Gondolom, az ritkán jut eszetekbe, hogy az én öltözékeimben a célszerűség lenne fontos kiindulópont, pedig de. Most például éppen heti nagybevásárlásra indulunk, és nem árt, ha a Repülő Kutató megtalál a nagybótban, ha éppen elgabalyogtunk egymástól a különböző beszerzések alatt.
Mit mondhatnék, erősen esélytelennek látom, hogy összetévesszen bárkivel.
Az egyik gonosz dolog, amit a ruhagyártók el szoktak követni a nők ellen az, hogy nem raknak a ruháikra zsebet. Ennélfogva ahányszor én valamilyen holmit varrok magamnak azóta, amióta megtanultam, hogyan kell varrásba állított zsebet készíteni, mindig gondoskodom arról, hogy legyen a ruháimon zseb.
Ezeken az újakon itt összesen négy zseb van, és én ennek örülök.
Nyilván fogok varrni hozzájuk sapkákat is, és azt is beblogolom, akár akarjátok, akár nem, mert én a sapkáknak is örülni szoktam.
Azért tegyünk egy próbát, hátha.
A szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik, a haja pedig éppen szárad. Ennélfogva inkább a túlsó végit mutatom.
Amióta átadtam az unokahugicáknak a takaróikat, anyámnak dolgozgatok egy újabbon. Azt is ugyanolyan marokkói szívekkel csinálom, mint a korábbiakat, a jelek szerint én már beleragadtam ebbe, de annyi baj legyen.
Nem nagyon szoktam megnézni, hogyan fest, csak gyártok bele egy-egy újabb sort, amikor éppen nincs más álamügyem fojóba, és elég sok álamügyem szok lenni fojóba, úgyhogy tényleg nem tudtam, hol tartok vele.
Egészen ma reggelig.
Ó. Ohó. Ohohohóóóó.
Nos, miután én ott vagyok mögötte teljes hosszomban, az anyám meg százötvenkét centi… asszem, lassan be kéne fejezni ezt, amíg még befér a lakásába. Igaz, a befejezés ménkű sok kis szélecske-szálacska eldolgozását jelenti, ami leginkább kellemetlen kulimunka, de ezt a hidat akkor gyújtjuk fel, ha odaérünk.
Nézzük a holnapot!
Vannak a Földön olyan jellemes és önsanyargató emberek, akik cukormentes januárt tartanak (meg szárazjanuárt meg ketojanuárt meg tudomisén, biztos vannak újdonságok, amikről lemaradtam). Én, mint sejtitek, nem foglalkozom ilyesmikkel. A sütiben boldogság van meg meleg meg illat, és igazán nem gondolom, hogy erre ne lenne nekünk szükségünk januárban is.
Mindemellett jóval kevésbé éreztem volna magam sütisütő hangulatban, ha nem bámult volna rám szemrehányóan a komódról egy többé-kevésbé döglött banán. Olyan sütireceptet kellett keresnem, amiben van egy döglött banán, és mivel ebbe csak egy tojássárgája kellett, a fehérjének is kellett keresnem egy kenyérreceptet. Úgyhogy miközben ezt olvassátok, én épp egy Scali kenyérrel küzdök, mint malac a jégen, sejehaj, mert ezek a dolgok afféle lavinahatással zúdulnak végig a háztartáson.
De a dolgozatokat kijavítottam, és a jegyeket is beírtam, csuhaj. És van süti.
Megjegyzem, kemény voltam, mint a kád széle, és az eredetileg tizenhat darabos receptből csak tizenkét maarhanagy sütit csináltam. Juszt is.
Mivel eldolgozatjavítottam az időt, a mai szavazás éjfél előtt zárul, érdeklődéssel várom, mi lesz belőle.
Boldogult úrfikorunkban, amikor még volt miért, meglehetős gyakorisággal utaztunk a Korona nevű ekvipázson, ami egy kifejezetten rettenetes vonat volt, pláne amikor még csak arra futotta, hogy nyolcszemélyes fülkében üldögéljünk át tizenakárhány órát benne. (Ó, volt egyszer olyan is, hogy decemberben mindez idő alatt nem volt fűtés, egy másik alkalommal meg tízen nyomorogtunk a nyolc ülésen, mert hat éven aluliaknak nem kellett helyjegyet venni, és kettő ovist is hoztak magukkal az utasok, ah, régi szépcsúf idők.) Az egyik ilyen csodálatos úton futottunk bele egy olyan esetbe, ami azóta szállóigévé vált a RK meg köztem. Egy vállalkozó kedvű világturista és a kalauz párbeszédét hallgattuk ki a folyosóról: a turista egy szál pengő forinttal sem rendelkezett, amiből vehetett volna magának vonatjegyet, úgyhogy meg kellett szervezni, valaki átváltsa neki a dollárjait vagy mittudomén mijeit – az a gyanúm, ez még az euró előtti időkben volt, bár lehet, hogy már annak kezdetén. Mindenesetre mire meglett a tranzakció, a csávó mindenekelőtt enni szeretett volna, úgyhogy azt próbálta kideríteni, hol a büfékocsi, a kalauz viszont szigorúan közölte vele ékes anyanyelvünk nemzetközi változatán, hogy “No, no! Előbb tikit, aztán hamham!”
Ez lesz itt most is, előbb a munka, aztán a szórakozás: előbb még dolgozatot kell javítanom, majd csak utána gondolhatok a Jóleső Január következő programjára, ami sütisütés lesz (kicsellóztatok velem, muhaha).
Ami késik, nem múlik. De előbb tikit.
Mint esetleg látható, sikerült átszabnom a túl hosszú derekú ficergőruhát, és ugyan nem tökéletes, de sokkal jobb a korábbinál, különben is főként itthon fogok benne ficeregni.
Ez voltam én ma reggel, már felöltözve, de még rúzs nélkül, mivel úgy gondoltam, hogy bemegyek a munkázóba, aztán ott majd felapplikálom magamnak, mielőtt édes bülbül szavakat mondok a nyílt napon.
Fel is applikáltam a Részeges Pifkét, mint a parancsolat. Apró szépséghiba, hogy utána feltettem a maxot, majd elfelejtettem levenni beszéd közben.
De most végre nyafogóruhában vagyok, vár a vacsi, utána pedig az én kicsi kuckóm, és valószínűleg gyújtok egy újabb illatgyertyát, mert a mai nap után cefetül rám fér.
Bevallom, lusta és előrelátó disznó voltam, tegnap este írtam meg a bejegyzést, amikor már eléggé látható volt, hogy a “kuckó” fog nyerni.
Ez amúgy igenigen kedvemre vagyon, mert én ugyan máma felváltva vizsgáztatok Neptunon, Teamsen és élőben, emellett pedig nyílt napon adom elő magam mint szakfelelős, de este igenis hazakódocok, és beülök ebbe itt:
Alig várom, nyamm.
És akkor holnapra:
Állítólag ma van az év legrosszabb napja, és én ugyan fenntartásokkal kezelem az efféle sommás megállapításokat, mert túl sok hihető és alátámasztatlan dolgot mesélnek a városi legendák*, viszont összességében ilyen szempontból nincs panaszom a mai napra, szar az éppen eléggé. Egyrészt online vizsgáztatok (oké, ez a diákoknak mégiscsak rosszabb), ezenfelül egy heroikus nekifutamodással végeztem a frissített államvizsga-tételsor-javaslattal, és beleküldtem az éterbe (ez meg a kollégáknak lesz rossz, bár tudomisén). És aztán két online vizsga közt elmentem bótba.
Nem nagyon kedveltem odafelé az életet, mert a szél folyton megpróbált kifújni a 11-es főútra, és különben is, mostanság az első szóbajöhető bót egy kilométerre van gyalogláb, a többi meg még annál is messzebb. No sebaj, kutyagoltam én meg a zenegépecke, és azt nem tudom, ő mire gondolt, de én arra, hogy veszek csirkecici, és megcsinálom pán-délkelet-ázsiai** módon, mert annyi szárított mie-tészta van a házban, mint a fene.
És nem volt csirkemell.
A ragyába már, mondtam, hol van még az árstop, hol van az én csirkecicim, miafenét főzök máma, he? Úgyhogy végül afféle impulzusvásárlás módján vettem tarját, azt is meg tudom csinálni Kicsibehusi módra, mie-tésztával. A szél amúgy, csak hogy emlékeztessen az év-talán-legrosszabb-napjára, majdnem visszafújt a Sparba, és a pofámba vágott egy marék esőcseppet csak a miheztartás végett, de én akkor úgyse tudtam éppen ilyesmikre koncentrálni, ugyanis röhögnöm kellett, nagyon. Még mindig ott morfondíroztam az impulzusvásárolt tarján, és akkor a fülemben is megszólalt Tarja, ezúttal a Turunen, és arról énekelt, hogy ez nem a Paradicsom, de mi úgyse ismerünk ennél jobbat, és még harcoltunk is érte, baszki.
Hát jó.
Ez itt nem egy impulzusvásárlás, hanem egy előre megfontolt merénylet. Igen, vettem magamnak ajándékba egy újabb lila cipőt. És nem tartozom senkinek magyarázattal, sálálá.
* Csak hogy tudjátok, az eszkimóknak sincs harminchét szava a hóra.
** Ez errefelé annyit tesz, hogy lesz benne szójaszósz, halszósz, lime, gyömbér, fokhagyma meg mogyorószósz. Meg esetleg még más izék a polcról.
Itt ugyan igen nyavalyás szeles-borús nap van éppen,
de ha végeztem a mai nap munkafeladataival (online vizsgáztatás és más kellemetességek), akkor kimegyek én bele, ha a fene fenét eszik is, mert kell az agynak a zoxigén.
Holnap igen zsúfolt napom lesz, de azért próbálkozzunk, hátha így is össze tudom hozni az alábbiakból azt, amelyikre esik a döntés:
Most az esik nekem legjobban, ha program nélküli dögölészőnapot tartok, és meg is engedhetem magamnak. Holnap majd felveszem a fonalat, de most sürgős szundikálnivalóim vannak, és az nem várhat 🙂 .
Ma a piacon egy hipszter pár úgy megnézett, hogy majd kiesett a fejükből a szemük. Mi van, lelkecskéim, nem láttatok még szentendrei asszonyt nyafogóruhában, rokolyában, felemás zokniban, horgolékokkal kipitykélt kabátban és hímezékekkel kipitykélt sapiban meg fölöslegesen nagy sállal a nyakába’ neki?
A nyafogóruha amúgy friss termés, de ilyet láttatok már, a kabát pedig ez itt. Igaz, hogy egy évembe telt kipitykélni, de minek elsietni az ilyesmit.
Alig-alig, de győzött mára a “pehely”, amivel igencsak feladtam magamnak a leckét, mert nyilván ilyenkor a hópelyhek látványa az, amitől kicsikét jobban érezhetné magát az ember, de az a januárra egyre kevésbé jellemző, de nem baj, majd márciusban bepótoljuk, üss a szádra, oké, majd áprilisban, höhöhö.
Jobb híján rajzolt hópelyheket kaptok, mégpedig csomagolópapíron.
Hogy mitől lesz ez Jóleső Január? Nos, ma partiba vagyok hivatalos, és ezt igenis élvezni fogom. Ahogy vénülök, egyre nagyobb hajlamom van a begubózásra, és ez csak félig-meddig van ellentétben azzal, hogy a munkám emberekről szól. Gondolom, ha egész nap nem látnék mást, csak bötűt meg számot, nagyobb igényem volna emberek közé menni.
Most viszont már három hete bötűket meg számokat látok, ha a munkámról van szó, úgyhogy ideje kicsit visszarázódni az emberek közé.
Nézzük, mi legyen holnap!
Újabb ékes példája az én időnként igen érdekesen alakuló terveimnek: restauráltam a pipirost, mert holnap csúnyajándák-partira vagyok hivatalos, kedden meg nyílt napon kell előadnom magam, és úgy gondoltam, ráfér erre a hajra egy kis civilizáció.
Mellé. Úgy nézek ki, mint egy André Breton-verskezdet, “Asszonyom haja rőzsetűz”. A lábam még nem kulcsköteg és részeg hajóácsok, de hát alig múlt dél.
A “hopfüzsgő” Roald Dahl Szofi és a HABÓjában volt benne, és ott egy csudafinom ital volt, az egyetlen ehető dolog szegény Hatalmagos, Azonáltal Barátságos Óriás világában. Én olyan dolgokat szoktam hopfüzsgőnek nevezni, amilyeneket az ember belehajigál a kádba, aztán a víz habos lesz tőlük vagy illatos vagy mindkettő.
Általában főként fürdősókban utazom, van is néhány elvetemült példány a házban (mojito illatú, például!), de ezúttal a januárra való tekintettel igazi nagymerényt óhajtok elkövetni, nédda.
Ezeket a bombákat Rositától kaptam ajándékba még novemberben, és azóta tartogatom egy megfelelő alkalomra, ami ma lesz, este, miután a mai nap harci feladatait letudtam. Nyünyünyü.
És most:
Amikor lényegében az egész napodat tételsorokon gondolkozással és a mosókonyha redvázásával töltöd, aztán fél ötkor felvánszorogsz a pincéből, és észreveszed, hogy milyen érdekes fények vetülnek rá a folyosó falára.
Úgyhogy végül, talán aznap először, kinézel az ablakon.
Ez a Parti Medve nevű hely nekem továbbra is erősen bűnbeviteli helyszínnek számít, minden rajz meg illusztráció meg grafika, amit náluk veszek, megmelengeti a szívem, még ez a kissé baljós farkas is. De hát nézzétek csak, milyen kabátja meg sálja van, meg kell zabálni.
A művész Keszeg Ágnes, és mikor a múltkor csatasorba állítottam az összes grafikát meg rajzot, amivel rendelkezem, meglehetőst rám jött a röhöghetnék, mert rádöbbentem, hogy minden szándékosság nélkül főként olyanoktól szerzek be efféléket, akik ismerőseim, barátaim meg üzletfeleim (gyermek)könyveit illusztrálták. Úgy kell nekem, miért ismerek annyi költőt.
Azért már bekeretezhetném ezt is, no.
És most:
Well, itt állok kicsippentve mászkálósba, de még asse tudom, elindulok-e egyáltalán, a gyomrom már megint vacakol.
Az árgyélusát neki, próbálnám én jól érezni magam, de a szervezetem nem akarja. Azt hiszem, a következő néhány napban megvonom tőle a kávét, hadd lássa, ki a főnök.
Tegnap a szavazáson igen szép szavazati aránnyal győzött a róka, aminek én nagyon örültem, a róka nekem totemállat, perpill ötféle rókás zoknival is rendelkezem ennek örömére, de ma nem (csak) a zoknikat vetem be, hanem ezt is:
Ez egy tűnemezelt bross, a RK rendelte nekem a Meskáról majdnem négy évvel ezelőtt, és azóta csak egyszer volt rajtam, de ez nem jelenti azt, hogy nem tartom őtet észben és szeretetben, ott lakik fent a polcomon a részeg vikingek mellett, és ma kimegyek vele az utcára is, ki én.
Most pedig kaptok új opciókat:
Vissza kell mászni a lóra, hejj, muszáj felgyűrnöm a ruhaujjam, és belefeküdnöm a tennivalóimba, emellett ideje felemelkednem a fenekemről, és minden nap kimászni a házból, mert D vitaminnal leginkább pezsgőtabletta formájában találkozom, és ez így nem oké.
Ma csak igen lájtosra vettem a figurát, át az út túloldalára, majd vissza, de a legrövidebb expedíció is tartalmazhat meglepetéseket, a kínai bótban például láttam egy olyan illatgyertyát*, aminek az volt a fantázianeve, hogy “Winter reindeer”**.
Háát, kedveszkéim, én nem tudom ugyan, pontosan milyen szaga lehet egy téli rénszarvasnak, de nem biztos, hogy kedvtelve szagolgatnám. Bár a szakirodalom szerint számos jó tulajdonsága van neki, a szaga, az ööö, nem tartozik ezek közé.
Erre a szakirodalomra gondolok (tessék kattintani nyugodtan, ide nem tudom beágyazni igazából, de a szakirodalom ott van, tutira):
* Azt ugye nem gondoltátok, hogy egy olyan helyen, ahol van illatgyertya, nem nézek be a polcra.
** Nem, nem vettem meg. Az ilyen merénylethez még nem voltam elég erős.
 | mák - 10/207 – Hallo, Wie… |
 | Retyusa - 10/207 – Hallo, Wie… |
| mák - 10/205 – Teekanne |
 | Kiss Mari - 10/205 – Teekanne |
| mák - 10/203 – Diszkrét |
Minden nap más - mindennap más 