Ma sem történik semmi érdekes.
mák bejegyzései
Eská 10/19 – Útibatyu
A Repülő Kutató, aki az elmúlt napokban a kies Lisszabonban múlatta a szárnyas időt (jó, na, konferenciált is melléje), ma éjjel valami istentelen időpontban hazabokázik, majd holnap reggel az előbbihez hasonlatosan istentelen időpontban lelép az unokaöccsel a már szokásos tátrai sítúrájukra.
Én ugyan jó eséllyel nem leszek ébren sem érkezésekor, sem távozásakor, vele utazgálni sincs lehetőségem, mert gyógyszerezni kell valakinek a batcatet, és különböző munkaügyi feladataim is vagynak, de a tátrai programjához varrtam neki két új sísapkát,
valamint sütöttem neki útipizzát és útikenyeret.
Nem gondolom magamról, hogy különösebben agresszív nőszemély lennék, de ha valaki esetleg azt mondaná nekem, hogy rossz feleség vagyok, most valószínűleg bakanccsal lépnék a szájába.
10/160 – Műsorváltozás
Nekem eredetileg voltak afféle terveim, hogy elkutyagolok a nagybótig valamiféle emberkaja beszerzéséért, de a vak kiscicám éppen kedvel engem, az ilyesmit meg ki kell használni sok-sok simi erejéig.
10/159 – Max. három
Ilyet se láttatok már egy ideje, bár ha reálisan szemléljük, most se nagyon láttok semmit. Államvizsgáztatni megyek. Még nem tudom, hogy két vagy három hallgató miatt csődülünk oda tucatnyian, az egyikük ugyanis tegnap kétségbeesetten levelezni kezdett a grémiummal, hogy lázasan fekszik, és be van gyulladva a torka.
Úgy nézek ki, mint egy rossz photoshop-kísérlet húsz évvel ezelőttről, brr. Amúgy megint abba a terembe megyek, amiről a múltkor jelezték, hogy vigyünk plédet, ha tudunk. Pléd most sincs nálam, de teljes döbbenetemre, amikor beleturkáltam tegnap a vastagharisnyás dobozba*, találtam benne egy hordatlan thermo leggingset. Még a címke is rajta volt.
* Azt mondjátok, nektek nincs olyan? Cöcö.
10/158 – Megtévesztő
A megszólalásig úgy fest a helyzet, mintha csak hedonizálnék, mi?
Na hát ne higgyetek a látszatnak, én már három órája levelezek meg szerkesztek meg diákokkal és szakdolgozatokkal küszködöm. Még telefonáltam is, pedig az már mindennek az alja.
10/157 – Makkák és évszakok
Ufófelhők, csacska kíváncsi Maci a mosdókagylóban, thai húsgombóckák mindentbele levessel, fish and chips a From Sea-ben, háromféle évszak egyetlen hét alatt, változatos fények alkonyattól hajnalig, na meg persze Poci, aki éppen azon gondolkodik, utáljon-e. Galéria!
10/156 – Kupa
Ma estére azt ígértem a RK-nak, hogy elviszem vacsorázni, de a Katasztróka-védelem aszonta, lehetőleg ne másszon ki a házból, aki például a Duna vonalának környékén lakik. A Duna kevesebb mint 500 méterre van tőlünk, úgyhogy gyanítom, mi is beleesünk a fenti kategóriába. Terveinket nem adtuk fel, de azért várunk délutánig, csillapodik-e a szél, aztán annak függvényében döntünk.
Én ugyan nagyon szeretem a fish&chipset (ide mennénk), de nem tölt el túl nagy lelkesedéssel a lehetőség, hogy valahol Szentendre belvárosában kupán találjon egy elszabadult cserép.
Nyilván itthon se vesznénk éhen, én például negyedóra múlva újabb kenyeret vágok be a sütőbe. Nyamm.
Szaporulat a szekrényben 10/4 – Resztli
Utána kellett néznem, mert nem hittem el, hogy az utolsó efféle bejegyzés november 12-én született, de igen. Valószínűleg ideje volt már egy újabbnak, nemde.
Sajnos amikor kedden bebokáztam Esztergomban az értekezletem utáni buszravárós félórámban a Hádába (nem tehetek róla, az maradt az egyetlen turkáló a közlekedési útvonalamon), némi bánattal állapítottam meg, hogy éppen árucsere előtti napon érkeztem. Igaz, árucsere napján rosszabb lett volna, de akkor is, ilyen időpontban már nincs más, csak a resztli, és ezúttal még abban sem voltak olyan extrém darabok, amikre azt mondtam volna, hogy “gyere a mamához, te szegény”.
Főként pólókat szereztem be, ezt a kettőt már eleve azért, hogy majd szétvágjam,
a barnát a bagolyhárpiás anyaghoz kiegészítőként, a narancspirosat meg csak úgy. Vannak Terveim. (Egyebeim sincsenek, csak Terveim, na mindegy.)
Meglepő módon három csíkos cuccot is összevadásztam, egy vékony pulcsit, egy leginkább itthonficergéshez jó pólót meg ezt a kéket is, ni.
Ez már a második csíkos Jaeger póló volt, amit kiturkáltam ebben a blogévben, és mivel én mindent túlkombinálok, természetesen gyanakodni kezdtem, hogy ez nem véletlen, ezért utána néztem.
Egyrészt kiderült, hogy ez a Jaeger az a Jaeger, mármint amelyikről a jégeralsó kapta a nevét, másrészt meg az, hogy a céget pár éve megvette a Marks&Spencer. Mondtam, háhá, most már mindent értek. A jövőben is pislogni fogok ilyenek után, már csak a móka kedvéért is.
Egyebet már nem vettem, csak egy blézert. A varróműsorok vizionálásával sikerült olyan fogalmakat elsajátítanom, mint például a “hanger appeal”, ami annyit tesz, hogy jól mutat-e valami vállfán is, vagy előbb fel kell venni. Hát ez nem mutat vállfán valami extra módon,
de igen csinoskán össze lehet húzni derékban,
és mivel én egy vén iszapszemű rája vagyok, ilyenkor ki szoktam nyitni ezeket a blézereket, hogy a belsejüket is megvizsgáljam.
Ohohohó.
Lehet, hogy ezzel majd merényleteket követek el. Lehet, hogy ettől ő királyi felségeik (oppardon, a királyi Böske már megholt, na de a fia is szerepel ezen a címkén, úgyhogy végül is helyben vagyunk) frászt kapnának, de hát én így vagyok punk, és kulturáltforma szürke blézerem már van kettő másik.
Nos, ennyi. Nem nagy bumm, cserébe viszont nem tudom garantálni, hogy a következő turkálás további három hónap múlva köszönt be, jövő héten is Esztergomba megyek. Stay tuned.
10/155 – Szemszer
Olyan svunggal esik a hav, hogy csak na. Tudtam én, hogy baj lesz még azokkal az árnyéklátó medvékkel tegnap, tudtam én.
Szerencsére mi már azelőtt elfutottunk bevásárolni, mielőtt igazán rákezdett, mert nem csak szóval él az ember.
Most már van a házban tartalék macskapapi meg tartalék emberpapi is – mivel a Repülő Kutató jövő hétfőtől megint kezdi járni a szemszert* (előbb Lisszabon, aztán valami kimondhatatlan nevű tátrai sífalu, és ez még csak a februárja első két hete), muszáj volt betárazni olyan dolgokból, mint tartós tej.
Apropó szemszer, a batcat jól van,
bár velem szemben továbbra is erősen gyanakvó, mert még mindig én passzírozom bele a gyógyszert, de azért hajlandó odajönni hozzám és simogattatni magát, amennyiben én ülök vagy heverek. Megpróbálok minél többet ülni vagy heverni.
Ami a diagnózisát illeti: megkaptuk az MRI végső kiértékelését (aznap este csak annyit tudtunk meg, hogy nem agydaganat), a jelenlegi gyanúsított a pajzsmirigye, amiben van egy “képlet”. Valószínűleg daganat. Valószínűleg jóindulatú. Tapintásra nem érződik, a tipikus pajzsmirigy-túlműködéses tünetek közül pedig csak talán-talán, nagyon habozva tudunk rámutatni bármire is, viszont a pajzsmirigy-túlműködéstől két lépésben el lehet jutni a retinaleválásig, úgyhogy erős a gyanú, no. Nyilván ezt egy célzott hormonvizsgálattal lehet majd kideríteni, de megegyeztünk a doki nénivel, hogy most két hétig békén hagyjuk Pocit (leszámítva a vérnyomás-gyógyszert, amit minden reggel belegyömöszölök), addig megfigyelés, aztán utána megnézzük, mi van.
Továbbra is úgy gondolom, ezt a hidat akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk, és az még nem most van.
* Tájszó. A Czuczor-Fogarasi csak “szembetegség elleni orvosság” értelemben ismeri, de a “szemszert járni” az annyit tesz, mint bógenyozni, viszonylag kevés zelegórkodással. Világos?
