Marha nagy szerencse, feleim, hogy bizonyos Pangloss doktor mindannyiunkat megnyugtatott arról, ez a világ a létező világok legjobbika. Ha nem tette volna, valószínűleg másként viszonyulok ahhoz, amikor hét ötvenkor arra ébredtem, valami meleg és szőrös fekszik rajtam keresztben, nekem meg folyik a nyálam, és az éjjel valakik orvul összecsipkedték a lábujjkáimat (nyilván azok voltak hozzáférhetőek, azért). Így ugyan morogtam kicsit bizonyos macskákra, szúnyogokra, álomkórokra és miegyebekre, de azért gyorsan belegondoltam, hogy egy kevésbé mintaszerű-szép világban valószínűleg pumák feküdtek volna rajtam keresztben, pterodaktiluszok rágicsálják a lábujjaimat, és a számból nem nyál folyik, hanem… ááá, én abba bele sem merek gondolni.

Na, megyek ápolni kicsit a kertjeimet. (Frászt. A szekrényeimet fogom.)

Azt ugye nem gondoltátok, hogy ha varrok egy új kaftánt, azt jámboran félreteszem jobb időkre. Merde, most vannak a jobb idők.