fogok tartani, melynek valószínűleg az lesz az egyetlen kézzelfogható eredménye, hogy átalakítok egy kötényruhát, azkit még Pécsett a vonatom felé rohanva mentettem meg egy turkálóból, mivel igen biztosan nem vitte volna el őtet senki. Ha van még bennem annyi kakaó, leveszem a mintáját is további merényletekhez, de tényleg ez a vállalható maximumom. A jövő hét is őrült rohanással telik, és muszáj felszívnom magam valamiképpen, mielőtt elvisz a végkimerülés.

Ez utóbbi (a végkimerülés) kapcsán szeretnék megemlékezni arról a tegnapi akcióról dél körül az irodámban, amikor én zárótevékenység után, tancsitancsi előtt összehajtogattam egy pulóvert, odapakoltam az asztalomra, aztán rátettem a fejem, és elaludtam. Ülve. Háromnegyed órával később ébredtem arra, hogy folyik a nyálam, a padtársam pedig, aki éppen végzett a saját óráival, azt kérdezi tőlem, mit szólok ahhoz, mekkora irdatlan zivatar volt az imént, ő még nem is látott ilyen esőt, majdnem olyan volt, mint egy hóvihar. Öööö – mondtam sajnálkozva, és megpróbáltam fókuszba állítani szememnek sugárit, közben meg azon reménykedtem, nincsen ott orcámon a pulóver lustakötéses lenyomata – én azt, mi tagadás, átaludtam.

És ezután következett az, hogy összeciheltem magam, bevonultam a terembe, ahol nekem órákat kellett tartanom, bedurrantottam a gépet meg a projektort, bedugtam a pendrájvot, aztán leültem a katedrához. És vártam. Öt perccel az óra kezdete után, mikor még mindig csak ültem és vártam, elkezdtem halványan reménykedni, hogy talán nem jön senki, és én hazamehetek tovább aludni, közben meg iszonyúan szégyelltem magam, hogy ilyen züllött és csapnivaló paidagógosz vagyok én, szent kötelességeim teljesítése helyett a lógáson jár az eszem, fujj. Ekkor még úgy volt, hogy kábé hetven százalék szégyenből és harminc százalék reményből álltak az én zűrzavaros érzéseim, aztán ahogy múla az idő, egyre több lett a remény és egyre kevesebb a szégyenkezés, mire pedig húsz perccel az órakezdet után leállítottam a magányosan zúgó gépeket, és bezártam az üresen kongó terem ajtaját, már valószínűleg el is bőgtem volna magam, ha mégis szemberobog velem a folyosón valaki, hogy “elnézést a késésért, tanárnő, de hát látta, milyen irdatlan zivatar volt”.  No de nem robogott szembe senki, én meg hazadöcögtem a legközelebbi busszal, és otthon bizony valóban végigestem a futonon, és valóban elaludtam. Megint. Ez az egész tragikus bolondokháza persze messze nem festene ennyire szarul, ha nem lenne benne a második doktori, továbbra is hol volt az én normális eszem, hogy belefogtam, nyilván az ágak hegyin, hol másutt. A szerdai hajnaltól-estig program teljesen kinyiffantott. Na sebaj, mindenki jó valamire – ha másra nem, elrettentő példának.

Az elrettentő példánál maradva: attól tartok, már lassan agyatokra mehetett a nyígás meg siránkozás, a blog statisztikája legalábbis extra siralmasan fest. És utoljára két hónappal ezelőtt volt itt eská-bejegyzés. (Leszámítva a húsvéti pipiskéket, de az mégiscsak más.) E pillanatban úgy sejtem, hogy a két tény között elképzelhető valaminő korreláció, de javítsatok ki, ha tévednék. Vagy helyeseljetek, ha igazam van.

Eh, tulajdonképpen csak arra akarlak rávenni, hogy mondjatok valamit.

