Avarszínű mászkálások és ücsörgések, nagyrészt ez volt a hetem. Galéria!
ősz kategória bejegyzései
11/23 – Tökösboci és a vérsóska
Itt olyan remek idő van, hogy ha lenne kutyám, esernyőt tartanék fölé, amíg kiviszem szarni. Mindegy, attól még elmentünk piacra.
A képet még indulás előtt lőttem, és akkor sem sugárzott rólam különösképpen az optimizmus, de legalább emberek elé való állapotom volt. Lényegesen csupáltabban jöttem vissza, na. A cipőm átázott, az ernyőm is (ki is fogom hajítani a rittyóba, hát ki látott ilyet, hogy ennyire elvénüljön pár év alatt az anyaga), úgyhogy visszafelé cipőmben a pocséta, fejemen az eső, hátamon viszont az izzadság folyókázott, mert persze mindehhez még meleg is van. Phű. Mikor visszafelé éppen becaplattunk a ház elé (a RK se nézett ki jobban, ő esőkabátban ment, ami ilyenkor lényegében egy fóliasátor, ami melegen és nedvesen tartja az embert), anyósom éppen kifelé jött egy bevásárlókosárral. Üdvözlésképpen azt mondtam neki, hogy “Blöeee”, szabad kezemmel kisded ívet írva le a világmindenség felé, mire anyósom az válaszolta, hogy “Blöeee”, és kicaplatott az esőbe. Mindig megnyugtat, hogy ilyen remek közöttünk az összhang, háde milyen jól tudunk mi kommunikálni, ugyi.
Na de vettünk a piacon mindenfélét, közte vérsóskát is, mert csak. Életünk szőrös értelme, akit tegnap csak úgy a semmiből Tökösbociként szólítottam meg (hogy miért? Passz. Valójában ő egy Töketlenboci), na szóval ez a drága állat rögtön rácuppant a vérsóskára, nédda:
A valóságban mind a ketten jobban néznek ki, a vérsóska és Maci is, de ebben a világításban jobb fotóra nem tellett. Amúgy én most kissé fasírtban vagyok a szőrössel, mert muszáj fogyókúráztatnunk, és persze ettől egyre intenzívebben és egyre korábban zaklat reggeliért. Az csak hagyján, hogy cicababa-hangon vinnyogva keringél a szobában (nem, bmeg, az se hagyján, rém idegesítő), de rákapott arra is, hogy felmászik a futon támlájára a fejem fölé, kinyúl a polchoz, és dolgokat hajigál róla a fejemre. Szerencsére nem céloz jól, de akkor is, na, horgolófonal-gombolyagok, washi-szalagok, tollak meg körömlakkok szőnyegbombázásában élem a hajnalaimat.
Tegnap azt mondtam, mint Csipike, hogy “eddig, és netovább!”, és letakarítottam a polcot, úgyhogy nem maradt rajta semmi hajigálható. Ma hajnalban arra ébredtem, hogy Maci ezen a polcon ül vinnyogva a hét kiló húsz dekájával, és a homlokomat csapkodja a mancsával.
Világ csudája, hogy még nem csináltam belőle bundasapkát, bár mit kezdenék egy bundasapkával ebben a melegben.
11/22 – Ribizlilevél
Összevakartam magam annyira, hogy demonstrálhassam, még megvagyok. A dekoltázsomban egyébként az a világoszöld folt nem penész, hanem egy spagettipántos izéke. Gondoltam, szólok.
Tegnap a RK is hazajött Prágából (hm, talán nem is mondtam, de hétfőtől ott konferenciáltak és söröztek Professor Krtekkel), és mivel ő rém rendes gyerek, és volt fölös negyedórája a pályaudvaron, ahol van egy Manufaktura üzlet is, hozott nekem ilyet.
Én mindig vevő vagyok az erdei gyümölcsös lötyőkékre, de elég gyakran futok bele abba, hogy a piros gyümölcsök dominanciájától túl édes illatúak lesznek. Mármint nekem. Na hát ez kérem itt az eddigi tapasztalatok alapján az egyik legjobb illatú lötyőke ebben a kategóriában, konkrétan szeder- meg feketeribizli-levél illata van, és én ezt imádom.
Mivel a csávó annyira jó fej volt, gondoltam, én is az leszek, de az én lehetőségeim igen limitáltak voltak a tegnapi fetrengőnap keretein belül, úgyhogy a szokásossal vártam.
