Az alvás olyan, mint a csokoládé: ha tényleg nekifekszik az ember, nem tudja abbahagyni. Az elmúlt másfél napban én annyit aludtam, mint egy macska, márpedig az nem kevés. Miután a tegnapi nappalt lényegében átszundikáltam, kisebb tisztálkodós meg eszegetős szünetekkel, némiképpen tartottam attól, hogy éjjel majd jön a felkuvik, de nem. Tizenegy órát aludtam egyhuzamban, még mindig kába vagyok tőle, és (valószínűleg ez a legfélelmetesebb) továbbra is tudnám folytatni.

Mindazonáltal ma már nem ártana úgy tennem, mintha élnék. Úgyhogy nekiláttam megsütni egy beaucaire-i kenyeret, aztán bevágok egy (két, három) mosást a gépbe, és betotyogok cicás zoknimban a Bűnök Barlangjába átalakítani eztet itt. Szilveszteri szundikához ideális lesz.