Rühösen ronda, ködös idő van, de én csakazértis csajbuliba vagyok hivatalos, mégpedig délutáni csajbuliba ex-tanítóképezdész baratináimmal, akik közül mindenkit másfelé vitt ugyan az út, de valamiképpen mégiscsak ugyanazt tudjuk csinálni, amikor összeverődünk, mint amit régesrégen. Ordítozás és röhögés, akár a saját magánnyomorúságainkon is, sőt, leginkább a magánnyomorúságainkon. Ezúttal ezt ebéd mellett tesszük, én is viszek a kénálmációba egy háziveknit, azki ugyan nem lett valami dekoratív, de attól még bizony mi meg fogjuk enni.

Amíg viszont ez a nyavalyás készült (tegnap az öregtészta, ma az első kelesztés, második kelesztés, harmadik kelesztés, sütő, rutyutyu) olyannyira eluntam a várakozást, hogy a második kelesztés környékén nekigyürkőztem, és hirtelen összeütöttem magamnak egy újabb cikcakkruhát. Úgyhogy most egész pontos adataim vannak arra, hogy a nulláról indulva a szöszmöszök összegyűjtéséig nettó két óra tíz percbe fáj egy ilyen.

A világ misztikus összefüggéseire vadászók figyelmébe: ma éppen második hó tizedike van. Istenbizony nem volt szándékos. Na, kihűlt a vekni, mehetünk.