Alias Mirci. Nem a mienk, nyugi.
Hogy a BMB-ből is mutogassak képeket, tessék, ilyen volt a csütörtök este:
nyár kategória bejegyzései
11/343 – Érvényes
Megyünk borfesztiválni. Ebben a pillanatban nemcsak azt tudom nehezen elképzelni, hogy felhőtlenül élvezni fogom, hanem még azt is, hogy lesz-e még valaha az életben olyan, amikor én szorongás nélkül veszek fel telefont, vagy nyitom meg a munkahelyi levelezést. A kirelejzumát neki, augusztus 16-tól érvényes a tanszékvezetői kinevezésem, legalább addig hagyjanak élni egy kicsit.
Számos okból kifolyólag nincs nagy ingerenciám őtözködési kreatívkodásokhoz se, egész végig pöttyöskékben leszek, slussz.
No de azért sütöttem négy tepsi kenyérrudacskát, hadd legyen mit majszolni a borok mellé.
A következő napokban a szokott hektikus posztolási programmal számoljatok, mert vagy lesz wifi, vagy nem.
11/342 – Szórakoztató
Annak mindig szórakoztató következményei vannak, amikor lefekvés előtt hajat mosok.
A továbbiakban nem sok szórakoztató dolog várható, nekem például fel kell forgatnom a fél lakást, mert valahová elhánytam az egyetlen olyan nyári sapkámat, amit bele tudok hajtogatni egy táskába, és holnap megyünk Erdőbényére…
Intermezzó – Little Italy
Anyósomék tegnap utaztak el öszves unokájukkal egyetemben Velencébe, nekem meg, bevallom, április óta vannak időnként “menjünk vissza Toszkánába, és maradjunk is ott” rohamaim, így hát különösképpen mulattató volt tegnap este lemenni a városba, ami pillanatnyilag épp egy filmforgatás díszlete – gondolom, már kitaláltátok, hogy Olaszországban. Nyilván a lehető leginkább vicces módon, mű-narancsfákkal és ál-feliratokkal, plusz rengeteg hamis plakát meg cégjelzés, de közben azért mindaz, ami a kamera látószögén kívül van, marad olyan, amilyen. A képtár például öt méter magasáig felismerhetetlen, azon felül viszont pont olyan, mint volt.* Itt-ott sajtos- és kenyereskocsik álldogálnak, amelyeknek a valószerűségéről nem tudok szavatolni, nem jártam Dél-Olaszországban, de pont úgy néznek ki, mint ahogy egy Hallmark-film nézői elképzelik a bályos Szicíliát.
A filmről persze nem tudunk semmit, de azt hiszem, elég jó helyen tapogatózhatok a Hallmark csatorna környékén, nem egzisztencialista drámát forgatnak itt a látványból ítélve, hanem valami limonádét. A turisták valószínűleg enyhén összezavarodva távoznak, a helyieknek viszont szeme sem rebben. Volt ez a város Montmartre is – meg tudom mutatni azt a sikátort, ahol a gyilkos, akit Maigret el akart kapni, háromszor is végigkergette a potenciális áldozatot. Mert a valóságban túl rövid volt a sikátor, azér.
Úgyhogy nyilván hoztam nektek fotókat is, tessék.
* Romos. De egzotikum nélkül. Csak olyan otthonosan. Nem voltunk a városban jó gyerekek, no, nem a megfelelő polgármestert választottuk meg, mindezt pedig visszaeső módon, úgyhogy már öt éve visszatartják az amúgy megítélt támogatást annak a szerencsétlen épületnek a felújítására, ami persze a főtéren van, és kikerülni sem lehet.
11/341 – Pink
Reggel értekezlet, délután Budapest. A tekintetem még az értekezlettől üveges, a délutánom már nem tartogat (remélhetőleg) semmiféle atrocitást. Én legalábbis nem tervezek ilyesmivel.
Az mondjuk abszolúte jellemző rám, hogy épp akkor öltözöm barbibabának, amikor értekeznem kell, de eszi, nem eszi, ezt kapja. Legalább a pink tornacipőimet nem látta senki a Teamsen.
Eská 11/43 – Barbara re
Ennek önmagában nem lenne nagy sportértéke, de idén nyáron ez volt írd és mondd a második sütemény, amit sütöttem. De annyira ám, hogy egész június-júliusban nem volt példa arra, bármi édesért bedurrantsam a sütőt.
Ki nem fogjátok találni, hogy mi volt az előző sütemény. Úúúgy van, egy másik rebarbarás morzsapite, a fotódátum tanúsága szerint még május 26-án.
