RSS

tavasz kategória bejegyzései

6/188 – Lestrapa

A tegnapi értekezlet nagyjából éppen olyan volt, mint amire számítottam. Nyilván minden efféle előre mozdítja a dolgokat (nem, nem fog rám szakadni a plafon, én ezt tényleg komolyan mondom), de azért mindannyian eléggé lestrapáltan jöttünk ki róla. És az én peripeteiáim csak ezután kezdődtek.

Mindennek az édes anyatermészet az oka, persze, és a tegnapihoz hasonló napokon csak az vigasztal, hogy ez a hülyeség és marhaság már maximum tíz évig tart, bár nyilván a menopauza sem lesz egy sétagalopp. A hazafelé buszon már felszálláskor sem voltam a legjobb formámban, bevettem a táskám egyik zsebében kóborló egy szál Ibubetát, és Dömösnél elkezdtem számolni a kilométereket meg a megállókat, mert egyre határozottabban éreztem, hogy én nem jutok haza soha de soha, itt fogok elájulni a buszon, és közben ereszteni fogok alul is, felül is, mint egy rotavírusos középcsoportos. Hát majdnem. Tahitótfalunál kénytelen voltam leszállni, abban bízva, hogy ott van civilizáció meg vendéglátó helyiség vécével, és onnan akár már haza is taxizhatok, ha nem jön elég gyorsan a következő busz. Egy hányás meg egy hasmenés után már valamicskével jobb volt a helyzet, de persze taxit nem tudtam fogni, úgyhogy negyedórát báloztam ülve egy padon, és úgy rázott a hideg, hogy csattogott bele a fogam. Miután végre hazaértem, eldőltem, és szinte azonnal elaludtam, három órával később ébredtem fel. És akkorra már nem volt semmi bajom.

Mindezzel együtt továbbra sem szimpatizálok az édes anyatermészet ajándékaival, legutóbb akkor voltam ennyire rosszul, amikor a húgom éppen terhes volt valamelyik prüntyőkével a három közül, ezúton is csókoltatom a cihémet. Gondolom, most a Repülő Kutató unokatesója miatt van az egész, nyárra vár egy Talán-Mátyás-De-Még-Nem-Döntöttük-El-A-Nevét.

Most viszont nem akarok a cihémmel foglalkozni, varrni akarok egész nap, mert nemsokára megint tancsitancsi, én meg le akarom szakajtani ennek a többé-kevésbé szabad hétnek minden virágát, punktum.

A kép ezúttal leginkább annak illusztrációja, hogy a) még megvagyok, és egészben vagyok, b) ezt a ruhát elég alaposan elpacsáltam anno, akkora, mint egy bálna, c) a rózsaszín cicás zoknik mindig jól jönnek, d) a szürke házi tornacipettyűt nem bírom kidobni, pedig tényleg el van repedve a talpa.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/07 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

6/187 – Értekez

Elvileg ez itt gyakszihét, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy végre van egy alkalom, amikor minden kollégát össze lehet kergetni, mert éppen nem tartanak órákat. Úgyhogy most módszertani értekezletre robogok.

Ismervén ezeket az értekezleteket, nem tudom garantálni, hogy utána nem robogok-e el turkálóba, felzaklatott idegeimet lecsillapítandó.

A rózsás polárpizsivel sajna sehogy se haladok, mindenféle illesztési malőrökön kell újra és újra átnyiszálnom magam fércbontóval, úgyhogy abbéli gyanúmban, talán elvesztettem a modzsómat, elkeseredetten összeütöttem magamnak egy ruhát a jól bevált recept alapján. Igen, ez az. És ez sem sikerült valami jól.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/06 hüvelyk eská, tavasz

 

6/186 – Húshagyó

Húshagyó kedd van, Atilláné pedig éppen öszves termeinket redvázza, ergo a makkák karcerben vannak a Bűnök Barlangjában.

Én nem vagyok ennyire mutogatnivaló, a házi tornacipőmön kilazult az egyik fémpöck, a talpa pedig mint ma reggel észrevettem, eltörött. A zokni éppen kilyukadni készül (kár érte, nagyon jó kis zokni volt), és az egyre szöszmösösebb orgonalila tunikámhoz felvettem a múltkoriban turkált lila jeggingset, ami a mai nappal már háromszor lesz rajtam: először, utoljára és soha többé. Nyilvánvalóan nem az én seggszerkezetemre van tervezve, mert negyedóránként fel kell ráncigálnom derékban, ez pedig nálam kizáró ok. Pápá, jeggings.

Azt mondanom sem kell, hogy valószínűleg mindannyiunknak jobb, ha a fejemet nem is látjátok.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/05 hüvelyk eská, macs, tavasz

 

6/185 – Maszogós

Észrevettétek-e, lelkecskéim, hogy tegnap nem is volt őtözködős bejegyzés?

Na, ma van. Annyit is ér. Iszonyúan lustácska, itthonmaszogós, kócos napom van. Soha jobbat.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Eská 6/24 – Pizsiből ruha 1.

A “nagy fába vágtam a fejszémet” egyáltalán nem írja le pontosan, mibe fogtam bele. A pontos meghatározás inkább az lenne, hogy “életlen macsetével gázolok a susnyásban, és folyondárok béklyózzák a lábam”. Nem is jön össze egyhuzamban, pláne, hogy még mindenféle szőrös hátramozdítókkal is kell számolnom.

Csak ismétlésként: éppen szezonális az anyaga-színe-mintája, úgyhogy nekiláttam szétvágni ezt az S méretű polárpizsit:

És ruhát akartam belőle. Hja, nem vak az a lú, csak bátor.

Nyilván a pizsi önmagában semmire sem lett volna elég, úgyhogy hozzácsaptam egy a blog előtti időkből származó poliészter trikóruhát meg egy adag maradék kreppanyagot.

(A kreppanyagból nekem van egy ruhám meg egy szoknyám, ez a maradék viszont önmagában szintén nem elég semmire.)

Amíg én azon gondolkoztam, mivel egészítsem ki a fentieket, minekutána a három együtt sem lesz elegendő (a trikóruhát alsóruhának szántam, szóval az lényegében nem játszik), bejött Poci, és teljes természetességgel elfoglalta a helyét.

Miután kigondolkoztam magam, elhajtottam Pocit (nyugi, szinte azonnal visszajött), és összeraktam az alábbi kupacot.

Hm, majd meglátjuk.

