Erre a témára ezt a képet festettem nektek tegnap:
Csülök úr, avagy Maxim, a Kajla. Bár ez a képen nyilván nem látszik, de mindeközben csiripelve dorombol is. Komolyan azt a nevet kellett volna adnunk neki, hogy Csiriz.
Ölelgessetek meg ti is valakit, négylábút vagy kétlábút (ez utóbbiból lehetőleg olyat, aki éppen nem lázas és köhög, de ezt ugye két év szopornyica után mondanom se kell).
Ma tetyekvetyek-itthoncsücsü napot tartok, ami ugyan semmi extra eredményt nem fog hozni, de ettől lesz majd itthon tiszta ruha, friss ágynemű, itt-sült kenyér meg kevesebb macskaszőr.
Apropó macskaszőr, néha teljesen meglep, hogy a makkákon még van belőle, egy alaposabb redvázáskor több macskányit gyűjtök össze belőle. Ez itt alant pusztán csak egy méternyi előrehaladás eredménye, blöe.
Isten megáldja a kelimszőnyegeket, azok rendszerint csak fakóbbnak látszanak tőle, nem pedig kriminális állapotúnak.
Odakint vidáman süt a napocska (na ugye, hogy sikerült elődudorásznom),
bent meg mütymörgés és dögölészés van, gőzerővel.
Igen, a futonomon ülök paplan alatt (Maci az imént távozott, hogy odalent folytassa a saját dögölészését), almás-fahéjas teát iszom, és kis darab izéket varrogatok egy kabátra.
Nincs nekem túl jó dolgom? De. Nem baj, eljön ennek is a böjtje!
Én már nem értek semmiccse, de tényleg. A tegnapi napot végigaludtam (nem vicc, talán három órát voltam ébren, azt is kis részletekben), mára pedig itt vagyok teljesen egészségesen, nuku láz, nuku másegyéb, leszámítva, hogy gyenge vagyok, mint az őszi légy.
A nyuszifülek azért a tőlük telhető módon megpróbáltak szórakoztatni ébrenlétem rövid perceiben,
és ezt a képet leginkább azért teszem be ide, mert a komplett tegnapi nap ilyen volt, piros és homályos.
Na de ma már egy másik nap van, sálálá. Megyek, megmosom a hajamat.
Az éjjel folyamán csúnyán leütött valami, rázott a hideg, fájt a fejem, és folyton a vécére szaladgáltam, mert eresztettem alul is, felül is. A gyomorgondok elmúltak, de olyan ernyedt és kimerült vagyok, hogy az párját ritkítja. Őszintén, legutóbb az első Astra Zeneca után voltam ennyire pocsékul, a gyomromat leszámítva a tünetek is ugyanazok, úgyhogy összes nyomorúságomhoz egy pálcikát is felnyomtam az orromba. Negatív.
Amikor tudok, majd újra jövök. Most próbálok aludni, már ha hagynak a szőrös disznók, mert persze mind a kettő rajtam héderezik. Édesjóistenem, mekkora felfordulás van itt, ma rendezni akartam, nem dögleni!
Mára a vízkeresztből valószínűleg a “vagy amit akartok” jut nekünk, melynek keretein belül hálásak leszünk azért, ami van, részben meg azért is, ami nincs. Az én hajam ugyan cefetül fel van robbanva, de legalább még nem hullt ki minden szála, a RK pedig épp valami gyomorrontásra hajazó akármivel issza akószámra a teákat, de ha nem mondta volna le a fél panel a jelenléti bulit, épp most indulna New Orleansba félig-meddig betegen. (Egen, novemberben is ott volt. Azt a várost nagyon komálják a történész konferenciák.)
Na szóval “Örüljünk annak, ami van vagy nincs.” Elég jó tervnek tűnik.
Megjegyzem, ezt a bejegyzést igen hányattatott körülmények között írtam meg, mert volt rajtam közben egy Maci.
Afféle kócoszka otthoncsücsü napom van, és csak azért nem mondom, hogy “amikor nem történik semmi különös”, mert a Semmikülönösök mindig ugrásra készen állnak, és elég, ha az ember emlegeti őket, máris elinalnak, hogy helyet adjanak az Új Kihívásnak, a Nélkülözhetetlen Teendőnek és a Tudom, Hogy Rövid A Határidő, De Te Biztos Megoldodnak.
Úgyhogy nem is beszélek a Semmikülönösökről.
A makkák közben úgy döntöttek, hogy a húgom ágya egy igen jó ágy, és skandalum, hogy őket itt ebből a szobából kizárják éjszakára, de most nappal van, szóval banzáááj!!!
Íme, délelőtt egy olyan szombaton, amikor még piac sincs, de szépen süt a nap, és Pocika feje áldásosan kitakarja, milyen dekoratívan lepattogzott a körmömről a lakk, minekutána mosogatással kezdtem a napot, közvetlenül a kávécigi és a macskahányás feltakarítása, majd az évindító zene meghallgatása után.
A miheztartás végett azért azt is bemutatom, mi után kellett nekem elmosogatnom.
Legalább ma sem fogunk éhezni, no.
Hejhó, naptári év vége, hejhó valószínűség, hogy ma úgyse lesz kaján kívül semmi extra, amit betehetnék a képek közé, kaja meg van már bőven sok. Galéria!
A Repülő Kutató a piacról hozott egy cserép búzafüvet, amelynek Maxim, a Kajla kellő alapossággal neki is látott, hogy bezabálja.
Képzelhetitek, hogy nézek ki én most, ha inkább a homályos Csipa Gyurit mutogatom magam helyett. Mindjárt megyek is, teleeresztem a kádat hopfüzsgővel.
Mit is mondtam tegnap, hogy a határ a csillagos ég? Na, körülbelül.
Mécconnét, Poci. A cicák nem szeretik a csokicseppes sütit, a csokicsókot, a kávés szíveket, de még a citromos repedtkéket sem. Nekem elhiheted.
(Azt, gondolom, mondanom se kell, hogy ezt a marha sok szénhidrátot nem a szél fújta be az ablakon, kettő ötvenkor bújtam ágyba…)
Marhára szerettem volna megúszni, hogy további likakat fúrjak ebbe a falba, ha már úgyis van rajta kettő. Nos, nem fog összejönni.
Igen, amit éppen most hallotok, az a GPS recsegő hangja, amint azt hajtogatja, hogy “újratervezés, újratervezés, újratervezés”. No de legalább a macskákat elszórakoztattam, ez is valami.
Nagyon praktikus, ha az ember macskákat tárol a lakásban, ez ugyanis kiváló mentséget jelent(het) arra, miért van kupleráj. Tegnap például, miután elharsogtam a rendrakásra felhívó csatadalomat, elmentem hajat mosni, aztán mire visszaértem, ez fogadott, ni:
Úgyhogy a Bűnök Barlangja ma reggelre még a korábbinál is kriminálisabb állapotba jutott, muhaha.
Most viszont fontos dolgom van, a kép rendezői jobbján felém haladó fehércirmos folt ugyanis ellentmondást nem tűrően simogatást igényel, cserébe viszont dorombol, puha és cuki.
Ugyan melyik porszívó csinálja ezt utána, ugyi.
Méla kis novemberi hétfő reggel, a macskák csendben maszognak, én is csendben maszogok, a kert egyre csupaszabb, de a sarkantyúkák továbbra sem bírnak magukkal.
Alapállapotom az “úgy akarom, ahogy lesz”, és a jelen helyzetben nemigen tudok elképzelni jobb alapállapotot.
Mivel a mai napból még nem tudom mi lesz (jelenleg horgolással a kezemben ülök jól bevackolva egy csomó tarkabarka ágynemű között), hadd mutatom be a tegnap esti bulit.
Előbb ott döglöttünk ketten Macival,
Poci pedig helytelenítően nézte,
aztán ő is odajött velünk dögleni.
(Azt nem tudom, miért babrálok mind a két képen a hajammal, általában nem szokásom.)
Ha nem vigyázunk, ma hasonlóan szenvedélyes és izgalmas mulatságok várhatók. De lehet, hogy ha vigyázunk, akkor is.
Mondhatnám, hogy akkor kezdjetek majd aggódni, amikor nem úgy nézek ki, mintha egy különösen kreatív ötéves öltöztetett volna fel, de figyelembe véve páviánsegg színű ruhatáramat, akkor is leginkább egy amazonasi papagájhoz fogok hasonlítani, ha amúgy teljesen le vagyok gyalulva.
Nem mintha most olyan messze lennék a teljes legyalultságtól, khm. És még előttem van ötször negyvenöt perc szombat délutáni tancsitancsi, hejderutyutyu. (Avagy, a zoknikacsákat nézve, inkább hejderucucu.)
Viszont legalább vannak ebben a vircsaftban olyanok is, akiknek bejött az élet.
Mivel idénre (remélhetőleg) végeztem a falfestéssel, hadd mutatom be, hogyan fest jelenleg a nappali meg az ő fala.
Ez itt a természetes megvilágítás,
ez pedig az esti fény:
A közönség mulattatására tréninggatyás férj is van ezen a fotón meg egy Maci nevű macska, aki épp eksztatikusan dürrög fésülés közben.
Mi változott még az eddigiekhez képest? A kanapét újrabéláztam, mert kriminális családom nagyot alakított az elmúlt két évben, és úgy ki volt seggelve szegény, mint egy tízéves mackónadrág. Emellett pedig elfordítottam kilencven fokkal, így most a hosszabbik oldala fekszik rá a falra, viszont ez azzal járt, hogy az étkező felé néző alacsony polcok, akik eddig békében megbújtak a kanapé mögött, kigyüttek a világ szeme elé, mégpedig a hátlapjukat mutogatva a nappaliban héderezőknek.
Na ezt a hátlapot én jobb híján jól bevontam öntapadós tapétával. (Felhívnám a figyelmet a műbecsre, amelynek eredményeként az egész egyetlen folytatólagos áltégla álfalnak látszik, holott négy függőleges tapétacsík van ráapplikálva két különálló polcra. Ha már hülyéskedünk, tegyük azt megfelelő precizitással.) A tapétázott polchát mellé pedig odahúztam a gazdátlanná vált tévéállványt, ami addig a kanapé folytatásában vala a falon, és a továbbiakban ezt fogjuk használni dohányzóasztalként (ami ebben a vircsaftban leginkább azt jelenti, hogy ott lakik a macskák itatóbögréje.)
Ez van most. A fotók rendezői jobbján látható nagy üres falfelület még vár a képekre, amiknek fel kell kerülnie oda. Eddig azért nem jutottak fel, mert az elrendezésükkel tökölök. (Pontosabban azzal, hogyan pakoljam fel őket úgy, hogy még változtatni tudjak az elrendezésen. Mielőtt likakat fúrnék a falba, látni is szeretném, hová érdemes.)
Mit mondhatnék: terv van, eszköz van, úgyhogy ha idő is lesz hozzá, előbb-utóbb megtörténik.
Most komolyan, mintha ők nyomtak volna le tegnap egy huszonegy órás napot, nem én.
Asszem, bedűlök közéjük.
Kezdjük azzal, mi volt a helyzet állása 9:40-kor.
Szerintem ez haladás. A helyzet állása 3:40-kor ugyanis ez volt,
a velociraptorok pedig nyilván ezúttal is résen:
Némi hisztérikus röhögés kíséretében informállak, hogy sok év után ismét Diwali-ünnepet tartok, a férjemet elűztem erre az időre Esztergomba (nem kell annyira sajnálni, befizetem őtet szállodába), a vendégekről lövésem sincs, ki és mikor érkezik meg, és közben mikor éppen hányan lesznek itt, de elkérem anyósom CrockPotját is a sajátom mellé, hogy melegen tartsam a curryket, amiket csak még ezután fogok megfőzni, mielőtt, miután és közben kitakarítom a lakást, áthúzom az ágyneműket, megvarrom egy gatya belső varrását, és általánosságban véve próbálok nem keresztülbucskázni a fejemen.
Én erről ugyan már tegnapelőtt azt mondtam, hogy úgy akarom, ahogy lesz, de azért folyton felvihogok, még ha nem is úgy festettem egy órával ezelőtt, mint aki nagyon röhögne.
Pedig dehogyisnem.
Ha végetér az emeleten a zsolozsma, előveszem a fúrógépet, aztán a porszívót is, és újratetriszezem a világot. Vasárnap van, végül is, mikor vegye elő az ember a fúrógépet, ha nem ma? (Bútortoligálás is lesz amúgy, kipróbálok egy nekünk-új elrendezést.)
Egyelőre így állunk. Maci kifejezetten elégedettnek tűnik, de hát az egy istenáldotta jó természetű macska, amíg van hami, simi és néznivaló, neki minden mindegy.
 | mák - 14/37 – Pom |
 | Kriszti - 14/37 – Pom |
| mák - 14/32 – Tűzenergia |
 | magyaroramegminden - 14/32 – Tűzenergia |
| magyaroramegminden - 14/27 – Holdsüti |
