Meg nem mondom, hogy a lófütyibe sikerül, de a napjaim nyomorult hőségben, munkában és szorongásban ketyegnek elfele, a hétvégi galériáim meg ennek ellenére is tele vannak sok szép színes maszattal.
Mondjuk úgy, hogy az én életem kívülről még mindig jobban fest, mint belülről.
Elmásztam a piacig, hogy vegyek cukkinit, paradicsomot, barackot, tojást, kenyeret meg a szokásos kecskekefirt és -krémsajtot.
Attól tartok, ezen az őszön a piacra is csak igenigen elvétve fogok lejutni, alig van olyan szombat, amikor nincsenek óráim.
Múlt szombaton végül a Börzsöny helyett Selmecbánya mellett döntöttünk, ahol jártunk ugyan már vagy tíz éve (ősz volt és rohadt rossz időjárás, annyit mondhatok), de én nem hiszek a “Rómát látni és meghalni” hozzáállásban, a legjobb helyekre is vissza lehet menni, még ha évtizedes késéssel is. (2033, Firenze, jövök. Hehe.)
Selmecbánya továbbra is csodálatos. Ezúttal eldöntöttük, hogy tíz évnél hamarabb megyünk vissza bele. Minél hamarabb. Ez persze a mi életünkkel azt jelenti, hogy jövő július előtt semmiképp, de akkor is, na, vissza fogunk menni.
És megnézzük a bányászmúzeumot is, meg eszünk olyan éttermekben, amiket úgy hívnak, hogy Monarchia meg Hubertus, és még sokkal többet fogunk mászkálni benne, mert ezúttal nem nagyon fért bele több, mint másfél óra caplatás meg egy Kofola.
Végre van egy olyan napom, amikor nem kell mennem éppen sehová, és egyedül etethetem a mosógépet. A RK éppen Békéscsabán van, de lesz ez még így se, a jövő hetet valószínűleg válogatott holmicskái mosásával fogja tölteni, mielőtt három és fél hónapra távozik Ámerikába, úgyhogy ki fogom használni a lehetőséget, ki én. És takarítani is fogok.
Ezeket valószínűleg nem ebben a barbipink virágos hacukában fogom abszolválni, mert nem rugis az anyaga és nincs zsebe (zenegépecke! telefon!), de muszáj volt felvennem, mert már két hete turkáltam Erdőbényén, és a kedves olvasók némi kétkedéssel fogadták, hogy ezt, én, itt és most.
Elmondanám, hogy én ezt fel se próbáltam, csak ránéztem, és azt mondtam, jó lesz. Az lett.
Csak a dokumentáció kedvéért azt is elmondanám, hogy most vagyok 77,5 kiló. Azért akarom dokumentálni, mert a következő néhány hónap valami iszonyú lesz, és kíváncsi vagyok, stressz-zabálni vagy stressz-fogyni fogok-e tőle. Ugyan már nekiláttam számos működőképes stratégiát gyártani ahhoz, hogy viszonylag rendszeresen és egészségesen étkezzek az őszi félévben, amikor a szélrózsa minden irányába rohanok majd összevissza, esténként pedig nem lesz aki elém pakoljon egy tányér meleg ételt, de ez további erőfeszítéseket igényel.
Egyelőre rendeltem magamnak az internetekbe egy ételtermoszt, szorgosan fagyasztgatok házi gyozákat és wontonokat, valamint kölcsönkértem anyósomtól az airfryert, de még lesz ezzel nekem dolgom, ha nem akarok valahol holtan lefordulni egy katedráról.
Ma reggel is elrohantam alkalmassági vizsgát tartani, és csak most jutottam oda, hogy bejegyzést írjak. Az a gyanúm, ez a jövőben gyakrabban fog ilyenformán történni, mint szeretném, de hát ilyen ez a popszakma. Vagy esetleg nekem sikerült egy ilyen zenekart kifognom, az is lehetséges.
Már most is annyi mindennel kell zsonglőrködnöm egyidejűleg, hogy reggel elfelejtettem bedugni a táskámba Gombóc Artúrt, akit olvastatni szoktam a felvételizőkkel, haddlám, nincs-e nekik sunyiban diszlexiájuk. Sebaj – mondtam optimistán -, az utam a Corvin Negyed nevű fogyasztási templom mellett visz el, biztos lesz ott könyvesbolt.
