Valamiért az a kísérteties érzésem van ezen a hosszú hétvégén, hogy egy végtelenbe nyúló vasárnapot élek meg éppen, már több nap óta. Nem egy “vasárnap mint ünnepnap”-ot, hanem egy “vasárnap mint a hétvége utolsó napja, ami után vár a taposómalom” napot. Olyan napot, mint egy ásítás, amit nem bírok abbahagyni, olyat.
Valahogy így, ni:
Minden nap más - mindennap más 
Dalbergia Retusa
2020/08/22 at 14:48
Ezt maximálisan átérzem. Szerda este még úgy voltam vele, hogy “négy nap, fú, de hosszú idő!”, aztán a csütörtök remek volt, péntek reggel óta viszont az megy, hogy “jajj ne, mindjárt vége :(“