Így fest a világ félig-meddig ződben, mielőtt még nekifutnék a mai óráimnak.
Lévén Patrik napja, nem tudom garantálni, hogy délután nem veszem-e fel az ‘In a few more beers” ruhámat. De addig is, tancsitancsi.
március 2021 havi bejegyzések
8/197 – Lógva
Rendeske néni módjára végigmunkáztam a munkáznivalóimat, és leadtam határidőre az éppen aktuális izémizét, aztán két nappal meghosszabbították azt a leadási határidőt. Most általában sem vagyok jó passzban (bár ki van éppen abban, kérdem), de ettől itt és most az lett az alapállapotom, hogy “mindenki bekaphattya, haggyállógva, világ”. Igen, tudom, semmi okom éppen ettől ilyen alapállapotba kerülni, de hát így jártam, na.
Nesztek egy Maci, fésülés közben. Eksztatikusan dürrög is hozzá. Maci egy egyszerű, boldog lélek, sok szőrrel, és határidői sincsenek.
8/196 – Meg
Tegnap délután nagy nekifenekedések és -fohászkodások után végre nekiestem, és renováltam fejemen a pipirost, mert annak már rettenetesen ideje volt, és miközben éppen a bides telekomszínű pacsmagot mostam le a kádban, hirtelen eszembe jutott, hogy éppen Pi-nap van, 3.14, én meg éppen a pipirossal tökölök, úgyhogy ott ültem a kádban vihogva, mint egy tökkelütött.
Utána sütöttem két tepsi medvehagymás pigácsát is, vacsorára meg pish and pips volt a From Sea-ből, úgyhogy megadtam a Pi-nap-nak, ami a Pi-napé.
Ma Idus van, úgyhogy megadjuk Idusnak is azt, ami Idusé,
bár szabadságharc helyett meló lesz, mert körmömre égett egynihány határidő, úgyhogy ünnepice elvonulok a barlangomba dolgozatbírálatokat gyártani.
Már ha hagynak a szőrös dögök, persze.
Himmihummi 3. – Nyakbavaló
Van nekem nyakba fityegtethető láncom-gyöngyöm-lógattyúm-nyakékem annyi, mint égen a csillag. Nédda egy része (nem mind, naná hogy nem).
Igen, ezek ott laknak a vécé és a fürdő ajtaja közti polc oldalán, a macskaalmos zsák, a polc mögé dugott festékvédő karton meg a csavarhúzószett meghitt társaságában. A csavarhúzók alatti kék izét is nyáron festettem le, de még nem került végleges helyre, a falon meg a képet úgyszintén én mázgáltam anno ajándékba a Repülő Kutatónak. Az üres macskaalmos zsákra nincs mentségem, az csak a házat elöntő dzsuva része.
Visszatérve a nyakbavalókhoz, az itt látható készlet kábé nyolcvan százaléka a) turkálóból van, b) azóta került beszerzésre, hogy ezt a blogot elkezdtem. Az pedig, aminek kapcsán ma írom ezt a bejegyzést, egyrészt azért számít, mert ezt speciel Sátoraljaújhelyen sikerült beszereznem, mikor a Bor, mámor, Bényéről odakiránduztunk; másrészt pedig azért, mert ezzel tulajdonképpen a kamaszkoromhoz nyúltam vissza, amikor éppen ilyen festett kerámiagyöngyökre fájt a fogam, amilyenek ezen vannak, de csak a “Fondul plastic” névre hallgató művészellátóban lehetett kapni ilyenekből fűzött akármit, és sose volt hozzá elég zsebpénzem, hogy megvegyem.
Egy turkálóból őtözködős bloggernél olvastam valamikor, hogy a dolgok, amikre vágyakozunk, előbb-utóbb elő fognak kerülni egy turkálóban, csak legyen türelmünk kivárni. Hát én erre speciel huszonöt évig vártam, és mire előkerült, már nyilván nem vágytam rá annyira, mint akkoriban (őszintén, amíg ez felém nem integetett a sattarattai turkálóállványról, el is feledkeztem erről), de tartoztam a tizenhat éves kori magamnak azzal, hogy megvegyem.
Ha jól emlékszem, háromszáz forint volt. Esetleg négy.