 
14 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/11 hüvelyk tavasz

 

6/252 – Egyszer csak

Az ember haja nem egyszerre nő meg hirtelen, hanem lassan-lassan, de aztán egyszer mégiscsak bekövetkezik a “hát most megnövesszük vagy levágassuk” állapot.

Na az van most. Meg zárótevékenység, meg délutáni tancsitancsi. Futok is.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/10 hüvelyk eská, tavasz

 

6/251 – Három ká

Koffein, kötelességtudat és kétségbeesés, ezek az én motorjaim, bébi. Tegnap ugyebár négykor kellett kivágtáznom az ajtón, hát azt speciel még el sem mertem árulni nektek, hogy mindehhez, bajnnng, fél kettőkor ébredtem fel, pedig csak (csak!!) háromra volt beállítva az ébresztő. És este, bár a sors különleges kegyének köszönhetően már fél tízre itthon voltam (ha még öt perccel többet késik a Zengő IC, és nem érkeznek pöccre a metrók, csak az egy órával későbbi buszt értem volna el), de így sem tudtam elaludni tizenegyig.

A konferencia a szokásos mennyiségű abszurditást és mókakacagást hozta, amire számítani lehetett, a szervezőknek már reggel a fülén jött ki a kávé, a plenáris előadást pedig egy lengyel nő tartotta németül azzal a címmel, hogy “Das deutsch-polnische Forum als Instrument der bilateralen Verständigung (1976-1997)”. Tippjeim szerint arról szólt, hogy a német-lengyel Fórum-sorozat, amiből volt ebben a húsz tárgyalt évben vagy tíz darab, hogyan vált a kétoldalú megértés eszközévé, de a cím lehetséges értelmét is csak a negyvenöt percen át potyogó diákból raktam össze úgy-ahogy, én ugyanis nem értek németül. Naivitásomban azt feltételeztem, lesz valami felirat vagy efféle, de nem volt semmi. Úgy báloztam ülve abban a röhejesen festő teremben, mint kolleganőm Prücsök, mielőtt elcsavarta volna a futár fejét, még a horgolásom is elővettem kínomban, ott gyártottam a marokkói szíveket kazalba, és közben néha megpróbáltam inteligencsen nézni. Na most, ha ezt eddig esetleg nem említettem volna, ez egy pedagógiai konferencia volt, szóval hogy miafrancot kerestek benne a német-lengyel tárgyalások, fel nem foghatom. Miként azt sem, hogy ha egy konferencián (mint a megnyitóban elhangzott) van 167 előadó, hol a nyimnyámban van az a százharminc, aki be se dugta a képit a plenáris előadásra, és akiknek talán még csak nem is négykor kellett volna kivágtatnia az ajtón. És akik közül kábé száz biztosan jobban ért nálam németül, na nem mintha az olyan nagy teljesítmény lenne.

A szekcióm amúgy igen kollegiális volt – mindig az, amikor óvodákról esik szó. Hacsak nem módszertani kérdéseket tárgyalnak éppeg (arra lényegesen nagyobb a kereslet), általában jobb híján egyszerűen csak összecsapkodják mindazokat a népeket egy és ugyanazon szekcióba, akiknek az absztraktjában ott van az, hogy óvoda, aztán agyő. Ezúttal is két történeti meg egy attitűdvizsgálat volt összecsapkodva. Meg én. Arról, hogy milyen képet képeznek magukban mások az én nagy pofámról, valószínűleg igen szépen árulkodik az, hogy az egyik előadó, akivel még csak két és fél hónapja tengünk együtt a doktorin, örömét fejezte ki, amiért előttem van, mert utánam aztán nehéz. Hm. Na mindenesetre ott ültünk keveskén, én voltam az utolsó előadó, és úgy nyúlt az egész elfele, mint a rétes. Egy adott ponton az egyik kollegina hátrafordult, és aszondá az órájára mutatva, hogy “te már biztos lelőtted volna”, ami igen szép képet ad arról is, milyen emlékezetesen sárkány néni vagyok én akkor, amikor rám osztja a végzet a szekció levezető elnökének feladatát. Ezúttal viszont nem én voltam az, úgyhogy csak üldögéltem tovább angyali derűvel, mert abban, hogy csupán tíz perc jut nekem elhadarni a mondókámat, akkora praxisom van, mint a Bazilika. És valóban, ezúttal is csak tizenkét perc jutott, úgy mentem végig az egészen, mint fos a libán, a közönség pedig megpendült módon kérdéseket akart felém irányozni (addig nemigen volt nekik erre nagy affinitásuk), de hát már ott toporgott a következő szekció, úgyhogy a kérdések egy részére csak úgy tudtam válaszolni, hogy közben bezúdult az ajtón a nőnevelés, és elkezdtek pendrájvokat installálni. Egy kósza pillanatban felrémlett előttem, hogy a komplex vizsgán valószínűleg a teljes bizottság le fog fordulni a székről, amikor én berobogok, és lelkesen aszondom, “jaj de jó, végre ezegyszer végig elmondhatom, mit akarok csinálni, hoztak hideg ételt meg hálózsákot?”.