Először is nekiláttam összeácsolni a pizsifelsőből egy ruha felső részét. Kegyelettel kivágtam az ujjakat, aztán előkotortam egy hétszáz éves Burdát (konkrétan egy Miss B-t, 95/3).

Abban volt egy olyan szabásminta, amit valamikor már próbáltam, úgyhogy gondoltam, újrapróbálom. (Ehhez persze előbb előszedtem az összes már kivágott szabásmintámat, hátha még megvan valahol, de persze nem találtam meg, így újra kellett gyártanom. A szoba ebben a pillanatban már határozottan emlékeztetett egy disznóólra, és ez a későbbiekben sem javult, desőt.)

A ruhaderék elöl három, hátul négy, tehát összesen hét darabból állt, így az eleje középsővel kezdtem, ahhoz kellett a legnagyobb darab, gyerünk pizsifelső hátulja.

Sajna már előre látszott, hogy meg leszek én ezzel lüve, rövid lesz. Na majd megoldjuk, mire odajutunk.

Kivágtam az eleje darabjait, (az oldalrészeket a pizsifelső elejéből), összevarrtam.

Ekkorra a pizsifelsőből már nem volt csak ennyi, én meg szívtam a fogam, hogy már megint mit követtem el.

Na jó, nézzük a pizsialsót.

A polárpizsiknek van egy angyali jó szokása, általában egyetlen darabból készítik a szárakat, nuku oldalvarrás. Miután szétnyírtam, ez állt előttem:

A tervem az volt, hogy a szárak aljából afféle paneleket fogok készíteni a ruhaalj elejére meg hátuljára, és le is nyírtam szépen a felső fücköket róluk,

ezekből meg éppen kijött a ruhafelső hátuljának középső két része. A két szélsőhöz addig forgattam a pizsifelsőt, amíg sikerült azokat is kiszabni belőle.

Úgyhogy ezen a ponton így festett a projekt, ni.

Én pedig ezen a ponton elkövettem azt a hibát, hogy visszavarrtam az ujjakat. Ez tényleg hiba volt. Nagy. Előtte megadjusztáltam ugyan, hogy pontosan beleilleszkedjenek a karkivágásba, de akkor is, valami csúnyán félrement, én pedig hangos káromkodások közepette mókázni kezdtem a fércszedővel. Mire befejeztem, túlságosan be voltam pöccenve ahhoz, hogy folytassam a melót, abból csak baj lett volna, úgyhogy most így állunk.

Továbbra is a remény hal meg utoljára, és ma is szabadnapom van, úgyhogy tessék várni türelemmel, majd csak lesz belőle valami.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/04 hüvelyk újracucc, eská, tavasz

 

Intermezzó – Előszó tavaszi varrogatáshoz

A múltkoriban, mikor körülnéztem pukkadásig töltött polcaimon, ahol több köbméter anyag alatt jajongnak a farostlemezek, nagy szent fogadalmat tettem arra, hogy addig nem veszek új anyagot a Bűnök Barlangjába, amíg nem varrok legalább tíz holmit magamnak. Azóta ugyan már befigyelt két új cikcakkruha, de ez csak mikroszkopikus lyukat ütött a készletben, ráadásul utoljára januárban volt itt eská-bejegyzés, mégpedig Zuzi sárkányos ruhája. (Remélem, azóta nem esett szét. Vagy nem nőtte ki. Vagy legalább azt remélem, hogy volt rajta. Ilyesmire nem kérdez rá az ember, csak átnyújtja a szajrét, aztán reménykedik.)

Summa summárum, a blogolvasóknak szállítanom kell időnként új kontentet, másként úgy itthagynak, mint kutya a szarát, és amúgy is dolgoznom kell a készletcsökkentésen. Ezen felül ha ez itt most egy igazi hétvége, amikor én azt csinálok, amit akarok meg amit nem szégyellek, akkor bizony ideje varrni valamit, mielőtt Eriket belepik a pókhálók. Úgyhogy szépen beálltam a szoba közepibe, és körbeforogtam, haddlám, mit hoz az ihlet.

Na most a Bűnök Barlangjában felhalmozott tengernyi dzsuva értékes kincsek nem csak méteráruból állnak, de nem ám. Látjátok ezt a polcot itten?

Hát kérem ezen túlnyomórészt nem anyagdarabok találhatók, hanem újracuccolásra ítélt cuccok: olyan holmik, amiknek az a sorsa, hogy szíjjel legyenek vágva irgalmatlanul. Baloldalon alulról a második rekeszben például ott agnoszkálható az a kék meg az a lila pulcsi is, amiket január elején mutattam be, hogy ez a sors vár rájuk. Majd. Előbb utóbb sorra fognak kerülni. Egyelőre a rózsaszín sem fogyott el egészen.

Az efféle holmik esetenként még annál is több helyet foglalnak összességében nézve, mint a szépen összehajtogatott méteráru, meg aztán a méterárus polcokon (a fenti képen jobbra) úgyszintén vannak “ebből már legfeljebb egy babaruha jön ki” méretű anyagok, amiket természetesen nem dobhatok ki, mert akkor hová lenne a világ. Hé, én vagyok az a nő, aki az ujjbegynyi polárficliket is megőrzi, nyilván nem dobok ki fél méter árválkodó anyagot csak úgy.

Nna. Azért kaptátok meg ezt a hosszú bevezetőt, hogy érthető legyen, kábé hogyan érdemes elképzelni a következő időszak varróprojektjeit. Beállok a szoba közepére, körbeforgok, aztán csak úgy ihletre kiveszek valami(ke)t az újracuccolandók közül, hozzácsapok babaruhára-sem-elég maradék(oka)t, és ha ez nem elég, akkor a régóta itt spájzolt méteráruból is sorra kerül valami.

Elsőre például ezzel az S méretű polárpizsivel indul a mese, amit eleve csak az anyag miatt turkáltam ki hajdanában-danában.

Ha minden jól megy, délutánra már azt is látni fogjátok, milyen merényleteket terveztem vele.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/03 hüvelyk újracucc, blabla, eská, tavasz

 

6/183 – Galóca

Az álmaim, mint általában, ezúttal is megbízhatóan referálnak arról, mi lakozik az agyam legsetétebb bugyraiban. Ma éjjel például azt álmodtam, hogy duci vörös macskánk, akinek széle-hossza egy, és Galóca az ő neve, ott pofozkodik a napsütötte kelimszőnyegen Pocival, és nyilvánvalóan mindketten roppantul élvezik a dolgot.

Természetesen azonnal felébredtem, de úgy, mintha gongot ütöttek volna meg a fülem mellett. És ébredés után természetesen azonnal lemásztam a nappaliba megnézni, megvan-e még Celó. Megvolt. Azt is mondta nekem, hogy müeeee, és odament a tálkájához.

Anasztázia nagyhercegnő alapjáraton nagyanyámra emlékeztet, merthogy ugyanazzal a súlyosan helytelenítő arckifejezéssel szokott rám nézni, amivel nagyanyám kérdezte meg mindig, hogy “jól meggondoltad-e ezt, fijam”. Ezzel szemben mióta a limbóban, azazhogy Schrödinger dobozában van, leginkább dédanyám jut eszembe róla, ő csinálta ugyanis azt, hogy folyton temettük, aztán mégis mindig megvolt. Mindeközben nyilván számos esetben ráhozta a családra a frászt, mert például tél elején gyakorlatilag hibernálni kezdett, aztán amire mindenki kivasalta a fekete ruhákat meg megbeszélték a zsoltárok sorrendjét a kántorral, eljött a tavasz, dédanyám pedig kimászott az ágyából, és lement salátákat palántálni. Na hát Celofán ugyanezt csinálja pepitában, most például megint csúfot űz az orvostudományból, és éppen nem is támolyog meg nem fossa le magát, pedig a hetet azzal kezdte.

Ezúttal is egészen egyenes vonalban ment oda a tálkához, aztán müeee. A következő röpke húsz perc során kipróbáltunk összesen négyféle eledelt, melyikből hajlandó csemegézni. A harmadik után Schrödinger végtelenül zakkant állatkája tüntetően átvonult Poci tálkájához, és belezabált a szárazpapiba. Ja, abba, amihez már két hónapja nem hajlandó hozzá sem szagolni. Mit volt mit tenni, ezek után elővettem a pillanatnyi aduászt (=a sajtkrémes izét, ami garantáltan nem tesz neki jót, és két napja ez a kedvence, úgyhogy még kábé két napig az is lesz, utána megint kereshetünk valami mást), abból meg hajlandó volt végre kegyesen fogyasztani is egy kicsikét. Kérdezhetitek persze, miért nem azonnal a sajtkrémes papival kezdtem, de hát könyörgöm, a remény hal meg utoljára, és a lakás tele van rohadtul drága gyógypapikkal. Ehhez képest ez a finnyás dög természetesen valami olyat akar, ami nem májbeteg mucikáknak való. Meh. Mondtam neki, hogy becsülje meg magát, Galóca már ott áll lesben a sarkon, de ő persze le sem szarta az én kukliprédikációmat.

Most viszont megpróbálok magammal is törődni végre. Nuku tanítanivalók meg előadások meg egyéb fontos és halaszthatatlan feladatok, ehelyett mostantól két napig egészen nagyon hétvége van. Szabadszombat meg szabadvasárnap, egy mukk pofázás meg elolvasandó háromszáz oldalas könyvek meg ácsolandó ppt-k és általában munka nélkül. El sem hiszem. Óóóó, Bűnök Barlangja, készülj, jövök. Lehet, hogy nagyrészt szundikálni fogok, de akkor is.

De előbb piac. Meg sajtkrémes papi ennek a hercegnőnek.

Na itt tartottam fél nyolckor, bejegyzés vázlatának mentése, remek. Felvittem a Bűnök Barlangjába a laptopot, aztán leültem kicsit a futonra. Meg egy kicsit eldűltem oldalt. Meg egy kicsit lehunytam a szemem.

A következő pillanatban arra ébredtem, hogy Poci (hogyan és mikor került ide Poci?) leugrik mellőlem, és hanyatt vágja magát a szőnyegen, hogy a Repülő Kutató, aki éppen jön befelé az ajtón, dögönyözze kicsit a hasát. Kérdeztem, he?, bár ez nagyjából úgy hangzott, hogy hrrrrmm. Mire ő, hogy fél kilenc van, izé.

Az a gyanúm, igen sokat és igen édesen fogok még szundikálni ezen a hétvégén.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/03/02 hüvelyk eská, tavasz

 

6/182 – Tüchtig

Hét. Egész. Óra. Alvás. Majdhogynem a hála örömkönnyei csillogtak ébredéskor a szememben, csak sajnos nem fértek el a csipától meg a szemfestéktől, amit le se szedtem tegnap este, mielőtt elzuhantam.

Tegnapi bejutásom a székesfőfaluba még annál is kalandosabbra sikerült, mint eredetileg terveztem, merthogy az utolsó órám egyik tanítványa felajánlotta, hogy elvisz Solymárig kocsival, ő ott lakik, Solymáron meg bőséggel találok majd magamnak ekvipázst befelé, volánbuszot, békákábuszot, amit csak akarok. Én ezt elfogadtam, mert nekem akkor már úgyis mindegy volt. Nahát nyilván az én időskori prekoncepcióimmal van baj, meg a húszéves lányokról alkotott tévképzeteimet kellene sürgősen revideálni, mert én egy kiske szappantartóra számítottam, amibe cipőkanállal kell belepakolnom magam. Ehhez képest a kocsi egy akkora batár nagy városi terepjáró volt, hogy szinte sámlira volt szükségem, hogy felmásszak belé, odabent pedig minden új és csillogós, olyan tüchtig patikatisztasággal, hogy ha ezt Emese látta volna, sírva vágja fejünkhöz a féklámpáit. Igen, Emesének sürgős tavaszi nagytakarításra lenne szüksége, de legalábbis arra, hogy valaki kegyelettel kihajigálja belőle az üres ásványvizes flakonokat, csipszes zacskókat meg a régi újságokat, meg legalább összesöpörje a padlójába törölt kekszet. Emese szegénykém egy disznóól.

Mindenesetre a tüchtigen karbantartott nagy batárral már akkor ott voltam Solymáron, amikor még csak elindult volna Esztergomból a buszom, úgyhogy kellő ráéréssel tudtam bebálozni a programomra, és oda is értem egy egész órával azelőtt, mint amikorra terveztem. Ez persze hiba volt, erre a szakaszra már olyan ólmos fáradság köszöntött rám, hogy attól féltem, leáll a rendszer, és nem tudok visszabútolni. Ha most én itt leülök és várakozásra kapcsolok, meg fogok krepálni, gondoltam, sürgősen tenni kéne ez ellen valamit. Úgyhogy előbb behajintottam a Jedermannban egy lórúgással felérő adag koffeint, aztán elkezdtem társalogni a program szervezőjével, aztán mikor némileg később berobogott, a beszélgetés moderátorával is, és majdnem egy egész órát pofáztam az előtérben csak úgy. Aztán bementem a könyvtárba, és megint pofáztam egy órát. (Ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik a) már húsz éve ismernek (én akkor se voltam jobb), b) könyvbemutatómon is részt vettek (én akkor se stb. stb.), c) a blogomat olvassák (én nemhogy akkor, de most se stb. stb.), aztán mégis bejöttek meghallgatni, amint éppen pofázom. Mintha nem mindig azt tenném.)

Ma úgyszintén a pofázásomért tartanak engem, délután 5×45 percig osztogatok meg társadalmi ismereteket a levelezősökkel, hej de mókás lesz. Ők is az egész munkahét után, én is ezután a csudálatosan szájbacsűrt hét után, hát nem jósolok magunknak valami nagy élményzuhatagot.

Utána viszont hazakúszom, és ha kicsit is kegyes hozzám ez a gyönyörű elviselhetetlen élet, hétfőig ki se nyitom a számat, vagy legfeljebb csak olyasmikre, hogy “Két kecskekefirt kérek”, meg hogy “Egy csokor bébimángold lesz meg tíz deka rukola”. Holnap ugyanis, hacsak kisbalták nem potyognak az égből, piac.

Schrödinger kicsiny nyürrencse ma reggel ismét a tálkája mellől köszöntött, és három részletben be is zabált egy komplett zacskónyi sajtkrémes extra macskapapit, ami nyilvánvalóan nem az ő májának való, de egyrészt az ő máján már semmi sem segít, másrészt meg ezt akarta enni. Utána még simogattatta is magát, aztán összegömbölyödött a kanapén, és elaludt.

Továbbra is annak örülünk, amink van. Ez az ancúgomra is érvényes, amit nem tudok és nem is akarok megmagyarázni. Tekintsetek rám úgy, hogy Emese vagyok, nem pedig egy tüchtig városi terepjáró.

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2019/03/01 hüvelyk eská, tavasz

 

6/181 – Forgács

Továbbra is roppant elszántsággal vágom a centit, még a mai napot kell túlélni meg a holnapit, és a holnapi nem is lesz akkora nagy kunszt, aznap csak egy másik városba kell elutaznom, és különben is csak öt órám van délután, aztán végre eldőlhetek, mint egy zsák. Jelentősen boldogabbá tenne viszont, ha legalább akkor tudnék aludni, amikor lehetőségem van rá, mert ezen a héten még egyszer sem sikerült megúsznom anélkül, hogy ne ébredjek fel valamilyen abnormális időpontban, oszt hol vissza tudtam aludni, hol nem, de leginkább nem. Kedden például, amikor úgyis indulnom kellett hatkor, és az ébresztő be is volt állítva böcsülettel fél ötre, két órával a csingilingi előtt ébredtem arra, hogy Nagyseggű Maruszja elvette tőlem a paplant. Ez egy dupla paplan volt, két méter széles, úgyhogy lövésem sincs, milyen kifinomult és ravasz technikával csinálhatta, de hát tagadhatatlanul ott volt a bizonyíték, én ott nyomorogtam ötven centivel, Poci alatt meg ott volt az összes többi. Ezek után persze visszaszereztem a paplant, de már minek, úgyse tudtam visszaaludni.

Mára az e heti pofázós-rohangálós sorscsapások közül az jutott, amikor én reggel elrohanok munkázóba, aztán másfél órát pofázok a beszédprodukciós folyamatról, utána további másfél órát pofázok az önkéntes és kikényszerített asszimilációról meg efféle cukiságokról, utána átrohanok a városon, felszállok a buszra, leszállok a buszról, átrohanok a székesfőfalun (ezúttal legalább nem gyalog, remélhetőleg segítségemre lesz a tömegközlekedés is), bezuhanok a Goethe Intézetbe, aztán egy órát pofázok olyan dolgokról, amik kapcsán azt hiszik rólam, hogy szakértő vagyok bennük.

Nem vagyok én már szakértő semmiben, kedveszkéim, legfeljebb önmagam minél kisebb foszlányokra való szétforgácsolásában. Az rohadt jól megy. Ja, meg elég jól tudok kaját szervírozni hajnali négykor Celofánnak, aki az orvostudomány, a józan belátás és bármi más élő cáfolatául még mindig ott áll ilyenkor a tálkája mellett, és éhesen nyürrög.

Azt, gondolom, már nem is kell részleteznem, mennyi fejfájással járt kitalálni, mi a budiajtót vegyek fel máma, amiben reggeltől estig nem vesz meg az Isten hidege és nem fövök meg, ráadásul egyaránt megfelel három település között összevissza buszozni, két kilométert gyalogláb rohanni, emellett tanítani és szakérteni is, ja és nézzek ki mindehhez úgy, mint saját magam, nem pedig valaki más.

Hátizé.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/28 hüvelyk újracucc, macs, tavasz

 

6/180 – Félúton

Remélem, hiányoztam. Túl vagyok a szörnyeteges hetem felén, már csak két rémnap van hátra belőle.

Én, mint látható, még megvagyok. Celofán is megvan még.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/27 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

6/178 – Kapirgálás

Ma tovább folytatódik a “munka, munka, munka meg az örökös kapirgálás”*, és csak azért nem állítom, hogy ez lesz ebben a félévben a legnehezebb hetem, mert elég nagy összegbe mernék fogadni, hogy a zuniverzumnak még vannak tartalékban további dobásai.

Csak rövid áttekintésként, ha esetleg úgy gondolnátok, eltúlzom a dolgot:

Ma befejezem annak a könyvnek az elolvasását, amit szombaton este adtak fel kötelező olvasmánynak a doktorin. Véglegesítem az e heti óráim ppt-jét és a szerdai doktoris prezentációét. Véglegesítem a disszertációm vázlatát és interjúkérdéseit, majd elküldöm a témavezetőmnek. Visszaviszem könyvtárba a lejáró könyveket. Becsomagolok Pécsre. Gyártok konzerveket is, ha van hozzá energiám, mert amúgy csütörtökig coki. Fél háromkor kozmetikushoz vagyok hivatalos (ez még azelőtt meg lett beszélve, hogy rám zuhant volna az összes többi hülyeség és marhaság). Ha minden jól megy, még ma rám esik a magos egekbül egy tanulmány is, amit át kell néznem, lehetőleg minél gyorsabban.

Holnap reggel hatkor eldöngetek tanítani. A tanítás szüneteiben értekezletet szervezek a jövő hétre. Az óráim befejezése után a Repülő Kutató bekanalaz Esztergomban Emesébe, végigcsorgunk a fél országon, irány Pécs. Én menet közben aggódni fogok, mert ez az én alapállapotom, az aggódás.  Miután lepakoltunk a szállodában, elmegyünk valahová táplálkozni, én meg tovább aggódom.

Szerdán reggeltől estig az egyik csúnya kis teremben fogok kuksolni, vitázom, prezentálok, és általánosságban megpróbálok okos kislánynak néninek látszani. Utána ki a teremből, vissza Emesébe, mars haza.

Csütörtökön reggel elfutok tanítani, majd az óráim után felkepesztek a budapesti buszra, és bedöngetek a székesfőfaluba, ahol szakértőt kell játszanom egy rangos intézmény programján. Utána visszadöngetek Szentendrére, és eldőlök, mert pénteken megint tanítok.

Hát ez az én hetem, és azt még csak tortahab ezen a nyüves tortán, hogy Celofán már ugyan négy és fél héttel túl van a szavatossága lejáratán (értsd: négy és fél héttel ezelőtt már felajánlotta a doki, hogy elaltatja, mert innen nem fog felépülni a macska), de az öt hetet már nem fogja megérni. Egyre gyengébb, már csak támolyogva ugrik fel a fotelbe, tegnap a vécében összekente saját magát, mert nem tudott egyenesen állni benne. Nekünk meg el kell vonulnunk másfél napra, kurvaélet. Ha rábízzuk anyósom felügyeletére, a jóisten se tudja, mi fog történni ez alatt az idő alatt, nekem pedig folyamatos bűntudatom lesz, ha meg elaltattatjuk, végig fogom bőgni a hetet, és úgyszintén folyamatos bűntudatom lesz.

Drukkoljatok vagy imádkozzatok vagy mittomén, mert ezúttal tényleg átkozottul ránk fér.

Mindehhez így festek máma, és istenbizony a maihoz hasonló napokon semmiféle értelmét nem látom az őtözködős blogolásnak.

* Ez egy dörzsireklám szövege volt valamikor a kétezres évek elején, onnan vált a mi családunkban afféle ernyőfogalommá minden olyan tevékenységre, amit muszáj megcsinálni, pedig nagyon rühelli az ember. És a reklámokkal szemben a való világban még ripsz-ropsz megoldást hozó termék sincs az ilyesmire.

 
8 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/25 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/177 – Hajajajaj

Az én nagy szent terveim azok valának, hogy a mai napot a Bűnök Barlangjában héderezve töltöm, ezen belül konkrétan egy olyan kísérlettel, hogy miként lehet egy túl rövid kardigán, egy kiszuperált spagettipántos top és egy méternyi anyag közreműködésével tavaszi ruhácskát gyártani. Az én nagy szent terveimet viszont (emelje fel a kezét, aki meglepődött) vihogva és kéjjel csűrte szájba a zuniverzum. Ma is ppt-k és más efféle cukiságok fölött fogok kuksolni, és ez így megy majd in aeternum.

Az egyszerűség kedvéért írjuk le a történteket úgy, hogy addig balalajkáztam címzettek ablaka alatt, amíg végül valaki kinyitotta az egyik ablakot, és akkurátusan a fejemre öntötte egy éjjeliedény tartalmát. Nincs is nagyobb öröm, neszpá, mint mikor az ember szombat este nyolc után megtudja, hogy szerda délután kettőkor prezentációt kell tartania valamiről, amit kellő homályossággal úgy határoztak meg, hogy “egy atlanti és egy kontinentális oktatási rendszer összehasonlítása”. Na mármost én az ilyesmit mindig megoldom, küldjön rám a zuniverzum bármiféle peripeteiát, amiből pusztán pofázással kivághatom magam, de azért mégiscsak előadtam a Gézengúz-féle hörgős-morgósat. Csak tudnám, miért mindig az van, hogy add meg Uramisten, de most rögtön, sőt, még tegnapra kéne.

Mielőtt viszont ismét belevetettem volna magam a kutatói és előadói munka gyönyöreibe (grr), megmostam a hajam, mert ha ez így megy tovább, és további képletes éjjeliedényeket öntenek a fejemre, még erre sem lesz időm. Nyilván ezzel sikeresen eltüntettem a kék csíkokat is, de indiánnak lenni memória, arra még elég jól emlékeztem, hogy megígértem nektek, beszámolok arról, hogyan bírta az iccakát a kence.

Nos, így.

A hajam már eredetileg is mosásra érett állapotban volt (óvatos duhaj vagyok én), ez az akció viszont tovább csupálta, lehet látni, amint kis göröngyöcskék ülnek ki a krétából reája. Kijönni viszont nyom nélkül kijött, bár az is igaz, hogy szintén az óvatos duhajságom miatt eggyel többször samponoztam mosáskor. A párnahuzaton nem hagyott különösebb nyomot, de (gondolom, ez sem lep meg), nálunk a párnahuzatok is tarkák, mint a pávián segge. Ettől függetlenül azt is bevágom mosóba.

A verdikt? Ideiglenes eljárásként elég jól szuperál a módszer, feltéve, hogy az ember megtalálja azt a színt, ami nyomot hagy a hajában. Nagy kosz nem maradt utána sem felkenéskor, sem a hajon, sem lemosáskor, bár azért a kádat ki fogom pucolni, de amúgy is azt teszem minden hajmosáskor, szóval végül is mindegy. Leginkább olyan esetekre ajánlanám, amikor valaki buliba megy, és egyetlen napra akar valami extrát és szokatlant, amitől könnyű még akár azon az éjszakán megszabadulni.

Más képet máma nem kaptok rólam. Nyafogóruhában és felemás zokniban ülök frissen mosott hajjal a Bűnök Barlangjában, és halkan brünnyögök, mert körülöttem itt egy csomó vicces és kreatív és tarkabarka projekt, nekem meg ehelyett az atlanti és kontinentális oktatási rendszerekkel kell szaroznom.

Szép vasárnapot nektek is.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/24 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

6/176 – Balalajka

Ha én lettem volna Szilágyi Örzsébet, pár száz évvel később Arany János ott ülhetett volna teljesen munkátalanul és balladátalanul, mert én ugyan megírtam mindenféle leveleket a múlt héten (szerelmes könnyeket nem sírtam beléjük, mindennek van határa), válasz viszont marhára nem jött egyetlen olyanra sem, amelyben fontos dolgok iránt érdeklődöm. Következőkor talán kipróbálom internet helyett a hollókat, esetleg közvetlenül odavonulok a címzettek ablaka alá, és balalajkázni fogok vagy mittomén. Mivel még sose fogtam a kezembe balalajkát, valószínűleg hamar fel fogom kelteni a címzettek érdeklődését, meg bárki másét is, aki hallótávolságban van.

Balalajka helyett viszont most kosarat fogok a kezembe, és címzettek ablakalja helyett a piacra vonulok, mert eldöntöttem, hogy vége van a télnek (erre majd még rá fogok faragni, csak mondom), és ha a télnek vége van, akkor értelemszerűen a tavasz jön, ha pedig tavasz, akkor piac. Na persze mára azt mondja derűsen az időjárás-jelentés, hogy perpill mínusz három fok van, és ne lepődjünk meg, ha mínusz ötnek érezzük. A kirelejzumát neki, mondtam én, hogy rá fogok faragni erre, aztán tényleg.

Piac után a mai nap nagyját előreláthatólag kedves és barátságos papírjaim között fogom tölteni, mert holnap lazsálni akarok a Bűnök Barlangjában, és ez csak akkor valósítható meg, ha már letudtam az összes fontos-sürgős rutyutyut, a lelkifuci harapdálásai elől ugyanis nincs menekvés. A fontos-sürgős rutyutyuk előtt viszont még szándékomban áll valami egészen merényletszerűt művelni a hajammal, és ez tényleg marha vicces merénylet lesz, ha összejön. Tessék várni türelemmel.

Ha már a merényleteknél tartottunk: egyre erősebben érzem azt, hogy az idei tavasz igen nagy mértékben kék lesz meg zöld meg sárga, és, mint talán tudjátok, én az ilyen merényleteket sem szoktam elaprózni.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/23 hüvelyk eská, tavasz

 

Intermezzó – Tavasz előtt, tél után

(Alkonyati mászkálás, képmagyarázatokkal.)

A görögkeleti székesegyház roppantul fotogén darab bármilyen fényviszonyok közepette, de ma különösen kitett magáért.

A székesegyház oldalában van egy lezárt sikátor, annak az elején pedig a legislegkedvencebb emléktáblám.

Nem messze található A Virágok És Kívánságok Tere, éppen meglehetősen virágtalan állapotában. Ha néhány hónap múlva ismét megmutatom, rá sem fogtok ismerni.

Ezt a talányos kis domborművet is nagyon szeretem, amint szinte véletlenül ott üldögél egy kőfalban, és észre sem veszi senki.

Ezt viszont mindenki észreveszi, mert ez a főtér.

Ebből a szögből még pofásabb, mert ezen az oldalon éppen egyik házról sem omlik a vakolat.

Ez a templomok városa, mint Adelaide. Adelaide-ben viszont tudtommal nincs Bükkösnek hívott patak.

És amikor lemegy a nap, kihal az egész kóceráj. “Kisváááros! Kilenc óóóóra! A levegőt elzááárni!” Bizony, az évnek ebben a szakában itt már hétkor elzárják.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk blabla, galéria, tavasz, tél

 

6/175 – Program

Tegnap, miután hazajöttem a munkázóból, roppant elszántsággal odaálltam a Repülő Kutató elé, és azt mondám neki, hogy elegem van ebből a szarakodásból. Az egymással töltött időnk nagyrészt abból áll, hogy hazazuhanunk, aztán macinaciban meg nyafogóruhában a) tovább nyűglődünk a munkáinkon b) próbáljuk kitalálni, éppen mit akar enni Anasztázia nagyhercegnő. Fenébemár. Egy turistaszivattyú cum kultúrváros közepin ülünk, oszt nem látunk belőle lószart se, mert mindig csak rohanunk valahová. Úgyszintén, egy turistamágnes táj közepin ülünk, és azt is csak a busz ablakából nézegetem munkába menet meg onnan jövet. Egy olyan napot akarok, amikor felöltözünk ember szeme elé való őtözetbe, és különösebb cél nélkül csámborgunk egymás társaságában, nuku munka.

A Repülő Kutató valószínűleg megijedt egy kissé, mert azt mondta, oké. Úgyhogy már voltunk reggelizni a Duna-parton, és mászkáltunk a városban, és vettünk a Skanzen-ház pékségében kovászos vágott zsemlét, mert ugyan azt a reggelit otthon is össze tudtuk volna ütni, és zsemléket is szoktam sütni, de ez azért mégiscsak más.

Most a Repülő Kutatón a sor, hogy kitaláljon valami programot délutánra, és átkozottul nem érdekel az sem, ha túrabakancsban mászat végig a komplett Szentendrei-szigeten, csak csináljunk valamit, mielőtt végképp megöregszünk macinaciban és nyafogóruhában.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/22 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

6/174 – Vacilla

Az elmúlt napok magas sarkon való rohangálásai után ma ideje volt lapos talpú csizmára váltani, mielőtt a lábam leesik a helyéről. Akkor viszont már, mivel ha lúd, legyen döglött, felvettem a pipeződ ruhámat hozzá, sok balti-zölddel, hogy legyen, ami kiüsse az emberek szömit.

Ez egy igen jó ruha, kényelmes meg nemgyűrődős meg vicces a színe meg az anyaga, de mégis vacillálok rajta, hogy megtartsam-e vagy sem. Talán a kényelmes zsákszabása miatt? Hordok én ennél sokkal nagyobb zsákokat is, de ez valamiért így is, hmm, mégis-mégse. Micsináljak, Blognak Népe? Véleményeket kérek.

Igen, ma nagyon őtözködős blog voltunk. Ha esetleg mégiscsak inkább a procedurális memória működésére és funkcióira lennétek kíváncsiak, ne fogjátok vissza magatokat, én arról is szívesen.

 
13 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/21 hüvelyk eská, tavasz, tél

 

Szaporulat a szekrényben 6/4 – Zuzmótól olíváig

Nem lesz valami izgalmas bejegyzés, de sebaj.