*
Mostantól újítunk az eljáráson, a következő himmihummi-poszt friss jelöltjeit itt mutatom be. (Az előzőből a kendő három alkalommal sem érdekelte a közönséget, a sárkit meg önhatalmúlag vettem ki, mert… mert. Olyan szép kékek ezek itt együtt, nem?)
Na hát akkor,
U. i. Ezúttal, mivel elcsúsztam egy nappal (szombatról vasárnapra), kedd helyett szerdán mesélek majd a nyertesről. Na vajon melyik lesz az…
8/194 – Som
Szombat+tavasz=piac.
A tavasz amúgy tényleg itt toporog, a piac felé már virágzik a som,
a Bükkös patak partján meg egyre több a zöld.
A piacon penig vettünk medvehagymát, és én egy új ruhát is, mert ha már tavasz van, akkor mindentbele. (A ruhát is megmutatom majd, de most puculóban van.)
Köszönöm, hogy nálam vásároltatok,
viszont most kidűlök kicsit, mert ma reggel speciel fél ötkor vertek fel a szőrös disznók.
Himmihummi 3. – Upsziii
Lemaradtam erről, mint a borravaló, rohadt szopornyica meg agysorvasztó tancsitancsi, bocs. Hát most a kép olyan lesz, amilyen.
Ha a sárki nyer, lecserélem a két további cuccot, mert minden holmi három esélyt kap, aztán elvonul.
8/193 – Picit
A világvége máma érdeklődés hiányában elmarad, sokkal fontosabb dolgokkal kell ugyanis foglalkoznom, pl. macskakaja.
Egyébként is tavasz van, az árgyélusát neki. Tegnap valamikor az órák szüneteiben összeütöttem egy tepsire való kiscipót,
a macskáim ronggyá vannak fésülve meg kényeztetve, emellett meg bűnrossz mind a kettő, még a vacsora utáni hevergéléseikhez is összehúzzák a szőnyeget.
Kedves világ, én most csak egy picit, egy icipicit szeretném magam jól érezni, oké? Még mielőtt délután megtartom azt az 5×45 percet a harmadéves levelezősöknek.
8/192 – Félrefittyen
Azt hiszem, Maci legkurrensebb (öt perce készült) portréja elég jól leírja a mai napomat, mármint eddig, mert ki tudja, mit hoz még a sors.
Tökig macskaszőrben, félrefittyent füllel. Hell yeah.
Na jó, ne érje szó a ház elejét, rólam is kaptok egy részletet.
A felső felemet inkább nem mutogatnám, mert bár már látott a fél tanszék meg egy csomó diák, az legalább nem került rögzítésre. (Korrekció: de, rögzítésre került, aujnye. Teams-találkozó képernyőfotón. Olyan a fejem, mint egy piros cirokseprű.)
8/191 – Ortopéd
“Lábakat természetes állásba”, mint anyámék esküvőjén mondta a csoportképnél a fotós. Egyszer tényleg előkeresem nektek, csak hogy röhögjetek, a “természetes állásba” beigazgatott lábak láttán ugyanis mindig nehéz elhinni, hogy nem egy ortopédiai klinikáról érkezett a násznép.
Én sem onnan jövök, csak órát tartottam. És cserkészbecsszóra a fejemmel se történt semmi ijesztő, csak a képen lettem ilyen nemistudommilyen.
Ezen az órán általában Poci is részt szokott venni, ezúttal viszont ma reggel angolosan távozott, amikor dérrel-dúrral kiporszikáztam az egész kócerájt, és átrántottam mindenen a huzatot.
Istenkém, de szívesen beülnék ennek az egésznek a közepébe, és fittyet hánynék a világra, de a világ nem olyan, az a küszöb alatt is beszüremkedik.
Himmihummi 2. – Kék hasítottbőr kiskabát
(Kép a mai bejegyzésben. Sejtettem, hogy a kabát fog nyerni.)
