RSS

6/310 – Fanafét

07 Júl

“Fanafét, fanafét fedem a kanapét” – ugrott ma elém egy Tandori-versrészlet, és tényleg az van itt, hogy a ragya vinné el. A ma estével bezárólag adtam magamnak határidőt arra, hogy új huzatot kapjon a kanapé – ha addig nem jön össze, búsan visszarakom rá az eddigi patyomkinfalvi díszletet, ott egye meg a fene az egészet. Nyilván túl nagy fába vágtam a fejszémet (csak tudnám, hányszor mondtam ezt már eddig életem folyamán), ez egy moduláris dög, amit viszont nem lehet úgy szétszedni, ahogy én szeretném. Vannak benne mozgó alkatrészek, amelyeknek huzattal is mozogniuk kell, stabil alkatrészek, amelyeknél viszont nem tudom, hogy a nyavalyába fogom megoldani a huzat rögzítését, különböző dőlésszögek meg varrásvonalak meg fotelpárnába belelógó karfák meg anyámkínja. Az egyik sarkot Poci bélésig tépte, ahhoz is ki kell találnom, hogyan foltozzam be. Az ülőfelület már csontig vásott, úgyhogy az arra szánt huzatrészt muszáj megerősítenem, szendvicsszerű steppelés három rétegből, kiszuperált pokrócok és lepedők, gyertek szépen a mamához. Mindehhez ráadásul háromféle anyagot használok, mert a Bűnök Barlangjában nem volt egyikből sem annyi, hogy kijöjjön belőle a komplett huzat, úgyhogy ehhez még ott vannak a szálirányok meg a mintaegységek meg ááááá.

Gondolom, most ti is éppolyan arcot vágtok, mint a Repülő Kutató, akinek ezt megpróbáltam elmagyarázni, de úgy tíz perc után világossá vált a nemes arcvonásaira kiülő semmit elnézve, hogy akár arról is magyarázhatnék neki éppen, hogy sanzsántaftból, derékban svejfolva, peplummal, kétoldalt elöl két szimmetrikus szűkítő, a szoknyarészben godet, hátul meg egy szembehól.

Azt hiszem, épp úgy festek, mint ahogyan ez most elvárható, robbantott hajjal és ’96-ban vett papucskámmal bezárólag.

 
7 hozzászólás

Szerző: be 2019/07/07 hüvelyk újracucc, eská, nyár

 

7 responses to “6/310 – Fanafét

  1. Zsuzsi

    2019/07/07 at 15:57

    Egyszer varrtam kanapé huzatot. Végül is jó lett, de még így is azt mondtam, hogy soha többet. Szóval megértelek. De úgy is jól sikerül! A közben elhangzott káromkodások és anyázások meg nemigen hallatszanak be a blogra. 😁

     
    • mák

      2019/07/07 at 16:15

      Most éppen káromkodásidő van, mert minden anyagra gondosan odamértem egy becsületes ráhagyást, kivéve egy nyavalyás csíkra, ami persze két centivel keskenyebb, mint kéne. Grr.

       
      • Zsuzsi

        2019/07/07 at 18:39

        Fák(k)

         
  2. csilla75

    2019/07/07 at 20:53

    Én egyszer átkárpitozni akartam egy kinyitható kanapénkat, mert nagyon ki van centizve a hely, és abban a méretben csak aranyból készült darabok voltak kaphatók (az áruk alapján), de aztán végiggondolva, anyagszükségletet és technikai tudásom hiányosságait felmérve egy új fekvőalkalmatosság vétele volt a leginkább kíméletes megoldás. Melegen ajánlom neked is 🙂

     
    • mák

      2019/07/07 at 21:01

      Öö, már késő. Megcsináltam. 🙂

       
      • csilla75

        2019/07/07 at 21:02

        Akkor te nagyon ügyes vagy 🙂

         
    • csilla75

      2019/07/07 at 21:02

      Természetesen nem aranyat vettünk, hanem egy kicsit nagyobb méretű vasat (tényleg, Ikea Fyresdal), és átvariáltuk az elrendezést.

       

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: