Ezzel az én bal hüvelykujjammal csak a baj van, de tényleg. A múltkor szálka ment bele most meg, ááá.

Tegnap, miután hazakúsztam Esztergomból*, konstatáltam, hogy a Repülő Kutató ezúttal is azon a nemzetközi történész workshopon van, amin tegnapelőtt is. Ez persze normális körülmények között úgy festett volna, hogy “még mindig nincs itthon a csávó, heló, macsekok, BULIVAAAAN!”. Ehhez képest most négy jegyzetfüzet, irgalmatlan sok cetli és két laptop között találtam a teraszon, amint éppen ángliusul magyaráz. Barátságosan integettem feléje egyet, majd nekiláttam csinálni magamnak egy sajtos szendvicset.

A következő pillanatban hüvelyujjammal a számban zokogtam hangtalan, mert a sajtszelővel sikerült lenyisszantanom a nevezett ujj begyéből egy darabot.** Képzelhetitek, mekkora késztetésem volt, hogy jajongva keringéljek a lakásban, és bibis ujjamra panaszkodjam a RK-nak, de én az önuralom mestere vagyok, és némán szenvedtem, mint Mucius Scaevola, mert nem üvölthettem be a workshop közepébe egy csomó nemzetközi történész füle hallatára. Úgyhogy bőgtem egy kicsit hangtalan, aztán véresőt szitálva betámolyogtam a fürdőbe, és ragtapaszoltam. (Muszáj lesz rendezni sorainkat a ragtapaszpark ügyében is, mert csak a harmadik dobozban találtam végre egy használható méretű darabot, addig az összes afféle pöttyinkényi köröcske volt, ami asse tudom, mire jó, talán leragasztani egy szúnyogcsípést, de azt meg minek.)

Egy történet persze csak akkor ér valamit, ha van poénja, ennek is lett. A délután folyamán, miközben a workshop méltóságteljesen vonszolódott a végtelenbe és tovább, apósom és unokaöcsém, akiknek nincsenek hozzám hasonlatos skrupulusai, több órányi munkával kicsomagoltak, majd összeraktak egy új grillsütőt. A teraszon, hol másutt. A komplett kaporszakállú grémium*** szeme láttára és füle hallatára, természetesen.

Ma tanítok (nem a teraszon, bár már össze van rakva a grillsütő, hehe), holnap is tanítok, aztán szombaton is tanítok reggeltől estig, és akkor vége a szorgalmi időszaknak, hurrá. Előtte viszont még behajintok néhány mosást a gépbe, mert a fenti fürdőszoba úgy fest, mint aminek a közepén felrobbant egy ruhásszekrény, és ez tarthatatlan.

Mivel ebben a pillanatban én is úgy festek, mint akinek a közepében felrobbant valami, inkább beküldöm Macit, akinek tegnap egészen különleges keccsel sikerült elhelyezkednie a párnácskájukon (váltásban használják). A képminőségért elnézést, valamit elállítottam a ketyerén, és nyilván lövésem sincs, hogyan fogom visszaállítani. Talán a képméret lesz az, talán nem. Majmegláttyuk.

* Valamit vagy nagyon jól csinálok, vagy nagyon rosszul, de mindenképpen emlékezetesen. Amikor reggel felszálltam a buszra, a sofőr már azelőtt mondta, hogy “Á, Béke tér!”, mielőtt kinyithattam volna a számat. Utoljára több mint két hónapja jártam Esztergomban, és szerintem akkor nem is ez a sofőr vitt.

** Miután feltakarítottam a mészárszéket, és végre többé-kevésbé elállt a vérzés, azt is megállapíthattam, hogy még az egész ujjam megvan, csak afféle kis csapóajtót vagy leffentyűt sikerült nyitnom a tetejére. Elnézést a blöe miatt.

*** Jó, na, ez egy költői túlzás. Nincs is kaporszakálluk. Vagy legalábbis nincs mindegyiküknek.