Jó. Akkor most próbáljunk kezdeni valamit a mai nappal, mert a tegnapot lényegében elvesztettem, és az a három méternyi impregnált vászon, amit a tusfürdő meg krém alatt láttok a második képen, már zsörtölődik, hogy nem ezt beszéltük meg.
Intermezzó – Aranypor
Márciusban is, szeptemberben is a napéjegyenlőség beállta körül a legjobbak az alkonyi fények a Bűnök Barlangjában, és ezúttal minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy több napon át fotózzam azokat a gyönyörű aranyporos fényeket.
Meg a káoszt. Meg Macit. Meg a tárgyak vándorlását.
11/21 – Szeptemberes, szeptasszonyos
(Képünk illusztráció.)
Rosseb ebbe a perimenopauzába, már éppen berendezkedsz arra, hogy békésen hervadni fogsz elfele, mint a szeptemberi virágok, aztán bumm, megint egész délelőtt ott fekszel az oldaladon nyögdelve, mint egy bús gerlice.
Összességében csak azt tudom üzenni a zanyatermészetnek, amit a bölcs Yoda mester mondott, mármint hogy csináld vagy ne csináld, de ne próbálkozz. Most főzök egy teát, majd felszerelkezem Ibubéta nevű kardommal, és visszavonulok a Dagobára.
11/20 – Dézsa
Ki nem találnátok, megint Esztergomba megyek. Annyi eszem van, mint egy vödör lepkének. És egy dézsányi lelkiismeretem.
Viszont legalább már építettem zsebeket a Bécsben turkált csíkos hacukámhoz. A RK egyik kiszuperált ingéből. Very classy.
11/19 – Dilemma
Ki kéne mászni innen a macska mellől meg a takaró alól, és eltotyogni bankba meg boltba. Odakint csepereg, fúj a szél, és intézkedni meg kilométereket gyalogolni kell, itt bent meg van nekem macskám, takaróm, még teám is. Sőt, csoki is van. Akár több kiló.
Na mi legyen.
(Esti kiegészítés)
Végül elaludtunk. Én másfél órával később ébredtem fel arra, hogy rémálmodom: a szülővárosomba utaztam, és valami okból ott hagytam az útitáskámat az Új-Szemerjai buszvégállomáson, mert a busz érkezése után halaszthatatlan bevásárolnivalóim lettek a boltban, ami egyébként a Golgotai bolt volt (beavatatlanoknak: tulajdonképpen mind a két hely létezik a szülővárosomban, viszonylag közel egymáshoz, de véletlenül sem egymás mellett), és mire visszamentem, egy sufniban kellett keresgélnem rég ott hagyott bőröndök meg minden más kacat között az útitáskát, ami nem volt sehol. Fapipa pedig benne. A seholsincs útitáskában. A buszjegyárus néni tök kedves volt, azt mondta, rámoljunk ki mindent a sufniból, úgyhogy pakoltunk, mint Bogdán az üres boltban, csakhogy ez tele volt: bőröndök meg ládák meg zsákok, az egyik sarokban fél méter magasra felcsírázott krumplik, aztán a gurulós bőröndök mellett találtunk gurulós tévékészülékeket is, öregeket, mint az országút. Meg kajakokat. És rengeteg hulahoppkarikát. Egy ponton félbe kellett szakítanunk a rámolást, mert utat kellett csinálni egy beteg kengurugyereknek, akit vízágyon hoztak az állatkertből (na olyan sose volt a szülővárosomban) a kórházba (az speciel valahol ottfele van földrajzilag, mint a busz volt), de valamiért elszabadult az egész kupac, és elindultak lefelé a Kórház utcán (az természetesen egy másik kórház utcája), bőröndök, tévék, hulahoppkarikák, ott cigánykerekezett minden lefelé, mint anno abban a színes gumilabdás Sony reklámban, ebben e:
És akkor végre felébredtem. Áááááááá. Megittam egy kávét, gatyába ráztam magam, aztán mintegy penitencia gyanánt nem csak a bankba mentem el (természetesen már megint elfelejtettem az internetbankos jelszavam, azért), de még a Lidlibe is, ami toronyiránt csak négy kilométerre van. Úgyhogy végül oda-vissza, bankkal meg miegymással együtt talpaltam vagy kilencet, és visszafelé akkora ménkű nagy pakkal jöttem, hogy csak sajtból volt benne hatvan deka.
Nem tudom, inkább szigorúnak vagy inkább ijedtnek látszom itt ezen a képen, de a nappali alvás egy gyilkos, istenuccse.
11/18 – Ma van a tegnap holnapja
Na ezért kaptok tegnapi konzervet. Logikát ne keressetek, az nincs.
Intermezzó – Plüssök és Máriák
Istenbizony nem tudom, miért másztam le a zsibire, nyilvánvalóan nincs szükségem most onnan semmire, és fölös pénzem se nem van, hogy bokályokra és plüssmalacokra költsem. Ráadásul elkövettem azt a hibát, hogy a naptárhoz öltöztem, nem az időjáráshoz, és konkrétan szakadt rólam a víz, mire hazaértem. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy kerülővel jöjjek, és meglátogassam az egyik kedvenc Szűzmáriámat a Janicsár utcában, mert végül is vasárnap van. A PéterPál templomban éppen miséztek, a város meg dugig volt turitnyával, rajtam viszont újólag kitört a barlangi morc, úgyhogy tényleg hazajöttem, és most splendid isolationben tengek fent a Bűnök Barlangjában.
Nesztek a mai császkálásról egy ömlesztett fotókupac: plüssök, Mária, a görögkeleti templomnál suhogó ősz, bokályok, utcákok, na meg a lila bazsalikom, amit valamikor nyár közepén vettem a piacon, és mostanra kinőtt Isten markából.
Azzal is csinálni kéne valamit. A bazsalikommal.
11/17 – Dübb
Technikailag már vasárnap van, én meg úgyis felébredtem, mert Mr. Kajla berakta mellém saját magát az ágyba, és ugyan most ő fogyókúrán van (erről is mesélek egyszer, vagy nem), de azért jó időbe fog telni, amíg lemegy hét kiló alá. Ha egyáltalán. Ezúttal is úgy érkezett meg, hogy DÜBB, én meg felébredtem.
Hát akkor galéria!
Mivel megint a régi helyén van a piac, ma zsibi is lesz. Még nem tudom, lemegyek-e, de ha igen, arról természetesen szintén beszámolok.
11/16 – A régi hely
Több hónapos útfelújítás és miegyebek után végre megint a régi helyen volt a piac, hurrá.
Én is a régi helyemen vagyok.
11/15 – Ennyicske
Nesztek tegnapról egy ennyicske Esztergom, ez is csak azért, hogy ne érje szó a ház elejét.
“Szabadságon vagyok, szabadságon vagyok”, mondogatom. Az ideális az lenne, ha el is hinném, de az még mindig nem megy.
11/14 – A javíthatatlan
Összesen másfél órára megyek be egy zsák színes ficnivel, ráadásul a harmadévesekhez, akik a múlt vizsgaidőszak végén virágot és csokit hoztak nekem csak úgy, minden ok nélkül – aztán épp olyan szívdobogósan betojt-forma vagyok most is, mint minden szeptemberben.
Eská 11/2 – Batyu
Kábé így fest, amikor a controlfreak tanár néni előpreparálja a Bábkészítés tárgy tartalmát a helyettesítőnek.
Egen, tudom, egy balek vagyok. Most pedig bepakolom mindezt egy basz nagy táskába, és elcuccolok vele Esztergomba.
11/13 – Sztrájk
Ugye, tudjátok, ki fog paplanruhát vasalni az itthoncsücsü harminc fokhoz? Ha tudjátok, szóljatok neki, hogy az enyémet is kivasalhatja.
11/12 – Széles mosolyú farkasok
Attól tartok, ezen az őszön egyre szélesebb és pániktelibb mosolyokkal fogom megörvendeztetni a nagyértelműt. Máskor sem vagyok igazán piskóta, de mostanság különösen úgy érzem, hogy két farkas lakik bennem, mint abban az álindián mémben. Nálam csak annyi a különbség, hogy a farkasaim teljesen idióták, az egyiket úgy hívják, hogy Aggódós, a másikat meg hogy Pont LeSzarom, és felváltva kiabálnak velem.
Egyéb hasznos és haszontalan tevékenységeim közepette (majdnem három hónapra lelépsz, vaze! csinálj már valami értelmeset is!) cipőpark-seregszemlét is tartok (hajrá, ez muris lesz!), melynek örömére olyan cipők kerülnek elő dobozaimból, melyeket a) sose hordtam még, b) marha régen hordtam utoljára. A mai darab az utóbbi kategóriából való, szerintem vagy öt éve nem volt a lábamon. Kérdem én, ugyan miért nem.
11/11 – Chia
A hétvégém összes felmutatható teljesítménye az volt, hogy sütöttem ötmagos vekniket, amikbe életemben először beleraktam ún. chia-magot is a többi négy mellé,
a másik pedig, hogy renováltam a pipirost.
Mondhatni, kimaxoltam Szent Heverde napjait. Most viszont hétfő van, és muszáj nagyobb fordulatszámra kapcsolnom, mert mával megkezdődött az őszi félév, és én ugyan ebben nem veszek most részt, de egyre határozottabban érzem az életemben azt a likat, ahova máskor a tanítás illeszkedik be, mint puzzléba az a darab, amitől végre már látjuk, mi van a képen.
Lássuk, ezúttal mit tudok ugyanabba a likba belegyömöszölni.
11/10 – Linóleum
Ezúttal is csak a szokásos összevisszaság: őszelő fényei meg gyümölcsei, Csülök úr és az ő csülkei, csokicsókok, ilyen-olyan kézimunka-kellékek, na meg a collegiumi linóleumpadló, amire valószínűleg akkor is emlékezni fogok, ha már a nevemre se. Galéria!
11/9 – Firestarter!
Tegnap roppant sikerrel vettem az akadályokat, mármint úgy értve, hogy pontosan tudtam, hol kell a szeminárium és az előadás közötti különbségeket ecsetelni, és hol kell beüvölteni a Gellérthegyet azzal, hogy “KááááposztavágáskoOoOoOoOr vóóóóót két esztenDDejeEeEeE…” A kompánia végül a collegiumi hagyományoknak megfelelően lekeveredett az Estikébe, és aztán tánci-tánci is volt. Eszemet sem tudom, mikor táncoltam utoljára Prodigyre, de most az is megvolt sok másegyéb mellett. Nekünk haza kellett jönnünk falura, ennélfogva háromnegyed tizenegykor összeciheltük magunkat, de addig annyit ugrabugráltam, amennyit csak lehetett, olyan klasszikusokra, mint a Villámcsapva! meg a Szentivánon presszó lesz.
Nyilván ezeknek a dolgoknak kellő mértékben megvan a böjtje, egy majdnem ötvenéves testet már nem lehet bemelegítés nélkül nekiugrasztani tízperces, megállás nélküli pogózásoknak, úgyhogy valamikor hajnalban azt álmodtam, egy FPS játékot játszom éppen, amiben egy sunyi lesipuskás beledurrant egy jókorát a vádlimba, és ettől nem csak az avatarom kap lőtt sebet, de én magam is. Mondanom se kell, rögtön felébredtem, mégpedig arra, hogy görcsöl a lábikrám, és első félkómás állapotomban azt néztem, tényleg vérzik-e. Maci nem volt különösebben együttérző hangulatában (naná, tegnap csak alig éjfél előtt kapta meg a vacsoráját, amiért más körülmények között már fél négykor elkezd óbégatni), így rögtön megjelent nyöszörgésemre, és azt kérdezte, hol a kaja. Adtam neki, magamnak meg fél liter vizet és egy kálcium-magnézium-cink tablettát, az nem árthat.
Ma valószínűleg csendes itthoni tetyekvetyekkel pihenjük ki a fáradalmakat, én legalábbis mindenképpen ezt céloztam be magamnak. A pipéknek hála legalább nem rúgtunk be, de azért az idő vasfoga akkor is az idő vasfoga.
A RK a csendes tetyekvetyek keretein belül amúgy azóta lerobogott a piacra, de előtte még adott nekem mindenféle büdös kenyőcskéket a vádlimra. Mire jó, ha egy isiászos ember is él a házban.
11/8 – Készenlét
Minden esetben megvan az ellensúly a “barlangi morc” típusú létezésre, például az, amikor ugyanazon nap alatt két különböző helyen kétféle gólyával is találkozik az ember. Ha van egy kis szerencsénk, akkor nem keverem össze, melyik helyen kell ovisokról beszélnem, és hol kell azt gajdolnom tábortűz mellett, hogy “Zingi-zongoráznak a kipi-kuplerájban, be kellene menni”.
Mindenesetre van nálam két tepsi mennyiségű csokicsók, fél liter víz, ezenfelül horgolnivaló, zenegépecke, pulóver és napszemüveg is. Nyakamban katicák, pufámon naptej, lábamon pedig kényelmes cipő. Mondhatni, mindenre készen állok.
