A festés, mázolás és általában vett hórukkmunka igen csúnyán, mondhatni anekdotikus mértékben kihozta belőlem a látens építőmunkást: még nem füttyögök utána az utcán a nőknek, és nem indítom féldekás keverttel a napot, de a szókincsemre már rettenetes hatással van, tegnap például azt jelentettem be családtagjaimnak, hogy “Ti pedig, szőrös gecik, arra sem vagytok méltók, hogy a saruszíjamat megoldjátok”.

Nem tudom, enyhítő körülménynek számít-e, hogy eközben mondtam:

Ez nem egy különösebben nagy szőnyeg. Mire végeztem vele, egy emberfejnyi méretű macskaszőr- és másizé-labdával álltam szemközt, amit azonnal gyorsan ki is dobtam, mielőtt életre kel, és ő is végighányja az előszobát.

A kisebbik szőrössel azt is közöltem, hogy “Visszarendeztem a hálószobátokat, te hálátlan förmedvény. Ha megint hányni merészelsz, bundakesztyűt csinálok belőled”. Nem úgy festett, mintha nagyon meg lenne hatódva.

Mivel ma kimegyek a civilizációba, hogy képkereteket vegyek át az Ikea garázsában*, csak reménykedni tudok abban, hogy a verbális építőmunkás részem itthon marad, mert odakint semmi szükség rá, idebent viszont van még dolga elég. Mindenesetre megpróbáltam kicivilizálni magam valamennyire, de ebben a vészterhes és festékfoltos és kánikulás időszakban ennyire tellett.

* Mint rájöttem, azok a szép négyzetes Fiskbo keretek, amikre olyan nagy örömmel csodálkoztam rá két hete (egy újszülöttnek minden vicc új) augusztus 5-től úgy ki lesznek vonva a forgalomból, mint a patyolat, pedig nekem kell ilyen keret, mégpedig minél több. Úgyhogy dérrel-dúrral rendeltem egy adagot, és ma megyek átvenni az onlány rendelést.