Ma lesz annak különleges világnapja, amikor én átcsámpázom az országúton a szemközti nagy piros házba, hátrahanyatlok a széken, aztán aszondom: “Lívia, csinálj ezzel a fejjel, amit akarsz!”

Ami azt illeti, akkor sem zokognék, ha belül is rendet rakna ebben a fejben.

A mai napra rendelt fölös és haszontalan, ámde szórakoztató tudnivaló, amit megosztok veletek: a “fodrász” szavunk a nyelvújítás korának szüleménye, és, bizony, ezek után jól sejtitek: a “fodor” szótőből képezték. A “friseur” (“frizőr” – lásd “frizura”) szakma megnevezésére kellett egy magyar szó, és több opció is volt kezdetben arra, hogyan oldják meg: “hajfodorító”, “hajbodorító”, “hajfodrász” vagy “hajbodrász”.

Szerintem még így jártunk a legjobban.