A “baleknak születni kell” példabeszéd-gyűjtemény újabb lapján vagyunk, ezúttal azért döngetek ki a zegernyébe a jó meleg lakásból, hogy az egyik szakdolgozómnak kivegyek egy könyvet a könyvtárból. Tény ami tény, nem árt néha kidugnom a képem az utcára, mert kezdek csendben megpudvásodni az órabeosztások és megfigyelési szempontok tengerén evezgetve.
No sebaj, a komplett jövő hetem egyetlen maratoni gyakorlatkíséretből fog állni, amikor minden nap be kell pendliznem a székesfőfaluba, és már csak sötétben érek haza. Lesz ez még így se!
A Repülő Kutató, aki az elmúlt napokban a kies Lisszabonban múlatta a szárnyas időt (jó, na, konferenciált is melléje), ma éjjel valami istentelen időpontban hazabokázik, majd holnap reggel az előbbihez hasonlatosan istentelen időpontban lelép az unokaöccsel a már szokásos tátrai sítúrájukra.
Én ugyan jó eséllyel nem leszek ébren sem érkezésekor, sem távozásakor, vele utazgálni sincs lehetőségem, mert gyógyszerezni kell valakinek a batcatet, és különböző munkaügyi feladataim is vagynak, de a tátrai programjához varrtam neki két új sísapkát,
valamint sütöttem neki útipizzát és útikenyeret.
Nem gondolom magamról, hogy különösebben agresszív nőszemély lennék, de ha valaki esetleg azt mondaná nekem, hogy rossz feleség vagyok, most valószínűleg bakanccsal lépnék a szájába.
Nekem eredetileg voltak afféle terveim, hogy elkutyagolok a nagybótig valamiféle emberkaja beszerzéséért, de a vak kiscicám éppen kedvel engem, az ilyesmit meg ki kell használni sok-sok simi erejéig.
Ilyet se láttatok már egy ideje, bár ha reálisan szemléljük, most se nagyon láttok semmit. Államvizsgáztatni megyek. Még nem tudom, hogy két vagy három hallgató miatt csődülünk oda tucatnyian, az egyikük ugyanis tegnap kétségbeesetten levelezni kezdett a grémiummal, hogy lázasan fekszik, és be van gyulladva a torka.
Úgy nézek ki, mint egy rossz photoshop-kísérlet húsz évvel ezelőttről, brr. Amúgy megint abba a terembe megyek, amiről a múltkor jelezték, hogy vigyünk plédet, ha tudunk. Pléd most sincs nálam, de teljes döbbenetemre, amikor beleturkáltam tegnap a vastagharisnyás dobozba*, találtam benne egy hordatlan thermo leggingset. Még a címke is rajta volt.
A megszólalásig úgy fest a helyzet, mintha csak hedonizálnék, mi?
Na hát ne higgyetek a látszatnak, én már három órája levelezek meg szerkesztek meg diákokkal és szakdolgozatokkal küszködöm. Még telefonáltam is, pedig az már mindennek az alja.
Ufófelhők, csacska kíváncsi Maci a mosdókagylóban, thai húsgombóckák mindentbele levessel, fish and chips a From Sea-ben, háromféle évszak egyetlen hét alatt, változatos fények alkonyattól hajnalig, na meg persze Poci, aki éppen azon gondolkodik, utáljon-e. Galéria!
Ma estére azt ígértem a RK-nak, hogy elviszem vacsorázni, de a Katasztróka-védelem aszonta, lehetőleg ne másszon ki a házból, aki például a Duna vonalának környékén lakik. A Duna kevesebb mint 500 méterre van tőlünk, úgyhogy gyanítom, mi is beleesünk a fenti kategóriába. Terveinket nem adtuk fel, de azért várunk délutánig, csillapodik-e a szél, aztán annak függvényében döntünk.
Én ugyan nagyon szeretem a fish&chipset (ide mennénk), de nem tölt el túl nagy lelkesedéssel a lehetőség, hogy valahol Szentendre belvárosában kupán találjon egy elszabadult cserép.
Nyilván itthon se vesznénk éhen, én például negyedóra múlva újabb kenyeret vágok be a sütőbe. Nyamm.
Utána kellett néznem, mert nem hittem el, hogy az utolsó efféle bejegyzés november 12-én született, de igen. Valószínűleg ideje volt már egy újabbnak, nemde.
Sajnos amikor kedden bebokáztam Esztergomban az értekezletem utáni buszravárós félórámban a Hádába (nem tehetek róla, az maradt az egyetlen turkáló a közlekedési útvonalamon), némi bánattal állapítottam meg, hogy éppen árucsere előtti napon érkeztem. Igaz, árucsere napján rosszabb lett volna, de akkor is, ilyen időpontban már nincs más, csak a resztli, és ezúttal még abban sem voltak olyan extrém darabok, amikre azt mondtam volna, hogy “gyere a mamához, te szegény”.
Főként pólókat szereztem be, ezt a kettőt már eleve azért, hogy majd szétvágjam,
a barnát a bagolyhárpiás anyaghoz kiegészítőként, a narancspirosat meg csak úgy. Vannak Terveim. (Egyebeim sincsenek, csak Terveim, na mindegy.)
Meglepő módon három csíkos cuccot is összevadásztam, egy vékony pulcsit, egy leginkább itthonficergéshez jó pólót meg ezt a kéket is, ni.
Ez már a második csíkos Jaeger póló volt, amit kiturkáltam ebben a blogévben, és mivel én mindent túlkombinálok, természetesen gyanakodni kezdtem, hogy ez nem véletlen, ezért utána néztem.
Egyrészt kiderült, hogy ez a Jaeger az a Jaeger, mármint amelyikről a jégeralsó kapta a nevét, másrészt meg az, hogy a céget pár éve megvette a Marks&Spencer. Mondtam, háhá, most már mindent értek. A jövőben is pislogni fogok ilyenek után, már csak a móka kedvéért is.
Egyebet már nem vettem, csak egy blézert. A varróműsorok vizionálásával sikerült olyan fogalmakat elsajátítanom, mint például a “hanger appeal”, ami annyit tesz, hogy jól mutat-e valami vállfán is, vagy előbb fel kell venni. Hát ez nem mutat vállfán valami extra módon,
de igen csinoskán össze lehet húzni derékban,
és mivel én egy vén iszapszemű rája vagyok, ilyenkor ki szoktam nyitni ezeket a blézereket, hogy a belsejüket is megvizsgáljam.
Ohohohó.
Lehet, hogy ezzel majd merényleteket követek el. Lehet, hogy ettől ő királyi felségeik (oppardon, a királyi Böske már megholt, na de a fia is szerepel ezen a címkén, úgyhogy végül is helyben vagyunk) frászt kapnának, de hát én így vagyok punk, és kulturáltforma szürke blézerem már van kettő másik.
Nos, ennyi. Nem nagy bumm, cserébe viszont nem tudom garantálni, hogy a következő turkálás további három hónap múlva köszönt be, jövő héten is Esztergomba megyek. Stay tuned.
Olyan svunggal esik a hav, hogy csak na. Tudtam én, hogy baj lesz még azokkal az árnyéklátó medvékkel tegnap, tudtam én.
Szerencsére mi már azelőtt elfutottunk bevásárolni, mielőtt igazán rákezdett, mert nem csak szóval él az ember.
Most már van a házban tartalék macskapapi meg tartalék emberpapi is – mivel a Repülő Kutató jövő hétfőtől megint kezdi járni a szemszert* (előbb Lisszabon, aztán valami kimondhatatlan nevű tátrai sífalu, és ez még csak a februárja első két hete), muszáj volt betárazni olyan dolgokból, mint tartós tej.
Apropó szemszer, a batcat jól van,
bár velem szemben továbbra is erősen gyanakvó, mert még mindig én passzírozom bele a gyógyszert, de azért hajlandó odajönni hozzám és simogattatni magát, amennyiben én ülök vagy heverek. Megpróbálok minél többet ülni vagy heverni.
Ami a diagnózisát illeti: megkaptuk az MRI végső kiértékelését (aznap este csak annyit tudtunk meg, hogy nem agydaganat), a jelenlegi gyanúsított a pajzsmirigye, amiben van egy “képlet”. Valószínűleg daganat. Valószínűleg jóindulatú. Tapintásra nem érződik, a tipikus pajzsmirigy-túlműködéses tünetek közül pedig csak talán-talán, nagyon habozva tudunk rámutatni bármire is, viszont a pajzsmirigy-túlműködéstől két lépésben el lehet jutni a retinaleválásig, úgyhogy erős a gyanú, no. Nyilván ezt egy célzott hormonvizsgálattal lehet majd kideríteni, de megegyeztünk a doki nénivel, hogy most két hétig békén hagyjuk Pocit (leszámítva a vérnyomás-gyógyszert, amit minden reggel belegyömöszölök), addig megfigyelés, aztán utána megnézzük, mi van.
Továbbra is úgy gondolom, ezt a hidat akkor gyújtjuk fel, ha majd odaértünk, és az még nem most van.
* Tájszó. A Czuczor-Fogarasi csak “szembetegség elleni orvosság” értelemben ismeri, de a “szemszert járni” az annyit tesz, mint bógenyozni, viszonylag kevés zelegórkodással. Világos?
Általános tapasztalat, hogy a dolgok akkor tudnak a legjobban elcsesződni, amikor javítani akarunk rajtuk, bár nem szorulnak javításra. Amikor a “konzervatív” még azt jelentette, hogy “konzervatív”, nem pedig azt, hogy “retrográd”, pontosan azzal lehetett leírni, amit egy Durnik nevű bölcs kovács úgy fogalmazott meg, hogy “if it ain’t broke don’t fix it”, vagyis hát “ne javítsd meg, ami nem romlott el”.
Mivel kifogyott a szemöldökfestékem, vettem egy új dobozzal, és rögtön elfogott a gyanakvás, amikor azt láttam a felirtat alá stemplizve, hogy “Nowa receptura & ulepszona aplikacja”. Igazam is volt. Koszosabb, pazarlóbb, több az esélye annak, hogy elmázgálja az ember, a színe meg, hát láthatjátok, egy kis adag neszesemmi.
A hételeji rohangálás után ma végre itthon lapítok, és azt várom, mikor ront be a postaládámba az a sablonlevél, amit majd ki kell küldenem egy jobb sorsra érdemes mentortanárnak. Ez itt most legalább nem az a helyzet, amikor nem kell javítani azon, ami működik, ugyanis most lesz kipróbálva első alkalommal. Érdekes experimentum lesz, az tuti.
Nem vagyok különösebben oda az érdekes experimentumokért, pláne amikor nem én találtam ki azokat.
Minden nap más - mindennap más 