Hát volni volt, csak éppen zárva, pedig ekkor már negyed tíz volt, én meg ott a Ferencváros közepibe’, útban az ITK felé, ahol garantáltan nem találok egy fia gyerekkönyvet se. (Bezzeg “otthon”, Esztergomban! Csak győzzek válogatni!) No de sebaj, van nekem találékonyság dögivel (mellesleg megjegyzem, ez fog engem sírba vinni, hogy valahogyan mindent megoldok). Úgyhogy kérem én bementem egy Lidlibe, mert azt gondoltam, hogy mindjárt kezdődik a tanév, talán lesz nekik gyerekkönyvük is (és remélhetőleg nem csak Bari meg a barátai, dögvész azokra a rühös kis szerzetekre). Nem mondom, hogy nem kellett válogatnom a készletben, de végül rátaláltam egy A Négyszögletű Kerek Erdőre. Oszt megvettem. Itthon még úgyse volt belőle.
Most megírok még néhány csuhaj kis munkahelyi levelet, majd megmelegítem a tegnapról maradt rákcurryt, mármint ha engedik. Mert most meg egyesek rám ültek.
Hja, neki könnyű, ő már vacsorázott.
Csak a munkamunka meg az örökös kapirgálás, mondta valamikor egy dörzsireklám vagy mi. Eljöttem Esztergomba kollégát pótolni a pót-alkalmassági vizsgán, plusz egyéb cuki kis feladatok.
A legszívesebben amúgy inkább bebújnék egy elég masszív bútordarab alá egy szatyor fonallal, és ki se jönnék onnan decemberig. Vagy akár júliusig, merjünk nagyot álmodni.
Biztos vannak olyanok, akiknek rosszabbul telik ez a nemzeti ünnep (gondolok itt pl. a meteorológusokra), de én is csak azt tudom mondani, hogy “we are not amused”.
Akkora mennyiségben fogyasztottam az elmúlt időszakban az 1890-es évek rettenetes szacharinos stílben megírt szövegeiből, hogy minnyá diabéteszt kapok. És még mindig nincs kész ez a rühes tanulmány.
Mint a mellékelt ábrából sejthető, ma is a nádasomban vagyok, és nem is nagyon jövök ki belőle. Holnap leadási határidő, és semmi nem teszi az embert annyira motiválttá, mint egy leadási határidő. Nekem elhihetitek.
Még a BMB idején, amikor Bártfára ruccantunk el, az út mellett jelezték, hogy egy kiske betérőnyire ott van Hervartov, abban pedig egy UNESCO világörökségi fatemplom. Úgyhogy Bártfáról visszafelé jövet be is tértünk.
Hervartov pöttöm falucska, sose volt nagyobb, sose is lesz valószínűleg (kíváncsiságból meg is néztem, mekkora volt itt a népesség népszámlálásokkor – nos, 1910-ben 376-an lakták, 2011-ben meg 497-en), viszont van benne egy Assisi Szent Ferencnek szentelt templom, 1593-ban építették tiszafából. Most így néz ki kívülről:
Van körülötte a csomó dédai kékre festett kisház is, amitől az egésznek afféle skanzenjellege lesz, aww. A templom ajtaján van egy felirat, hogy délelőttönként el lehet kérni a kulcsot a panzióból, de mivel délután volt, mi arra gondoltunk, hogy simán csak körbejárjuk. Ekkor jelent meg két tinilányka a panzió irányából a kulccsal, hogy meg akarjuk-e nézni a templomot. Naná hogy, leperkáltuk a fejenkénti néhány eurót (azt hiszem, 2 vagy 3 volt), és nagy tisztelettel bementünk.
Kedveseim, ha véletlenül arrafelé bóklásznátok, ne hagyjátok ki, igazán megéri azt a kiske betérőt egy zsákfaluba. Nédda.
Olyan kemény hét volt ez, mint Tarzan sarka, és a jövő sem kecsegtet semmi kellemesebbel, de azért hadd mutatom nektek a derűsebbik oldalát.