Szép keretes történet ez, hehh. Ezúttal viszont fagyi is volt hozzá. Azt már nem én csináltam.
11/340 – Borús
Főként a kedvem az, mert a napocska, ha homályosan is, de azért dolgozik azon, hogy ma sem ússzuk meg egyetlen zuhanyzással. Engem viszont annyi minden nyomaszt már előre, hogy az szinte nevetséges, de hát mi mást tehetnék, már most arról kapok leveleket, mit kell majd csinálnom jövő áprilisban.
Legalább a paplanruhám szép színes, no.
11/339 – Staycation vajmi
Nu, ezen a héten csak akkor hagytam el a város határit, amikor a budakalászi OBIhoz döngettünk el Emesében, úgyhogy gondolom, ez úgyse számít. De hát mint tudjuk, én még akkor is találok fotótémát, ha a telekhatárokat se hagyom el, nemhogy a várost. Galéria!
11/338 – Baktat
Olyan viharra álló időben vonultunk le a piacra, hogy csak a leginkább lehordott tornacipőmet mertem megreszkírozni hozzá, ha esetleg bokáig érő vízben kellene visszabaktatnunk.
Ezúttal ugyan megúsztuk, de továbbra is szél van, és úgy gyönnek-mennek a felhők, hogy öröm nézni. Látjátok?
11/337 – Bambusz
A heti bevásárlásaink egyre hülyébbek, ma például a szokásos emberétel és macskaétel mellé beszereztünk egy macskaétel-adagolót (majd mesélek), meg két 210 centi hosszú bambuszkarót (erről meg pláne).
Kicsit felforgattam a szekrényt, mert már kezdett kifejezetten röhejessé válni, hogy automatikusan valami pöttyöskét akarok felkapni, amikor menni kell valahová, úgyhogy előrántottam ezt a csíkoskát. Nos, azt hiszem, el fognak válni az útjaink, mert ugyan nincs semmi baja, de már nem érzem magam komfortosan benne, márpedig egyre kevésbé van türelmem az olyan ruhákhoz, amikről az az érzésem, hogy állandóan igazgatni kell.
11/336 – Stanicli
És eljöve a vakáció utolsó hava, ami azért nem igaz, mert az előző hónapban is folyton zargattak valamiért, és most is olyan leveleket kapok, amik miatt végig kell turkálnom az internyét, mi a nyavalyát jelent a lengyel felsőoktatási rendszerben a Long Cycle Studies. (9-12 féléves MA képzést, ha esetleg tudni akarjátok.)
Gusztushúsz után így is, úgy is be kell rúgnom a munkaügyi körbeciklit, és addig is még meg kell írnom egy tanulmányt, de legalább eközben el kéne mennem Erdőbényére meg Zebegénybe, és legalább nyomokban úgy érezni, hogy ez valami vakáció-féle volt, de nem hagynak. Én nemtom, legalább ilyenkor úgy el tudnék vacakolni a hobbijaimmal, de sajnos mások még most is pörögnek, mint majom farkán a stanicli.
Na akkor most kimosok két gépnyi holmit, aztán elvonulok a hobbijaimmal vacakolni, ott egye meg ezt a majomházat a fene.
11/335 – Adat
Mámegin adategyeztetni hív a Telekom, mert lassan én leszek az országban az utolsó gumidominó, és ezúttal még csak nem is a jó öreg nyomógombos Nokiát, hanem egy Galaxy A35 5G-t fogok kicsapni nekik ehhez az asztalra, amitől végképp nem fogják érteni az egészet. Marha szívesen csinálnám az egész procedúrát onlány, de idén tavasszal személyit cseréltem, és valószínűleg jobban elhiszik nekem, hogy én vagyok én, amennyiben ott ülök előttük.
E nemes alkalomra a célnak megfelelő mogorva arckifejezést öltöttem fel egy olyan hacukához, ami leginkább a nyolcvanas évek Békéscsabáját idézi, bár Indonéziában gyártották, én pedig Esztergomban turkáltam ki valamikor tavasszal, de persze nem blogoltam be, mert megbízhatatlan vagyok. Most van rajtam először és feltehetőleg utoljára is. Ha húsz centivel hosszabb lenne, jobban komálnám, de ez a hossz nekem annyira nem jön be.
Lakk övvel és körömcipővel kéne hordani, hehe. Plusz olyan kis láncos steppelt táskával, amibe nem fér bele semmi. Ja, és dauerolt Bundesliga-frizurával, az fontos.
Eská 11/40 – A hetedik
Emlegettem itt a kreativitás váratlan böffenéseit – hát ez bizony nem túlságosan kreatív, váratlannak se nevezném, már egy éve be volt ígérve, az pedig nyilvánvaló, hogy nem csak egyetlen böffenésbe fájt. Tulajdonképpen már tavaly majdnem kész volt akkorra, amikor elvonultunk a toszkán dombok közé, de egészen mostanáig várni kellett, hogy eldolgozzam azt a több száz rémes kis fonalvéget, és rárittyentsek egy szegélyt.
De most már kész van, és az enyéééééém.
A képekhez már-már tradicionális módon anyósom virágai közé a kertbe meg a ház elé a szoborparkba vonszoltam ki szegénykémet, és a tavalyihoz hasonlatosan ezúttal is vittem magammal személyit, ha valaki rám hívná a jardot, hogy egy papagájtarka nő közterületen egy pride-zászlóhoz hasonlatos takaróval performanszol. Eddigelé még ugyan senki sem hívta rám őket, de a világ egyre hülyébb.
11/334 – Lakk
A mai reggelem hajnali négykor indult a Mackó-XYZ kisrepülőgép szőnyegbombázásával, ez a szőrös disznó ugyanis azzal akarta kiharcolni a reggelijét, hogy felbüzzögött a fejem mellett a polcra, és körömlakkokat dobált a fejemre. Szerencsére nem talált, de azoknak a lakkoknak új helyet kell találnom, az is elég volt, amikor csak horgolófonalakkal csinálta ugyanezt.
Mindenesetre megetettem az éhező partizánt, és aztán visszaaludtam, álmomban meg predátorok kergettek a dzsungelben, és még most is érzem a felháborodottságot, én ugyanis edzetlen vagyok, nő, középkorú és (alapjáraton) pacifista, tehát semmiképpen sem méltó ellenfél, amit ennek a nemes fajnak a dzsungelben kéne kergetnie. Valószínűleg amúgy a szúnyogok szüremkedtek be predátorként az álmomba, plusz Maci, ugyanis kilenckor arra ébredtem, hogy szét vagyok csipkedve, a szőrös disznó meg ott alszik a fejem mellett a párnán, és közben csámcsog.
Jól kinézünk továbbra is, hehh.
Tegnap amúgy sztár lettem (az Andy Warhol által megjövendölt negyedórára, persze), mert Zsuzsi barátnőm írt rólam egy laudációt, amitől igazán meghatódtam, tényleg. Szívesen mondanám, hogy megpróbálom megszolgálni, de hát ne hülyéskedjünk, továbbra sem lesz itt más, mint káosz, kupleráj, nyivácskolás, na meg a kreativitás váratlan böffenései. Ami a káosz-kuplerájt illeti, a mai áutfit is igen jó példa erre, ezt a ruhát ugyanis két hét híján egy éve turkáltam Erdőbényén, és azóta sem volt rajtam, mégpedig azért nem, mert miután kimostam, úgy elraktam Jó Helyre, hogy majdnem egy évig nem találtam meg.
A hálóinges fiókban volt, gondosan kifordítva, és kicsikére összecsombolyítva.
Eská 11/39 – Kezeslábas
Gondoltam, ez most esetleg jobban fog érdekelni titeket, nyájas olvasók, mint a párnahuzatok (bár nyilván azt sem ússzátok meg).
Mint az eddigiek alapján rájöhettetek, amikor én turkálóba megyek, csak mérsékelten szokott érdekelni, mekkora a mérete annak a cuccnak, amit megszerzek, mert nagyból kisebbet meglehetősen könnyen lehet gyártani, kicsiből nagyobbat valamelyest nehezebben, de az sem reménytelen. A konfekcióipar amúgy sem molett homokórákra van optimalizálva, az mindig bónusz, ha valami olyat sikerül kiturkálnom, ami átalakítás nélkül is oké, és nem úgy nézek ki benne, mint egy zokniba töltött disznósajt.
Nincs hát abban semmi meglepő, hogy ha valaminek megtetszik a színe-mintája meg az alapvető szabása, akkor viszem, még ha az egy 50-es méretű kezeslábas is. Mert én bátor vagyok és dicső, ja.
Na persze amikor felveszem azt az ötvenes méretű kezeslábast, kellőképpen röhejes is.
Lövésem sincs, miért gondolja azt a konfekcióipar, hogy ha valaki ötvenes ruhákat hord, az automatikusan azt is jelenti, hogy olyan hosszú karja van, mint egy orángutánnak.
Hát ez így nyilván nem maradhatott. Nyissz.
Az már ezen a ponton magától értetődő volt, hogy az ujjakat visszahajtom háromnegyedesre, aztán begumizom. Meg az is, hogy a nyakkivágást muszáj decensebbre szabnom, mert másként állandóan azt kell igazgatnom, hogy ne fittyenjen ki belőle a melltartó pántja. Az engem általában átkozott módon zavar.
Az ujjakat felhajtottam, begumiztam (erről nincs kép, el tudjátok képzelni), majd a levágott ujjarészből levágtam egy hét centi széles csíkot, félbehajtottam, és összevarrtam.
Ez került bele a nyakkivágásba afféle betét formájában,
és ennek a szélébe is bevarrtam egy gumit, biztos, ami biztos. A végén így festett az egész (a visszájáról mutatom):
És az eredmény ez lett, ni:
Mint rájöttem, a derékrésznél elég az is, ha kicsit szorosabbra húzom a megkötőt, és nem hátul kötöm össze, hanem elöl. Nyilván nem ez lesz az a ruhadarab, ami a nyár hátralévő részében le sem esik rólam, egyébként is a kezeslábasokat szeretem otthonom meghitt magányában hordani, mert ezekben pisilni mindig kihívás, és én tipikusan az a törpe vízmű vagyok, akinek azonnal kell, de itthon, és a maihoz hasonlóan nem túl forró napokon kiváló lesz.
11/332 – Nyári állandók
Matatás a szokott izémicsodákkal, úgy mint kaja, horgolás, hímzőfonal, Mackó (őt már fotóztam nektek korábban többször is a héten), na meg a Szentendre-Esztergom körjárat, még nyáron is, bár ezúttal legalább más okból (Párkányban voltunk hetibevásárolni, mint említettem). És ezen a héten sem fáztunk. Galéria!
11/331 – Meder
A napom eddigelé a szokásos mederben folydogál: hajnali ébresztő (a szőrös terroristától), aztán reggeliztetés utáni visszaszundika, és ennek megfelelő mennyiségű nyávogás (tőlem), amikor nyolc körül mégiscsak el kéne indulni a piacra, mert mi van, ha elfogy Bogaraséknál a sárga cékla.
Tulajdonképpen mulattat, hogy az életemben viszonylag sok mindennel úgy vagyok, mint a ruhákkal is: hordom meg csinálom meg érdeklődöm iránta, aztán egyszer csak divatba jön. (Aztán persze ki is megy belőle, mert ez így szokott történni. Aztán visszatér. Nem baj, én ráérek.) Amikor huszonnégy évvel ezelőtt szombatonként piacra kezdtünk járni a RK-val, meglehetőst hülyén néztek ránk, még a barátaink is, biza. Akkoriban a bürgüncfalvi piacra szinte kizárólag ráérő nyugdíjasok és hajszolt családanyák jártak, akik még azt is megkérdezték a paradicsomostól, ez a zöld csíkos izé ehető-e már most, vagy kell még rajta érlelni, aztán innen jutottunk oda, hogy idejében kell indulni ahhoz, ne fogyjon el a sárga cékla.
Bevallom, most lehet, hogy vissza fogok dőlni egy újabb adag szundikára. Aztán jöhet egy kis gimnasztika Erikkel, mert most már tényleg ránk fér…
Eská 11/38 – Majdnem pipa
Mára volt nekem nyolc darab betervezett tevékenységem, ebből összejött hat.
Összességében nem olyan rossz. Meg aztán, holnap is van nap.
11/330 – Merjünk nagyot álmodni
Terveim mára:
- elkészíteni és lefagyasztani kb. 75 gyozát (nulláról indulva, házitésztából)
- befejezni 3 db párnahuzat megvarrását
- felfúrni a fürdőszobában az ott parkoltatott akasztót
- lefűrészelni a függönytartó rudat, felrakni a függönyt
- összeállítani egy cipőtartót (már másfél hete ott ül dobozban a teraszon)
- főzni egy brazil rákcurryt
- megetetni kétszer a mosógépet
- átalakítani egy virágmintás kezeslábast.
Nem mondhatjátok, hogy nem vagyok optimista.
11/329 – Még
Nyugi, még megvagyok. Látjátok?
Heti bevásárláson voltunk Párkányban, ezért a kései bejegyzés.
Minden nap más - mindennap más 