A múlt hét során volt néhány nap, amikor a buszcsatlakozásra várva jobb híján beténferegtem az esztergomi turkálókba, úgyhogy beszereztem egy pár új cuccot, merénilyenvagyok. Kifelé ezúttal egyelőre nem megy semmi, a Diwali alatti nagy purgálásnak hála még mindig van szabad kapacitás. Pontosabban eddig volt, mostantól visszatérünk a jól megszokott rendszerhez, mert másként ismét kihabzanak a szekrényből a cuccok.

Nos, lássuk a medvét. Első számú medvénk egyből kettő darab medve, két tökegyforma pulcsi más-más színben. A korall az idei év Pantone színe, ezt csak a szórakoztatás kedvéért említem, mert egyébként eddig is dugig volt korallszín cuccal a szekrény, pólótól szoknyán és dzsekin és kabáton és nemtommin át cipőig. Mindenesetre ezek majd jól jönnek nekem tavasszal.

A kedves kis közelgő tavaszhoz turkáltam egy barátságos halavány zuzmózöld polárfelsőt is. Valószínűleg ezt még ki fogom prüttyögtetni valamivel, tessék véleményezni, hogy másik zölddel, narancssárgával vagy rózsaszínnel tegyem.

Item, turkáltam egy lila jeggingset is, mert eddig ilyen se volt.

Item, nekem-új csíkos póló, szintén a tavaszra/nyárra való tekintettel.

Item, sárga kardigán. A két sárga kardigánomból az egyik igen határozottan megy kifelé a forgalomból, kicsikét már romos. Ez itt enyhén pipeződbe-mustárba hajló sárga, amit nem óhajt teljes pompájában visszaadni nekem a fényzőgép. Ez van, no.

Ja, meg ez itt, persze hogy persze. Ne is mondjátok. Én sem mondom, csak mutatom.

Van még egy darab, egy fenyőzöld kord kiskabát, aminek szőrös a gallérja, de azt még nem tudom bemutatni, egyelőre bent hagytam a munkahelyemen. Vettem viszont egy olívazöld övet is, nyihaha.

Egyelőre ennyi. Nem állítom, hogy rá fogok ülni a kezemre, de mindenekelőtt varrnom kéne egyet-mást, mert addig anyagot se veszek, amíg nem varrok legalább tíz cuccot a jelenlegi készletből. Nos, vannak holmik, amiknek már régen kinéztem a szabásmintáját, sőt, attól tartok, további cikcakkruhák is befigyelnek még…

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2019/02/16 hüvelyk tavasz, tél, turkálgat

 

Eská 6/18 – Pulcsiból… barett

Pénzfeldobással a pulcsik nyertek, úgyhogy ezekkel kezdem a nagy átalakítópartit, közülük is elsőként a fura selyemfodros nyakú pink darabbal. A képek rémesek lesznek, mert ahányszor kisütött meg beborult, folyton más színe lett ennek a nyomorultnak. (A Bűnök Barlangja ablaka délkeletre nyílik, és ha éppen nem is süt be direkt módon a nap, minden pillanatnyi változást megsínylenek a fotók.) Na sebaj.

Mindenekelőtt kifejtettem belőle minden fölösleges címkét-madzagot-miegymást,

aztán szépen kifordítottam, magam elé fektettem, és hozzávetőleg kijelöltem rajta egy barett alsó részének a szabásmintáját.

Nekem vala az a ragyogó ötlet ugyanis, hogy miért ne csinálnék ebből a pulcsiból sapkát, mégpedig úgy, hogy a selyemfodros nyakrész legyen az, amibe beledugom ezután is a fejem, csak a másik irányból, teccikérteni.

A kivágott darabot ráfordítottam színre színt, visszájára visszáját a pulcsi hátoldalára, és kivágtam egy ugyanolyan formájú körülbelül-körlapot a barett tetejének.

Ezzel megvolt a sapka alja is, teteje is, csak össze kellett varrni.

Fél centire a szélétől keskeny cikcakk, aztán körbe a szélén széles cikcakk (hogy elszegjem az anyagot), kifordít, megcsodál, felpróbál.

Nem nézett ki sehogy. Annyira nem nézett ki sehogy, hogy leírni sem tudom nektek. Tényleg nem. Úgy emlékeztem, hogy Van Eyck munkásságában találok némi viszonyítási alapot, de nem, még azok a fejfedők is jobban néztek ki, pedig azért a Németalföld mindig jó volt bizarr fejbilikben.

Néztem egy ideig szegény lapótyát, aztán egyszer csak elkezdtem vihogni. Ugyan kit akarok én átejteni azzal, hogy ebből egy rendes, fület takaró, fejet melegítő sapka lesz, nem ez a sors van előírva neki, ebből csak egy könnyűcske semmicskét lehet varrni, amiben majd március végén valahol egy kávéházban kortyolgatom a habos kakaót, lakkcipő lesz rajtam édes kis rakott szoknyával, a háttérben meg szól a La vie en rose.

Innentől már minden rendben volt. Körbevarrtam keskeny cikcakkal közvetlenül a selyemfodorbigyózás mellett, aztán levágtam a fölösleget,

elszegtem, majd kifordítottam, és széles cikcakkal megerősítettem a varrásvonalat, hogy szebben kifeküdjék.

Március végén, ha elmegyek kávéházba lakkcipőben és rakott szoknyácskában habos kakaóért, majd fel is veszem. Addig nesze nektek Boldizsár.

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2019/01/03 hüvelyk újracucc, eská, tavasz, tél

 

Évnyitó – A hatodik

Ahhoz képest, hogy csak egy évre terveztem eredetileg, most lépünk a bloggal a hatodikba. Penszér, sámpányt ide.

Ami nem romlott el, azt nem érdemes megjavítani, úgyhogy a következő évben is maradunk annál, hogy minden új holmi, ami bejön a házba, találkozik egy kifelé tartó régi darabbal. Tényleg nincs szükségem több ruhára-cipőre, mint amennyi most van. Az ötödik év újítása, a blogévenként 52 darab eská-bejegyzés is marad, mert én még nem unom, meg különben is, az elmúlt évben nem sikerült igazán jól megoldani. Hol nagyon sok volt egyszerre, hol pedig hosszú szünetek két efféle bejegyzés között, szóval teremteni kell benne valaminő rendszerességet, és én eléggé elszánt vagyok ebben a tekintetben, úgyhogy uccuneki.