10/154 – Árnyék
Ezúton csókoltatom a napsütést, az árnyéklátó hülye medvéket meg az előreláthatólag örökké tartó telet.
10/153 – Nowa receptura
Általános tapasztalat, hogy a dolgok akkor tudnak a legjobban elcsesződni, amikor javítani akarunk rajtuk, bár nem szorulnak javításra. Amikor a “konzervatív” még azt jelentette, hogy “konzervatív”, nem pedig azt, hogy “retrográd”, pontosan azzal lehetett leírni, amit egy Durnik nevű bölcs kovács úgy fogalmazott meg, hogy “if it ain’t broke don’t fix it”, vagyis hát “ne javítsd meg, ami nem romlott el”.
Mivel kifogyott a szemöldökfestékem, vettem egy új dobozzal, és rögtön elfogott a gyanakvás, amikor azt láttam a felirtat alá stemplizve, hogy “Nowa receptura & ulepszona aplikacja”. Igazam is volt. Koszosabb, pazarlóbb, több az esélye annak, hogy elmázgálja az ember, a színe meg, hát láthatjátok, egy kis adag neszesemmi.
A hételeji rohangálás után ma végre itthon lapítok, és azt várom, mikor ront be a postaládámba az a sablonlevél, amit majd ki kell küldenem egy jobb sorsra érdemes mentortanárnak. Ez itt most legalább nem az a helyzet, amikor nem kell javítani azon, ami működik, ugyanis most lesz kipróbálva első alkalommal. Érdekes experimentum lesz, az tuti.
Nem vagyok különösebben oda az érdekes experimentumokért, pláne amikor nem én találtam ki azokat.
Jóleső Január 2023/31 – “zug”
Oda fogok én bekúszni, ha a mai második értekezletem is végetér. Tutatiszra, ez lesz a legjólesőbb dolog a mai napból en bloc, pedig még turkálni is voltam, hajaj.
Milyen szép íve volt ennek a hónapnak, a “bűnbarlang”-ban kezdődött, és a “zug”-ban végződik, ez a két hely pedig egy és ugyanaz.
Jövőre, ha úgy szottyan, ismét jól esünk.
10/152 – Hagyma
Mint tudjuk, én általában is olyan réteges vagyok, mint a kápucta, de most inkább egy hagymára (valamint egy rózsaszín Shrekre) hasonlítok. Olyan helyszínre megyek értekezni, ahol előre jeleztáék, hogy öltözzünk rétegesen, de még plédet is vigyünk, ha tudunk.
Na mármost én ugyan továbbra is teljesen azonos vagyok önmagammal, azt csak én tudom (meg most már ti is), hogy két zokni van rajtam, az alsószoknyám alatt pedig nem harisnyát hordok, hanem cicanacit. A kollégáim között viszont lesznek néhányan, akit kevéssé ismerek majd fel hótaposóban és pokrócba csavarva.
Poci kollegina bezzeg itt maradhat a jó meleg radiátoron, de ez teljesen oké, megérdemli. Tegnap mindenki hallhatta a váróteremben, amint inasba teszi az orvosi teamet, ő volt ugyanis az egyetlen macska, aki az altatás előtt azt mondta, RRRrrroáááÁÁÁÁÁuuuuGGGRRRrrr. Nos, megmondtam nekik előre, hogy igen öntudatos példány.
Jóleső Január 2023/30 – Negatív!
Foglalkozik a fene most az AkH11-gyel, Pocinak az MRI-je nem mutat semmi csúnyaságot a fejében neki bele, hurrá!
A fotó még délben készült, perpill nem mutat ilyen jól, a lábacskájában kanülök voltak, de a lényeg, hogy nincs a felvételeken semmi rondaság. Juhé!
10/151 – Organyizáció
Én már túl vagyok egy vérvételen
(ne tessék beszarni, csak egy labort csináltatok a biztonság kedvéért, mert már elég öreg vagyok ahhoz, hogy dérrel-dúrral és ímmel-ámmal ugyan, de rávegyem magam a korpuszommal való törődésre), a neheze viszont csak ezután jön. A RK gyöngybetűkkel leírta a napi program egynéhány megjegyezni valóit,
én már beszedtem a kajás tálkákat, tizenegyre pedig eltüntetem a vizesedényeket, még az ún. akcidentális példányokat is. (Bögre vizem a Bűnök Barlangjában, felmosóvödör a fürdőszobában, vécék, satöbbi.) Plusz még bepakolom az egyik cicabudit a hálószobába, mert az lesz majd az altatás utáni lábadozóhelyiség.
Háromra visszük Pocit MRI-re. Drukkoljatok, ha ráértek.
Jóleső Január 2023/29 – “nyisszant”
Ollóm van, anyagom is van, döntésképtelenségem is van. Vajon melyikbe nyisszantsak bele, vajon melyikbe.
Eldöntené helyettem valaki?
Holnapi kínálat:
Eská 10/18 – Előjegyzési naptár
Csimbumm cirkusz, világszám! Van egy halvány gyanúm, hogy ezzel egy hosszú sorozatnak sikerült megágyazni, már persze ha továbbra is lesz majd olyan kártyajárás, amikor rá tudok szánni másfél napot egy eská előjegyzési naptár legyártására. A meló meglepően egyszerű volt, bár persze szokás szerint nehezítettem magamnak rajta – de ne vágjunk a dolgok elébe.
Itt hagytuk abba, ni, amikor eldicsekedtem az aranyozott Van Gogh-os washi szalagjaimmal (melyekről azóta megtudtam, hogy van magyar nevük is, miszerint dekortapasz. Igen hülyén hangzik, úgy vélem.)
Utána azért, bevallom, egy kicsit magamba szálltam, ami esetünkben rendszerint azt jelenti, hogy a végeredmény másképpen lesz tarka, mint az eredeti opcióban. Nyilván ezúttal is ez történt, de a dekortapaszokat szendén visszatettem a polcra, aztán megnéztem, hogyan robbanthatnám le az aranyozás nagyját a noteszről.
Én az ilyesmit először mindig körömlakk-lemosóval kezdem, mert ami le tudja szedni a Trinát Unitopot, amihez megszáradt állapotában nitrohígítót ajánlanak, az tudhat valamit. Tudott is.
Itt-ott hagytam egy kicsit mutatóba, de a feliratokat úgy leszedtem róla, mint a huzat. Good riddance.
A következő állomásról is kaptatok már tegnap egy pillanatképet, de most elaborálom. Erről van szó, ni:
Attól, hogy a dekortapasz meg az aranyozás kiment a képből, Vincent még maradt. Sőt.
Van Gogh 1888 októberében Arles-ban egy Sárga Ház nevű épületben lakott a Place Lamartine 2. szám alatt, és éppen nagy lelkesedéssel készített elő egy vendégszobát Gauguin számára, a saját hálószobája mellett. Az utóbbi egy fura trapéz alakú helyiség volt, tarka, mint a papagájsegg. A fivérének, Theónak írt levelében részletezte is, hogy a falak lilák, a székek vajsárgák, a padló ződ, az ágytakaró meg cinóbervörös, és ha ezt majd egyszer megfesti, csakis fehér keretben tudja elképzelni, mert fehér színű cucc egy árva darab sincs a szobában.
Nincs abban semmi meglepő, hogy Van Gogh, mint általában a kreatív népek, az egyik projektből (a vendégszoba előkészítéséből) egyszer csak átpottyant egy másikba, a saját szobájának megfestésébe. Három különböző változatot is készített ebből, és azokat a képeket én mindig nagyon szerettem. Ezt még tudnám részletezni, de most inkább azt nézzük meg, amint nagy tisztelettel ugyan, de totáliter széjjelvertem az Arles-i szoba, 1888-at, mint a pinty.
Az egészet persze nem én kezdtem, hanem az amszterdami Van Gogh Museum, akik a gyerekekre is gondolnak, például kifestőkkel. Ha ők megengednek maguknak ekkora blaszfémiát Hollandia legjobb, a világnak pedig 24. legjobb múzeumaként (2018-as adat), akkor valójában én csak tiszteletreméltó tradíciókat követek. (Megjegyzem, erről még nekem fogalmam sem volt, amikor a Vajda Lajos-kifestő első tervein kezdtem ábrándozni. Nagy szellemek találkozása, hah.)
Az Arles-i szoba kifestőjének egyik változatával kezdtem bűvészkedni a ledes rajztáblán. Ha gondosan megfigyelitek a fenti fotón látható képecskéimet, észrevehetitek, hogy valójában egyik sem “kiragadott részlet”, nem pontos másolata az adott saroknak: egyes elemeket kihagytam, másokat áthelyeztem, a széket elfordítottam, felraktam az asztalra egy plusz kancsót stb. Ha még játszom ilyet, ennél is keményebben nyúlok majd bele, mivel ez a kollázstechnika kifejezetten elkezdett érdekelni, de ezúttal szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy előjegyzési naptárat gyártok, mielőtt én is kikötök valahol levágott füllel vagy tudomisén.
Úgyhogy elővettem a filctollaimat.
A cetlin egy előzetes paletta látható – nagyrészt tartottam magam hozzá, de néhol lettek végül eltérések ugyanazon a színskálán belül. Merthogy én ezt terveztem megvalósítani, ni:
Előtte a controlfreakek szép szokása szerint leszámoltam és bejelöltem mindet, aztán persze ezt mind ki kellett radírozni, aztán felporszívózni azt a ménkű sok radírvucnit, grr. Az augusztust összesen öt lappal váltottam ki, minden hétre egyet szánva, mert a naptáraim általában az oktatás köré szerveződnek, mint ebben a kupiban minden (még ha ez nem is mindig látszik), és az augusztus nagyrészt egy fekete lyuk. Így éppen elegendő lap volt a noteszben, bár ebben sokat segített, hogy januárra csak kettőt szántam, igaz, azok máris dugig tele vannak. Jövőre, ha kitart a lendület, ezt is át kell majd gondolnom, hány lapos notesszel dolgozzam és milyen beosztásban, de az a jövő, a jelen meg most van itt ni.
Miután mindent beírtam, beszámoztam meg más anyámkínják, visszatértem az arles-i szobához, mármint az általam széthentelt változatához, mert én ezeket a képecskéket afféle hónapkezdő vignettánek szántam, mégpedig az adott hónap felirataival harmonizáló színekben. Logikus, nem?
A színválasztás mellett az is meglehetősen tudatos döntés volt (hadd magyarázom a bizonyítványt, léccilécci), hogy lábbal tapodtam a hagyományos árnyékolási szabályokat. Olyanokra gondolok, hogy “bútorok mögött mindig sötétebb, sarokban mindig sötétebb, elöl minden élénkebb, mint a háttérben”. Az Arles-i szoba éppen azért különleges, mert egyidejűleg mutat be egy egészen eltúlzott perspektívát (nézzétek csak a padlóléceket vagy a két egyforma szék közötti méretkülönbséget!), mindezt viszont jóformán árnyékolás nélküli, összefüggő színfoltokkal teszi. Ezért is olyan logikus választás kifestőként. Én a “verjük szájba a perspektívát” más megközelítését választottam, de a koncepció ugyanaz (bár itt most visszavehetnék kicsit az arcomból, neszpá).
Így néz ki egy hónapkezdő vignetta a véglegesített változatában:
Egyszer majd nagyok leszünk, profik és ügyesebbek, de most egyelőre mondjuk azt, hogy a konszepszijo jó, az előjegyzési naptár használható, és a többit majd a jövőben kitaláljuk, hogyan legyen.
Esetleg morogva keresünk magunknak egy újabb naptárt a Paperblankstől. Meglátjuk.
10/150 – Fuvarok
A hét, amikor három fuvart kellett lebonyolítani az állatorvoshoz, mert természetesen Macinak is most volt esedékes az éves oltása. A folytatáshoz képest viszont lehet, hogy ez még mindig nyugis időszak volt – ne a próféta beszéljen belőlem, de előre fázom egy olyan héttől, amiben állatorvos, emberorvos, tantervek és értekezletek vannak, egyik lelkesítőbb, mint a másik. Telefonálnom is kell majd. Többször. Az az én kriptonitom.
No de azért galéria!
10/149 – Mustármag és mandarin
Meg tejföl, vérnarancs, sajt és csipsz. Ezeket hoztam haza a hátamon a nagybótból, amit amúgy most már nem is érdemes nagybótként emlegetnem, mert a kisbót már négy éve bezárt, most egy kínaibót van a helyén.
Pusztán a móka kedvéért midőn leguggoltam a vérnarancsokért, a seggemen akkorát reccsent a harisnya, hogy utána bementem a Pepcóba szolidan megnézni egy kézreeső tükörben, nem látszik-e ki a komplett hátuljam belőle, de nem.
A Pepcóban amúgy nem vettem semmit, mert én az akaraterő csodája vagyok, meg amúgy is már már be van tervezve a bűnös hedonizálás csipszekkel meg filctollakkal meg Erikkel. Tán még egy délutáni szundika is belefér.
Jóleső Január 2023/28 – “reprodukció”
El szoktam én bliccelni a hülyeséget és marhaságot? Na ugye hogy nem.
Holnapra is lesz mit teljesíteni a “hol van a te normális eszed” vonalon, remek ajánlatok vannak rá:
Minden nap más - mindennap más 