RSS

Megaszondom 1. – Általános bajaink (bevezető)

22 Már

(Új rovat. Ha kimászunk a szarból, valószínűleg hanyagolni fogom az effélét, különösen ekkora dózisokban. Ha esetleg úgy gondoljátok, hogy jobb lenne, ha már azelőtt abbahagynám, tessék nyugodtan jelezni. Addig is, soxeretettel.)

Az ember igen érdekes állatfaj. Alapvető fiziológiai szükségleteiben nem különbözik az összes többitől, de mindehhez olyan szürke pépet fújtak be a fejébe neki, hogy kétféle dolgot szokott akarni: A) változzon meg minden, B) ne változzon meg semmi. Jobb esetben képes választani ezek közül, bár azok az utak is érdekes helyekre vihetik az embert. Van úgy, hogy jól diagnosztizálható étkezési zavarok, de minimum egy ketogén diéta felé, esetleg ki a vadonba, ahol majd jurtában lakik a delikvens, patakban feredik, és kecskéket legeltet (A). Van úgy, hogy az út a nosztalgiavonat állomására visz ki, aztán ebből lesznek olyanok, hogy “régen minden jobb volt” meg “engem is vert apám, mégis ember lett belőlem”, “dédanyám bezzeg öt gyereket nevelt fel tisztességben, és eszébe se jutott olyasmi, hogy válás”, “ezekamaigyerekek” meg a 2020-as NAT (B). A nosztalgiavonathoz amúgy még csak nem is kell öregebbnek lenni Mátyás király öreganyjánál, nálam fiatalabbak is fel szoktak rá ülni, sőt. A diákjaim, eszem a szívüket, aaakkora meggyőződéssel tudják ledarálni, hogy “a szülők médiahasználata blablablabla állandóan az okostelefonon lógnak blablablabla”. Abba persze bele sem gondolnak, hogy az emlegetett szülők esetenként velük egykorúak, közülük pedig néhánynak igazi elvonási tünetei lennének, ha reggel elvennénk tőlük a telefont, és csak délután adnánk vissza.

Nyilván az se jó, ha az ember radikálisan kilendül valamelyik irányba, leginkább azért nem, mert van még egy harmadik dolog is, amit akarunk mi emberek: a többiek befolyásolása. Nem csak mi magunk akarjuk megtalálni Az Egyetlen Üdvözítő Utat, de másoknak is elő akarjuk írni, hogy azon kell elindulniuk – aztán mi lesz belőle, na ugye, Schobert Norbi meg Takaró Mihály. A legtöbb dologgal kapcsolatban azonban mégiscsak az a gond, hogy egyidejűleg akarjuk mind a kettőt: a változást és a változatlanságot. Le akarunk adni tíz kilót, de lehetőleg a kanapén ülve; jurtát és kecskéket akarunk, de wifit és jázminillatot; a Gemeinschaft típusú tradicionális kisközösséget vágyjuk vissza a maga szigorú szabályaival, de úgy, hogy közben “nekem aztán senki se mondja meg, mit csináljak”. Pedig tíz kilót csak úgy lehet leadni, ha felemeled a segged a kanapéról. A jurta huzatos, a kecske büdös, a wifivel ellátott erdő pedig nem vadon, hanem park. Azok pedig, akik a régi szép időket sírják vissza, rögtön meghátrálnának, ha például csak akkor vehetnének ki egy szál kolbászt a saját kamrájukból, amennyiben erre az egyházközség vezetői is rábólintanak. Ha csak azzal házasodhatnának, akit a szüleik kijelölnek nekik, és utána pedig nem lenne apelláta, olyan szabályok szerint kéne élniük az életüket, mint a dédszüleik, annyi gyereket nevelnének és temetnének, mint ők, és ugyanabba a földbe kéne ugyanazokat a magokat vetni, mert az így szokás. Ráadásul mindehhez még függöny se lehetne az ablakukon, mert esténként körbejárnak a faluban a presbiterek, és minden házba benéznek, szép fegyelmezetten bibliát olvas-e a családapa az áhítatos háznépnek, amennyiben pedig nem, akkor nem engedik meg nekik kivenni a saját kamrájukból a saját disznajuk kolbászát.

