Mivel ma rettenetes nemzetközi rohangálónap van, és ennélfogva már úgyis mindegy, reggel fél hatkor betettem a zsebembe egy konyhai ollót, és elindultam bodzavirágot szedni.
Bodzavirágot én általában temető mellett szedek, ott rendszerint vannak bodzabokrok, és a holtakat sem zavarja. (Azért ilyenkor mégiscsak beteszem a zsebembe a személyit, hogy ha egy élő esetleg aziránt érdeklődne, mijafaszt csinálok itt hajnalban egy “Bortársaság” feliratú papírszatyorral meg egy narancssárga Fiskars ollóval a kezemben, felajánlhassam neki a kicsike kirándulást ahajt kétutcányira, ahol megmutathatom a kamrában a felcímkézett szörpös üvegeket.) Amikor még fiatalok voltunk meg ráérősebbek, és nem igényelt többhetes szervezést, hogy elmenjünk egy étterembe vagy kibóklásszunk valahová a zöldbe, a Repülő Kutatóval ilyentájt mindig felkerekedtünk, és elbuszoztunk Pilisszentlászlóra. (Emese se volt még hajh, régi szép/csúf idők. Ifjú zöld gyalogbékák voltunk, no.) Szedtünk a temető mellett egy szatyornyi bodzavirágot, aztán, amíg megjött a visszafele busz, beültünk a Janosík Krcmába. Emlékezetes alkalmak voltak ezek, a krcmában mindig sandán megnéztek a trzvendégek minket mint pesti gyüttmenteket, aztán elkezdtek szlovákul beszélgetni, amíg el nem feledkeztek arról, hogy ott vagyunk, és akkor visszaváltottak magyarra. Azóta is ezzel magyarázom a kétnyelvű közösségek nyelvi kódváltásának okai közül a kizárást a hallgatóimnak, mert ha tanár vagy, semmi sem megy kárba, legfeljebb veszendőbe.
Summa summárum, a nap kiválóan indult, fél hétre már a pincében volt az ezévi bodzaszörp, egyelőre még fazékban. Egy hét múlva kell majd leszűrni meg elpalackozni, és a fene se tudja ugyan, mi lesz egy hét múlva, de valahogyan szakítok rá időt, mert ezekre a dolgokra muszáj. Most elmászunk piacra, mert erre is muszáj időt szakítani. Utána viszont felmotyózzuk magunkat (including az elsőáldozós bálhercegnő ruha, akit tegnap este fejeztem be nagy elszántsággal, kézzel hajtván fel az alját, mind a két méternyit), és elmegyünk felszedni anyámat a Keletiben, hogy elautózzunk Mucsa-Külső-Szentkátára elsőáldozást vizionálni. Természetesen ebben a pillanatban fogalmam sincs, mit veszek fel majd holnap a nemes alkalomra, de még van kábé két órám, hogy kitaláljam. Lehet, hogy kalap is lesz benne, mit nekem Hekuba.
Azt viszont már tudom, hogy a vámosnak azt kell majd válaszolni, hogy “Szamo licsne sztvári”, mert a nyelvi kódváltás okai között az udvariasság is ott szerepel, mint ezt úgyszintén el szokom mondani a hallgatóimnak.
Majd a hercegnőruháról is lesz beszámoló, ígérem, de valójában abban reménykedem, hogy be tudom mutatni Filomélástul, végül is úgy az igazi.