Ha volt valaha olyan ruhamárka, amit igazán komáltam, az a Promod volt. Oké, helyesbítek, a kicsi hideg lelkemben foglalt helye van a Marks & Spencer Per Una vonalának (a ruhatáramban dettó), a Jackpot & Cottonfieldből a Jackpotnak, és már néhány éve kitartóan csorgatom a nyálam a Gudrun Sjödén holmikra. Ezek közül persze a Gudrun Sjödén meg se jelent Magyarországon, a M&S és a J&C pedig már évek óta bezárt. A Marks & Spencer bezárása, bevallom, nem érintett meg különösképpen, mivel én a M&S holmijaimat szigorúan és kizárólag turkálókból szerzem be, ott van belőlük bőséggel, a Jackpot pedig még azelőtt lelépett, hogy úgy éreztem volna, na akkor én most végre meg tudom engedni magamnak, hogy bemenjek, és vegyek valamit tőlük. Ennek következményeként tele vagyok Marks & Spencer cuccokkal, két igen kedvelt márkám viszont erősen alulreprezentált a ruhatáramban: van egy Jackpot pólóm meg egy Gudrun Sjödén pólóm, mindkettő párszáz forintkába fájt a kilós turkálóban, meg van a nyálcsorgatás, amikor megnézem a Gudrun Sjödén honlapot. (Mázlista vagyok, az idei tavaszi kollekció, legalábbis eddig, nem hozta ki belőlem, hogy nekemmm! nekemmm! Nagy megkönnyebbülés, komolyan. Tavaly ősszel egy királyi váltságdíjra való összeget el tudtam volna tapsolni náluk, ha nem ülök a kezemre.)
Amennyiben eddig nem lett volna világos, én a rengeteg holmim meg az esetenként nemolcsó cipőim ellenére egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy bemenjek egy ruhaboltba, és elverjek egy csomó pénzt valami rongyra, horribile dictu még csak nem is leárazás idején. Egyetlen kivétel volt: a Promod. Oké, oda is inkább leárazás idején jártam, de azért mégiscsak jelentőségteljes dolog volt ez az én praxisomban.
Voltak persze olyan cuccok is, amiket képtelen voltam megvenni náluk, bármennyire fájt rájuk a fogam. Például ez a kabát. 2002-t vagy 2003-at írtunk, én meg főiskolai tanársegéd voltam, ami kábé azt jelentette, hogy annyit kerestem, mint a portás, de nekem órákat is kellett tartanom, míg ő csak kiadta a kulcsokat, és felhomályosította a diákokat arról, hogy melyik teremben lesz az “EU és a szubszidiaritás” szeminárium. Summa summárum, nem csak sóher voltam, de templomegér is, a Promod meg kihozta valamék (2002-es? 2003-as?) tavaszi kollekciójában ezt a kabátot, én meg egy hónapon át heti kétszer bementem felpróbálni, rút szibarita váz, aki vagyok. Aztán, mivel realista vagyok és nem merek nagyokat álmodni, abbahagytam.
Na akkor jött anyósom, hogy mit kívánok névnapomra. egészen nagy dolog is lehet, hajrá. Én vettem egy mély lélegzetet, és bemondtam a kabátot, mire anyósom aszonta, semmi probléma. Igen ám, de addigra eltelt egy egész hónap, ami a fast fashion boltokban annyit tesz, mint a mesebeli esztendő, úgyhogy az égegyadta világon sehol nem volt már 42-es méretben ez a kabát, csak 34-es meg 36-os darabok árválkodtak a boltokban. Anyósom ismételten aszonta, semmi probléma, és egy héttel később átnyújtotta nekem a kabátot, 42-es méretben. Bécsből.
Ezek után persze kérdezhetnétek azt is, miért van, hogy amióta ezt a blogot vezetem, összesen tán kétszer volt rajtam, legalábbis ezeket találtam csak meg az archívumban: 2014 márciusában meg 2015 októberében. Nos, én ezt a drága, áhított kabátot még a kétezres évek végére tragikusan kihíztam csöcsben – asszem, úgy 2008 óta nem tudom begombolni derékon felül, mostanra pedig már tényleg látványosan kinőttkének látszik rajtam.
Semmi probléma, mint anyósom mondta volt. Még vagy két év, és átnyújtom Filomélának. Tulajdonképpen már jó ideje ezért tartogatom.
8/190 – Négy zsák macskaalom
Elmentünk hetibevásárolni plusz még egy kis tartalék, mert ugye ki tudja, mit hoz a jövő, aztán még csak az hiányzik, hogy ne legyen a cicabudiban cicasitt.
Mivel erősen élek a gyanúperrel, hogy muszáj lesz ma erről a kabátról mesélnem, felvettem. Egyúttal az is látható, miért nem teszem ezt gyakrabban, ugye?
8/189 – Termosztát
Már egy évvel ezelőtt is nyafogtam azon, hogy az új kazán óta a melegvíz inkább langyosvíz a házban, az ilyen dolgoknak meg nem szokása, hogy csak úgy véletlenszerűen javulni kezdjenek, desőt, inkább romlani szoktak. Ezúttal is. Mostanra eljutottunk oda, hogy a fürdőben az ütközésig csavart forró víz is inkább csak langyosvíz, ami nem igazán volt érthető, mert a mosdókagylónál, ha kivárom, amíg a kazán összekapja magát, akár tikot is forrázhatnék tollazáshoz. (Ha ilyenben még nem volt részetek, nem hagytatok ki semmit. A tollfosztás büdös, koszos és gusztustalan meló. Ahhoz képest nyulat nyúzni igazán bagatell. Igen, szerintem is nehéz gyermekkorom volt.)
Némi mirgimorgi kíséretében közöltem a Repülő Kutatóval, hog mic vognac, mire ő magától értetődően, hogy “ja, az én zuhanyomnál is, meg a szomszédban is, apám már hetek óta új termosztátot keres a neten, nem akarok beszélni róla”. Ez a “nem akarok beszélni róla” apósom ismeretében azt jelenti, hogy az elmúlt hetekben a Repülő Kutató mindent, de mindent megtudott már árakról, márkaboltokról, paraméterekről et omni scibili, és ha még pár hétig folyik a dolog, tikkelni fog a szeme már attól is, ha azt mondja valaki, “termosztát”. Gondoltam, kihasználom a lehetőséget, mielőtt ez bekövetkezne, és habozva megkérdeztem, hogy “termosztát?…”, mire a Repülő Kutató kedvesen felhomályosított, hogy az a ketyere, amit én tekergetni szoktam, hogy melegvíz jöjjön a kádba, egy termosztát, amit ő tekerget a zuhanyban, dettó ugyanaz, és ezeket huszonkét év alatt csendben megette az idő vasfoga, ezért kell nekem vízforralóval (aka plonzsor) felvidítanom a vizet a kádban, ha nem akarok beledermedni. És huszonkét év alatt persze ezek technológiailag izé meg mizé, meg paraméterek meg kompatibilitás, nem akarok beszélni róla. Hát ja, ez a következménye annak, amikor megépíti az ember az első házat, amiről, mint a fenti linkben is megemlékeztem, az ellenségének építi. Ha az eccerűség vezényelte volna a terveket, nem pedig a “mindenből a(z aktuális) legjobbat és legmenőbbet”, nem szenvednénk annyit a (többé-kevésbé kinyithatatlan) tizenhat bütykös acélajtóval meg a falba bémenő porszívóval, ami ha megkrepál, lényegében az egész házat javítani kell, meg még mindig forró vízben fürödhetnék. Ez utóbbi kifejezetten boldoggá tenne, mivel a szopornyica egyik apró, de igen kellemetlen következménye, hogy már egy éve állandóan fázom belülről, leginkább az éppen kurrens járványadatok függvényében. Én még mindig nem kaptam el, nem is akarom, de úgy reagálok a görbékre, mint egy hibernálóbogár, és a múlt hét után az a gyanúm, hogy minimum húsvétig nyafogóruhában maradok dupla zoknival.
Mindenesetre tegnap este átjött apósom termosztátokat vizitálni, ami egy hosszú folyamat kezdete lészen, a végére már mindenkinek tikkelni fog a szeme a macskákat is beleértve, bár itt Poci még határozottan ábrándosnak tűnik.
(Csak nem gondoltátok, hogy egy rohadt termosztátot teszek be illusztrációnak, höhh, mindennek van határa.)
Más. A holnapi himmihummis poszthoz mára ígértem a választékot, úgyhogy most gyorsan összekötöm a haszontalant a kellemetlennek, nesztek.