Szóval tulajdonképpen az a gond, hogy mindent akarunk, sőt, mindent is. Ezzel voltaképpen egészen jól el tudunk evickélni akkor, amikor mindezt egy viszonylag kiszámítható és viszonylag rendezett világban próbáljuk megvalósítani. Néha még jól is jön egy kicsit, ha megkeressük, hogyan lehetne ezt a “mindent is”, és képesek vagyunk, ha nem is új utakat építeni, de néhány új ösvényt taposni ki magunknak. Amikor megesszük a második krémest, másnap gyalog megyünk fel az ötödikre; addig ábrándozunk a jurtáról meg a kecskéről, hogy végül veszünk három tő fűszernövényt meg egy házi komposztálót a balkonra; sóhajtozunk egyet a régmúlton, aztán… na, erre most ugyan nem tudok semmi okosat mondani, de egyedül morfondírozok magamban, márpedig engem nem ezért tartanak, úgyhogy nézzétek el. Talán köszönünk a szomszédnak, vagy hagyjuk leülni a nyugdíjast a buszon. Mittomén.

Ezek a mostani idők még viszonylagosan sem mondhatók kiszámíthatónak és rendezettnek, hát nem csoda, hogy össze vagyunk zavarodva. Egy csomó illúzióról kell belátnunk, hogy tényleg nem más, csak illúzió, márpedig eleve nem úgy vagyunk összerakva, hogy az efféle belátás könnyű legyen, tessék csak rákeresni a kognitív disszonancia fogalmára. A világ, amelyhez hozzászoktunk, nem olyan módon alakította ki a rutinunkat, az agyműködésünket, a kapcsolatainkat meg egy kupacnyi másegyebet sem, hogy ezt csak úgy hipp-hopp meg tudjuk változtatni. Jelenleg azzal a feladattal küszködünk, hogy radikálisan megváltoztassuk az életünket, de közben ugyanúgy éljük, mint eddig. Legyünk biztonságos magányban, de ne maradjunk le a bulijainkról; zárjuk be a rendkívüli helyzetre való tekintettel az iskolákat, de adjuk le ugyanazt a tananyagot, mint eredetileg terveztük; végezzük el ugyanazt a munkát, mint eddig, de gyökeresen megváltozott körülmények között. Nos, nem fog menni, és minél hamarabb belátjuk ezt, annál inkább képesek leszünk egyensúlyt találni – már amennyit lehet. Az emberek most nem csak a betegségtől és a szeretteik elvesztésétől félnek, hanem a gazdasági válságtól, a munkanélküliségtől, megtakarításaik elvesztésétől, a társadalmi lecsúszástól is, és ezek mind valós félnivalók.

Holnap innen folytatom, ha addig nem küldtök el az anyámba (aki egyelőre igen jó egészségnek örvend, és ez maradjon is így), de most megyek, és zsemlét fogok sütni, mert nem csak dumával él az ember.

 
6 hozzászólás

Szerző: be 2020/03/22 hüvelyk blabla, megaszondom

 

6 responses to “Megaszondom 1. – Általános bajaink (bevezető)

  1. Dalbergia Retusa

    2020/03/22 at 15:32

    Ne hagyd abba 🙂

     
  2. Zsuzsi

    2020/03/22 at 15:36

    Ó, a FB jelenlegi kínálatához képest, ez még így is üdítően normális volt! Csak így tovább! 🙂

     
  3. Csilla

    2020/03/22 at 17:04

    Hurrá-hajrá-előre, csak így tovább, kérem, legyél szíves, köszönöm! 🙂

     
  4. mák

    2020/03/22 at 17:57

    Nos, azt hiszem, most már el van vetve a kocka. 🙂

     
  5. vica57

    2020/03/23 at 09:52

    Tényleg ne hagyd abba 🙂
    Most is tanultam újat, nagyon szeretem a kultúrtörténeti morzsákat (körbejáró presbiterek) 🙂

     
    • mák

      2020/03/23 at 10:20

      Főként a lutheránusoknál volt szokásban, és állítólag ennek köszönhető, hogy a skandináv államok egy részében még ma se igen függönyzik el az ablakokat. 🙂

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt szereti: