Amikor hétfőn épp lefelé talpaltunk a városba a vacsorácskánk irányába, a RK némiképp bocsánatkérő hangon aszondá nekem: “Ugye tudod, hogy én szerdán elutazom?” “Hová?” – kérdeztem mg gyanakodva, mert az ilyen hangsúlyok után általában nem azt mondja, hogy Makkoshotykára vagy Taktaharkányba, neeem, ilyenkor általában olyan város neve hangzik el, amire én csak annyit tudok válaszolni, hogy “gebedj meg”. Ezúttal is így volt, a RK azt susogta, hogy Firenzébe, én meg erre nyilván nem tudtam mást mondani, mint hogy “gebedj meg”. “De most fogom megszervezni a tavaszi utunkat, emlékszel, hogy tavasszal megyünk Firenzébe, ugye?” Erre én ezúttal még nyűgösebb lettem, mert emlékeztem rá, persze, Firenzében a RK-nak úgynevezett szénbányász haverjai vannak*, csak amikor erről az útról elkezdtünk álmodozni, akkor még úgy festett, hogy lesz nekem úgynevezett tavaszi szünet. “Porca miseria”, mondtam neki dühösen, “azt se tudom, mi lesz tavasszal meg hogyan, és most speciel éppen ráérnék, mert csütörtökön ugyan tanítani megyek, de különleges világnap lesz, ha összesen tíz hallgató meg fog jelenni az összesen háromféle órámon**, ezzel szemben a tavaszról még tényleg nem tudok semmit se, azt leszámítva, hogy akkor majd el kell lógnom, amit én nem szoktam, de még a gondolatát is rühellem. És különben is, turistaszezonban folyton kerülgetni kell majd olyanokat, akik ott szelfiznek a Signoria előtt, és ez ugyan rémes elitizmus, amikor én is turista vagyok, de akkor is. Nekem alapvetően tökmindegy az is, milyen időjárás van, mert ha én eljutok Firenzébe, akkor engem csak azzal tudsz majd kihozni valamelyik képtárból, hogy kaját ígérsz nekem.”

Szóval most szombatig megint szalma vagyok***, és ma még nem kell mennem dolgozóba, de holnap igen. Ebben az esetben viszont ki fogom használni a mai napot, hogy kipróbáljam az új játékom, ami egy ragasztópisztoly, és nekem azzal Terveim vannak. Már össze is szedtem a szoborparkban egy csomó alapanyagot a Tervekhez, bár most egyelőre más merényleteken töröm a fejem, de legyetek nyugodtak, ezek a tobozok se maradnak parlagon.

* Ez egy Monty Python szkeccsben volt, a szénbányász haverok. Ilyenkor nyilván a további Repülő Kutatókra gondolok, akik mind elvetemült szörnyetegek, és annyit mennek körbe, mint a bolondóra, emellett mindenféle egzotikus helyeken laknak. Oké, egy Miamiban élő Repülő Kutatónak (nem az enyémnek) Szentendre maga az egzotikum, de azért értitek, mit akarok mondani.

** A jelen hétre kaptunk egy olyan dékáni vagy mittomén emlékeztetőt, hogy bánjunk kedvesen a diákokkal, ha esetleg hiányoznának, lehet, hogy már előre volt olyan programjuk az őszi szünetre, amit nem tudtak lemondani. Én csak azt találtam ebben viccesnek, hogy az a jelek szerint eszükbe se jutott, mi van akkor, ha a tanároknak van úgyszintén efféle programjuk. (Nem mintha nekem lett volna.)

*** Ez persze a legkevésbé sem lepett meg. Tényleg csak kétféle üzemmódja van a faszinak, a hátán fekszik vagy a világban konferenciál. Most, hogy már nem fekszik a hátán, jöhet a konferenciálás. Ezúttal Firenze után Chicago következik, azután meg Brüsszel. A többit még nem tudom, de addig jó nekem.