Hát ez volt tegnap, ma pedig végre lett volna nekem arra lehetőség, hogy kialudjam magam, de egy nagy bides frászt, ötkor már megint bajnng. Legalább nem kettőkor volt, no, ne legyünk telhetetlenek.Tápláltam a macskákat, akik már aggódtak, hol a kaja, behajintottam egy mosást, aztán magamat is behajintottam hajmosóba, és ha már úgyis ott voltam a felpuhult körmeimmel, manikűröztem, majd kipingáltam a körmöm agyrohasztó ciklámenszínűre, hadd legyen, ami majd du. ébren tartja a diákokat. Engem még egyelőre ébren tart a pörgés meg a koffein, és nagyon remélem, hogy ezek kitartanak holnap estig, mert holnap is hatkor kell indulnom, és előbb-utóbb elfogy az a hisztérikus enerzsia, amivel az életemen döngetek végig éppen.

Mindeközben persze továbbra is marha hideg van, ami igen kevéssé tölt el lelkesedéssel, és én már csak röhögni tudok azon, amint a cikcakkruhákat elpakolom, visszaveszem, megint elpakolom majd megint visszaveszem. De hát fázom, no.

És igen, kétségtelenül látszik rajtam némi mániás elszántság.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/09 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/250 – Rekord

Ebből, ha egy kicsit is kegyes hozzám a zuniverzum, nem csinálunk trendet. Ma speciel négykor(!) megyek ki az ajtón, és késő este lesz, mire hazaérek. Hatkor indul a vonatom Kelenföldről Pécsre, ötkor indul vissza, közte meg konferencia, és mire háromkor eljutok oda, hogy megtartsam az előadásom, élőhúsnak kimérve sem leszek jó a lómészárszékben.

Természetesen nem volt más megoldás. Tegnap későig tanítottam Esztergomban, holnap megint tanítok ugyanott (hálistennek csak déltől), úgyhogy esélyem sem volt Pécsett éjszakázni, és hozzávetőleges-fitten jelenni meg a tudomány főlegvárában. Valószínűleg rekordot fogok beállítani “a legrosszabb előadás, amit valaha tartottam” kategóriában, pláne hogy még a ppt-m sincs kész, a Pécs felé döcögő vonaton fogom összedobni. Ilyenre sem volt még példa. Tényleg.

A mai konzervem viszont kész van. Mondanám, hogy én is kész vagyok, de még péntek estig hajtania kell valaminek (koffein meg kötelességtudat, az lesz). Amúgy természetesen pénteken is hatkor indulok, hogy aztán estig tancsikázzak, de a péntek az még olyan messze van, mint Makótól Jeruzsálem, és előbb a mai napot kell túlélni valahogy.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/08 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/249 – Tóték

Mivel reggel hatkor csámpázom ki az ajtón, este hét előtt pedig nem csámpázom vissza rajta, és tegnap gyártottam konzervet a mai napra, akár be is blogolhatom, ha már készülődőben vagyok, nemdebár.

