Ha szombat, akkor piac. Ezen tényleg csak óriás vis maiorok tudnak bármit is változtatni, az például egyáltalán nem, hogy a nappalink még mindig ugyanabban az állapotban van, mint szerdán, amikor kimostam belőle mindent, és a rühösen hámló műbőr sarokkanapé láttán azzal a gondolattal kezdtem kacérkodni, hogy varrok rá egy új huzatot. Az, hogy a gondolat megszületése után fél órával elnyiszáltam a kezem, csak mérsékelten rontott az elszántságomon, mert kellő mennyiségű ragtapasszal meg fáslival tulajdonképpen így is tudok dolgozni, csak ne olyan precíziós munkák legyenek, mint pl. a horgolás, hímzés vagy a ruhavarrás. A kellően kipárnázott kezemből kifolyólag ugyan mindent olyan lassan csinálok, mint a csiga, és kétszer olyan ügyetlenül, de engem úgyse lehet megállítani, ha már beledühödtem valami lehetetlen feladatba, úgyhogy a huzat készülget-készülget, Luca széke ugyan, de mégiscsak készülget. Mostanra mindent lemértem, a huzathoz szükséges részeket úgy kétharmadrészt ki is szabtam, és tegnap a heti nagybevásárlás alkalmából beténferegtem a lidli melletti kisgépboltba is, és szereztem tűzőgépet, ami eddig nem volt nekem, juhé. Majd meglátjuk, mire jutunk vele.

Mindenesetre az elszántságomon tényleg nem múlik most semmi: ha visszajöttünk a piacról, beizzítom Eriket, aztán kő kövön nem marad.