Szóval:
A válaszokat holnap délig várom, aztán még a kedd délután folyamán írok arról a cuccról, amelyik leginkább érdekli a nagyérdeműt…
8/188 – Tömeg
Kicsit fáj a hasam, úgyhogy felkúsztam, hadd helyezem el magam a futonon. Akkor persze még nem sejtettem, mekkora tömegjelenetbe cseppenek.
Himmihummi 1. – A piros táska
A felkínált lehetőségek közül a piros táska nyert 21 szavazattal (a kendő kilencet kapott, a nyakbavaló hetet), úgyhogy tessék, itt a történet hozzá. Ezúttal nem fogok sokat mesélni, mesélnek maguk a dokumentumok. A piros táskát ugyanis úgy rendeltem meg, hogy karácsonykor ezt az “adománylevelet” találtam a fa alatt,
a belsejében pedig ez volt, ni (ha rákattintotok a képre, nagyobb lesz):
Az évszám, mint a keltezésből kihüvelyezhető, 2003. Azóta ugyan már számos piros táskám lett, de ez, bármilyen ütött-kopott, még mindig megvan. Mint látható, az “adománylevél” is.
Hát így gyűlnek az ember köré a himmihummik, kedveseim. Következő kínálatunkkal hétfőn jelentkezünk, kedden du. pedig írok arról, amit kiválasztotok.
8/187 – Jellemző
Megpróbáltam elmagyarázni Pocinak,
hogy muszáj lesz porszívóznom ebben a kuplerájban, mert ilyen koszban még ahhoz sincs ihletem, hogy végre kipintyöljem a szürke kabátomat, pedig már fel vannak rá gombostűzve a válogatott horgolt rutyutyuk,
és a világ általános állapotára való tekintettel igazán megérthetné, hogy legalább a szürke kabát meg a válogatott horgolt rutyutyuk, maga bides kis mókusnyuszi.
Poci azt mondta, elefes.
Himmihummi 1.
Marie Kondónak nálam nem lenne semmi esélye. A holmijaim jelentős hányadához már odaragadt valamilyen történet. Nem mindig az öröm fényes szikrái, amiket ő olyan nélkülözhetetlenül fontosnak tart, de nem szikrázhat és örömködhet minden, a nyavalyába is. Ha mindentől egyetlen sima csuklómozdulattal megszabadulhatnánk, ami fizikailag, szellemileg vagy érzelmileg hozzánk csapódott az idők folyamán, soha nem lennénk kénytelenek tanulságokat vonni le mindabból, amit tettünk, vettünk, szerettünk, utáltunk, tanultunk.
Summa summárum, mindenkinek vannak Dógai. Egyeseknek számosabb Dógai vannak, és én nagyon nyilvánvalóan nem vagyok ebben az ügyben kettesek. Úgyhogy indítok egy új sorozatot, előveszek Dógokat, alkalmanként hármat, az úri közönség meg választ, melyikről szeretne többet hallani. Aztán akkor mesélek arról a Dologról, a felkínált készletbe meg előveszek egy újabbat. Így technikailag mindegyik Dógoknak van esélye sorra kerülni, kivéve persze azokat, amelyek a kutyát sem érdekelnek, őket kivonom az egyenletből.
Ha minden jól megy, heti két ilyen izét tervezek, egyelőre próbáljuk ki azt, hogy szombaton meg kedden. Úgyhogy, tessék, itt a szombati adag, tessék választani.
A leghalványabb lövésem sincs, működik-e a szavazás, én megtettem, amit tudtam, a többi a wp sara…
8/186 – Rücsk
A mai reggelt a hírek mellé egy stílusosan szénfekete arcpakolással indítottam, mert utoljára tavaly januárban voltam kozmetikusnál, és most túl sok a képemen a rücsk ahhoz, hogy komfortosan érezhessem magam ebben a nyamvadt, lestrapált, bánatos bűrömben.
Az alábbiakban Maci véleménye látható az én szépítkezési kísérletemről. Konkrétan úgy nézett rám, mint aki még sose látott, most pedig nem biztos abban, ez a fekete képű izé egészben vagy szeletelve eszi-e a macskákat.
8/185 – Indián
Indiánnak lenni tapasztalat. Indiánnak lenni pesszimizmus. (Ez a kettő sajna legtöbbször együtt jár.) Indián megnézni hírek, feltenni arcbugyija, aztán átmenni az út túloldalára négy darab ffp2-es maszkért meg egy karton cigiért.
Hogy tosznák már telibe ezt a zuniverzumot tobzoskák, denevérek meg rozsomákok, de eccerre. Ja, az már megvót.
Hát akkor most indián leülni és további képeket rakni bele a délutáni órái ppt-jébe. A zuniverzummal szembeni hő kívánságaimat kiterjesztem a tarajos sülökre és egy taliga apró majomra is.
8/184 – Bakancs és serpenyő
Négy negyvenhét. Ekkor kezdtek üvölteni a kertben a madarak, vagy legalábbis ekkor kapcsoltak olyan hangerőre, amekkoránál már nem tudtam figyelmen kívül hagyni őket, pedig álmomban éppen egy kollégiumi szobában ültem, körülöttem iszonyú zűrzavarban évek hordalékai, könyvek, jegyzetek, ruhák, kozmetikumok, lakástextilek, edények. (Édesjóistenem, még az a kis fekete kétfülű öntöttvas serpenyőcske is ott volt, ami soha nem volt a birtokomban: ez volt az, amiben nagyanyám rántottát szokott sütni nyári vacsorákra négy évtizeddel ezelőtt – vajon hová tűnhetett az a serpenyőcske is? kihullott az idő lyukain a cseh kristály nyaklánccal meg a nagy dög fekete tölgy ebédlőasztallal meg Mark Twain Élet a Mississippinjével együtt.) Egyetlen útitáskám volt, abba kellett volna bepakolnom mindent a Magyar nyelvtörténet 2. füzettől a virágos, turkált kalapkámig, az 1994-ben vett lehordott bakancsot meg a fél könyvespolcot, na meg a barna patchwork kis bőrszütyőt is a rúzsommal meg a tamponokkal, amit még a múlt évezredben felejtettem ott a Pesti Barnabás utcai ELTE-épület harmadik emeletén a lányvécében, és mire visszamentem, már nem volt sehol. Annyi mindent el akartam vinni magammal, amennyit csak lehetséges, de ehhez szelektálni kellett volna, mi a fontos, mi a hanyagolható, én meg csak ültem ott tehetetlenül azzal az egyetlen útitáskával, amiben még nem volt más, mint egy kinyúlt melltartó meg egy koppintott Kenzo parfüm 1996-ból.
Aztán hálistennek elkezdtek üvölteni a macskák is, reggelit ide nekünk, de azonnal, úgyhogy hasznosnak érezhettem magam egy rövid időre, utána viszont nem volt megállás, igenis meg kellett keresnem az 1994-ben vett bakancsot, amit ugyan már évek óta nem hordok, mert az elmúlt huszonhat évben egy mérettel nagyobb lett a lábam, de kidobni nem lehetett. Talán azért, mert ki tudja, hogy mikor kell belegyömöszölnöm egy útitáskába.
A serpenyőcske viszont nincs nálam, nem is volt. Bár, ha jól meggondoljuk, nálam van ez is az ebédlőasztallal meg az Élet a Mississippinnel együtt…
Intermezzó – Mikrofonpróba, eegy, ketőőő
Lőttem egy videót Maciról, aki épp madarakat szemlél, és mindehhez lelkesen csóválja a farkát, miközben a Repülő Kutató háttérzenét szolgáltat a konyhában csörömpölve az akcióhoz. Most azon dolgozom, milyen rafinált módszerekkel tudnám megosztani ezen a fenomenálisan goromba wordpressen, ami november eleje óta mindent kétszer olyan bonyolultan csinál, mint előtte, nem komálja a .mov kiterjesztést, folyamatosan az üzleti lehetőségeimről csicsereg, és mindenáron rám akar tukmálni egy prémium csomagot.
Nos, forduljunk a facebookhoz, ami már szeptember eleje óta próbál egyidejűleg bonyolultabb és egyszerűbb lenni az addiginál, szintén az üzleti lehetőségeimről csicsereg, és szintén új csomagokat akar rám tukmálni. De legalább a .mov kiterjesztéssel nincs baja, höhö.
Minden nap más - mindennap más 