Mivel ugyebár a közönséget szórakoztatni kell valami újdonsággal is, nehogy unatkozzék, lesz egy újabb önszabotálási projekt is, mégpedig ezúttal a 10×10 program (itt lehet elolvasni, hogy mi ez). Nyilván nem ebben a formában fogom megcsinálni, ez nekem egy kicsikét túlságosan is steril. A múltkor összeírtam magamnak nagy vonalakban, hogyan és miként csinálnám meg, ha olyanom van, úgyhogy most ismét beteszem ide, lássuk csak.

Először is: megpróbálkozom azzal, hogy a következő évben minden hónapban legyen egy ilyen 10×10 csomag. Minekutána nekem volt már olyan évem is, amelyben tizenkét hónapon át (két hét kivételével, amikor besokalltam) végigvittem a 30×30 önszabotálást, tehát azt, amikor egy egész hónapra csak harminc darabból kell öltözni, ez a 10×10 most nem tűnik sem megvalósíthatatlannak, sem túlságosan kiakasztónak. Végül is, minden hónapban lesz további húsz napom, amikor azt veszek fel, amihez kedvem szottyan, az meg igencsak túlélhetőnek látszik. Mivel viszont most tényleg nem elsősorban az a cél, hogy megmutassam magamnak meg a világnak, hogy “hejhó, nézzétek csak, de jó vagyok az önszabotálásban”, hanem csak valamiféle csapásirányt akarok adni a következő évre a blogomnak, mielőtt mindannyian elunnánk: nem fogok szigorúan ragaszkodni ahhoz, hogy a hónap 10 egymást követő napján legyen a 10×10. Ezzel az inkorrekt kiskapunak is tekinthető döntéssel nyilván jelentősen könnyítek a dolgomon, de, hogy még egyszer kihangsúlyozzam, amúgy sem a mindenároni önszabotálás a cél, és a 30×30 tapasztalatai után marhára nem vágyom arra, hogy esetleg ismét azon kelljen siránkoznom, hogyan ütközik a projekt az időjárás-változással meg a hirtelen felbukkanó programokkal, amelyek esetleg valami teljesen más ruhadarabokat igényelnének.

Cserébe viszont beépítek (mint ez a fenti cetlin is látható) olyan plusz elemeket, amelyeket az eredeti kihívás nem tartalmazott, mert ha könnyítek valamivel, nehezítenem is kell valamivel, így korrekt. Ilyen például a legalább 3 eská/újracucc. Ha már varrok meg bütykölök, hadd legyen ennek nyoma, nemdebár.

Nem szerepelt az eredetiben a legalább 3 mintás darab sem, ami úgyszintén saját fejlesztésű része lesz ennek a mostani énfajta önszabotának. Most, őszintén, mitől lenne kihívás, ha csak tíz egyszínű ruhadarabot tologatnék ide-oda, amelyek ráadásul talán közvetlenül egymás mellett vannak a színpalettán? Bármikor össze tudnék csapni egy lila vagy egy piros készletet, és még a fejem se fájna.

Valószínűleg nem fájna a fejem akkor sem, ha az eredetihez tartozó jótanácsok szerint pakolnék össze egy nagyon kulturált és nagyon kevéssé izgalmas kapszula-ruhatárat. Jó, lehet, hogy mégiscsak fájna egy kicsit, mert ott például az szerepel, hogy érdemes a semleges színű holmikat preferálni. Tudjátok: egy bézs blúz meg egy fehér blúz meg egy fekete nadrág meg egy sötétkék ceruzaszoknya, és mindehhez egy nude pömpsz, amit ha casual stílusra akarsz váltani, felveszed hozzá a csinosra kihasogatott farmeredet meg a tengerkék csíkos blúzot, ami… Brr. Tévedés ne essék, hordjon mindenki, amit akar, és virágozzék minden virág, de nézzetek rám, aztán képzeljetek el nude pömpszökben meg sötétkék ceruzaszoknyákban! Na ugye. Meg tudnám csinálni, de piszkosul unatkoznék, és én, talán nem fogok ezzel meglepetést okozni, továbbra sem azért öltözködöm, hogy unatkozzak. Úgyhogy a 10×10-be nálam mindig csak legfeljebb 3 semleges darab fog bekerülni. Olyasmikre gondolok, amelyek a színük meg a szabásuk alapján is megtalálnák a helyüket valahol egy nude pömpsz mellett. Bézs meg teveszőrszín meg krumplibarna meg semmilyenszürke meg tengerészkék meg fekete darabok, amiken nincs semmi extra. (Nyilván itt részben egyéni megítélés kérdése az is, mi számít semleges darabnak, mégpedig az én egyéni megítélésemé: maradjunk annyiban, hogy például a szürke selyem kameezt a batikolt mintájával nem tekintem semleges darabnak, akármennyire is szürke.)

Azon még mélázom, hogy, “ha már lúd, legyen döglött” alapon összehozhatnék egy olyan hónapot, amikor csupáncsak kísérleti jelleggel kipróbálom azt, hogyan lehet csupa semleges holmiból megoldani a 10×10-et. Nude pömpsz így se lesz, de azért azon el lehetne mulatni, hogy öltözöm banktisztviselőnek vagy gépírókislánynak vagy valami effélének. Erre nézve viszont szeretnék véleményeket kérni tőletek, kedves Olvasók, már mint hogy csináljam majd vagy ne csináljam, mert ez csak akkor lesz jó móka, ha van rá érdeklődő közönség.

A cetlin a ruhalista egy erősen provizórikus lista: afféle csapásirány ez is, hogy például miket érdemes éppen beválogatni az aktuális 10 darabba. Eltérések majd persze nagy számban várhatók, ez ettől lesz buli, ha buli lesz. Ami viszont már az eredeti kihívásban is benne volt, úgyhogy nem térek el tőle: a kiegészítők nem számítanak. Zene füleimnek. Azon még vacillálok, hogy a télikabát számítson-e: az eredeti kiírásban számít, ezen a blogon viszont téli időszakban leggyakrabban azt mutatom be, mi van rajtam a télikabát alatt, úgyhogy ezt most még nem tudom, de mire télikabát kell, úgyis eldől valamiképpen, hogyan csináljam.

Na szóval, lesz itt továbbra is minden, mint a búcsúban, én meglehetős optimizmussal nézek elébe, és köszönöm, ha továbbra is velem tartotok

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2018/09/01 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz, tél, ősz

 

5/május

Nédda, ennek is mindjárt vége. Galéria!

                                                          

 
Hozzászólás

Szerző: be 2018/05/31 hüvelyk blabla, eská, nyár, tavasz