Mint sokszor máskor, ezúttal is csak Hannibal Smith-t tudom idézni, aki imádja, ha egy terv összejön. Jó, ő nyilván nem áutfitekben gondolkodott, a legtöbbször (bármi meglepő) én se, de a mai konkrétan benne volt a fejemben, amikor összedobtam az e havi tízszertízet, szóval csuhajja.

Más szempontból nem annyira csuhajja a világ, kicsit én is úgy érzem magam, mintha egy lefelé zuhanó tankot akarnék irányítani (“Célra tart! Tűz!”). Már csak ma meg holnap tart a dolce far niente időszaka, és ami a farmerekkel való küzdelmet illeti, bizony úgy is érzem, hogy a legjobb lett volna ráülni a kezemre, és megvárni, amíg elmúlik a nyiszálhatnék. Valamiképpen igen látványosan gajrament a projekt, és ha nem harangoztam volna be, hogy én ezt most aztán tényleg, de mindenáron, akkor valószínűleg félre is tenném a baklövések közé, amíg nem jut eszembe egy nadselű ötlet arról, hogyan tudnám kijavítani, de így inkább összeszorítom a fogam, és megcsinálom, ahogy eredetileg terveztem, bármilyen kajla is lesz az eredmény.

Azért ne sajnáljatok nagyon, ma reggel már sütöttem egy tucat banános muffint, és a rozskenyér most tart a harmadik kelesztésnél (ja, ez olyan), viszont tényleg be kell fejeznem a megkezdett farmermerényletet, mert ha nem, akkor végképp nem lesz csuhajja.

Megyek is, bedurrantom Eriket.