A rózsaszín állítólag az a szín, ami eksztatikus lelkesedést áraszt. Ajánlom is neki.
Nyilván nehezebb ezt az eksztatikus lelkesedést összehozni, amikor az ember öreg nyafogóruhában a lakást redvázza, a laptopja törött, a macskái felverték ötkor, most viszont ott alszanak, ahol jó lenne porszívózni egyet,
a szakdolgozói meg le se szarják a fejét (aztán majd egyszer csak megjelennek mindannyian, de mint a lavina. Nekem lenni tapasztalat.).
A szárazpapi fogyóban, a lakás futóban, apósomék tegnap valamit machináltak a pincében a radiátorokkal, amihez mindent elhúzgáltak, aztán persze nem húzgálták vissza, a RK holnap jön haza fáradtan (és feltehetőleg a buszutazástól kiújult isiásszal), plusz úgyszintén holnap megérkezik anyám is, aki ugyan mindig azt mondja, hogy nem kell neki puccba rántani a lakást, de az mégiscsak az alapvető minimum, hogy le tudjam fektetni valahol, az a szoba pedig jelenleg egy festőműhely+lomtár+macskaszőrgyűjtő.
Tegnap a RK és Professor Krtek hazazúgtak Svejcből, ahol a berni konferencia mellé befért egy kiske kirándulás is Neuchatelbe. A professzornak egyre inkább kinéz az a jövő, hogy mintegy véletlenül beleesik fejjel a budiba, fene azt az önelégült pofáját:
A RK valószínűleg megússza a budiba lógatást – egyrészt sokkal magasabb és erősebb nálam, másrészt meg hozott nekem csokit. Ilyet:
Az egyik kollegina a konferencián állítólag igen szuggesztíven mondta neki, hogy “Ez a legjobb csoki egész Svájcban!”. A RK pedig, mint a tudomány, a kísérletezés és a tapasztalás iránt elkötelezett doktorbubó, vett belőle, hogy ellenőrizze az állítást.
Szuggesztivitásból Maci se rossz, nézzétek csak:
Igen, bedugta a tappancsait a ruhám ujjába. Azóta hálistennek abbahagyta, mert másként nem kaptatok volna bejegyzést.
Hát ez van máma eddig blogice, bár már gyártottam tantárgyleírást, és most meg egy oktatói adatlappal tökölök, de maradjunk inkább annál a világnál, amiben csak vakondok, csokik és macskák vannak.
Van egy legenda, hogy a római császárok válla mellett mindig ott álldogált egy pofa, akinek az volt a feladata, hogy időnként figyelmeztesse őket, ők is emberek, és marhára nem olyan fontosak az univerzumnak, mint hinnék. Nos, tarthattak volna macskát is, az sokkal olcsóbb és praktikusabb, ráadásul hatásosabb is.
Egy nyomorultul átfetrengett éjszaka után nincs is fincsibb, mint még öt előtt levánszorogni, és megetetni a dögöket, hátha ettől abbahagyják a Fapapucs Futamot. Mellé. Csak annyi időre voltak hajlandóak szünetelni, amíg bezabálták a tasakost, utána folytatták tovább. Csekély vigasz, hogy a napot bezzeg át fogják aludni a bidesek. Tegnap is ezt csinálták: kezdték a nappaliban,
folytatták a hálószobában,
estére meg kegyeskedtek észrevenni, hogy nem vagyok a topon, és bevonultak hozzám. Úgyszintén aludni.
Mámegin idus van, ezúttal pedig szokásos márciusi lekotrom-a-bőrömet-de-tényleg állapotom mellé bepuszilt ez a végtelenbe kúszó hosszított hétvége is – már napok óta úgy érzem, hogy ma is vasárnap van, tegnap is vasárnap volt, holnap is vasárnap lesz. Nem vagyok különösebben oda a vasárnapokért.
Úgyhogy, egyáltalán nem meglepő módon, a tegnapi vasárnapról mai vasárnapra virradó hajnalon fél kettőkor ezt csináltuk mink, Maci, Jessica Fletcher meg én*:
Ja, az ott egy doboz, festés közben. A helyzet azóta nem javult, desőt romlott: kokárdák készülnek
meg tüntetősüti,
és borzasztóan remélem, hogy holnap végre nem vasárnap lesz. Már a hétfővel is kiegyeznék, pedig tulajdonképpen azokért sem vagyok annyira oda.
* Jessicát én hívtam, Maci viszont magától jött, még csak nem is az én két szép szemem miatt, hanem mert a vendégszobában megjelent egy újabb szék. Az a pincéből jött fel, és azzal Tervek vannak, de Maci úgy gondolta, az ő tervei előbbre valóak, és ha van valahol egy új szék, arra neki rá kell ülni, aztán fetrengeni, majd végül elaludni rajta. Hát jó.
Mivel én még nem nézek ki sehogy, és délutánig ebben nem is várható semmilyen változás, a szokásos eljárás keretein belül most is beküldöm helyettesíteni az állatkákat.
A “háromba vágtad, édes jó Lajosom?”-nál még nem tartunk, de már rettenetes mennyiségű dobozt hajtogattam össze és/vagy láttam el öntapadós tapétával és festékkel. Mindeközben persze két kézzel táplálom az entrópiát, a macskák legnagyobb örömére.
Vannak azok az idők, amikor egyidejűleg vagyok lusta és nyugtalan, nekem meg éppen megint ilyen idők szakadtak a nyakamba, amikor a tehetetlenséget több mosógépnyi ruha behajigálásával, szekrényrendezéssel, pemzlikkel, szabásmintákkal és kétoldalas ragasztószalagokkal próbálom álcázni.
Több-kevesebb sikerrel. De legalább lesz miről blogolnom.
Teljesen groggy vagyok, még a piacra se mentem le, csak a RK kezébe nyomtam egy darab egyre értéktelenebb papírt, hogy költse zöldségre meg más világi hívságokra. Valószínűleg amúgy kevésbé lennék groggy, ha nem ébredtem volna fél háromkor teljesen virgonc-éberen, természetesen minden ok nélkül, de felébredtem, a fenébe is.
Hát így esett, hogy háromkor már ott álltunk a konyhában én meg Sister Boniface, ő nyomozott, én pedig a döglött banánokat mentettem.
Azt hiszem, a mai nap erősen csökkentett hatásfokú mütymörgéssel fog telni. És ők lesznek a példaképeim:
Itt ebben a kuplerájban egyre gyakoribb, hogy embertervez (én), aztán másvégez (Isten, másik ember vagy valamelyik macska). Tegnap például ennek igen szép jellemző esete ütött be, mikor elindultam, hogy rákenjek a fiókgombokra egy újabb réteg festéket (ez egy folyamatban lévő projekt, ha a végére jutottam, be is mutatom), aztán ezzel találtam magam szemben, ni:
Nyilván ilyenkor békén hagyjuk a szőrös hátramozdítót, mert amíg alszik, nem tesz tönkre semmit, különben is én vagyok a hibás, tudtam én azt nagyon jól, hogy az ott neki a kedvenc radiátora.
Nem baj, van itt munka dosztig, csak győzzem válogatni. Emlékeztek erre a képre itt?
Alig egy hónapja készült, amikor végre gatyába ráztam-forma azt az oldalát az emeleti folyosónak, dobozok meg minden. Ott a Kallax polc felénk eső végén azt a két fura világos kékzöld dobozt például valamikor egy éve vettem a lidliben vagy aldiban, és most jutottam végre odáig, hogy kicsomagoljam a nájlonból, és rendszerezzem vele a káoszt egy kicsinyt, mert az ránk fér. Gondoltam, ezzel a csíny letudva, jó lesz az itt nekem in aeternum, hurrá, megoldottam.
Hja, ahogy azt Móricka elképzeli. A múlt héten ugyanis rájöttem, hogy ezek a sunyi rohadt büdös szőrös dögök sutyiban kaparófának használják AZ ÉN DOBOZAIMAT.
De tényleg.
Újratervezés. Hogyaza.
Nyilván ezeket már nem tarthatom ott a Kallaxban, muszáj lesz papírdobozokat használnom az ottani pakolászáshoz, a papírt eddig nem bántották a szőrös disznók, bár nyugtával dicsérjük a napot. Jobb ötlet híján vettem hát az Ikeában egy kupac Tjena névre hallgató papírdobozt, amiket majd persze mázolni kell, mert itt akkor is színharmónia lesz, ha ezért kucsmát kell csinálnom pár családtagomból.
Most viszont mentsük meg ezeket a nyomorultakat, már tudom, mit akarok bennük tartani és hol, és nem hagyom magam, szemétládák.
Megnyugtató módon azt a papírtörlő vastagságú és minőségű burkolatot, amibe beleszerelmesedtek a macskák (asszem, Maci volt a főkolompos) elég könnyen el lehetett távolítani a doboz megrongált oldaláról, és azt is tudtam, mivel akarom pótolni, merthogy valamikor szert tettem (szintén a lidliben vagy aldiban) egy adag ilyen öntapadós izére.
Olyan mámorító-ronda volt, nem tudtam otthagyni, na. Sajnos, mint kiderült, a dobozkartonon igen szépen ragad, a papírtörlőn viszont nem.
Hogyaza. Újratervezés. Kétoldalas ragasztószalag.
Innen már szép flottul ment minden, még az is, amikor a likat ki kellett szabadítanom a bevonat alól, mert ezért van nekem sniccer,
és ő hajlandó is volt együttműködni, amiért külön hálás vagyok.
Hát így esett, hogy tegnap este újrahuzatoltam a dobozokat.
Most már csak azt a helyet kell megtalálnom nekik, ahol békében vannak a szőrös disznóktól. Valószínűleg ez lesz az, ide nem járnak a négylábú terroristák,
de akkor meg át kell terveznem azt, amit eredetileg akartam ide, és ezeknek az akcióknak végül mindig az a következménye, hogy tovább csúszik a kivitelezés.
Nem mintha nem érnék rá, egyre erősebb a gyanúm, hogy ebből a kuplerájból már tényleg csak lábbal előre fogok távozni.
Ezek jegyében fog zajlani a mai nap, és a festékre számítottam ugyan (hé, én találtam ki egy nagyívű projekt részeként, hogyne számítottam volna rá), a fánkra viszont nem. Az csak úgy adódott. Családom szomszédban lakó része a szokásos fáziskéséssel informált arról, hogy ma nagy délebéd várható, mert Bucónak izénapja* van, és további névnapok is beesnek az időintervallumba, amióta legutóbb összeröffentek egy nagy zabálásra. Hát jó. Mivel amúgy is farsang farka van, felajánlottam, hogy a délebéd utánra sütök nekik fánkot, tököm fog most határidő mínusz fél nap idején izénapi ajándékokon dolgozni.
Inkább felőtözöm tisztességben megvénült házifutkorászósba, aztán erisszük.
Nyilván ma is szívesebben lennék Maci. Hejj, jelentkezzen, aki nem lenne szívesebben Maci, akár ma, akár általában.
* Vagy születés-, vagy névnap, fene bírja ezeket követni. Tartottak itt már fogantatásnapi bulit is, csak mondom.
Bizonyos szempontból tényleg az. Na persze hajnali fél háromkor ébredtem arra, hogy szorongok, és fájnak a reprodukcióban érdekelt részeim (igazán abbahagyhatnák, én már tényleg nem vagyok érdekelt a reprodukcióban), de azóta behajintottam a mosóba-szárítóba két gépnyi cuccot, gatyába és frissen mosott párnahuzatokba ráztam a nappalit,
aztán bedugtam a sütőbe egy kenyeret. (Le kellett ellenőriznem, bent van-e a sütő ajtajában az összes üveg, mert tegnap olyan pokoli sütőpucut csaptam, hogy a dupla üvegajtó most teljesen átlátszó, és nem emlékszem, erre mikor volt legutóbb példa.)
Közben persze van, aki megtalálta a legjobb helyet magának a tiszta-illatos párnahuzaton,
meg van, aki éppen teljes erőbedobással fésülteti magát,
Helló, új hét, új kihívások. Mivel én a korai órára meg mai napom sajátosságaira való tekintettel még nem jutottam sokra, és egy ideig nem is fogok (itthoncsücsü napom van órákra készülődéssel, majd délután háromtól kozmetikus!), úgy gondoltam, archiválom a tegnapi séta előtt készült fotót.
Úgyszintén a tegnapról maradt ez is: ilyen az, amikor szőrös családtagjaim kiülnek az ablakba, és megbeszélik, hogy vajon melyik rigónak lehet igazán zamatos a combja.
Kitartást mindenkinek, én már vágom a centit az onlány oktatás végéig, ami nekem ezúttal lészen csütörtök, hacsak a világ nem pancsol bele ebbe. Nem ajánlom, hogy azt tegye.
A fodrászhoz menetel örömhírére a hajam önhatalmúlag felrobbantotta magát, és még csak nem is mondhatom, hogy nem értem meg, mert az onlány oktatás örömhírére én meg a Bűnök Barlangját robbantottam fel az emeleti folyosóval egyetemben (nem mindegy, mi látszik a hátam mögött, ugye).
Na, azóta valamelyik makka mindig bent ténfereg vagy óbégat vagy alszik a káosz közepén, hajnalban például testületileg megjelent mindkettő. A kép arról az öt percről van, amikor éppen nem próbáltak belemászni egy random dobozba, nem kajabáltak reggeliért, és átmenetileg szünetelt a Fapapucs Futam.
A mai napomat eddig korrektúrával szoptam végig, ami jellemzően “az embernek kél káromkodni kedve” program, ugyanis ilyenkor mindig újra és újra rádöbbenek, hogy
a) mennyi írástudatlan és grafomán tudományhozkalimpáló ember van a világon,
b) mennyire kevés nekem a türelmem hozzájuk.
Úgyhogy most kimegyek a házból fejemet szellőztetni, piszkosul ráfér. A könyvtárt is meg kell látogatnom, hajh.
Végre kimehetnék a házból, de hát még a kutyámat se nagyon küldeném ki, ha lenne kutyám. Éppen ezért inkább nem nézek a tetőablakra, ahol vigasztalanul folyik lefelé a víz.
Hogy a RK-t idézzem: “Asszem, vége a Jóleső Januárnak, mi?” Ő ma reggel arra ébredt, hogy kicsit kapar a torka, úgyhogy feldugott az orrába egy pálcikát, én meg gondoltam, szolidarítok tesztileg, bár semmi tünetem nincs.
Reméljük, ez így is marad.
(Kajánk van, a macskáknak is, az e heti vizsgáim elektronikusak, a RK is el tudja végezni a dolgai nélkülözhetetlen részét online, szóval egyelőre lakásfogság meg drukk.)