Jelzem, valószínűleg a tervezettnél vastagabb kabátot fogok a hátamra hanyintani, mert az imént kidugtam az orrom a teraszra, és olyan rohadt hideg van, hogy a Tóték lovának lefagynak a szarvai. Tegnap optimistábbak voltak az előjelzéssel kapcsolatban, azért voltam én is ilyen optimista.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/07 hüvelyk eská, tavasz

 

6/248 – Ok és okozat

Minden cselekvésnek vagy cselekvéshiánynak oka vagyon, feleim, például annak is, ha délután háromig nem bírok összehozni egy nyamvadt blogbejegyzést.

Mert például máma, hát érdemes volt ezért itt fényképezőgépet-klaviatúrát-internetet ragadni?… Na ugye.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/06 hüvelyk eská, tavasz

 

6/247 – Part

A búbánatos időre való tekintettel (nyafogóruhában kuksolok, és várom, hogy száradjon a hajam, tényleg nincs mit nézni rajtam) nesztek inkább egy kép az archívumból.

Útban Kőszeg felé, rövidke megálló a Duna-parton.

Mindeközben pedig ezt láttam, amikor felnéztem:

6.247part1

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/05 hüvelyk tavasz

 

6/246 – Összeröfi

Már megjártuk a piacot meg a bótot, szereztünk zöld izéket meg más színű izéket, és én ezzel a mai napot akár befejezettnek is tudnám nyilvánítani, de délután még várható egy családi összeröfi.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/04 hüvelyk eská, tavasz

 

A HT projekt 5. – április

Bolondokházi állapotainkra nincs is annál jobb bizonyíték, mint hogy ma reggel fejeztem be az áprilisi nagyinégyzeteket a Hőmérséklet Takaróba (aka Hosszú Távú projekt).

Tessék, ilyen volt hőmérsékletileg az elmúlt hónap.

A múlt hétvége tényleg meleg volt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/04 hüvelyk eská, tavasz

 

6/245 – 2.1.5.4.

Ma reggel négykor ébresztett fel a bűntudat, hogy még mindig nem vagyok kész a nyüves elküldendő/beadandó dolgozattal, ami eredetileg egy tanulmányocska akart lenni, de aztán, mint nyárigumis kocsi a jeges úton, srévizavi elcsúszott, sihúúúú, és végül a jövendő disszertációm 2.1.5.4. alfejezetének eleje lett belőle. Hozzávetőleg. Nekiláthattam volna, hogy teljesen különálló tanulmányt pofozzak belőle, de aztán úgyis vissza kellett volna pofoznom fejezetkezdetnek, hát akkor meg minek dolgozzak rajta potyára. A jegyet a témavezetőmnek kell adnia, neki pedig írtam egy captatio benevolentiae-t a levélbe, melyben magyarázom a bizonyítványomat. (Azt nem írtam meg neki, hogy amúgy leszarom, hányast kapok rá, csak görbüljön. Azt csak gondoltam magamban.)  Úgyhogy nyolckor az Úr (és témavezetőm) kegyelmébe ajánlottam szegény irományt, majd rácsaptam a “küldés” gombra. A Repülő Kutató, aki éppen a cipőjét pucolta, lévén éppen komplex doktori vizsgára hivatalos (naná, hogy az asztal túlsó oldalán ahhoz képest, ahol nekem kell majd pocolnom valamikor júniusban), azt a megjegyzést tette, hogy hmmm, 2.1.5.4., mintha, hmmm, nem lenne túl szisztematikus a munkafolyamatom. Erre én azzal paríroztam, hogy szisztematikus vagy sem, én bizony már megírtam ugyanilyen bakugrásokkal egy disszertációt, oszt még most is hivatkozzák, úgyhogy nem lehetett teljesen reménytelen alkotás.

