Minden látszat ellenére én nem vagyok impulzus-vásárló alkat (leszámítva egyes vicces turkálós ruhadarabokat meg az obligát “na még egy gombolyaggal” horgolófonalakat), úgyhogy tegnap magam is meglepődtem, amikor bementem a drogériába macskakajáért, aztán kijöttem egy parfümmel.

Jó, legalább vettem macskakaját is.

A parfüm nyilván azért is meglepő, mert ugyan alig néhány napja ábrándoztam egy újról, de az ábránd tárgya egy őszi parfüm volt így öregkoromra, ráadásul valami olyan, amit még évek múlva is be tudok szerezni. Na hát ehhez képest vettem egy tavaszias limitált kiadású darabot zöldtea és gránátalma illattal. Remek.

Mivel a kovászt etetni kell (meg, ami azt illeti, magamat is), tegnap este sütöttem egy kenyeret – hát, ízre jó, állagra jó, de valamiért mégis úgy fest, mintha összevissza pofozták volna. Lövésem sincs, miért. Mindent épp úgy csináltam, mint máskor.

Úgyhogy most itt állok (ülök) egy váratlan parfümmel meg egy váratlan kenyérrel, és feladatból is nyakamba szakadt valami teljesen váratlan, amihez nyilván semmi kedvem, miért lenne. Tíz tanulmányt kell átkorrektúráznom, és eredetileg azt terveztem, hogy ma nekifekszem, aztán kivégzem őket, de ma reggel már elkezdtem gyáván alkudozni magammal, hogy csak hétfőn van a határidő, és előttem a (majdnem) teljes hétvége, körülöttem meg ez.

A kísértés, yeah. És azt még nem is mondtam, hogy tegnapelőtt délután újra elkezdtek pofázni a fejemben mindenféle regényhősök, aztán nem hajlandóak abbahagyni.