Tegnap igen előrelátóan lőttem magamról egy fotót,

és ez most tényleg roppantul előnyös, mert fel vagyok fordulva, mint annak a rendje. Már tegnap dél körül kezdtem érezni, hogy kapargál a torkom, és ez egy olyan extrapocsék éjszakában kulminált, hogy a mai napot valószínűleg ágyban és teán töltöm.

Hálistennek ma nem kell mennem sehová, de holnap már hatkor ki kell rontanom az ajtón, úgyhogy most dószan-dószan gyógyulnom kell. Asszisztencia mindenesetre van hozzá,

bár a kriminális éjszakámhoz ő is hozzátette a magáét, ott azokat a gombolyagokat például ő pofozta le a polcról ötkor, egyenest a fejemre, hátha ettől felkelek, és adok neki enni. (Felkeltem, persze. Ott azon a polcon még egy csomó fonal van, nem hiányzik nekem, hogy az összest ledobálja.)