Mint látható, továbbra is az önszétforgácsolás nagymestere vagyok, és ezt már valószínűleg ki se fogom nőni. Úgyhogy most ennek megfelelően elmegyek levelezősöket oktatni.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/03 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/244 – Borsó és rózsa

Attól tartok, a félév eddigi része még csak könnyed ejtőzés volt egy nyári délutánon, koktéllal a kezemben. A májustól már előre borsódzik a hátam. Egyébből sem fog állni ez a nyomorult hónap, mint egyik hisztérikus nekifutamodásból a másik után: kétszer kell utaznom Pécsre, egyszer (ha elfogadják az absztraktomat a konferenciára) Egerbe is, további tanulmányokat kell írnom, a komplex vizsgára tanulnom, ja és lesz még benne egy Kazinczy-verseny, valamint egy előadás, amit középiskolásoknak tartok. Mindehhez pedig természetesen dolgozni is kell (nem, az eddigi lista nem a munkám része volt, csak a “szabadprogram”): tanítás, dolgozatíratás, jegyadás, zárótevékenységek vizionálása, vizsgáztatás, a felvételizők alkalmassági vizsgája, plusz még három szakdolgozathoz bírálat. Ki fogom köpni a tüdőmet.

Mindehhez a Repülő Kutató mintegy megnyugtatásul (“én legalább nem foglak zavarni”, mondta, én meg majdnem hozzávágtam valamit) becses nevének megfelelően körberepüli-vonatozza fél Európát, lesz benne Varsó meg Bécs meg Bukarest, a többit elfelejtettem. Ki fogja ez alatt, amíg mi fel-alá rohangálunk, a macskákat abajgatni, meg nem mondhatom. Pedig nekik is törődésre van szükségük, különösen Schrödinek, aki egyre soványabb és egyre többet eszik. Belülről zabálják a működésképtelen májából a toxinok, ő meg folyton ott áll a tálkája előtt, és nyikorog, és nem akar májbeteg cicáknak való gyógypapit enni, csak macska-junkfoodot.

Ha ebből az egészből ép bőrrel és többé-kevésbé ép lélekkel ki bírok jönni, az a zuniverzum egyik csodája lesz a sokból. Na, megvolt a mai siránkozás is, futhatok tanítani.

A hátborsókhoz (eredeti ötlet) felvettem azt a rózsás ruhámat, ami, az a gyanúm, a blogolvasókkal szembeni restanciáim kategóriájába esik. Szerintem ezt ti még nem is láttátok, és arra ugyan pontosan emlékszem, hol turkáltam (az esztergomi Háda volt az), de arról már lövésem sincs, mikor.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/02 hüvelyk tavasz

 

6/243 – Lábjegyzet, újra

Ma ugyebár dalköszöncse meg sörvirsli napja van, amit egyébként nemigen látok magam körül – ebben a félévben a szerda az itthoncsücsül napom, úgyhogy más szerdákhoz képest csak annyi a változás, a Repülő Kutató is itthon csücsül, és mindketten beledugjuk a fejünket egy-egy laptopba.

Hja kérem, a munka ünnepe. Akkor dógozzunk, hogy a fene vigye el.

Igen, nyafogóruhában és cicás zokniban pocolok a futonomon, és kiskapitálisokat gyártok lábjegyzetekbe. Nem, nem akarjátok látni a fejemet.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/01 hüvelyk eská, tavasz

 

6/április

Újabb kegyetlenül szájbacsűrt hónapnak hágtunk a nyakára. Galéria!

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/04/30 hüvelyk galéria, tavasz

 

6/242 – Ecet

Vissza az eceteshordóba, feleim, ismét szorgos munkanapok gyünnek, keddenként eddig is hatkor rontottam ki az ajtón, de a következő két hétben bizony csak estére bokázom haza.

Konzerv lesz majd ebből. Ecetkonzerv. Ma viszont még du. le tudtam fotózni magam, mielőtt átvedlettem volna nyafogóruhába.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2019/04/30 hüvelyk eská, tavasz