Vasárnap lévén úgy gondoltam, kipintyölöm magam, aztán felőtözöm bíborba, bársonyba, gyön… meh, nincs gyöngyös koszorúm. Ez felháborító. Mindenképpen orvosolni kell. Egyszer. Majd.
Tegnap rákérdeztem, miről szeretnétek olvasni, aztán legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy bármiről, de főként a szófosás érdekel. (A “merengés” az én elképzelésem szerint ezt jelenti, javítsatok ki, ha tévednék). Köszönöm a bizalmat, azon leszek.
Sajna a mai nap is hajnalban kezdődött azzal, hogy áááá, aztán fogmosás, kávé, futon, horgolás meg a szőrös szorongáscsökkentő.
Szerintem már túlságosan is belejött ebbe az egészbe.
Ma a nap se süt, ami különösen nyomasztó, úgyhogy nesztek egy kis mintha-napfény, Ludwiggal meg ficnikkel.
Egyéb hírem nem vagyon, csak hogy dolgozom azon, megszolgáljam a belém fektetett bizalmat, és minőségi tartalmakat szolgáltassak. Már kitartóan gondolkozom rajta.
Igen, sokkal jobban tudok gondolkozni, ha közben a kezem is mozog.
Minden nap más - mindennap más 
Zsuzsi
2020/03/22 at 11:09
Tudsz élni! 🙂
Ha ez az egész elmúlik, Pocit majd hordani kell magaddal munkába, hogy ne legyen szeparációs szorongása? 😀
mák
2020/03/22 at 11:12
Ki tudja. Lehet, inkább megkönnyebbült sóhajjal fogadja majd, hogy végre nem lógunk állandóan itthon.
Zsuzsi
2020/03/22 at 11:58
😀
vica57
2020/03/23 at 09:41
Nem hiszem.
Az én makkáim folyamatosan rajtam lógnak, és amikor hazaérek – ha véletlenül elmentem valahová – perceken belül az egész banda ott tanyázik legalább egy légtérben velem.
A simit nem egyformán igénylik, de a jelenlétet igen.
mák
2020/03/23 at 10:18
No de emlékszel a kis hercegre meg a rókájára: ha tudod, hogy jönni fog valaki, előre örülsz neki. No de mi van, ha el se megy? 🙂