Mivel a mai napot terveim szerint harákolással és tanulmányírással töltöm, nesztek a tegnapi áutfit, amiben lebillegtem a gasztropiknikre.
Lehet, hogy felelőtlenség volt, és ha nem megyek le, akkor ma már nem harákolnék, de erre nincs garancia, és a dolgok általános rendszerében úgysem értékelik igazán a felelős magatartást (bár ezt nyilván a takony meg a morci mondatja velem). Valószínűleg még inkább el lennék kámpicsorodva, ha a RK lemegy egyedül kiélvezni ezt,
én meg rendes néni módjára itthon töltögetem magamba a teát, aztán ma reggel mégis ugyanígy érezném magam, mint most.
Ha már amúgy is felköltöttek a légutaimban lakozó kis élienyek (ki akartak jönni, de azonnal), akár fel is lőhetem az éterbe a vasárnapi bejegyzést. Tulajdonképpen ahhoz képest, hogy hétfő óta küzdök a takonykórral, végigrohangáltam a hetemet. Már megint. És közben még a RK születésnapját is megültük, amihez Tortasuttogó olyan tortát rittyentett nekünk, aminél passzentosabbat eddig még nem kapott ez az ember. Galéria!
Ma gasztropiknik is lesz a piactéren, úgyhogy megpróbálom összevakarni magam, és lekúszni oda. Beszélni nem nagyon akarok, de használhatom másra is a számat, ugye.
Tegnap igen előrelátóan lőttem magamról egy fotót,
és ez most tényleg roppantul előnyös, mert fel vagyok fordulva, mint annak a rendje. Már tegnap dél körül kezdtem érezni, hogy kapargál a torkom, és ez egy olyan extrapocsék éjszakában kulminált, hogy a mai napot valószínűleg ágyban és teán töltöm.
Hálistennek ma nem kell mennem sehová, de holnap már hatkor ki kell rontanom az ajtón, úgyhogy most dószan-dószan gyógyulnom kell. Asszisztencia mindenesetre van hozzá,
bár a kriminális éjszakámhoz ő is hozzátette a magáét, ott azokat a gombolyagokat például ő pofozta le a polcról ötkor, egyenest a fejemre, hátha ettől felkelek, és adok neki enni. (Felkeltem, persze. Ott azon a polcon még egy csomó fonal van, nem hiányzik nekem, hogy az összest ledobálja.)
Micsoda egy tönkrezsúfolt, akciódús, rohangálós hét volt ez, te jó ég. Esztergomjárás André Kertész nyomában, Esztergomjárás csak úgy hobbiból, három zárótevékenység három különböző óvodában, wonton- és tésztaleves a múltkorában lefagyasztott háziwontonokból, horgolgatás a tahitótfalusi kormányablakban, az év első fagyija a Levendulából meg a Walpurga-buli Tortasuttogó pavlovájával és a szokásos kenyérrudakkal, plusz muffinok és minestrone.
Pénteken az iskolaudvaron találtam az egyik szünetben egy ilyen kis irizáló büzgencset, és néztem vagy tíz percig, hogyan gyalogol a kert felé. Asszem ez volt az egyetlen olyan időszak a héten, amikor éppen nem pörögtem valamin, mert még álmomban is folyton mentem valahová. Galéria!
Amikor mi még nagyon fiatalok voltunk (a kábé húsz évvel ezelőtti időszakra gondoljatok), ráérő időnk sokkal több volt, mint most, pénzünk pedig hujujdesokkal kevesebb, és még egy Emese nevű autó sem álldogált az udvarban, májusban rendszerint felszedelőzködtünk egy szombati vagy vasárnapi délelőttön, felültünk a buszra, aztán elmentünk Pilisszentlászlóra bodzavirágot szedni szörpihez. Felmásztunk a használaton kívüli régi temetőhöz, ami körül óóóriási bodzabokrok voltak, teleszedtünk egy ikeás szatyrot virágokkal, majd visszafelé menet beültünk a Jánošikova Krčmába egy sörre. A Krčma ezen a ponton már tele volt tržvendégekkel, akik sandán megnéztek minket az Arany Ászok mellől, aztán szlovákra fordították a szót, mert az ilyen még nem látott gyüttmentekkel sose tudni, mit keresnek a Krčmában. (Természetesen mikor megszokták, hogy ott ülünk, visszafordították a szót magyarra, és én ezt a váltást mindig elmesélem a diákjaimnak, amikor szociolingvisztikából vagy többnyelvűségi kérdésekből okosítom fel őket, mert az élő nyelvhasználat ehhez hasonló érdekességeit mindig megjegyzik, és akkor legalább nem éltem hiába.)
Nnna. Azóta mi öregebbek lettünk, kevesebb szabadidővel, én meg átszoktam a helyi temetőhöz bodzavirágot szedni, bár az elmúlt időszakban már morfondíroztam azon, vajon mennyi lehet azoknak a bodzavirágoknak az ólomtartalma, ez egy egyre forgalmasabb város. Hát azok a bodzabokrok valamilyen “rakjuk rendbe a környezetet, de HIRTELEN” akció áldozatának estek valamikor az elmúlt évben, úgyhogy azt mondtam a RK-nak, üljünk fel a nosztalgiavonatra meg a 870-es buszra, és menjünk el Pilisszentlászlóra, haddlám, ott mennyire változtak meg a dolgok.
Nos, nagyon. A régi temető most így fest:
egészen konkrétan egyetlen bodzabokor maradt, amin persze túl magasan vannak a virágok ahhoz, hogy az ember elérje. Úgyhogy bánatunkban megfordultunk, és elindultunk a faluban, ahol ez is zárva volt,
és igazából azt sem lehetett megállapítani róla, végleg van-e zárva, ugyanis bent megvoltak az asztalok, de az ajtón semmiféle nyitvatartás, és az internet sem mondott semmi használhatót róla.
Mindezek után addig csavarogtunk a faluban, amíg megérkezett a hazabusz, és a következő egy órában igen sokat röhögtünk, mert kizárólag csak telkeken belül láttunk nyíló bodzavirágot, kint az utcán sehol. De azért sétáltunk egyet, no, és élveztük a rurális környezetet.
És végül, amikor már minden reményt feladtunk, tadáá, a játszótér/focipálya/placc mellett találtunk két bodzabokrot, amiken ugyan nem volt sok virág, de közterületen voltak, és mi igazán nem vagyunk telhetetlenek. A végén pedig még sört is ittunk, bár nem a Jánošikova Krčmában, hanem egy afféle semmilyen-modern bisztróban, ahol fagyit és süteményeket is árulnak, a tržvendégek meg nem miattunk beszéltek szlovákul, hanem hogy a gyerekek ne értsék.
Szóval újra megbizonyosodott ugyan, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, de azért a lábad így is vizes lesz, ha élhetek ilyen szép metaforikus kifejezésmóddal.
Mára az volt a tervem, hogy miután pápát integettem a RK-nak (ezúttal Bécsbe ment a drágám, de szombatra már haza is jön), elhurcolom Eriket a gépek kórházába, de az a gyanúm, az már holnapra marad. Vagy a jövő hétre. Vagy mittomén. Úgy pattognak felém a levelek, mint mikróban a kukorica, és Erikre nincs határidő, de a dolgozatokra van.
Úgyhogy mára én itt maradtam itthonhacukában,
Eriket pedig betettem a dobozába, hogy ne lássa, amikor Tove felül helyette az asztalra.
Az ott Tove, a háromszemű. Érdeklődéssel, bár némiképp gyanakodva tekintek együttműködésünk elé.
Ez az alábbi egészen kivételesen pontos kronologikus formában mutatja be a hetemet, ami Esztergomban kezdődött, egy egykilós csomag Leonidas pralinéval folytatódott (ezt hozta nekem a RK Brüsszelből, mielőtt tovafutott Ohridba), majd Budapesten voltam a Dies Academicuson (ez a fotó nem az enyém, de azért tettem be, mert mindig felvidít, milyen könnyen kiszúrható vagyok a többi nézőtéri bolha közül), és még olyan dolgok is belefértek a hét második felébe, mint könnyed másfél kilométer séta Dunabogdányon át, ahol teljes útzár volt a tűzoltók miatt (egy üzlet gyúlt ki a főutcán, a buszok meg vadul logisztikáztak azon, hogyan cseréljék ki egymást közt az utasokat), aztán pénteken harminchárom gyoza (házitésztából!) meg negyvennyolc wonton a konyhámban, szombaton budapesti tancsitancsi, majd végül a fentemlített gyozák közül egy fél tucat vacsorára. És közben Maci folyton enni kért, egyszer például a három méteres mélység fölött az emeleti folyosó korlátjáról, és ijedtemben rögtön adtam is neki. Ő nem egy túl kecses macska, és ha lefordul onnan, nem vagyok ám biztos abban, hogy talpára esik.
Ne zavarjon, ha nem bírjátok követni, én is alig. Galéria!
Cifra kis hét volt ez, na: az elején végtelen hosszú buszút a Sugovica mellé, kisszoba egy kisvárosban, kilátás a hajnalba, horgolások találkozása egy bajai kávézóban, aztán vissza haza a kiscicámhoz meg a tartalék fonalakhoz a bolondok városába, ahol a piacon gólyalábas álvásárlók verseket osztanak a kosarukból, és a BLKN Bisztróban még mindig csoda finom az étel, a plafonon pedig kismadárfreskó van a csillár fölött. Látjátok?
Amidőn a megbízható főiskolai tanár, akinek ott a hóna alatt másfél doktori, huszonhárom év oktatási tapasztalat, szakfelelősi stallum és három tudományos-forma kötet, na szóval ez a tiszteletreméltó illető eltalpal maratoni előadást tartani a levelezős hallgatóknak.
Ja, pont így képzeli el az ember a látványt.
Ti már feltehetőleg nagyon unjátok a rókicás ruhámat, de a körülmények sajátságos összjátéka miatt most először veszem fel munkába. Ébrentartani pont jó lesz.
Pedig nekem bizony rohadtul futamodhatnékom van. Nem a munkába, ahová éppen roppant lelkiismeretesen vonulok, ó, nem.
Tegnap délután vad és heves vágyam támadt visszamenni Firenzébe, de azonnal, és ott is maradni. Ezt tudtam, hogy be fog majd következni, de arra nem számítottam, hogy már csekély két hónap után így találom magam. Ó, jaj.
Mivel viszont nem azé, aki fut (bár ez kezd egyre kevésbé érdekelni), inkább meghallgattam Self-Help Singh bölcs szavait*,
és ettől annyira nekibuzdultam, hogy kipucoltam a Bűnök Barlangját.
Összefüggések vagynak ugyan, de túl szubtilisek ahhoz, hogy ki tudjam fejteni.
* Aki tudja közületek, ki az a “my good friend Farouk, who once said ‘Nothing really matters'”, az kap tőlem egy virtuális piros pontot.
Mivel a RK (hősöm!) letakarította a teraszt, ki is ültem bele szombat délután egy zöld sörrel. És mivel háromnegyed tizenegykor láttam neki kalácsot gyúrni, most pedig technikailag már vasárnap van, akár be is hanyinthatom a szokott heti galériámat.
Holnap (mármint ébredés után) jövök majd még, mert itt ugyan közepesen havária állapotok vannak, de azért csakazértis össze fogom rántani legalább az étkező környékét annyira, hogy berakhassam a szintén szokásos húsvéti reggelink fotóit.
Minden talányra van megfejtés, például arra is, miért voltam tegnap álmos meg bamba. Helló, láz és takony.
Na akkor ezt most kifexem.
A félkész-negyedkész izét csak azért raktam ide, hogy kevésbé unatkozzatok, bár valószínűleg két harákolás és három szundika között varrogatok is majd rajta egy pöppet.
Már két hete, hogy kaptam a családtól ajiba egy vadonás új telefont, akinek innentől az lesz a neve, hogy Tepsi. Erre a névadásra több okom is van, és ezek közül csak az egyik az, hogy túl hosszú lenne azt mondani, a Samsung Galaxy A34 5G. A másodikat már magatoktól is ki fogjátok találni.
Az, hogy mennyire kár belém az ilyesmi, nem nagyon kell magyaráznom az itteni nagyérdeműnek, de külön felhívnám a figyelmet arra, hogy csak tegnap sikerült beüzemelni a RK segítségével és az én hátráltatásommal, bár ordítozás ezúttal legalább nem volt mindeközben. Én már olyan jól megszoktam a RK levetett telefonját (továbbiakban Kistepsi), és ez most tényleg akkora, mint egy ház, lásd mellékelt ábra.
Nyilván addig nincs megnyugvás ebben a kuplerájban, amíg az új telefonon nem vanik kellően idióta háttérkép, és nincs beállítva rajta csengőhangnak a La Baletta 2., ébresztőhangnak pedig a Du Riechts so Gut, ezek pedig megtörténtek. Innentől kezdve minden csak bónusz.
A tok egy ideiglenes megoldás, én ezekkel a tepsikkel állandó frászban vagyok, hogy leejtem, oszt összetöröm, úgyhogy rendeltem gyorsan az internetekbe egy direkt erre a fajtára inicializált tokot is, amin ki tud nézni mind a négy szemével, mert négy szeme van neki.
Tegnap amúgy extraluxy napunk volt, mert Hosszu baratinám megdobott két jeggyel a Loreena McKennitt koncertre, ő ugyanis éppen elrepült Barcelonába, és nem tudta volna felhasználni, mink meg úgy gondoltuk, kimaxoljuk ezt az egész hepajt, és szokott gyalogbékai üzemmódunktól eltérően kocsival mentünk koncertre, mint az urak.
Közben szépen rakta össze magát a telihold is (az alábbi fotón a kis fehér pösz az balfelül fent),
úgyhogy mire ezt a bejegyzést gépelem, már megvolt az idei márciusi holdtölte, ami idén prenumbrális vagy miabokám holdfogyatkozással volt súlyosbítva, mindez ráadásul a Mérleg jegyében. Ez rám még a szokásosnál is idiótább hatással volt, és adjuk hozzá mindehhez a koncertet, hát nincs abban semmi meglepő, hogy hajnali kettőig fent voltam kuvik, közben meg összecsapkodtam egy kenyeret, mert csak.
Remélhetőleg innentől már felfelé megy az én tavaszi evickélésem, bár most ezen a héten még itt van a Nagycsütörtök is, amit én egyáltalán nem viselek jól, sőt, konkrétan rosszabbul vagyok tőle, mint a Nagypéntektől. Valahogy ezeket is átvészeljük, na.
Már megint elmúla egy hét, s hozott magával fotókat utazásokról, tavaszi fákról, az esti Batthyány térről, gyermekpaplan alatt alvó történészről, negyvennyolcas dobbléról, macskanyelvről a napfényben, ésígytovább. Galéria!
Ezt most itt leginkább önmagamnak, emlékeztetőül, mert ezeket törvényszerűen elhányom/elajándékozom következő március idusáig, hát legyen honnan visszakeresni.