Itt állok a Natura Hill erkélyén, be vagyok kenve mindenféle kemikáliával, olyan cipő van rajtam, amivel (majdnem) minden terepakadályt hajlandó vagyok megtámadni, és a RK éppen azon morfondírozik, a Börzsöny vagy Selmecbánya.
Titeket persze inkább a környezet érdekelne, mi? Nos, ilyen:
Ezek még az érkezésünkkor készült fotók, de lesz még több is, az tuti.
“And now for something completely different”, mondanák a fiúk a Monty Pythontól (amikor még fiúk voltak, nyilván, nem pedig öregek vagy halottak).
Ezt a száznyolcvanplusz magas nőkre tervezett izét én már évekkel ezelőtt turkáltam, de mindig úgy gondoltam rá, mint arra a holmira, amit majd át kell alakítani, mert elálldogálni vagy -üldögélni kiválóan tudok benne, haladni viszont nemigen. Ez azóta sem változott, mivel én nem nőttem nagyobbra, legfeljebb keresztben, haha. A nehézség nyilván abban áll, hogy a bordűrös anyagot a vízimadarak miatt nem lehet egyszerűen alulról nyissz, felülről kell vele csinálni valamit, és erre bennem még mindig nem nőtt meg a késztetés.
No de azért felvettem, hogy lássátok, itthon maszogni ez is jó lesz, délután úgyis át kell öltöznöm, mert megyünk Zebegénybe víkendezni. Leginkább azért, mert most vagy soha, pontosabban most vagy jövő nyáron, azt meg ki tudja, addigra mi lesz.
És ha már a Monty Pythont emlegettem, tessék:
Ma sem vagyok sokkal okosabb, mint tegnap, de legalább gyűröttebb.
Ez a hajmosás is egy nettó kínszenv ebben a forró párában, és még vannak olyan jótanácsok, hogy ha nagyon meleged van, vizezd be a hajad, brr, én alig várom, hogy végre megszáradjon.
Egy kép ezúttal is többet mond száz szónál.
Van nekem befüggönyzött szobám és légkevergető szerkentyűm és lehetőségem arra, hogy ne a kertet kapáljam, de még arra is, hogy hétköznap délben a lábkörmeimet festegessem, és van hitelkártyám és Fapipám internettel meg több kiló fonalam meg még mi nem. Ez mind nem segít azon, hogy nyafogni tudnék, annyira nyomorultul vagyok ebben a melegben, amikor teljesen használhatatlannak és butának érzem magam.
Nyilván ezúttal is bementem a turkálóba, be én.
Újabb staniclinap*, az árgyélusát neki, hozzá pedig a szokott üveges tekintet.
* Innentől kezdve így fogjuk itt hívni az értekezleteket, amikor csak pörgünk, mint majom farkán a stanicli. Hadd mondjam el, ezt se én szerveztem. Viszont az egyik résztvevőn szintén egy pöttyöske volt, ami most engem indokolatlan derűlátással töltött el, mert a jelen helyzetben már én is úgy vagyok, hogy Kedvező Jelekre vadászom, mint egy ezotérika.
Megint ott tartunk, mint az iskolai dolgozatban Toldi Miklós, aki bement a nádasba, és addig ki sem akart jönni, amíg azt a nagyon fontos dolgát el nem végzi.
Ha úgy festenék, mint aki inkább aludna azok a nagyon fontos dolgok helyett, a hiba nem az Önök készülékében van.
A “Bor, mámor, Bénye” még mindig jó. Nagyon.
A képeim nyilván összevissza vannak, de egy borfesztiválban linearitást keresni amúgy is teljesen értelmetlen.
A BMB alatt most már tradicionálisan tartunk egy turistákodó napot – voltunk már Sátoraljaújhelyen, Eperjesen, Kassán, a Megyer-hegyi tengerszemnél, csak győzzük számolni. Ezúttal kissé távolabbra merészkedtünk, és megnéztük Bártfa híres főterét.
Nagyon ajánlom, látni fogjátok, miért.
 | mák - Szaporulat a szekrényben… |
 | Vég Anett - Szaporulat a szekrényben… |
| mák - 13/148 – Ovi |
 | magyaroramegminden - 13/148 – Ovi |
| magyaroramegminden - Jóleső Január 2026/21 –… |
Minden nap más - mindennap más 