RSS

6/262 – Popont

20 máj

A motolla ma sem nyugszik. Elvben ma nem kéne bemenni a dolgozóba, mert vége a szorgalmi időszaknak (ezt még mindig nem sikerült megérteni, elhinni, megszokni és így nyilván fellélegezni sem), vizsgáztatnom pedig csak holnap kell (igaz, hogy azt meg fél napon át), én mégis oda megyek. A magyar nyelv hete keretein belül tartok előadást középiskolásoknak, úgyám, mert én ilyen szétforgácsolt sokoldalú és balek kötelességtudó vagyok. Mikor még április elején megkérdezte a tanszékvez, hogy ki tudná elvállalni, a kollégáim olyan eleganciával siklottak el a feladat elől, mint az ángolnák, de hát nyilvánvaló volt, valakinek meg kell csinálnia. Ah, mily nagyon szeretném, ha ritkábban lennék ez a valaki, de sajna ezúttal is én vagyok. Jobb híján a nyelvújítás bizarrabb szóalkotási módszereiről fogom felvilágosítani közönségemet, hátha nem halnak bele az unalomba.

Summa summárum, ma is Esztergom felé hajózom ahelyett, hogy itthon kuksolnék a komplex vizsgám tételeivel, és vakációra áhítkozó középiskolásoknak fogom elmesélni, mi a belőrmész, a mindeményedelem meg a popont. A világ egy extrán hülye hely.

 
9 hozzászólás

Szerző: be 2019/05/20 hüvelyk tavasz

 

9 responses to “6/262 – Popont

  1. perenne2

    2019/05/20 at 11:05

    Most vagy kitaláljuk (jutalomért természetesen), vagy elárulod. 🙂

     
    • mák

      2019/05/20 at 13:13

      Testőr, egyetem és kettőspont.

       
      • Zsuzsi

        2019/05/20 at 15:55

        Köszi! 🙂
        Tetszik ez a kabátka, meg az egész szett színösszeállítása. 🙂

         
        • mák

          2019/05/20 at 17:42

          Szegény kabátka kezd lerobbanni, amit én igenigen sajnálok, az egyik kedvencem.

           
      • perenne2

        2019/05/21 at 04:09

        Köszi. 🙂

         
  2. vica57

    2019/05/20 at 17:53

    A belőrmész kifogott rajtam, elképzelni sem bírom, hogyan ötölték ki.

     
    • mák

      2019/05/20 at 17:55

      Egy Barczafalvi Szabó Dávid nevű illető volt, aki abból kutyulta össze, hogy “belső őrizettel megbízott”+ az -ész képző. (lásd vegyész, lövész)

       
      • vica57

        2019/05/21 at 05:33

        Köszi 🙂
        A név ismerős irodalomból, de nem tudtam, hogy ennyire elvetemedett szószörnyek tényleg születtek. 😀
        Vajon mi döntötte el, hogy melyik új szó gyökeresedik meg?
        A popont pl. kifejezi a lényeget és még rövidebb is,

         
        • mák

          2019/05/22 at 00:10

          Valószínűleg a többivel volt a baj, amit a kitalálója (már nem emlékszem, ki volt az) kiötlött mellé: az emember meg a kökör. A “két embernek számít, annyira művelt ember” olyan kifacsart duplázás volt, hogy vitte magával a feledésbe a popontot is. Meg a kökört, ami (kitalálhatjátok) az ellipszis. 🙂

           

Mondd csak!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

 
%d blogger ezt kedveli: