RSS

Himmihummi 3. – Nyakbavaló

14 Már

Van nekem nyakba fityegtethető láncom-gyöngyöm-lógattyúm-nyakékem annyi, mint égen a csillag. Nédda egy része (nem mind, naná hogy nem).

Igen, ezek ott laknak a vécé és a fürdő ajtaja közti polc oldalán, a macskaalmos zsák, a polc mögé dugott festékvédő karton meg a csavarhúzószett meghitt társaságában. A csavarhúzók alatti kék izét is nyáron festettem le, de még nem került végleges helyre, a falon meg a képet úgyszintén én mázgáltam anno ajándékba a Repülő Kutatónak. Az üres macskaalmos zsákra nincs mentségem, az csak a házat elöntő dzsuva része.

Visszatérve a nyakbavalókhoz, az itt látható készlet kábé nyolcvan százaléka a) turkálóból van, b) azóta került beszerzésre, hogy ezt a blogot elkezdtem. Az pedig, aminek kapcsán ma írom ezt a bejegyzést, egyrészt azért számít, mert ezt speciel Sátoraljaújhelyen sikerült beszereznem, mikor a Bor, mámor, Bényéről odakiránduztunk; másrészt pedig azért, mert ezzel tulajdonképpen a kamaszkoromhoz nyúltam vissza, amikor éppen ilyen festett kerámiagyöngyökre fájt a fogam, amilyenek ezen vannak, de csak a “Fondul plastic” névre hallgató művészellátóban lehetett kapni ilyenekből fűzött akármit, és sose volt hozzá elég zsebpénzem, hogy megvegyem.

Egy turkálóból őtözködős bloggernél olvastam valamikor, hogy a dolgok, amikre vágyakozunk, előbb-utóbb elő fognak kerülni egy turkálóban, csak legyen türelmünk kivárni. Hát én erre speciel huszonöt évig vártam, és mire előkerült, már nyilván nem vágytam rá annyira, mint akkoriban (őszintén, amíg ez felém nem integetett a sattarattai turkálóállványról, el is feledkeztem erről), de tartoztam a tizenhat éves kori magamnak azzal, hogy megvegyem.

Ha jól emlékszem, háromszáz forint volt. Esetleg négy.

*

Mostantól újítunk az eljáráson, a következő himmihummi-poszt friss jelöltjeit itt mutatom be. (Az előzőből a kendő három alkalommal sem érdekelte a közönséget, a sárkit meg önhatalmúlag vettem ki, mert… mert. Olyan szép kékek ezek itt együtt, nem?)

Na hát akkor,

U. i. Ezúttal, mivel elcsúsztam egy nappal (szombatról vasárnapra), kedd helyett szerdán mesélek majd a nyertesről. Na vajon melyik lesz az…

 
5 hozzászólás

Szerző: be 2021/03/14 hüvelyk ajándék, újracucc, eská, himmihummi, turkálgat

 

5 responses to “Himmihummi 3. – Nyakbavaló

  1. Zsuzsi

    2021/03/14 at 11:17

    De hát engem a kendő is érdekel! 🙂

     
    • mák

      2021/03/14 at 11:18

      Az a Mamáé volt. 🙂

       
      • Zsuzsi

        2021/03/14 at 12:34

        🙂

         
  2. peony67

    2021/03/15 at 15:20

    Olyan lehetőség nincs, hogy mindenről mesélj?

     
    • mák

      2021/03/15 at 15:24

      Ahhoz most gondolkodni kéne azon, hogy miként csináljam, ha az olvasók érdeklődését is figyelembe akarom venni, és erre most pillanatnyilag nincs szabad kapacitásom. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: